Most már örökre így marad
nem-másuló arcod szememben.
Mint kalapáccsal, magamat
erősen tehozzád szegeztem.
Mozdulatod, hangod, lélegzeted
enyémhez fűzöm, hogy eggyéfonódjék.
Mert akarom hűségedet!
Erős vagyok, mint termetes mosónék.
Én a csodákon nem csodálkozom.
A forrást sziklástúl, hinnéd- e kedves,
mint egy korsót vállamon elhozom ,
lábam alatt, mint fű , lapul a fenyves.
Egyenes vállamon hozom neked
hűségemet. Fogadd el, neked szántam.
Lépek, a sapkám kéken integet,
mezők szagát lebbenti könnyű sálam.
Hová ti, merre testvércsillagok?
A lét magva az ember, ez a törvény.
Én halhatatlanságot ringatok
halálig-dombos keblem enyhe völgyén.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése