2019. január 5., szombat

Pásztohy Panka - Pesti mese

Nagymamáknak és unokáknak

Ez a képeskönyv volt a 2017-ben megjelent legjobb gyermekkönyv a "molyos" olvasótábor közönsége szerint. A legjobb 10-be bejutott könyvek közül hetet sikerült elolvasnom, és meg kell hagyni, nagyon nehéz választani kedvencet ezek közül. Hogy miért sikerült learatni a babérokat a Pesti mesének, az mindjárt kiderül.

Ahogy azt  a Moly közösség fennállásának 10. évfordulóján megtudtuk, amikor a Merítés-díj is átadásra került, Pásztohy Panka elmesélte nekünk, hogy a könyv önéletrajzi ihletésű. Egyébként ezt a kötet utószavában is leírja. Amikor ő még csak óvodás volt, vidéken lakott a szüleivel, és ahogyan más, úgy ő is a nagymamájánál töltötte a szüneteket. Csakhogy ez a mama nem vidéken, hanem Budapesten élt. Így a kis Panka a fővárost fedezte fel ilyenkor. 
A mesében végigjárhatjuk az ő útjaikat, a gyermek szemével csodálkozhatunk rá a magas házakra, a villamosokra, a liftre, Budapest szépségére. De nem csak a másik város élménye, hanem a nagymamával együtt töltött idő kincseiben is részesedhetünk. A történet rendkívül egyszerű mozzanatokat aranyoz be, a közös fénykép nézegetést, a papírmadár hajtogatást, a kiflivásárlást, a villamosjegy kilyukasztását. Semmi fennkölt nincs ebben. A maga egyszerűségében szép. A SLOW mozgalom jelenségével lassan már mindenki találkozik, egyre másra fedezzük fel magunkban a lassulás igényét. "A kevesebb, több" mottója előbb-utóbb mindenkiben gyökeret ver, tartalmasabb, lassabb, nyugodtabb életet szeretnénk élni. Hogyan lehet ezt megvalósítani a városban? Egy fővárosban, egy világvárosban? Nem mindig egyszerű, de sokan próbálkozunk. 
Mamának és az ötéves kis unokájának már biztosan sikerült. A titkuk a mindenre való rácsodálkozás, a gyermeki lelkület. Az együtt eltöltött értékes idő, amikor teljes figyelmüket a másiknak szentelik.
A könyvben a kislány szemén keresztül látjuk a világot, az ő arányaival azonosulunk. Ezt az azonosulást pedig a kötet tartalmához igazodó egyszerű, és mégis nagyon kedves rajzok is segítik. Az alapvetően fekete-fehér, litográfia stílusára emlékeztető  illusztrációkat szintén a szerző készítette. Kerekded formákkal,  nagyszemű arcokkal és csak  hellyel-közzel használt színek eszköztárával dolgozik, így még inkább hangsúlyos lesz az, amit ki akart emelni. 
Összességében tehát egy nagyon ízléses, gyermeknek és felnőttnek egyaránt élményt jelentő, közös olvasásra mozgósító kiadványt kap kézhez az olvasó. Bátran ajánlom! 

Hozott pontszám: 5 

A könyv borítóján szereplő rajzot a Ferenc körút - Mester utca sarka ihlette. Egészen közel van hozzám, napi szinten megyek el a volt Latinovits ház előtt. 




 Képek a kötetből, Pásztohy Panka munkája.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése