Rachel Cusk egyik kezével ad, amikor részletesen elmond egy esetet az éppen mesélő életéből, de közben nem ad semmit, mert az egész lebeg a légüres térben, kapcsolatok, helyszín és időn kívül. Tényleg olyan az egész, mint egy forgószínpad, ahol ízig-vérig benne vagyunk a jelenetben, majd gyökerét tépve továbblép minden, s legnagyobb meglepődésemre csak a főszereplő marad jelen. Ha a körvonal címet szeretném behatárolni, akkor leginkább az jut eszembe, hogy a hűlt helyek körvonalából összeadódó valami hozza létre azt, amik valójában vagyunk. Mindenek ellenére egy igazán fantáziadús és nyugodt szöveggel találkoztam. Az események nyugodt egyenletességgel zajlanak, teljes elfogadás van mind a főszereplő, mind az olvasó részéről, egy ítéletmentes, befogadó közeg, olyan, mintha csak anyagot gyűjtene Faye, s vele mi is.
Annak ellenére, hogy nem került hozzám közel a könyv, kíváncsi vagyok, merre vezeti olvasóit Rachel Cusk. A kiválasztott közeg, egy nyaralásféle életérzés az, ami kötetlenné tette számomra az eseményeket, áthelyezett mindent a "lehet" állapotába, egy nyitottságba, ahol bármi megtörténhet, ahol úgy fújhatnak át az emberen az események, mint egy könnyed nyári szellő. A gátlásokat feloldó utazás, az ismeretlenség élményével megajándékozó lehetőségek pedig pontosan ezt a körvonal nélküli létállapotot követelik ki maguknak, ezt a szappanbuborékos valóságot, ahol csak visszatükrözünk, és saját mosolyunkat látjuk a másik felületén, ahol nem pattan szét semmi, mert csak lebegünk egymás mellett, mesélünk és hallgatunk...
Hozott pontszám: 4
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése