1973-ban, amikor ez a kötet először megjelent, volt a világban egy olyan lassúság, egy olyan kimerevített figyelem, ami képes volt leadni és felfogni azokat a mai ember számára láthatatlan jeleket, melyekkel ez a kötet dolgozik.
38 kisebb írás, mondjuk novella található a könyvben, melynek fókuszában a gyermek áll. Gyurkovics Tibor leguggol, mit leguggol, lehasal a gyermekkel a földre, onnan néz fel a felnőttek világára, onnan érzékel, onnan hallja meg a lehulló szavakat. Egy rég elfeledett érzékenységgel közelít, és az olvasó ebben a játékban inkább gyerek, mint felnőtt. Visszarángat bennünket ifjúi éveinkbe, teljes erősségében megjelennek az átélt érzéseink, félelmeink, vágyaink, reményeink, tévhiteink.
Átütő érzés volt újra felidézni, hogyan vágyódtunk például egy üveggolyóra, miként ügyeskedtünk, hogy nyélbe üssünk egy csereberét. Vagy egy másik erőteljes életérzés, amit a szerző robusztus valóságában megidéz, a félelmeink. Tömör, testes valóság, mélységgel, súllyal, amely a mellkasunkra telepszik. Nem is tudom felfogni, hogyan volt képes Gyurkovics ennyire valósághűen felépíteni ezeket az emlékekből táplálkozó, kicsit kitalált, kicsit átélt darabokat? A végeredmény egy kristálytiszta és tűpontos élmény megelevenedése.
Minden történetben a gyerek a főszereplő. Tisztaságában, egyszerűségében, naivan és néha kicsit bután. De ezt a gyermeket nem lehet nem szeretni. Olyan élesen közvetíti érzéseit, sóhaját a megértésre, hogy képtelenség közönyösen elmenni mellette. Lassú világ ez, ahol még volt idő észlelni a jeleket magunkon és egymásban is. A találkozások a gyermekek között, vagy épp a gyermek és a felnőtt között történik meg. Jól tükrözik vissza az írások a különböző látásmódokat, prioritásokat. A nagyon egyszerű események, egyszerű megoldást mutatnak be. Ebben a tisztaságában rejlik a könyv sikere.
A legtöbb történet elindított bennem egy-egy gondolatot becsületről, bátorságról, kitartásról. Sokszor gondoltam azt, hogy ezt el kell mesélnek majd a fiatalabb generációnak is. Rövid, ütős írások, melyek képesek megragadni a békebeli értékeket.
Lapozgatva most a könyvet, próbálok kedvencet választani, és sorra ugranak be a kis sztorik, melyek mindegyike tökéletes a maga nemében. Több novellában is kulcsfontosságú például az apa alakja. Ne menjünk el mellette, mert ilyen erősen átélhető érzelmekkel ritkán találkozunk! Gyurkovics Tibor egy jelenetet használ fel ahhoz, hogy kivetítse a gyermek lelkében lejátszódó érzéseket. Itt van például egyik szívem csücske, 'A levéltárca", melyben a kislánynak csak annyit kell tennie, hogy elvigye édesapja otthon maradt tárcáját annak munkahelyére. A soha meg nem érintett tárgyat, minek tartalmáról csak a gyermeki fantázia gondolkodhatott eddig. Három oldal, és egy teljes dráma. Fantasztikus. Akárcsak a címadó Üveggolyó, vagy A tanár úr notesza, vagy az Állati. De, ha csak egyet olvastok el, akkor az a "Röpülni tudni kell" legyen! A gyermek itt már felnőtt. Komolyságában, értékeiben, lemondásában. A ki nem mondott valóság csak még inkább fokozza a történet mélységét. Egy kis kincs.
Elszállt volna az idő ezek felett a történetek felett?
Talán tömegében olvasva igen. De egyesével kiemelve, felolvasva biztosan nem. Én magammal viszem őket, és mint egy ajándékot továbbítom majd a "rám bízottakra".
Hozott pontszám: 5
Gyurkovics Tibor
"Az egész világot be kell engednünk ahhoz, hogy egy pillangó bejöhessen"
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése