Áfra János-Majdnem időben

Várni a kapu előtt,
végignézve az utca törésvonalain.
Lehajolni lélegzetvétel nélkül, remélve,
hogy lesz valami megindító az ereszkedésben.
Ahogy bogarak szaladnak szét behajló térd előtt,
és hangyaboly buggyan fel a távoli járdaszigeten.
Aztán feltűnik az eldobott sörösdoboz is,
meg a tövig leszívott csikkek városa,
majd egy zsebkendő a mobil rezgésekor.
Valamit akarni még, de már nem reagálni.
Guggolva, fáradtan, megfeketült körömmel.
Üveg nehezül el mosatlan kezek között.
Csókok ülnek ki a forró homlokra,
galambok a kerítés fölötti vezetékekre.
Lábuk csipesz. Az előző napok
beszélgetéseit tartják még néhány óráig
egybe. De aztán elnehezülnek
az elektromos szárítókötél mondatrongyai,
és a szomjas aszfalt rései közé esve
minden jelentés magára marad.
Mint egy közeli csillagra néző arc.
Feloldódni mélysötét résekben
vagy a fehérben veszni el.

Kép forrás: Pinterest

Csobánka Zsuzsa Emese- Két vers

Boldogok szigete

Láttam a darvakat közeledni,
felborzolt tollaikat, szerelmesen.
Némán emelkedett a két test,
a lakásban csönd honolt,
pedig nagy súlyok keringtek.
A rögök teknősbékák páncéljára ültek,
a sziget izmai ernyedtek, feszültek,
a nő csípője alá paplan került.
Az ablakból a lomb közé lehetett látni.
Szélesre tárt szárnyaik alatt kimerevített kép,
ahogy a lift megáll. A nő kilép.

Domború

Csillag az égen,
hullik a szívre,
selyme akácnak,
szirma a nyárnak,
föld ajka szisszen,
magban az illat,
lélegezz, kincsem,

Hullik a szívre,
két aranyalma,
bolyong a testben,
köldök s a hajlat,
föld szaga mélyen,
álmomban izzik,

Selyme akácnak,
szemhéjam csuklik,
bent van az ember,
álma a gyermek,
álmos a testem,
kék szelet old ki.

Szirma a nyárnak,
apró mag, roppanj,
burkod a testem,
héjad a héjam,
álmomon  innen
is álmomon túl van,

magban az illet,
lélegezz, kincsem,
álmomban álmom,
Álmos a minden,
Álmos a semmi,
semmim a minden,

Csillag az égen,
kék vízre léptem,
föld szíve dobban,
végre, fiam, értem:
álmom innen,
bennem az ég van.

Csobánka Zsuzsa Emese- Minden kikötő

Képek

Képek, melyek már nem fértek bele a miskolci bejegyzésbe, de nagyon szépek:

Lillafüred-Herman Ottó-A víz ösvénye

Nem is olyan rég jártam életemben először Miskolcon és környékén. Abban a négy napban igyekeztünk a lehető legtöbbet magunkba szippantani a környékből és az úgynevezett nevezetességekből, amit nem szabad kihagyni. Nem is élménybeszámoló akar lenni ez a bejegyzés, maradok az irodalmi vonalnál, csak Molnár Krisztina Rita könyvét olvasva elengedhetetlen magyarázatokat kell csatolnom az értékelésemhez, mert  az, hogy ennyire megkedveltem ezt a kötetet, azt nem csak önmagának köszönheti.

Molnár Krisztina Rita A víz ösvénye című műve a  gyermek és ifjúsági könyv kategóriába tartozó, kicsit családterápiás, kicsit gyermeklélektani alkotás. A tízéves Tamás és anyukája Eszter, ahogy majd kiderül örökbefogadó mamája, terápiás céllal Lillafüredre utaznak, hogy a kisfiú gyógyuljon asztmájából és a városi zűrzavarból. Tulajdonképpen erről a pár együtt töltött napról szól a könyv és arról az útról, amit megtesznek egymás felé, a végső lépésekről, amik még hiányoztak. Eszter és Tamás anyukája, Iza osztálytársak és barátnők voltak. Ebben a tartalmas időben megtudjuk a két lány barátságának a történetét, majd azt is, hogyan távozott Iza. Az elmélyülő beszélgetéseket kalandok is tarkították, séták a vízesésnél, a Szelet-barlangban, a Függőkertben. Halványan a múltból előlépett Ottó és Attila is, akiknek szerepét egyértelműen nem értem, de annyira tetszett, hogy nem is akartam különösebben ezen gondolkodni. Attila, azaz József Attila és Ottó, vagyis Herman Ottó. Két emblematikus alak az én életemben is. József Attilával már sokszor találkozhattatok itt a blogomon is, Herman Ottó csak az utóbbi időben kapott nagyobb hangsúlyt. Itt kell visszatérnem az októberi lillafüredi kirándulásomhoz, amikor is ellátogattunk a Peleházba, Herman Ottó nyaralójába. A csupán két szobából álló kicsiny múzeum annyira erőteljesen megelevenítette számomra a hajdan itt szorgoskodó polihisztor életét és személyiségét, hogy azóta sem tudtam megszabadulni vonzásától. Van valami hátborzongató abban, hogy ugyanúgy hívnak, mint őt. Egy "r" és egy "n". A korábban Herrmann néven anyakönyvezett természettudós magyarságára hivatkozva Hermanra változtatta

nevét. Kalandos életének csak nagyon kis szeletkéjét képezi a Peleház, viszont mintegy eszenciája mindannak, amit fontosnak tartott. Természetesen nem csak a kiállított személyes tárgyaknak, hanem egy zseniális idegenvezetésnek is köszönhettük, hogy alakot ölthetett közöttünk a tudós. Így aztán nem volt kérdéses, hogy amint hazaértem be is szereztem Varga Domokos Herman Ottó című könyvét, aminek olvasása egészen mostanáig váratott magára. A kirándulás, mely végül tényleg kirándulássá alakult, a polihisztor kedvenc helyeinek felkeresésével zárult. Lillafüred határában mi is ráleltünk egy-két házra, ahol a turista szezon végeztével talán lehetségessé válik kicsit bevackolódni a természet ölébe. A Bükk őszi karneváljának legjavában a színes levelek úgy peregtek elénk, mint egy valódi levél-eső függöny. Az őszies, párás levegő pedig tényleg képes kiszívni az emberből a zaccot.

Eszter és Tamás is találnak egy kis házat a település határában, ahol csigaházakat tűztek a kerítésre. A kíváncsi kisfiú szóba elegyedik a kertben szorgoskodó nénivel, aki meghívja magához a látogatókat, hogy Tamás találkozhasson az ott lakó unokájával, Zsomborral. A remek teadélután barátsággal, kitárulkozással és nagy felismerésekkel zárul. Úgy tűnik, hogy Tamásnak is sikerül végre kimondani a varázslatos szót "Anya". Molnár Krisztina Rita méltó szerzőpárja az illusztrációkat készítő Simonyi Cecília, aki leheletfinom pasztellmunkáival érzékenyen közelít a témához. Részletgazdag, álomszerű alkotásai csodálatos kiegészítője a könyvnek. Csak ajánlani tudom mindenki figyelmébe!

Hozott pontszám: 5

Szent István Barlang

Lillafüred 

 József Attila

 Hámori-tó (9 méter mély, ezt már Tamás is tudja)

 Lillafüredi Palotaszálló

Fehér-kő, Herman Ottó kedvenc helye

József Attila – A fán a levelek...

A fán a levelek
 lassan lengenek.
Már mind görbe, sárga
  s konnyadt, puha.

Egy hallgatag madár
köztük föl-le jár,
mintha kalitkája
  volna a fa.

Igy csinál lelkem is.
Jár-kel bennem is,
ágról-ágra lépked
  egy némaság.

Szállhatnék – nem merek.
Meghajlik, remeg
a gally, vár és lépked
  a némaság.

 József Attila – A fán a levelek... 1934. szept.

