Hamvas Béla - Naplók I-II.

Az elmúlt egy-két évben szinte folyamatosan olvastam vagy hallgattam a szerzőtől, szerzőről valamit, így  azt éreztem, hogy elérkezett az idő a Naplók elolvasására. Ennél nagyobbat nem is tévedhettem volna. Általában a naplókkal szemben van az embernek egy olyan elvárása, hogy annak segítségével nagyobb képet kapunk a szerzőkről, és adott esetben, jobban megértjük az íróember alkotásainak körülményeit, milyen behatások érték, milyen párhuzamok, szimbólumok vagy egyéb összefüggések fedezhetőek fel írásaival kapcsolatban. Bizonyos szempontból igaz ez Hamvas Béla naplóira is, ugyanakkor mégsem. A háttér-információ ez esetben szinte teljes egészében a szellemi behatásokról tesz tanúságot, és leginkább az alkotófolyamatba látunk bele, de úgy, hogy mindvégig Hamvas Béla gondolkodásában, elméjében kell észlelni mindezt. Ez az alkotófolyamat viszont egy rendkívüli ember egyedi és a legtöbbünk számára zárt világa, ahol az összefüggéseket nem lehet az ő ütemében megérteni. Mindvégig azt éreztem, hogy egy olyan végtelenül mély és hatalmas tudás birtokában van, olyan összefüggéseket lát, aminek felfogása a másik ember számára rendkívül részleges. Itt nagyon is számít, hogy hányszor olvastuk el egy-egy könyvét,  hogy mennyire mélyen értettük meg alkotásait. Így aztán a Naplók jóval kevesebbet képesek jelenteni azok számára, akik még valahol elől járnak - ahová most már magamat is sorolom. 

A Naplók többévi szerkesztőmunka eredményeként Dúl Antal jóvoltából láttak napvilágot, s így is kimaradt belőlük sok rész, melyek idegen nyelven íródtak, vagy a Hamvas-kutatókon kívül mindenki számára érthetetlenek lettek volna. A kritikai kiadás 1500 oldalához képest, ez a kétkötetes munka 700 oldalban öleli fel Hamvas Béla naplójegyzeteit 1942-1968 között. Nem állt szándékában kiadni ezeket az írásokat. Raktármunkás éveiben faládákban őrizte a papírokat, melyeket leginkább segédletnek szánta könyveihez. Ahhoz, hogy követni tudjuk a szerző  magánhasználatra szánt gondolatait, szerintem nagyon benne kell lennünk az ő gondolatvilágában, értelmezni mindezt, pedig csak nagyon kevesek képesek majd. Mivel Hamvas Béla nem gondolta, hogy naplói valaha kiadásra kerülnek, így tényleg nem egy stilizált, kívülálló számára közérthető módon, logikusan felépített klasszikus értelembe vett naplóval fogunk találkozni. Ugyanakkor tanúi lehetünk annak, hogy Hamvas írás közben hogyan került egyfajta transz állapotba, miként sűrűsödtek be gondolatai, melyeket aztán későbbi könyveiben szépen kibontásra kerültek. Azt is megtapasztaljuk majd, hogy mennyire megérlelt meglátások állnak könyvei sora mögött. 

Ennek ellenére azért találkozunk olyan részletekkel is, melyek belső vívódásainak tükrei. Sokszor itt is csak jelezve van a lényeg, nem pedig kifejtve. Például 1942-ben azt írja, hogy  "Állandó lelkiismeret-furdalásban éltem." (I.kötet 15.oldal). De nem írja le miért. Egy másik belső harca az, hogy megélte azt a kettősséget, hogy sorsának minden mozzanatát maga akarta meghatározni, maga akart saját gondviselője lenni, ugyanakkor tudta, hogy a Gondviselésre kellene hagyatkoznia. Azt az erőt is láthatjuk, ahogyan a megingásai, félelmei vagy bukásai után megrázza magát és talpra áll, s ugyanabban a szellemi izzásban van, mint korábban. 

A Naplókon keresztül nyomon követhetjük, mely szerzők és írások voltak legnagyobb hatással ezekben az években Hamvas Bélára. Szerintem korai volt még nekem ez a kötet, főleg azért, mert az egyik legtöbb háttéranyag a Karneválhoz kapcsolódik és azt még nem olvastam eddig. Viszont olyan nincs, hogy Hamvas ne tudna adni bárkinek, bármely állapotában. Így vagyok ezzel én is, nem távozom üres batyuval.