Mariszajev - Az utolsó farkas

 Szibériai állattörténetek

 

Maradva Szibéria vidékén, egy nagyon régen kapott, egyszerű kiadványt vettem elő. Az utolsó farkas című könyv színhelye Kamcsatka, a Jeges-tenger, Kolima és Jakutia vidéke. A hőmérő higanyszála  az év nagy részén bizony mínuszban marad. Zord, olykor kietlen és kemény világ ez, ahol az életben maradás gyakran az állatok számára is kétséges. A kötet történetei láthatóvá teszik, hogy ebben a szigorú világban ember és állat egymásra van utalva. A kétségbeesés vezérelte döntések nem egyszer azt kívánják meg, hogy észszerűtlen dolgokat tegyünk, megbízzunk ellenségeinkben, feladjuk logikus elképzeléseinket. S ez emberre és állatra is igaz. 

A történetek főszereplői nagyrészt azok a kutatók, akik erre a vidékre vetődtek, s egyértelműen gyakran épp ők a baj okozói. Butaság, tudatlanság, ostobaság és néha gonoszság áll a tragédiák hátterében. Ugyanakkor itt vannak azok a környezetükre érzékeny emberek is, akik segítségére lesznek a tajga és sarkkör állatainak. Néhány történet pont azt mutatja be, hogy az ember okozta problémák helyrehozója -akár ugyanabban az időben- szintén az ember lehet.

A kötetbe került elbeszélések csodálatosan ábrázolják az állatok szépségét, kivételes voltukat, okosságukat, túlélési képességeiket és nagyon gyakran azokat a tulajdonságaikat, melyet az embernél léleknek szokás nevezni. A szibériai állattörténetek főszereplői kutyák, jegesmedvék, darvak, rozmárok, lovak, varjak, medvék és bocsaik, farkasok, bárányok, vidrák, delfinek, szarvasok és tigrisek.Valószínűleg a szerző birtokában sokkal több ilyen és hasonló eset van, ez egy válogatás lehet, a legkülönlegesebbek csapata. 

Rendkívül kikapcsoló volt ezeket a történeteket olvasni. Nem csak a környezet elképzelése mozgatta meg a fantáziámat, hanem a cselekmény is megkívánta a képzeletbeli utazást. Hihetetlen, meseszerű volt minden, ami egyszerre mutatta meg az állatok természetes és misztikus voltát. Mariszajev  -aki valószínűleg maga is egy ott kutató geológus lehetett-, a dolgok egyszerűségében írja le az eseteket. Ez által a történetek nem emelkednek  valami ködös, idillikus, túlmisztifikált maszlagba, hanem elképesztő voltuk ellenére képesek reálisak maradni. Az olvasó nem egyszer megrendül, mozdulna, hogy beavatkozzon, majd kacag és elképed újra. Még a sokat látott öregek is csóválhatják a fejüket. Persze, mint mindenhol, ezen a zord vidéken is nagyon kell a tapasztalat, a bölcsek tudása aranyat ér, mert könnyen ez bosszúszomjas rozmár áldozatai lehetünk például. Egy-egy történetet elolvasva legszívesebben azonnal elmeséltem volna azokat a barátaimnak, mintha csak az enyémek volnának. Így lehetett ezzel a szerző is. Nem kizárt, hogy egyik másik sztorit neki is mesélték. De ez semmit sem von a könyv értékéből. 

Nem kifejezetten szépirodalmi magaslatokban járunk, de ez a műfaj ezt kívánja meg. Jó volt kicsit felidézni magamban, hogy az állatok nem valami alsóbb rendű fajok az emberhez képest, ők nem értünk, emberekért vannak, hanem megvan a maguk helye és tökéletessége a nagy egészben. A világnak azon a részén, ahol még nem olyan drasztikus szinten avatkozott be az ember az élővilágba, mint mondjunk Közép-Európában, közvetlen környezetünkben, ott még átélhető lehet az állat és növényvilág eredetihez hasonló kapcsolata. 

Mindegyik történetnek megvan a maga szépsége és tanulsága. A kedvencem a "Lord és Karl" lett, abban sűrítve van számomra az egész kötet veleje. Kikapcsoló, kellemes olvasmány, olyan akár egy mese. Ne tévesszen meg senki a kiadvány silány minősége!

Hozott pontszám: 5