2018. november 30., péntek

Győrffy Ákos - Havazás Amiens-ben

 A hagyomány szerint Amiens kapujánál történt az ismert eset, amikor Tours-i Szent Márton, akkor még római katona, megosztotta köpenyét egy koldussal.


Pieter Bruegel-Vadászok a hóban 1565

"Tegnap reggel óta havazik. A város körvonalai
alig látszanak a sűrű hőfüggönyön át. Lovam mozgásán 
érzem, hogy fáradt, minden lépésnél remeg alattam a teste. 
Csak akkor vetem észre azt az embert, , amikor elhaladtam 
mellette. Addig azt hittem, egy kupac föld az út mellett,
amit belepett a hó. Megmozdult. " (Havazás Amiens-ben)
 

Ez a Szent Márton legenda a címadója Győrffy Ákos 2010-ben megjelent verses kötetének. A vékony kis könyvnek csak a harmadik részében, a Reggeli gyakorlatokban szerepel a vers, mely csupán  alig három oldalas. Kiforrott formája miatt, -mely leginkább a szájról-szájra hagyományozott imák, zsoltárok, háladalok műfajába sorolható-, lehetett annyira hangsúlyos, hogy magára vegye az egész kötet súlyát. Mert a többi írás számomra eltért ettől, de egységes mondanivalóval bírt.
Ez az egység a versek kontemplatív jellegéből fakad. Csendes, járással összekötött meditációs folyamat során születhettek. Rendkívül hangsúlyos bennük az önmeghatározás kérdése. Ez a meghatározódás pedig leginkább helyét keresi. Mint egy neon reklám villogott szemem előtt mindegyik írásban az a kérdés, hogy HOL? 





"Ebben a  bükkfában régóta lakik egy nő.
Úgy költözött bele, hogy egyszer nekidőlt
 a törzsének sírva."  (Terepismertetés III.)
 
"Vagy egy ház a tóra néző hegyoldalban.
Ott lakna az, aki lennék." (Ami addig nem)


"Itt mindenki a hegyekbe készül.
Pedig hegyek nincsenek. Amink volt, van
és lesz, egyszerre mállik szét." 
(Ruysbroek-töredékek  öt álmodott mondat)

"Azért mentem ki a tóhoz, hogy ne
legyek ott, ahol lenni akarok. Azért
mentem a gátőrházhoz, hogy ne legyek
a gátőrháznál.Ezt biztosan nem érted,
mert sohasem akartál igazán meghalni.
nem tudod, mit jelent az : igazán.
A gátőrháznál nagyon rossz volt, de
kevésbé rossz,mint bárhol másutt."
(igazán)

Egy idő után, már én szerettem volna segíteni a költőnek,  sóvárgó helykeresésére én akartam megadni nyugpontját. 
Az elmúlt esztendőben olvastam a szerzőtől egy másik könyvet, az volt az első találkozásunk, és azt kell mondanom, nagyon hasonló ütőérzéseim vannak most is. Egyértelmű, hogy Győrffy Ákos belső képalkotásainak, szavakká alakuló életérzéseinek és gondolataink lehetünk részesei. Nagyon bensőséges, sokakat megérintő intim világ ez.

Hozott pontszám: 5  


 

Győrffy Ákos














Szabó Magda - Álarcosbál

"Úgy kell élni, hogy míg a világban forgolódunk, ne súroljuk le más emberről a bőrt."


Még mindig a Szabó Magda évfordulóhoz kapcsolódó kihívás jegyében olvastam az írónőtől. Már csak egy hónap és egy könyv van, de közel sem végeztem a hagyatékkal. A moly adatbázisa szerinti 37 könyvből 23 olvastam eddig legalább egyszer. Az ifjúsági könyvként aposztrofált Álarcosbált is csak most először. Pedig nem panaszkodhatom, ez aztán ott volt a polcunkon évtizedek óta.
Valójában nem bánom, hogy csak most került sorra, mert nagyon úgy érzem, hogy gyerekként nem értettem volna. 
Szabó Magda ebben a kötetben is a tőle megszokott stílusban mutatja be az eseményeket. Már nem is emlékszem, hogyan írtam erről a Disznótorban (most látom sehogy) vagy a Mózes egy, huszonkettőben, de a tudatos szerkesztési folyamat nagyon hasonló. Hömpölyög a szöveg, de közben csak sejteni lehet, hogy ki-kihez beszél. Nagyon intenzív figyelmet igényel, de annál nagyobb élményt jelent, amikor végre rájövünk. Egy álarcosbálon amúgy sem egyszerű eldönteni, hogy kivel állunk szemben. A helyzet egyébként is teret enged annak, hogy mindenki egy maszk mögé bújva őszintén beszéljen érzéseiről, múltjáról, sebeiről. 

