2018. június 14., csütörtök

Molnár Krisztina Rita - Derűs hétköznapok

Ilyet még nem nagyon, sőt egyáltalán nem csináltam, hogy bemenjek a könyvesboltba, leüljek és elolvassak egy kötetet. De a szükség nagy úr, este zárul a Merítés ifjúsági kategória pontozása, ennek még bele kellett férnie. Ilyen egy lelkiismeretes moly. :) 

Jól is tettem, mert utólag nehezteltem volna magamra. Az elmúlt hónapban ismerkedtem meg Molnár Krisztina Rita könyveivel, így a „Maléna kertje” sorozattal is.
A Derűs hétköznapok a sorozat harmadik része, de talán nem is nevezném igazi sorozatnak, mivel nem egy történet alakulásának folytatásában részesedünk, hanem egy önmagában is értelmezhető könyvvel van dolgunk. Egyébként ezt nagyjából a második részről is el lehet mondani.
A hétköznapokban fellelhető izgalmakra, érdekességekre fókuszál a szerző. A már jól ismert gyerekek Maléna, Luca és Janó történetei ezek. A könyv követ egyfajta kalendáriumi beosztást. Januártól kiindulva minden hónapban valami, a mindennapokat megszépítő apróságról mesélnek a gyerekek. Olyanokat kell elképzelni, mint almatea, kovászos uborka, bodzaszörp készítés, az ünnepek értelmezése kicsit tartalmasabban, versek, könyvek jelentősége és hasonló, élményszinten megélt apróságok. Magamban kicsit a" gyerek hygge" kifejezés jutott az eszembe. Mert igazából ez is az együtt töltött időről, annak jelentőségéről és értékéről szól.
Azt már egy picit nehezebben tudom elképzelni, hogyan lehet ezt esti meseként gyerekeknek felolvasni, mivel a körülbelül egyoldalas fejezetek (nem is igazi fejezetek, inkább események) nem kapcsolódnak egymáshoz. Talán önálló olvasásnak tudom elképzelni. De a benne felbukkanó programokat viszont, mindenképp közös megvalósításra szánnám. Mi is lehet jobb, mint egy közös gesztenyesütés, mozaik készítés, bundás alma sütögetés? Egyébként van azért egy, a történeteket ívbe fogó gondolat, nevezetesen, hogy Füge Maléna kistestvérének megszületését várják hónapokon keresztül. A kis Füge Fülöp aztán meg is érkezik, és ehhez is kapcsolódik majd sok kedves, szerethető gondolat.

És akkor most lássunk néhány részletet a könyvből. Remélem átérezhetővé tudom tenni azt a melegséget és szeretetet, amely a kötet minden oldaláról sugároz ránk. A csodálatos illusztráció ismét Simonyi Cecília keze munkáját dicséri. 

Hozott pontszám: 5  
Kép: http://www.mme.hu/itato_es_madarfurdo
 "Jancsi bácsi azt mondta, ebben a melegben a madaraknak is kell víz.
Egy kivágott fa törzsére drótoztunk egy régi lábost. Azért tettük magasra, hogy a macskák ne tudják elkapni a madarakat ivás közben. A lábosba egy nagy követ raktunk, kilóg a vízből, arra rá tudnak állni, ha isznak. Meg a lábos peremében is meg tudnak kapaszkodni. A madarak jöttek is, egy tengelice szó szerint beleült a vízbe."


"Egy kis olajon vagy vajon megpárolunk egy nagy fej aprított hagymát. Vajjal finomabb. Hozzáadunk egy púpos mélytányérnyi megmosott, frissen szedett csalánlevelet, amit leszedtünk a száráról. Mindenképpen kesztyűben kell szedni és pucolni, mert a levele leszedve is csíp.
Aztán hozzá kell adni pár szem kockára vágott krumplit. Rá kell önteni egy liter zöldséglevest, de vízzel is jó. Ízesíteni meg vegetával. Mit tettünk még bele pár gerezd fokhagymát meg egy kis sót, aztán hagytuk főni. Amikor megpuhult a krumpli, lehűtöttük egy kicsit, és összeturmixoltuk. Kockára vágott főtt tojással is lehet enni, meg bármilyen ehető virággal."


 Már szinte érzem a számban az ízét, orromban az illatát, már indulok is készíteni egyet...



De nem csak étel és ital készítési ötleteket ad a könyv, hanem például mozaikképet is csinálhatunk együtt:



Sok érdekességet találhattok a sorozattal kapcsolatban a kiadványok facebook profilján












 

2018. június 9., szombat

Gergely Ágnes - Szeretek várni rád






Eső kering az utcán, s idebent
a lámpa körül gyűrűzik a csend,
ahogy ülök és várlak.
Nincs más világ: magamba búvom el.
Ilyenkor nem hiszem, hogy látni kell,
ilyenkor óriás vagyok,
aki elég magának,
lebegek fönn, a csont-palack felett
és az sem érdekel,
hogy kerek szemmel figyelnek a tárgyak.

Ülök és várlak.
Mióta várok így?

Emlékszem, meggyűltek az évek,
feltornyosult a megvárattatás,
közben mosoly fürösztgetett, közelség,
jó szó, szívesség és kézfogás,
lassanként gyanús lettem önmagamnak
s előrebukván a jövő felé
(hogy ki jön még és ki az, aki nem jön)
belémfagyott a maradék lehellet
és meggyűlöltem, akit várni kellett –
és most eszméletem hideg falára
kikönyökölve nézek innét,
s mint az igazi boldogok,
a tétovázó ifjúságra
s a lépteidre gondolok.
Te vagy bennem a bizonyosság,
az önvédelem és a gőg,
a különbség, az azonosság,
a fejtartás mások előtt.
Ha jössz, a padló is megéled,
körvonalat kap a világ,
a tárgyak előrefeszülnek,
türelmük szétveti az ajtót,
lebiccenő fejem fölött
a lámpa lélegző virág,
jaj, nézd, hogy szeretek,
szeretek várni rád,

nézd, én, az egykori csavargó,
hogy ülök itt, nyugalmi lázban,
e mozdulatlan mozdulásban,
ülök és várlak, várlak –
állj meg! egy perccel előbb, mint belépsz,
még felmutatlak a világnak.

2018. június 7., csütörtök

Babiczky László, Zsurzs Katalin -Zsurzs

Nehéz memoárt írni egy olyan személyről, aki soha nem adott életinterjút, amíg köztünk volt. Zsurzs Évát, a tévéjáték műfajának szülőatyját-anyját pedig nem kérdezték. Erről részben zárkózott természete, valamint feszített munkatempója tehetett. Babicky László, a rendezőnő tanítványa mégsem adta fel, és vállalkozását új alapokra helyezte. A kisebb interjúkból és környezetének vallomásaiból ollózta össze a bemutatót. A hiányzó láncszemek pótlására felhasználta Zsurzs Éva lányát, Zsurzs Kati színésznőt.
A könyv felépítését tekintve egyetlen hosszú folyam, amit a Kati által elmesélt családtörténet nyit meg. Zsurzs Éva kezdetben nem rendezőnek, de még csak színésznőnek sem tanult, hanem akárcsak a család többi tagja, ő is a csepeli Motorkerékpárgyárban kezdett el dolgozni. Egyre komolyabban részt vett az ott tevékenykedő munkásszínjátszók munkájában, mint amatőr színésznő. Innen emelkedett ki, mint munkáskáder, s került a Színművészeti Főiskolára. Közben elvégezte az ELTE bölcsészkarán a magyar szakot. 1949-ben került a Magyar Rádióhoz, mint rendezőasszisztens, később rendező. Ez sokkal jobban illeszkedett személyiségéhez, mint a színészkedés. A könyvből megtudhatjuk, hogy milyen volt ekkoriban a rádiós élet, milyen lehetőségek voltak, és hogyan tette meg első tétova lépéseit a televíziózás. Néhány kulisszatitok rádöbbent azokra a nehézségekre, melyekkel minden filmnél meg kellett küzdeni. Sajnos tényleg csak néhány ilyen bepillantást kapunk, én szívesen turkáltam volna még ezekben a részletekben.
A könyv legmarkánsabb része következik ezután, mely minden egyes munkáját bemutatja képeken és kritikai hagyatékokon keresztül. Van itt újságkivágás, külföldi lapokból tallózás, fotó, visszaemlékezés, munkaképek. Itt különösen azok a részek tetszettek, ahol kikotyognak sztorikat az alkotási folyamatról.
A könyv harmadik nagyobb egysége a munkatársak vallomásai és visszaemlékezéseik. Ebben a részben már lényegesen gazdagabb a forgatásokkal kapcsolatos részletek felidézése. Mit is mesélnek erről a szerény, de munkájában rendkívül precíz nőről?
Mindenki arról vall, hogy nagyon emberi és empatikus volt. Szakmai tehetségét kivétel nélkül méltatták, „értette a szakma minden fortélyát” -meséli König tanár úr, alias Garas Dezső.
Féjja Sándor filmpszichológus egy kutatás keretén belül igazolja, hogy Zsurzs sikerének titka az volt, hogy hiteles karaktereket volt képes teremteni a filmvásznon. Nagyon érdekes gondolatokat oszt meg a könyvben ezzel kapcsolatban a Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum Szociológiai csoportjának vezetője. Végezetül a szerző, Babiczky László állít emléket mesterének. De nem csak ő, hanem a könyv egésze méltó megemlékezés a Jászai Mari-, SZOT-, Kossuth-, Erzsébet-díjas, Érdemes művész alkotóról, akinek filmjein egy nemzedék nőtt fel, és ismerte meg a magyar irodalom legkiemelkedőbb alkotásait.
Mondanom sem kell, hogy a könyv elolvasása után azonnal meg kellett néznem tőle valamit!


"Éva csepeli munkásközösségből indult el. Ő volt az egyetlen nő. Ő maradt leginkább állva. Különösen tisztelem őt azért a szorgalomért, ahogy ezt a mesterséget megtanulta. Olyan hallatlan tisztesség van benne, amit megőrzött sok évtizeden át. Sok mindenben dolgoztam vele, még a rádióból ismerem.  Nagyszerű, tiszte ember, és ez a legfontosabb. Tiszta."  (Sinkovits Imre szavai)


 "Ha Éva eszembe jut, akkor soha nem a filmrendező jut eszembe, hanem egy pajtási ölelés, mely közben az ember elfordul, hogy könnyeit ne lássák. Anélkül, hogy elárulnám a többieket, a Fábrit, a Ranódyt, az Illés papit, mert ezek az emberek voltak azok, akik visszaadták a hitünket, magyar színészeknek abban, hogy ez a műfaj is lehet művészet...Kedvet csinált, rendet teremtett közöttünk..." (Bessenyi Ferenc méltató szavai)



"A film érdekessége, hogy csak a négy főszereplője színész (…) a többiek hortobágyi emberek. Nagy gondot okozott volna, ha a színészeket kell betanítani a nyáj terelgetésére, a „juhásszerű” viselkedésre . Az ottaniak viszont kitűnően alakították önmagukat. Előfordult, hogy az egyik asszony nem volt hajlandó néhányszavas szerepet megtanulni: „tudom én, mit illendő mondani” jelentette ki, és valóban eredetien hangzott aztán a szájából a mondat.
49. oldal (Barbárok c. filmről)"

"A legboldogabb akkor voltam, ha filmem alapját igazi irodalmi anyag, Mikszáth Déry, Tamási Áron, Szabó Magda egy-egy munkája alkotta. Soha nem önmagamat akartam megvalósítani, hanem az engem is izgató írói gondolatot."
28. oldal

"A televízió akkor még a rádió egy osztálya volt csupán. 
22.oldal" 


