Watzlawick, Paul - A ​helyzet reménytelen, de nem súlyos

 

"Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog." 

 

Azzal már sokan próbálkoztak, hogy nyakon csípjék, mi is az a boldogság, hogyan lehetünk boldogok. Világunk mára aztán végképp belefullad a boldogságra vezető tanácsok tengerébe. Ebbe a boldogságdagályba állítja fel görbe tükrét Paul Watzlawick szociálpszichológus. Nem is stop táblának, hanem tükörnek nevezném ezt a megállj jelzést. Fanyar, gunyoros, szurkáló és szarkasztikus a könyv alaphangneme. Bemutatói távol állnak a Nikomakhoszi etika eligazításaitól, mert a lengyel szerző  bemutatja, no és kissé fel is nagyítja azt, hogy az ember mennyire, de mennyire képes saját boldogságának kerékkötője lenni. 

A lazán szerkesztett könyv boldogtalanság típusokat mutat be, és ezzel kapcsolatban mindenki érezheti, hogy ez vajon az ő látlelete vagy ismerőséjé? De gyanítom, hogy mindenhol érzünk némi szorító érzést. Itt van mindenek előtt a múlt. Watzlawick is ezzel kezdi. Bemutatja, miként tudjuk ízekre szedni, mondanám, hogy "ronggyá szívatni" magunkat múltértelmezésünkkel. Ó, több típusa is van ennek, biztos meglátjuk magunkat valahol a repertoárban. Miután kivesézte az önmarcangolás módszereit, a rózsaszín múlt-köd felhőt is bevizsgálta és a múlt, mint főbűnös perét is levezényelte a szerző, további ízes boldogtalanságfalatokat ropogtatunk el. 

A jól ismert történet arról, hogy valaki fel akar szögelni egy képet a falra, de  nincs kalapácsa, így elgondolja, hogy a szomszédtól kér kölcsön, majd ennek az eszmefuttatásnak a levezetése mindig kijózanítóan hat az emberre. Elképzeléseink, gondolataink fogságában szenvedünk nemcsak mi, de környezetünk is, hiszen olyan dolgokat tartunk valósnak, amik meg sem történtek. No, de megtörténhetnek! Vagy megtörténhettek volna! Watzlawick itt gyakorlatokat is ad olvasóinak, hogy ugyan, tegyék már magukat picit elégedetlenné, ha már itt vannak. Nem kell elvégezni a gyakorlatokat, hogy rájöjjünk, nap mint nap  ezt tesszük magunkkal. 

Ezt a sorozatot folytatja még a szerző, ha nem is hosszan, de épp elég kellemetlen érzést kelt vele bennünk. Ami mégis elviselhetővé teszi az olvasást, az a cinikusság mellett meghúzódó humor. Egyfelől bizsergető, másfelől meg olykor nagyon is konkrétan szórja poénjait a szerző. Sokszor fel is nevettem, mert annyira váratlanul bökte oda a slusszpoént. Kellő hozzáállással lehet ám nevetni magunkon. Ami viszont furcsa volt, hogy valahol a könyv közepe tájékán megcsendesül ez a nagy kritika és megkomolyodik kissé a könyv. Számos illusztráció és világtörténelmi szereplő, illetve esemény teszi plasztikussá a témát.

Nem tudom, hogy mennyire maradandó hatású a szerző mondandója; nekem szerencsére vannak a környezetemben barátok, akik felteszik olykor ezeket a kérdéseket  adott szituációkban, hogy nézzem már egy kicsit másként a dolgokat! A könyv Dosztojevszkij soraival zárul, ami igazán felteszi a pontot az "i"-re, és egyetlen mondattal lekerekíti a témát is. Most én is ezzel fejezem be: 

"Minden jól van...minden. Az ember boldogtalan, mert nem tudja, hogy boldog. Csak azért. Ez minden! Ez minden! Aki ezt felismeri, mindjárt boldog lesz, mindjárt a következő pillanatban...." (Ördögök)

Hozott pontszám: 4