A nyolcadik osztályos Krisztinának, a cigány lány gúnyájába öltözött kis félárvának a történetét ismerhetjük meg a bálban. Ő mondja el az Álarcosnak, hogy hogyan élte meg elmúlt tizenöt évét, édesanyja halálát, de legfőképp az elmúlt pár hónapot, amikor osztályfőnöke, Megyeri Éva szerető figyelme rá és családjára vetült. Milyen változás következett be, amikor a tanárnő aktív része lett a Boros család életének. Milyen érzelmi hullámvasutazás volt, amin az édesapja keresztülment, mit meg nem tett a kiskamasz, hogy önerőből elrendezze a felnőttek életét. 250 oldal tömör érzelem. 
Éppen ez a másik ok, ami miatt nem biztos, hogy értékeltem volna a könyvet gyerekként. Szabó Magda olyan összetett érzelmeket, sokszor csak sejthető mozgatórugókat jelenít meg, aminek befogadására emlékeim szerint nem lettem volna képes a pöttyös könyvek olvasásának idejében, 10-12 évesen. Viszont most minden kis részletét értettem és élveztem. 
Sokszor azért veszek elő régebbi ifjúsági könyveket, mert függetlenül attól a mérsékelt, de még érzékelhető propaganda jellegtől függetlenül, amit kénytelenek voltak íróink beszórni  a sorok közé, jó elmerülni az akkori gyerekek egyszerűbb világában. Egy jóval ingerszegényebb környezet, ahol minden eseményre több odafigyelés, több megtervezés, alaposság és idő jutott, - szóval minden sokkal átélhetőbb volt -, lecsendesíti és elmélyíti az olvasót. Segít a lényegre összpontosítani.  

Ennek a könyvnek a lényege, a történet zenitje, Krisztina édesanyjának, Zsuzsának a levele, melyet a kislány megtalál, majd megoszt az osztállyal is. Ez a levél  a háború mélységes elítélése, egy pincében született végrendelet 1945 januárjában, még a kis Krisztina megszületése előtt. 
Noha a háború okozta sebek lényegesek a történetben, az olvasó intenzíven érzékeli a másik fő mondanivalót,  a tökéletes pedagógus megformálását. Megyeri Éva és Szabó Magda egy szövet két oldala. Örök pedagógusok, mindig tanítani, segíteni, támogatni akarnak. Ők mindig figyelmesek, mindent érzékelnek, kötelességüknek érzik az örök reagálást. 

Elgondolkodtató, mennyire más ez a mai világ. 

Az Álarcosbálban is előjönnek a generációs problémák, nem olyan élesek, mint a  Pilátusban, de egy idősebb tanítónő, Lujza néni alakja kitűnően érzékelteti a kor pedagógiai szemléletváltását. Ő is azt érzékelte, akárcsak én az imént, hogy "mennyire más a mai világ".
Habár a történet cselekménye egyszerű, az a pazar jellemábrázolás, gazdag érzelemvilág amiben részesedhetünk, egy felnőtt olvasó számára is irodalmi élményt jelet. Tehát senki ne gondolja, hogy levezetésként olvas egy laza ifjúságit Szabó Magdától!

Hozott pontszám: 5



"Király Margitnak ötvenhatban elmentek a szülei, az édesapja azt hitte, a mamája viszi, az édesanyja meg azt, hogy az apja, s mind a kettő már külföldön vette észre, hogy Margit itt maradt. Király Margitból nagyon jó édesanya lesz egyszer, és azt mondják a Gyermekotthonban, sose látják szomorúnak. A szüleiről nem beszél, az ember azt hinné, nem is gondol rájuk, pedig minden leckének úgy ül neki: holnap még jobban felelek, mint tegnap, hogy érdemes legyen visszajönni miattam."

"Ott kezdődik a nagyemberség, hogy az ember észreveszi, hogy mások is élnek a földön őkívüle, és amit tesz, úgy teszi, hogy nemcsak magára gondol, hanem másokra is." (88.oldal) 





2018. november 29., csütörtök

Győrffy Ákos – Ami addig nem


Éjszakák a fogyó Holddal. Mezítláb
füves térségeken át. Hosszan kitartott
tekintet a fasor és az ég metszéspontja
felé.

Vagy egy ház a tóra néző hegyoldalban.
Ott lakna az, aki lennék. A barackfák alá
bújna és onnan nézné az ösvény épp
odalátszó szeletét. Várná őt, aki nem jönne
soha. Pedig valamikor járt már arra. Ő ültette
a szőlőtőkéket. Léptei nyomában, mintha
függönyt húzott volna el, láthatóvá lett, ami
addig nem volt látható, és kinyílt, ami
azóta bezáródott újra.

Várok, nem jön el. A lomb árnyéka,
mintha felhők úsznának a bőrömön.
Kihalt az ösvény. Dermedt mézgacseppben
távoli arc.

(Beney Zsuzsa emlékének)

2018. november 26., hétfő

Bán Zsófia - Lehet lélegezni!

Már két hete olvastam a könyvet, sajnálom, hogy nem írtam róla akkor, mert azt érzem, hogy mintha semmi nem ragadt volna meg bennem igazán.
Novellás kötetet ez, teljesen mai, magyar problémákkal, magyar ízekkel. Ahogy az a novelláknál lenni szokott, elég változatos erősségű írások. "A lehet lélegezni" kötet közös vonása, éppen ez a mai magyar miliő, annak is valami asztal szélén rezgő morzsája. Persze nem olyan piciny kis morzsa, amit észre sem veszünk, hanem olyan, amire nem akarunk jobban figyelni. Bán Zsófia belemeríti tollát a romaság kérdésébe, a migránsok magyarországi boldogulásába, a fogyatékkal élő, kerekesszékesek mindennapjaiba, vagy épp a magányosok világába. Szociálisan érzékennyé akar tenni minket, láttatni akar. Szerintem sok olvasót fognak érzékenyen érinteni ezek az írások, mert noha kicsit sablonosak  a képek, a feléjük vezető utak mégsem azok. 
Habitusom és munkám okán, én valami egészen más hangra vagyok felhangolva ebben a témában. Éppen ezért, a kötetben ezek a novellák nem is érintettek meg annyira, mint kellene. Nem is tudom, melyik tetszett a legjobban, de ha választani kell a "Szinte jó" illetve a címadó "Lehet lélegezni" írást választanám. 

Még soha nem olvastam  a szerzőtől semmit, ez volt az első találkozásunk. Voltak a novellák között kissé szürreálisak, nem igazán olvasmányos fajták, például rögtön az első írás, a "Bőrlégzés". Nem tudtam hova tenni ezeket, kicsit úgy éreztem, hogy például ez a Bőrlégzés is, mintha egy irányjelző lenne. Aki beleolvas a könyvbe, el tudja helyezni magában, hogy kell-e neki ez a stílus vagy sem.



"Szemcsés, szálkás, villódzó fény.
 Pulzál, erőlködik. Mutatja magát.
    Kattog a tekercs orsója, fém a filmmel, film a levegővel érintkezik; uralkodik a kémia.
 Levegő a tüdővel; a tüdő szinte a bordákkal.
 Mindig van egy megtartó rés.
Mindig van a már-már.
Már-már ez nem is igaz. Már-már, de."  (részlet a "Szinte jó" novellából) 
 Hozott pontszám: 4

Szakács Eszetr - Babilon (A Szelek Tornya 2.)

"Legyen bár olümposzi vagy babiloni, mindkét világ isteneinek segítségére szükségünk lesz, hogy legyőzzük az emberiség legősibb ellenségét."


Néha elgondolkozom azon,  hogy milyen készségeket fejleszt az olvasás, így az élet második felében? Valamilyen véleményem mindig  születik, aztán jön egy ilyen könyv, és egyértelműen fel tudok mutatni egy újabb értéket. Ez pedig nem más, mint hogy van egy mű, ami nem igazán tetszik nekem, de látom benne a sok értéket. Régebben egy ilyen könyvet, ami ennyire kidob, már régen félretettem volna, de most képes voltam átrágni rajta magam, és így elmondhatom, hogy kinek ajánlom. 
Magamnak semmiképp!

A Szelek Tornya első részében megismerkedhettünk a zsebuniverzumok világával, hogy saját kis hétköznapi életünk  mellett több világ is zsibong. Többek közt az Olümposz nevű bolygó, ahol griffek és grifflovasok párban végzik a moirák által megszabott feladatot. A második rész főhőse León, aki maga is grifflovas szeretne lenni, de úgy tűnik, hogy nem erre a feladatra szánták az istenek. Korfu szigetén él napjainkban, és nem rest elfogadni az első adódó alkalmat arra, hogy szürke vakációját feldobja egy kalanddal. Hamarosan rájön, hogy ez a kaland nem vicc, rajta áll vagy bukik a világ sorsa.
A gonosz  most Ahrimán, a világ ősellensége képében jelenik meg. Egyedül a tizenhat éves fiú képtelen lenne megoldani ezt az óriási feladatot, de szerencsére akad társa bőven. Lárok, rabszolgák, varázslók, görög istenek, állatkák, griffek és még számtalan ember (?) segíti  Leónt a küldetésében. Bizony ez fantasy a legjavából, és talán ezért véreztem el én is olvasás közben. Nagyon nehezen helyezkedem el ilyen környezetben, képtelen vagyok értékelni a fantasy problémamegoldását. Nekem kristálytiszta logika kell, nem szeretem, ha egy probléma megoldására mentőöveket dobnak be. De látom, hogy ez csak minket, a műfajt kevésbé értékelőket zavarja.
Ahrimán ábrázolása
Egyébként a történetnek nagyon szép íve van. A kezdeti, egymást követő feladatmegoldásba hiba csúszik. Szakács Eszter jól átgondolt logikával, ezt a hibát a későbbiekben megoldásnak fogja felhasználtatni okos szereplőivel. De előtte még, ha már a szép ívet dicsértem, az események a kezdeti siker után katasztrófába torkollanak. Olyan mélyre kerül a világ megmentése, hogyha nem látnánk, hogy még csak a könyv felét hagytuk el, már fel is adnánk minden reményünket. Be kell vallanom, hogy ezen a ponton én is megrendültem egy kicsit, és komolyan elgondolkodtam, hány éves gyereknek adnám a kezébe a kötetet. A szerző felhasználva a szereplők korábbi tapasztalatait, egy zseniális csavarral megoldja León helyzetét, és természetesen lehetőséget ad a harc újbóli felvételére. A történet végére szép elvarrt szálakat kapunk, ugyanakkor van lehetőség arra is, hogy a Szelek Tornyának folytatása legyen.
Nagyon igényes, a görög mitológiára épülő fantasy történetet kínál nekünk a szerző. Külön értékelem a magyar vonatkozás belecsempészését. Ha már elmondtam, hogy nem éreztem komfortosan magamat a történetben, az igazsághoz az is hozzátartozik, hogy ettől függetlenül bent ragadtam a furcsa világban. Biztosan ismeritek az érzést, hogy már rég letetted a könyvet, de még mindig ott vagy. Nos, valahogy én is így jártam. 

Hozott pontszám: 4 
Szakács Eszter

2018. november 20., kedd

Demeter Lázár Katalin - Játszótárs ​2.

Kreativitásfejlesztés drámajátékokkal, történetekkel, beszéddel, logikai gondolkodással tizenéveseknek



Demeter Lázár Katalin dráma- és fejlesztőpedagógus. Több, mint tíz éve fogalakozik tehetséggondozással. Az Aranyelme Tehetséggondozó Egyesület munkatársa, könyvei mellett számos tehetséges gyermek és szülei részére vezet drámajátékos foglalkozásokat. Pl. a Szóvirág-ot.

Ezt a könyvét én is csoportfoglalkozások vezetéséhez, felkészülésként és példatárként vettem a kezembe.  Mivel a kiadvány elég sokszínű, szerintem a pedagógusok és nevelők széles köre talál benne hasznosítható anyagot. 
Egy rövid bevezetés után, mely eltér a szokványos felvezetésektől, rögtön csoportos önismereti játékokat mutat be a szerző. Majd lassan bontogatva szárnyait, ismerkedős játékoktól indulva  eljutunk a csoportépítők és fejlesztők kategóriáig.  Ezek a játékok többnyire nem szükségelnek nagy eszközigényt, minimálisan toll, papír, néha színes papír vagy festékek kellenek. De mégis, leginkább  a gyerekek önmagukkal, testükkel, szavaikkal dolgoznak a feladatok megvalósításában. Sok feladat ismerős lehet számunkra is. Csoportosításuk megkönnyíti a pedagógusok számára a keresgélést a bő tárházban. 
Széles alkalmazhatósága miatt számítani kell arra is, hogy több játék nem fog megfelelni a számunkra, hiszen mindenki egy adott környezetben futtatható gyűjtemény kidolgozására törekszik. 
Egyik másik játék felnőttek csoportfoglalkozásán is bevethető, de kitűnő alapja lehet továbbgondolt feladatoknak. Kis átalakítással bárki alkalmazhatja. Sőt azt gondolom, hogy akár szülő-gyermek kapcsolatának építésére, tehát kétszemélyes fejlesztésre, önismereti elmélyülésre is szolgálhat.
A kötetben leginkább az önmegfogalmazást, érzelem kinyilvánítást fejlesztő játékok tetszettek, amik bár öncélúnak hangzanak, de a csoportépítés elengedhetetlen, jó minőségű alapkövei.

Robinson, Ken · Aronica, Lou - Az alkotó elem

"Sir Ken Robinson a kreativitás, az innováció és a humán erőforrások nemzetközileg elismert szakértője rendkívül szellemesen és mély emberséggel arra buzdít bennünket, ne hallgassunk a pesszimistákra, ne sodródjunk a tömeggel, hanem keressük meg igazi alkotó elemünket –
képességeink és vágyaink találkozási pontját."

Ken Robinsonnal először népszerű TED előadása kapcsán találkoztam.




Amiket ebben az előadásban hallottam, az teljesen felrázott, és előhozott belőlem valami olyan tudást, ami úgy éreztem mindig is megvolt bennem. Igen, valahogy így kellene bevonni életünkbe a tanulást, a munkát. Sok hasonló élménnyel találkoztam már eddig is, leginkább a kreatív oktatás vagy a flow élménnyel kapcsolatban. Ezért is szerettem volna elolvasni Robinson könyvét. 
A szinte beszerezhetetlen kiadványhoz, mely antikváriumban is öt számjegyű értéket képvisel, a központi Szabó Ervin könyvtár révén jutottam. (Az egyetlen példány ordenáré módon össze van firkálva, szörnyű) 
A kezdeti lendületes olvasást, mely először a videóból is jól ismert példákat hozza, lassan megtörte a könyv stílusa. Egyáltalán nem lehetett fejezetről fejezetre elmélyülni a témában, mert az egészet valami szétaprózás jellemezte. Talán én vagyok kevés ehhez a könyvhöz, túl buta a tanár úr  eszmefuttatásaihoz, de végül nem olvastam el végig a kötetet. 
A példák, amiket leginkább híres emberek életéből állít elénk a szerző, rendkívül színesek, élménygazdagok, már csupán ezekkel is képes az olvasót meggyőzni arról, hogy a hagyományos oktatás mennyire káros lelkileg, szellemileg, és mennyire csak önmagunk árnyékai lehetünk így. 

Nem szeretném senki kedvét elvenni attól, hogy elolvassa a könyvet, mert kiragadva bármelyik oldalt felolvasnék a környezetemnek, teljesen vállalhatóak a gondolatok, csak én nem voltam most erre a könyvre ráhangolva. Pedig éveket vártam rá.

2018. november 13., kedd

Jón Kalman Stefánsson - A halaknak nincs lábuk

"...az emlékek súlyos kövek, amelyeket magam után vonszolok. Nehéz az emlékezés? kérdezte Ari. Nem, csak az, amit megbántál, vagy amit szeretnél elfelejteni – az önvád a legsúlyosabb kő mind közül."


Az egyik legszebb nyelvezetű könyv, amit valaha olvastam, ami ráadásul a világ egyik legzordabb tájának vulkanikus talajából és habzó tengeréből született, Izlandon. 
Vajon azok, akik szigeten élnek másként értelmezik-e létezésüket, mint mi, akik sohasem érezhettük a magunkra utaltságnak ilyen magas fokát? Vajon tényleg közelebb vannak az izlandiak Istenhez, vajon itt tényleg összeér a föld és az ég, és tényleg csak három égtáj létezik, a szél, a tenger  és az örökkévalóság? 
Senki ne csodálkozzon, ha a könyv olvasása után valamiféle meditatív, létfeltáró állapotba kerül, hiszen a mű minden sora hosszas utánagondolást igényel az olvasótól. De nagyon megéri elpiszmogni vele. 


Izland

Az önéletrajzi ihletésű könyv szerzője, magánéleti válsága után, apja hívó szavára visszatér gyermekkorának helyszínére az izlandi Keflavik városába. Ennek az eseménynek ugyan nincs is olyan nagy súlya, talán ha egy-két nap alatt lezajlik minden, de a visszatérés időutazása, már jóval nagyobb jelentséggel bír. 
Két réteggel találkozunk leginkább, az egyik a nyolcvanas évek időszaka, amikor az író úgy 12 éves lehet, és saját apjával és mostohaanyjával való kapcsolatát tárja fel, valamint az úgy nevezett régen időszaka. Ennek a korszaknak a leghangsúlyosabb szereplője apai nagyapja Oddur, és felesége  Margrét története. Az ő kapcsolatukon  keresztül átélhetjük a szerelem, a vágy, az élet és halál hatalmas vonulatait. Olyan szép és olyan emberien megközelített hozzáállás ez a szerzőtől. Mindvégig költő tudott maradni, aki csendes hódolattal tiszteleg az élet gyakran kíméletlen nagysága előtt. 
A legméltóbb értékelés az lenne, ha csak idézetet  mutatnék a könyvből. De ezek között is nehéz ám választani,  mert szinte minden oldalon megbújik egy-egy megőrzésre méltó gondolat. Ezek gyakran lírai szépségük okán vagy tartalmasságuk miatt tűnnek fel. A magyar fordítás is kétségtelenül sokat adott hozzá, amit Patat Bencének köszönhetünk, de Jón Kalman Stefánsson-t ez ideig már háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára. 

Két nehézséggel számolni kell azonban; az egyik, hogy a rendkívül furcsa északi neveket nehéz beazonosítani -már az is nagy figyelmet igénye, hogy nő vagy férfi az illető-, illetve néha olyan fajsúlyos dolgok öltenek alakot a szövegben, melyek szinte a mellkasunkra telepednek, és megülnek rajtunk. De ismét csak azt  mondom, megéri időt szánni rá!

Hozott pontszám: 5


Jón Kalman Stefánsson
 "A világ legrégebbi írott szövege szerint, amelyek annyira régiek, hogy már nem hazudhatnak, a sors a pirkadatban lakik, és ezért kell óvatosnak lenni, szőr mentén haladni, megtalálni a megfelelő szavakat, és az élet pártjára állni.
És valóban néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem, előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni minket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy -sajnos, vagy istennek hála- sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Aztán felébredünk, és olyan sérülékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent.Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerű, és sokszor segítségre szorulunk -gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek."


 
Izlandi tájkép



"Az ökölbe szorított kéz Oddur szerelmes verse volt. Száz évvel ezelőtt szorította ökölbe a parton, és néhány órával később Margrét azt mondta neki: ha a ruha alatt meztelen vagyok, abból tudni fogod, hogy szeretlek. Van-e ennél szebb szerelmi vallomás – hiszen valóban meztelen volt –, és nem szerencsés-e aki megkap egy ilyen nőt? Az élet azonban később beléjük mártotta késeit." 

"Akkor halunk meg, amikor a fájdalom az életnél is nagyobbá válik."

"Lelkünk mélyén ördögök lakoznak, forró vérünk mögött gonoszság rejlik, és csak a szépség tudja megmenteni a világot."



"Isten válasza a halálra. A kezeket melengető, az életet hamuvá égető láng – ajándék, amelyet az idők kezdetén odavetettek a világnak. Érzékeny és szemérmetlen. Sosem kérdezi a címed, hogy merre vagy éppen, nem törődik azzal, mi helyes és mi nem, nem érdekli a rangod, a hírneved, sem a sikereid, vagy a kudarcod, előtte mindenki egyenlő, és fittyet hány mindenre; sehol sem vagy biztonságban, védtelen vagy, nincs ami megóvhat tőle, sem az értelmed, sem a hited, sem az utóbbi három évszázad filozófiája, sem az élettapasztalat, sem az atombunkerek vastag falai, sem az ivás okozta emlékezetvesztés, senki nincs biztonságban tőle, ugyanolyan könnyedén surran be egy tizenhat éves lány őzgidaként ugrándozó szívébe, mint egy kilencvenéves aggastyánéba, mely inkább egy kivénhedt orrszarvúra hasonlít. " (Szerelem)

 

2018. november 12., hétfő

Gergely Ágnes - A szomjúság ára

Igazság szerint nem néztem alaposabban utána ennek a könyvnek, csak megláttam Gergely Ágnes nevét, megörültem és elkezdetem olvasni a könyvet.  Szerintem már itt is többször hoztam tőle verset, nagyon szeretem a líráját. Azt kell mondanom, hogy a könyv méltó párja lehet verseinek. Sorai sokszor versbe hajló prózák, felbukkanó ismétlésekkel, lüktetéssel.

A Szomjúság ára két korábban megjelent kötetet A tolmács (1973) és az Őrizetlenek (2000) című művet tartalmazza. Érdekes ez az összekapcsolás, nem feltétlenül zavaró. Van bennük valami hasonlóság, van bennük a térbeli utazáson kívül egy időbeli sík is, valamint az Őrizetlenek lefúr az olvasó bőre alá is. Fájni fog, talán épp a kopár, lényegre ugró versszerűsége miatt. 

A tolmács egy emlékre épülő monológ volt számomra. A magyar tolmácsnő és örmény szerelmének három találkozása  a világ különböző pontjain, illetve az erre való folytonos emlékezés, a végtelen fonal visszatekerése azokig a pontokig, ahol a szerelmesek találkoztak. Identitás regény, állandó úton levés befelé és szerteszét. 
A szöveg a lehető legkevesebb konkrétumot tartalmazza. Hiányoznak a karakterek bemutatása, a jellemzésük, csupán a mozgásuk ábrázol. Olyan volt ezt a könyvet olvasni, mint amikor egymás mögé helyezett, eltolt üveglapokon keresztül nézünk a szerelmünket. 

Az Őrizetlenek már egy jóval megformáltabb kisregény, melynek főszereplője Karen, akinek sorsa a bibliai Jób történetével áll párhuzamban. Folyamatos sorscsapások, a remény habjai közt fuldokló kemény nőalakkal a középpontban. Az örmény George-ot  Gergely Ágnes lecserélte a talán dán származású Carlos-ra. De az elérhetetlenség motívuma, a be nem teljesülés fájdalmas rotációja itt is megmarad, a szerelmesek egymás irányába történő haladása. Valamint a főalak szerepe itt is valamiféle közvetítő. A tolmács helyett most fordító, de lehetne akár színész is. Mindegy, csak meglegyen az állandó taposás, a megállás nélküli áramlás. A szerző most kötőféket tesz Karen-re, belevág a szárnyába, nem utazhat akkor, és oda ahová szeretne. Beleteszi a történelem petri csészéjébe, és apró bemetszéseket ejt rajta. 
A szöveg itt is megtartja  lírai szépségét, ritmusát, refrénszerű rájátszásait. Nekem ez egy sokkal átérezhetőbb történet volt, ténylegesen a kínzó szomjúság regénye, miközben még véletlenül sem vetül rá a romantika árnyéka. 

Hozott pontszám: 4/5

Gergely Ágnes





"A gyerekek szó nélkül mellém húzódtak. Daniella nem sírt, nem szokott; Dettinek is csak fénylett a szeme, mintha belefeledkezik a zenébe. Fegyelmezett élet, döntés, erkölcsi kényszer - a szavak kihullottak. Egy ismeretlen, kemény hegyi vadász példája telepedert az otthonunkra, egy elszánt és otthontalan férfié, szilveszter éjfelén meglebegtek a függönyök, s a tálcán felborult a pohár: "Férfiember nem lehet kóbor. A legnagyobb szenvedély a letelepedés."

"Én tolmács vagyok, George. Több nyelven értek. Vannak pillanatok, amikor úgy érzem, még madárul is, lóul is. "

"Kutyából szalonnát csinálni mindig csábító pedagógiai feladat. A nők általában megpróbálják."

"-Carol, maga független ember és  a vendégem. Higgye el, a javát akarom. - Az asztal túlsó végében zöldesszürkén párolgott a tea. - Szeretném, ha normálisan élne. Ha szeretőt tartana Budapesten. Esetleg máshol is. Mint a matrózok : ahány kikötő, annyi szerelem, ahány szerelem, annyi kikötő. -Szájához emelte a csészét, majd érintetlenül visszatette az asztalra. - Ne maradjon egyedül, Carol. A magány elrákosít. "