"A technikai lehetőségek a műfajszerűséget alapvetően befolyásolják. A rádióadások technikája 1946 – ig változatlan volt. Egyenes, élő, közvetlen adások jellemezték. Az alkotók lehetőségei hosszú időn keresztül azonosak voltak, ezért már kialakult egyfajta konzervativizmus. Amikor tanultam a rádiózást, a drámákat már viaszlemezre vettük. Az egy méter átmérőjű hengerre mintegy negyvenperces műsort lehetett rögzíteni. A bakiknál vissza kellett menni a darab elejére, újra kellett venni az egészet, ezért sokszor benne hagytuk a hibákat."
21.oldal

"Az első magnó forradalmi változást hozott. Addig azt mondtuk :az igazi rádiódráma egy helyszínen játszódik, kevés szereplővel. Ezek az elvek megdőltek, hiszen a magnó lehetőséget adott a mozgásra, vágásra. Megmámorosodtunk attól, hogy a stúdió hangok helyett a valóságos élet hangjait tudjuk felvenni. Kimentünk a Múzeum elé, és ott vettünk fel egy tömegtüntetést. Kiderült azonban, hogy nem mindig igazi az, ami valódi."
21.oldal

2018. június 6., szerda

Varga Domokos- Herman Ottó

A Herman Ottóhoz fűződő viszonyomról már korábban írtam, és ahogy ott említettem, igen összetett ez a viszony. Amikor ezt a könyvet értékelem, akkor ezeket a szempontokat muszáj mindenkinek figyelembe venni. Kimondatlanul persze ez minden alkotás értékelésnél jelen van, de most kimondottan is.

Herman Ottó, született 1835-ben, Herrmann Károly Ottó néven, egy szász családban, Breznóbányán.  A házban bár magyarul beszéltek, de a kocsis már csak magyarul szólt a kis Karlhoz. Apja Herrmann Károly kirurgus a légykapók, csúszkák és egyéb tollas jószágok megszállottjától örökölte a természet, s különösképp a madarak szeretetét. Egész kicsi kora óta járta a természetet, békázgatott, bóklászott, a csalitot leste. Amikor édesanyja eldugta csizmáját, hogy lábát ki ne tegye fia a házból, akkor a kisfiú anélkül ment el. Ennek következménye egy csúnya betegség és egy majdnem süketségbe torkolló halláskárosodás lett, mely egész további életét befolyásolta. Akárcsak az a korszak, amelyben született. Az elvesztett szabadságharc és az utána életbe lépő kiegyezés állandó lázongásban tartotta forró vérét. Soha nem tudott, és nem is akart lakatot tenni szájára, s inkább vállalta a nélkülözést, mint a behódolást. Iskolai tanulmányait Bécsben folytatta, amit azonban meg kellett szakítania a család megromlott anyagi helyzete miatt. Lakatossegéd lett az ifjú, akit már akkor is minden érdekelt.  A korábban már hadba készülő Herrmann Ottóra rábizonyították, hogy nincs baj a hallásával,  kiválóan alkalmas katonának. Mivel nem jelent meg időben a sorozáson, ráadásul szimuláns, tizenkét évi hadiszolgálatra kötelezték Triesztbe. Szép írása miatt íródeáknak, skriblernek nevezték ki. Végül öt év után, egy kis segítséggel szabadult a szolgálat alól. Ettől a pillanattól  kezdetét veszi egy kacskaringós, kalandos élet. Harci kedve nem lohadt, Olaszországba, majd Lengyelországba utazott hogy részt vegyen a felkelésekben. Ebben az időben már szégyellte németes hangzású nevét, amit Herman Ottóra változtatott. Először Kőszegen próbált, mint fényképész boldogulni, de szabadidejében továbbra is a madarak felé köteleződött el. Már ekkor is kitűnően preparált. Erre figyelt fel Chernel Kálmán, akinek ajánlásával a kolozsvári Erdélyi Múzeum hivatalos konzervátora lett. Az alacsony jövedelem ellenére élvezte, hogy végre azzal foglalkozhatott, amit szeretett. Szabadidejében színházba járt, ahol megismerkedett a színészvilág egy merőben újszerű alakjával, Jászai Marival. Finom kis szerelem szövődött közöttük, mely olyan finom volt, hogy szét is szakadt az első egymástól távol töltött pillanatban. Szakmai életét először Magyarország pók-faunája című háromkötetes  monográfiája vezette be. Hatalmas munka volt ennek feltérképezése, egyedülálló vállalkozás. A magyar nyelvnek még szókincse sem volt ehhez. 

"A magyar tudomány akkoriban a saját nyelvének foglya volt. (Egyik-másik ága még ma is az) A szépprózában Petőfi, Jókai már polgárjogot szerzett az élőbeszéd szókincsének, tagolásának, lüktetésének, de a magyar tudományos prózának még nem volt Petőfije, se Jókaija. Még Kemény Zsigmondja sem."

Herman Ottó rajza

"Pókokról lévén szó, mindenekelőtt a takácsmestereket faggatta ki, a tőlük ellesett szavakat, kifejezéseket alkalmazta a maga munkájában. Így lett az ő pókjainak sámjakarma, bordáskarma, fogassertéje, fonalszűrője, csévéje, fonója. De egyéb testrészeinek is ilyen neveket adott: rágó, barázda, csípő, tompor, térd, talpecset;nekik maguknak meg ilyeneket: nádipók, búvárpók, kalózpók, marópók, csőszövőpók, vitorlapók, zugpók és így tovább."


Politikai szerepvállalás, Kossuthoz való holtig tartó hűség jellemezte a vitákban heves tudóst. 
Az utolsó magyar polihisztorként is emlegetett Herman Ottó munkássága a halászat felé fordult, és kutatómunkája eredményeképp megírta  A magyar halászat könyvét. Itt nem csak a halakkal, hanem a halászat néprajzi vonulatával is foglalkozik, a halászati eszközökkel, módokkal, szerszámokkal. Ötven éves volt, amikor súlyos mellhártyagyulladást kapott, amiből Borosnyay Kamilla író, és heves vitapartnere segítségével lábalt ki. "Mire lábra állította -le is vette a lábáról."  A következő évben egybe is keltek. 





De Herman Ottó házassága idején sem tudott megülni a fenekén, afrikai utat tervezett, hogy a vonuló madarakat tanulmányozza, amiből végül egy Északi-Jeges-tenger vidékére vezető expedíció lett, minek gyümölcse Az északi madárhegyek tájáról címet viselő, 1893-ban megjelenő könyv. Az útra Dr. Lendl Adolf, az Állatkert későbbi igazgatója kísérte el. Hazaérte után a magyar nép múltja felé fordult, nyelvészetben, a pásztorkodásban és ősi mesterségekben kutakodott, s egy véletlen folytán részese lett az első Magyarországon talált paleolit lelet beazonosításának. Jókor, jó helyen volt. 
Érdekes, hogy  a fanatikus természetbúvár életét Budapesten élte, s csak a nyári időszakban tért vissza gyermekkorának közegébe, a lillafüredi Pele-házba. 
1914-ben, 79 évesen halt meg, amikor rossz hallása miatt nem vett észre egy társzekeret, mely elütötte, és a baleset következményeként tüdőgyulladást kapott. 









Tudom, hogy nem is a könyvről, hanem magáról a  megidézett polihisztorról írtam, akinek élete és munkássága annyira elvarázsolt, hogy háttérbe helyeztem magát a szerzőt. Pedig nem lehetett kis munka egy ilyen gazdag anyagból gördülékeny életrajzot összehozni. A leírások elsősorban időrendben követik egymást, a tudós naplójegyzeteivel színesítve, könyveiből néhány részlettel illetve illusztrációval gazdagítva. Nekem tetszett, hogy bőven hagyott helyet a szerző magának a természetbúvár habitusnak a bemutatásának. Emellett az olvasó átélheti azt a terhet, amit egy haladó szellemiségű tudósnak kellett cipelnie, a nép maradiságát, a vallás kötőfékét. 
Az olvasási élmény összekötve a lillafüredi kirándulással, a túrával az őszi erdőben, a Pele-ház hangulatával, egészen kiemelkedő szintre emelkedett életem eseményei között. 

Hozott pontszám: 5 pont