Az
elmúlt időszak elmaradt bejegyzéseit nem tudom pótolni, ezért zanzásítva az
elmúlt két hét kimaradtjai következnek:
Egyik
kedvenc sorozatom a Kulcslyuk Kiadó, Nyitott Akadémia sorozata, mely
közérthetően, élményszerűen mutat be egy-egy jelentősebb, a lelki élettel
kapcsolatos témát. Aki ismeri a sorozatot, az tudja, hogy a legtöbbször elég
változatos a megközelítése és egyben a színvonala is az írásoknak. Illetve
mindegyik írás profi, de vannak az olvasó habitusához jobban igazodó, illetve
kevésbé tetsző gondolatok. A "Bízz magadban" az önértékelés és
önelfogadás témáját járja körül. Mivel egy kis lelki snapsz mindenkinek jól
jön, ezért ezt a könyvet akkor is jó elolvasni, ha alapvetően jó
önmegbecsüléssel rendelkezünk. Ha máskor nem, akkor a kamaszkor viharos
korszakában mindenképp jól jönnek ezek a megerősítések. A legtöbb fejezetet nem
is elég egyszer elolvasni, jó ha többször megrágjuk a dolgot. Dr. Kádár
Annamária írásából a következő gondolatfűzért emelem ki:
Az
önbizalom alakulását az határozza meg, hogy milyen a hozzáállásunk a
kudarcokhoz és akadályokhoz. Ebből a szempontból vannak a feladók, letáborozók
és a hegymászók. Dr. Bagdy Emőke az életbátorság hármas fogatáról az
önismeretről, önképről és önbizalomról beszél nekünk. Tőle is hozok egy
mondatot:
"...építsd szépen föl magadban azt a szituációt, amelytől
tartasz, és többször is keríts alkalmat arra, hogy lejátszd magadban az általad
kívánt szituációt!..."
Dr.
Szondy Máté írása tetszett ebben a kötetben most a legjobban. Ő a másokból
táplálkozó, törékeny önértékelésről, a narcizmusról ír nekünk. Ez a téma az
utóbbi időben többször felszínre került nálam, lehet, hogy ezért voltam most
fogékonyabb, de az biztos, hogy mindenki számára sok hasznos gondolat fog
terítékre kerülni.
Kozma-Vízkeleti
Dánieltől szerintem eddig még nem olvastam. Mostani fejezete az önbecsülésről
szól, amely a kapcsolataink tükrében jelenik meg. Az önbecsülés hiánya
nem vezethető vissza egyetlen okra sem, írja, sokkal inkább gondolkozzunk el
azon, milyen emberképpel és szemlélettel rendelkezünk!
Pál
Feri atya zárja a sort, aki egy spirituális utat, egy személyiségfejlődési
modellt mutat be nekünk, mely az anyához közeledve indul, és a tizenkettedik
állomáson már önmagunktól távolodik. Érdekes gondolatok, de szerintem ez most
nem sikerült annyira általánosan befogadhatóra.
Mind
az öt szakember nagy hangsúlyt fektet a családi mintákra, a hozott motívumokra,
de mindannyian azt hangsúlyozzák, hogy lehet és érdemes fejlődnünk az
önbecsülésünkben!
Gimnazista
csoportommal ajánlottam fel ezt a könyvet önismeret témájában, de még kutatok
valami számunkra jobb könyv után.
Hozott pontszám: 4
Egy Békés Páltól teljesen szokatlan stílusban íródott
könyvről van szó, amely bármily kicsi és vékony, elolvasása számomra igazi
kihívást jelentett. Három fejezetben, körülbelül 50-50 oldalban egy
szerelem történetét hozza elénk a szerző. A valóság, álom és emlékfoszlányok
ködös kavargása ez, ami feszültséget és nem élvezettet jelentet olvasás közben.
Egyáltalán nem találtam meg azokat a szépségeket és érzékenységet, amire sokan
utaltak. Bizonyára bennem van a hiba. De ez most sajnos nem tetszett.
