Genki Kawamura - Ha a macskák eltűnnének a világból

 "Amikor az emberek létrehoznak valamit, valami mást el is veszítenek."

A japán Genki Kawamura első könyve letisztult, vonzó formában jelent meg a magyar olvasóközönség előtt, akárcsak az angol vagy a francia nyelvű kiadás. Témájában is nagyon egyszerű felvetéssel dolgozik, ha egy nappal tovább élhetnél, lepaktálnál-e még az ördöggel is? 

Csak lassan a testtel! Feledjük el a kompakt, bekészített  hangzatos erkölcsi ellenvetéseinket, kristálytiszta logikai érveléseinket, és kalandozzunk egy kicsit főhősünkkel. 

Harmincéves postásunknál végzetes agydaganatot állapítottak meg, s körülbelül még fél évet jósoltak neki. Az egyedül élő férfi egyetlen társa Káposzta, a macskája. Édesanyja nem él, az apjával pedig jó ideje nem áll szóba. Talán senkinek nem fog hiányozni, nincsenek elvarratlan szálak az életében, de mégis az élni akarás vágya dolgozik benne. Hogy hasznosan töltse el hátralevő idejét, összeállít egy tízes listát, amit még meg szeretne valósítani halála előtt. Ekkor toppan be hozzá az ördög, hawaii ingben, rövid nadrágban, fejére tolt napszemüvegben, s felajánl egy üzletet az elkeseredett férfinek. Minden napért cserébe, amivel tovább élhet a beteg, egy számára fontos dolog eltűnik a világból. Azaz napi kapcsolat és döntés a sátáni teremtménnyel. A feladat könnyűnek tűnik elsőre, meg is egyeznek egymással. De már az első nap problémák adódnak. Ja kérem, aki az ördöggel cimborál!

Be kell vallanom, hogy a könyvnek ez az első része kifejezetten elbátortalanított. Sematikusnak, egyszerűnek tűnt, és nem is reméltem, hogy segít elkalandozni a felvetések világában. De már rögtön az első döntési helyzetben beindultak a főszereplőben olyan gondolatok, amin az olvasó is elmerenghet kicsit. A modern világ sokat szapult berendezései, az idő és emberi kapcsolatokat romboló technikai vívmányok örök dilemmájában találjuk magunkat. Vele vagy nélküle? Nem különben a következő veszteség is nagy kérdéseket vet fel mindenkiben, s így tovább. Eközben a történetet mesélő főszereplő egyre jobban magába néz, áttekinti életének fontos pillanatait, meghatározza értékeit, és óhatatlanul önreflexióra készteti az olvasót is. 

A könyvnek nem burkolt célja talán épp ez volt, kicsit ugyan didaktikus módon, de meghatároztatja azokat az alapvető értékeket, ami mellett elköteleződünk. A keleties hangulat segít  meditatív irányba terelni. Mindvégig megvan a kötetben az az egyszerűség, mondhatni üresség, amit akár Murakami Harukinál is megtalálunk. Ez is hozzájárul a célra való fókuszálásra. Genki Kawamura megtartja magának azt az írói szabadságot, hogy kiválassza, mi lesz az a stop tábla, ami berekeszti az alkufolyamatot.

Alapvetően a  veszteségek körül forog a téma, de mint minden történet, így ez is,  előhív az olvasóból  valamit. Nem tudom, hogy az író feltett szándéka is ez volt, de nálam egy nagyívű, életen át tartó párhuzam jelent meg. A főszereplő napi lemondásai az emberi lét folyamatos korlátozódását jelenítik meg. Ahogyan telnek az éveink, szűkülnek be a lehetőségeink,  egyre kevesebbet bírunk, amíg el nem jutunk oda, hogy végül mindent elengedünk, az élethez való kötődésünket is. Amíg általában ez egy élet munkája, addig a történetben ennek pár nap alatt kell bekövetkeznie. A szerző egy rendkívül kedves társat, egy macskát  rendel segítőül ehhez a nehéz úthoz. Káposzta mindvégig játékos bájával, simulékonyságával erősíti a magányos főszereplőt, ezzel is tompítva a súlyos témát, a halált. 

A könyv sikerének kulcsa abban rejlik, hogy megtalálja-e ideális olvasóját. Aki már eddig is sokat filozofálgatott az élet veretes értékeiről, aki számos lelki utazáson esett már át, annak talán nem lesz annyira újszerű ez a megközelítés. Ellenben maradandó élményt jelenthet azok számára, akik eddig kerülték a komor veszteségek témáját, vagy a fiatalabb generációnak, és szerintem a macskakedvelők népes táborának is nagy kedvence lehet. 

Hozott pontszám: 4

Genki Kawamura

"Az ajándék olyan dolog, amelynek önmagában nincs jelentősége, abban az időben kap értelmet, amikor a kiválasztásakor elképzeljük a másik örömteli, boldog arcát."

"Minél jobban hajszolod azokat a dolgokat, amelyek éppen előtted állnak, annál inkább elveszíted a valóban fontos dolgokra szánt idődet. Az a szörnyű, hogy egyáltalán nem törődünk azzal, ha elvesztegetjük a valóban fontos időt."