Áprilisi összegzés

Sajnos az idővel kapcsolatos szegénységem továbbra is ahhoz vezet, hogy csupán összegezzem a hónap olvasmányait. Most is Szabó Magdával kezdem, egy eddig ismeretlen darabbal találkoztam. Szabó Magda születésének 100.,  halálának 10. évfordulója alkalmából a Jaffa Kiadó tavaly útjára bocsátotta az életmű sorozatot, amiben helyet kapott ez, az eddig ismeretlen naplójegyzetekből álló könyv is:


Szabó Magda-Nyusziék

Írok pár szót, de csillagozni nem fogom. A naplókat nem szokás, igaz? Nincs jó napló, meg rossz napló. Ez az írás olyan, amilyen, de legfőképp sokkal közelebb engedi az olvasót, mint azt megérdemelnénk.
Már a Liber Mortis kötetnél is úgy éreztem, hogy Szabó Magda jegyzetei egyfelől nagyon érdekesek, másfelől nagyon intimek. Van ebben valami bizsergető, és ugyanakkor pironkodik miatta az ember. Ennél a könyvnél feltétlenül szükség van az olvasó részéről egy jó nagy adag intelligenciára, egy olyan XXL-es adagra. Az írónő olyan mélyre, vagy nem is mélyre, hanem olyan különleges területre vezet, ahová jogunk sincs belépni.
Hogyan szerette férjét, hogyan szeretgették egymást, hogyan babusgatták, nevezgették a másikat. Dolgok, amiknek nem sokan adunk nevet. Szeméremből vagy szavak hiányában? És hogyan képes a nyelv ilyen területen utat törni magának, miként ábrázol?
Persze sok más is van a naplókban – anyagi nehézségek, hátráltató politikai erők, küzdelmek, utazási élmények-, de nem ezek a legmaradandóbb benyomást keltők, hanem Nyusziék bensőséges kapcsolatának bemutató részei.
Ha én lettem volna a hagyatékkezelő, én biztos nem adattam volna ki ezeket az írásokat. Nem mertem volna venni ehhez a bátorságot.


Csabai László- Szindbád, a forradalmár 

Tudom, hogy sokakat érdekel, hogy érdemes-e egy sorozatba belefogni, ha nem ismered az előző részeket? Amikor Csabai László Szindbád sorozatára gondolok, akkor a válaszom egyértelmű igen. Ebben a kötetben úgy jelennek meg az előzményre utaló jegyek, mint az bármilyen regényben is, a jelenhez viszonyított múlt eseményei. Semmiféle döccenőt nem fogunk tapasztalni.
Az előző évben kiadott kortárs szerzők művei között az egyik legjobbnak tartom ezt a regényt, amely számos sármjával hódított meg engem. A legkiemelkedőbbnek az összetettségét érzem. Olyan furfangosan hálózza be az embert. Nem tudom, hogy tudatos szerkesztés eredménye ez, vagy személyesen utazásom következménye, de jelenléte egyértelműen igazolható, akárcsak annak a nyárligeti sorozatgyilkosnak valósága, akinek alakja lassan lép elő a történet homályából.
Van egy alapvetően sötét tónusa a regénynek, fakó és színtelen, amiből előtérbe kerül Szindbád, a szibériai száműzetésből hazatért detektív, a szerelemi elválástól terhelt, magányos farkas. Csabai egy rendkívül összetett jellemű karakternek adott életet személyében. Nyárliget és a bokortanyák lakta tirpákok életében rendre felbukkanó bűnesetek nyomában jár. Nyomozásai által pedig nem csak a gaztettek leleplezésének tanúi lehetünk, hanem egy társadalomszociológiának is. A vaskos kötet olvasása közben először azt éreztem, hogy rengeteg mindent tudtam meg magamról, majd ahogy haladtam egész más élmények kerültek elő. Ezek arra a bonyolult időszakra utaltak, amikor lehetetlenség volt jól dönteni bármiben is. Hiszen a történet vége is lassan az 1956-os évbe érkezik meg, ahol Szindbád meglépi a maga forradalmát.
Az egyetlen bajom a terjedelmével volt, holott pont attól lett jó ez az egész, hogy ennyi mindent sikerült a szerzőnek egybeolvasztania benne.

Hozott pontszám: 5


Deme László- Orsi és a tankok

Azt gondolom, hogy valahogy így kellene, vagy lehetne hozzáfogni ahhoz, hogy elmeséljük az unokáknak mi történt a megélt múltban. Deme László Orsikáját az 1956-os forradalom kellős közepébe helyezi, Budapestre, a Corvin-köz verőerébe, a maga kb. 9 évével, gyermeki nézőpontjával.
Orsi kisiskolás, és semmi sem fontosabb számára, mint az, hogy bevegyék a fociba a fiúk, meg hogy kifessék végre a bocifoltos osztálytermüket. Sőt az sem lenne utolsó, ha visszakapnák szeretett tanító nénijüket. De az időpont valahogy sehogyan sem kedvez ezeknek a terveknek. Apa is furcsa dolgokat művel, túl sok a megmagyarázhatatlan dolog. A felszín alatt egyre érezhetőbben lüktet valami, ami kitörni készül. A szomszéd fiúk felszívódnak, végre beveszik a kislányt is a focicsapatba, de ekkor az égen váratlan tűzijáték vonja el a figyelmüket, sőt a kislány sikere láthatatlanná válik, amikor az utcán megjelenik egy tank.
Szerintem teljesen befogadható a kapott ismeret egy gyerek részére. Hangulattal és játékkal alakítja ki a szerző ezt a befogadó közeget. Ráadásul nem is a teljességre törekszik, épp csap egy adagot nyújt, ami még elviselhető. A tények elferdítése nélkül, de a gyermeki érzékeléssel egyeztetve mesél.

Hozott pontszám: 5


Varga Bálint-Zsé, meg a haverok

Nagyon kedves kis könyv ez, jó volt olvasni.
Zsigmond, azaz Zsé szüleivel vidékre költözik, hogy egy új, harmonikus rendben éljék életüket. A valóságban persze minden kissé bonyolultabb, viszont sokkal szórakoztatóbb is, ahogy ennek Zsé hangot is ad. A bajsza alatt somolygó gyerek nem retten meg a váratlan helyzettől, és új haverokat gyűjt maga köré, ahol változatlanul folytathatja komoly gyerekségét, kardot faraghat, nindzsa képzést tarthat, sziú indiánokat kergethet. Már rögtön az első fejezet elnyerte tetszésemet, ahol az egyik gyerek azt bizonygatja, hogy szigetelő szalaggal bizony mindent meg lehet javítani, ezt az apukájától tanulta. Frenetikus, akárcsak az értelmiségi szülők gyakorlatiassá válása (?). A kis Zsé pedig szeretettel fogadja szülei minden próbálkozását.

Kicsit olyan volt, mint a G.Durrell könyvek kisiskolás változata.

Hozott pontszám: 5 


Molnár Krisztina-  A házicsoki színe

Molnár Krisztina képzőművész, aki a színekkel érzékelteti mondanivalóját. Így a kötetnek elválaszthatatlan része, vagy mondhatni fontosabb alkotóeleme az illusztráció, mint maga a szöveg.
Ha az írott mondanivalót nézem, akkor látható, hogy a szerző egy csapásvonal mentén, a színeket megnevezve és ahhoz csoportosítva építette fel mesélni valóját, ami saját gyermekkorát jelenti a romániai Ceaușescu-diktatúra alatt. Egy-egy szín, egy-egy ahhoz kapcsolódó életérzés, élmény. Így lesz a szürke a lakótelek, a kék az egyenruha, a sárga a játékmaci, a barna a csoki vagy a rózsaszín a vágyott baba megjelenítője a kisgyermek életében. A rövid, egyoldalas leírás a legtöbb helyen inkább magyarázat, mint mese. Tömör, néha kicsit komor, mint az akkori gyerekek élete, de azért felcsillan benne a gyermeki játékosság. Én elviseltem volna több ilyen szikrát. Ami viszont határozottan ártott a kiadványnak, az a szöveg háttérszíne. Végig éreztem a könyv nyomasztó hangulatát, de akkor jöttem rá, hogy mi a bajom vele, amikor fehér színhez értem. Ott minden rendben volt. Bal oldalon fehér papíron fekete betű, jobbra a hozzá tartozó egész oldalas Télapó.

A vegyes technikával készült illusztrációkat szeretem, a különböző minőségű minták figyelemfelkeltőek tudnak lenni. Molnár Krisztina munkáiról is elmondható ez, mindegyik egy önálló kis alkotás a maga nemében. (Egy kivételével mind tetszett nekem.) A gyermeki tekintetet megragadó, és további beszélgetések alapja lehet.
Ez egyébként elmondható a szövegre is, mely egy gyermek számára sok új kifejezést tartalmaz. (szignó, (ami inkább szignál akar lenni), felvonó, műszálas, pionírnyakkendő, trikolór, karióka (ennek nekem is utána kellett néznem), blokk (itt blokkház) .
Kicsit komornak és nyomasztónak érzem így együtt a szöveg és kép teremtette hatást, de lehet, hogy a fiatalabb olvasóközönségnek jobban fog tetszeni.

Hozott pontszám: 3/4