Hozott pontszám: 3
Tündéri
mese egy királylányról, Zelkáról, akinek nem volt szíve. Nem úgy nem volt
szíve, hogy szívtelen volt, dehogy! Éppen ellenkezőleg, a húga helyett feláldozza önmagát, és végül elhozza az évszakok változását
mindenkinek. A hagyományos meseelemekkel dolgozó történet kicsiknek és
nagyoknak melegséggel tölti el szívét, amihez nagyban hozzájárul Szimpnidesz
Hajnalka érzékeny illusztrációja is.
A könyv az idei Gyermek merítés-díj legjobb 10-be is
bejutott.
Hozott pontszám. 5
Íme az egyik legkedvesebb képem:
Volt
egyszer egy öreg sárkány, akinek volt három fia. Amikor felcseperedtek, apjuk
útnak indította őket, hogy egy jótettel becsületet szerezzenek a sárkányok
nemzetségének – mert éppen elég sok borzasztó hír terjeng róluk szerte a
világban. A három sárkánylegény közül egyedül Kajtikó járt szerencsével, ő
mindig legyőzte első indulatát a viaskodásra, tüzet fújásra, miszlikbe
aprításra, királylány-elrablásra, és más, a sárkányokra régebben jellemző
elfoglaltságokra. A legkisebb sárkány segítőkészsége, nemes szíve elnyerte
méltó jutalmát. Szintén a Merítés-díj várományosa Zágoni Olga sárkányos meséje,
amely önfegyelemről, bátorságról szól a legkisebbekhez, biztatva őket, hogy ők
is lehetnek hősök, és a kicsiny jótettek is értékesek. Humorral átszőtt
mesevilágba repíthetjük a legkisebb korosztályt!
Hozott pontszám: 5
Bosnyák Viktória - És most hogy festek:
A kis kaméleon, Kamill lehetne a világ legjobbja bújócskában, de sajnos nem hogy legjobb, de éppen a legrosszabb, mivel nem tudja változtatni a színét, mint rendes társai. Kis barátja, Licsi mindent megtesz, hogy orvosolja ezt az apró hibát. Töretlen küzdelemmel és elszántsággal áll a kis kaméleon mellé. A bűbájos történet az óvodás korosztálynak jelent majd élményt. Pompás és üde rajzaival a gyerekek biztosan örökké nézegetni fogják. Szintén a Merítés-díjért száll harcba. Gratulálok!
Hozott pontszám: 5
Molnár
T.Eszter - A Kóbor szálló
Hetedhét
Hugó, a becsületes földönfutó éjszakai szállást keres a városszéli erdőben.
Búbanya, a barlanglakó útba igazítása nyomán elérkezik a Kóbor Szállóba, és
megismerkedik annak különös lakóival: Rebekával, a beszélő macskával,
Bolíviával, a lustakötés címzetes egyetemi tanárával, Lust Alfonzzal, a
nyugalmazott operaénekessel és Gizikével, a Kóbor Szálló nagylelkű
háziasszonyával. A történet a kisiskolás korosztályt célozza meg, de
nekünk felnőtteknek is igazi szívmelengető olvasmány. Olyan, mintha Lázár Ervin
egy elfeledett meséje jelent volna meg. Emberismeretről, szeretetről,
nagyvonalúságról, varázslatról. Ezt a különleges hangszínű Molnár T. Eszter
szeretem én, aki bátran nyúl olyan témához, mint hajléktalanság, előítélet,
másfajta közösségek. Ezeket szerettem én mindig is a mesékben. Igazi unikum,
olvassátok. Az illusztráció rendkívül harsány, nekem nem igazán tetszett, de az
biztos, hogy a gyerekek oda lesznek tőle. Megkerülhetetlen kötet azok számára,
akik a kortárs gyerekirodalmat követik. Nekem eddig ez a kedvencem a top 10-be
jutottak közül. Molnár Jacqueline rajzaival.
Hozott pontszám: 5*
Fodor Marcsi-Neset Adrienn - 50 elszánt magyar nő
Ötven
magyar nő, akikről utcákat, tereket, bolygókat neveztek el, ám a tankönyvek
sokszor meg sem említik őket. Ötven nő, akik mertek valamiben elsők lenni.
Olyan nők, akik a leleményességüknek és a kitartásuknak köszönhetően mindig
kimásztak a legmélyebb gödörből is, és közben sem feledkeztek meg arról, mit
diktál az emberség. Izgalmas életutak, példaértékű történetek múltból és jelenből
– a jövőnek. Sokukról még én magam sem hallottam, viszont mindegyiket jó volt
kicsit feleleveníteni. Rendkívül színvonalas kiadvány. Inkább antológia, nem
mesekönyv, de jó csak úgy lapozgatni és olvasgatni a híres személyekről szóló
különleges bejegyzéseket. Az ismertetésekben minden hölgy kapott egy rövid
életrajzi összefoglalót, emellett, ha volt aktuális kortárs vonatkozása
tettének, azt is ismertették, különlegességeket, illetve, ha új fogalom jelent
meg a személlyel kapcsolatban, akkor azt is taglalta a bejegyzés. Például mi a
feminizmus, mik a kódexek és hasonlók. Igazán érdemes lenne elkészíteni ennek
az 50 elszánt magyar férfi változatát. Sportolók, feltalálók, hírességek. De
gondolom, már születőben is van. Ez a könyv is a legjobb 10 között van
Hozott pontszám: 5
Tasnádi István-Jeli Viktória-Vészits Andrea-Gimesi Dóra - Az
ellopott időgép
Ez a kötete az Időfutár sorozat 7. része, és a legjobb ifjúsági
irodalmi válogatásban is szerepel, ezért olvastam, bár az előző hat részt kihagytam.
De ettől függetlenül is nagyon élvezetes olvasmány volt számomra. Nem mondom,
hogy nem lett volna jobb, ha olvasom a többit is, de érthetőség szempontjából
nem volt gond. Tulajdonképpen azért volt lehetséges, hogy önálló olvasásként is
megállja a helyét, mert a cselekmény nem kötődött az előzményekhez. Ahogy
kivettem, adva van egy teljesen furcsa összetételű társaság: diákok, néhány
tanár, nagyszülő, akik egy véletlen folytán mind részt vettek időutazó
kalandokban. Azért, hogy ez ne fordulhasson elő többet, az össze időutazásra
alkalmas berendezést jól elrejtették. De valaki mégis hozzáfért az egyikhez,
lépre csalta a társaság egyik tagját, és merő véletlenségből, elhagyta valahol
a pestises London területén az 1660-as években. Hogy visszaszerezzék a múltban
ragadt fiút, a csapat tagjai ismét rászánják magukat az utazásra. Az izgalmas
történet mindvégig képes meglepetést szerezni, miközben titokban történelmi
ismereteket is oktat. Szórakozásnak sem utolsó ez a kis könyv.
Hozott pontszám: 5
Szív
Ernő - Meghívás a Rienzi Mariska Szabadidő Klubba
Nehezen zökkentem vissza Szív Ernő hangnemébe, de lassan,
türelmesen azért sikerült neki ismét elvarázsolni engem. Kicsit olyanok voltak,
mint ha verset olvasna az ember. Épp csak annyi gondolat is fér bele minden
írásba, mint egy versbe. Egy látomásnyi idő Szendrey Júliával, Harmos Ilonával
vagy Rienzi Mariskával. Nem mondom kell gondolkodni, vagy csak úgy beugrik
kiről lehet szó. Áttűnő képek, akárcsak az, ahol Szív hangja átalakul lassan
Darvasiéba. Jó lett volna több időt szánni rá, lassabban ízlelgetni a
történeteket, de sajnos most ez nem ment.
Hozott pontszám: 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése