Singer Magdolna - Ki vigasztalja meg a gyerekeket?

Válás és gyász a családban

Múltkor arra panaszkodtam, hogy véletlenül összecsúszott két könyv, amit nem kellett volna egymás után olvasnom. Most azonban szerencsém volt. Singer Magdolna két kötetét olvastam egymás után, de a lehető legjobb sorrendben. Amíg az Érző férfiak az erősebbik nem veszteségeit vette górcső alá, addig ez a könyv a gyermekeket helyezi fókuszba. Nem mondom, hogy egyszerű menet volt, de az biztos, hogy fordított sorrendben cudarabb lett volna. 

Szerkezetileg először a szerző átfogó bemutatót ad a gyermekeket érintő veszteségekről, arról, hogy mi befolyásolja a gyász mélységét, illetve milyen nehézségek jelentkezhetnek egy ilyen alkalommal. Majd két nagy egységben, először a válással, majd a halálesetekkel foglalkozik.

A szülők elválásával kapcsolatban nyolc különböző történet mutatja be, hogy mikkel és hogyan találkozik egy gyermek ilyen esemény alkalmával. Érdekes, hogy az interjúalanyok gyakran már felnőtt fejjel emlékeznek vissza ezekre az időszakokra, de az érzések a mai napig is tisztán és éles fájdalommal átérezhetőek. Egy probléma ezer árnyalata, és egyik sem kisebb falat a másiknál. A legtipikusabb jellemzőkkel találkozhatunk. Sokszor kiderül, hogy a gyerekek első reakciója a megkönnyebbülés, hogy vége a veszekedéseknek a feszültségnek, a bántalmazó fél jelenlétének. Majd a hiány és a változás okozta nehézségek átkeretezik a kezdeti örömöket. Nagyon tipikus fájdalomforrás a patchwork családokban megjelenő gyerekközösségek relációja. "-Az ő gyerekét jobban szereti, mint engem, nagyobb áldozatot kell nekem hozni, mint nekik" és hasonlók. Aztán annak is tanúi lehetünk, hogyan valósul meg néhány családban a kedélyek lecsillapodása, hogyan rendeződnek a szituációk. Az kiderül, hogy nagyon nehéz ezt jól csinálni, de az is igaz, hogy a könyv nem hangsúlyozza eléggé azokat a borzalmas együttélési viszonyokat, amely a válásokhoz vezetnek.  Persze nem is feladata, de könnyen megfeledkezhet erről az olvasó miközben cafatokra szaggatja zsebkendőjét.

A kötet másik fele a még ennél is nagyobb tragédiákat átélő gyerekeket mutatja be, azokat, akiknek meghal valamelyik hozzátartozója. Singer Magdolna igyekezett különféle eseteket összeválogatni, olyanokat, akiknek  testvére halt meg, olyanokat, akiknek a szülei, nagyszülei. Ezek leginkább a szülők által elkövetett szarvashibákra hívják fel a figyelmet. Az eltitkolásra, az elbagatellizálásra, a rossz kifejezések okozta felesleges szorongásokra. Volt olyan vallomás, ahol még a lapokon is átütött az a hatalmas érzelmi felindultság, mely valószínűleg máig sem lett feldolgozva. 

Jó volt, hogy előkészített táptalajra hullottak ezek a magok, mert belegondolva abba, hogy milyen szélsőségeket kell egy gyereknek átélni a veszteségek kapcsán, meg abba, hogy hány feldolgozatlan sebet cipelünk magunkkal évtizedeken keresztül, eléggé elszorul az ember torka. 

Csak abba gondoljunk bele, hogy egy gyereknek nincs meg az az eszközkészlete, amellyel megvédhetné magát. Minden rajtunk felnőtteken áll vagy bukik. Ezért meg is fogalmazódott bennem, hogy ezt a könyvet el kellene mindenkinek olvasni függetlenül attól, hogy van gyereke, vagy nincs! Nem azért, mert egy szuper darab, hanem azért, mert végre meghallgathatnánk azt a felet is, akinek vékony a hangja, vagy nincs is hangja, de az biztos, hogy a felnőttig nem ér el. 

A figyelmes olvasó elcsípi talán azokat a kisebb útmutatásokat, melyek a szerző megoldásként kínál, de kétségtelen, hogy jó lett volna pár lapot annak is szentelni, hogy ezeket kicsit összegezve, szemelvényezve lássunk magunk előtt egy helyes megoldási tervet, és oldási lehetőségeket.

Aranyszabályként azonban elmondható, és legyen ez a végszó is egyben, hogy ami az egyik gyereknek igénye, az a másiknak külön teher. Ezért Singer Magdolna tanácsa az, hogy érzékenyen, az adott gyerek igényeire ráhangolódva bánjunk a veszteséget elszenvedettel! 

Hozott pontszám: 4/5

Singer Magdolna