Kidd, Sue Monk - Vágyak könyve

A méhek titkos élete óta Sue Monk Kidd könyvei nagyon érdekelnek. Így amikor felröppent a hír, hogy új kötete jelenik meg idén magyarul, nagyon megörültem. Vakációm kitörésekor az első között volt, amit kézbe vettem. A vágyak szárnyán egészen Jézus koráig repülünk, s nem is egyéb helyre, mint Palesztinába. 

A történetet elmesélő lány így kezdi mondandóját: "A nevem Ana. József fiának, a Názáreti Jézusnak felesége voltam. Szerelmesemnek szólítottam őt, ő pedig nevetve Kis Mennydörgésnek becézett engem." Szóval az első mondatnál mindenki el tudja dönteni, hogy megengedi-e magának azt, hogy az amerikai írónő egy olyan fikciós világba kalauzolja őt, ami erősen eltér a katolikus hagyománytól. Nos, ha rászánta magát a bátor olvasó, hogy útra keljen, akkor elkezdi megtapasztalni azt, hogy Kidd nagyon óvatosan, egészen puhán, a történeti időszakhoz igazodva ábrázolja az eseményeket. Ahogy az a majd tízoldalas utószóból kiderül, íráskor erősen a történelmi hagyományokra támaszkodott. Egyetlen lényeges különbség van az ő gondolkodásában, hogy Jézus isteni mivoltát másként értelmezi. De nem szentségtörés volt a célja, hanem abból indult ki, hogyha az a fikció valós lenne, hogy Jézusnak volt felesége, akkor mi lehetett volna az életútja, a sorsa? És innen nézve már nagyon is érdekes kérdést boncolgat. Már A méhek titkos életében is megtapasztaltam hogy a szerzőnek nagyon fontos, hogy írásaiban azokat helyezze fókuszba, akik valamilyen szempontból alárendeltek. Ez alkalommal pedig a kétezer évvel korábbi, izraeli asszonysorsokkal tette mindezt.  

Adva van egy okos, tudásvággyal átitatott leány, Ana, akinek élete az írás bűvöletében telik. Ezzel párosul érzékeny és kifinomult igazságérzete, a mindezt megfűszerezi egyedülálló bátorsága. Mint minden lánynak, neki is az a sorsa, hogy apja akarata szerint férjhez menjen ahhoz, aki legtöbbet segíthet a család életén. Így a tizenöt éves Anát el is ígérik egy idős férfihez, s a bajok itt kezdődnek. A lány, aki eddig minden fájdalmát lapra vetette, azzal szembesül, hogy nem írhat, magába kell, hogy zárja mindazt, ami lelkét égeti. Útja a  társadalmi lecsúszás kényszerpályájára kényszerül, így kerül a Názáreti Jézus családjába, s lesz felesége Jézusnak. Mind Ana, mind Jézus gondolkodása erősen eltér a kor szellemétől, istenképük mélyről fakad és szorosan összekapcsolódik a  szereteten alapuló embertársi kapcsolattal. Mindketten a maguk igazságát és hitét kezdik megélni lehetőségeikhez mérten. A történet a lány sorsát követi, ami izgalmas kalandokban bővelkedik. Megjárjuk vele Alexandriát, betekintést nyerünk különféle női sorsokba, s vágyva vágyjuk vele, hogy mindent leírhasson. 

Egy óriási hajtóereje van ennek a regények, annak a beteljesülését várjuk, hogy végre mindent papírra vethessen Ana. Azt, amit mi bármikor megtehetünk. Hiszen mindenünk megadatott ahhoz, hogy írhassunk; van papírunk, tollunk, megtanultuk a betűvetést, sőt még nőként is írhatunk, szóval ennek minden eleméért küzdenie kell a nőnek, aki Krisztus után 30 körül élt. Ezt éreztem a könyv tengelyének, fő mondandójának, s ehhez használta fel magát Jézus szerepét. 

Mindenképp érdekes vállalkozás ez, de el tudom képzelni, hogy többen zokon veszik majd. Talán pont azért, mert Sue Monk Kidd könyve érzelmes, érzékeny, ugyanakkor okos is, hiszen mindent az adott időszak általános rendjéből vezet le. S teszi ezt nagyon olvasmányos és gördülékeny formában. Talán pont a kalandos, olykor  hihetetlen menekülések miatt érezzük azt, hogy az írói fantázia kapott erős szárnyakra. De bármilyen magasra is röppent, rugaszkodott el a valóság talajától a történet, mégsem a bántó, megszentségtelenítő szándék vezette a szerzőt. Aki olvassa majd a regényt, teljesen tisztán fogja látni, hogy mennyire logikus és hihető minden részlete, egy sokkal elfogadhatóbb spiritualitás bontakozik ki a sorok között. Hiszen mióta ember az ember, keresi létének forrását, ami csak valami több lehet nála, de mivel több nála, így egyben felfoghatatlan is számára. A regény amellett, hogy izgalmas olvasmány, lehetőséget ad arra, hogy csiszoljunk kicsit azon, amit isteni lényegről gondolunk. 

A szerző -ahogy említettem-, egy magyarázatul szolgáló, tartalmas utószóval engedte útjára kötetét, amiben hangsúlyozza, hogy regénye elképzelés, egy régóta dédelgetett ötlet megvalósulása, és nagy bátorság kellett ahhoz, hogy mindezt leírja, akárcsak főhősünknek, Anának.

Hozott pontszám: 4,5

 

Sue Monk Kidd

 

A Galileai Mona Lisa néven ismertté vált mozaik, amelyet egy Szefforiszban feltárt lakóház padlóján találtak, s amely megihlette Sue Monk Kidd-et. Kötetében ez a nőalak lesz Ana, a főszereplő. Forrás

Keletkezési idő: kb. harmadik század

 

Cusk, Rachel - Körvonal

A Körvonal trilógia első kötetnek mesélője, Faye Athénba utazik egy íráskurzus megtartására. A kétgyermekes édesanya túl a váláson, de még érezhetően  valami előtt állva indul neki a világnak. A repülőúton beszélgetésbe keveredik egy férfivel, akivel leszállás után is találkozgat, beszélgetnek és hajókáznak. Látszólag minden adott egy virágzó kapcsolathoz, de úgy tűnik, hogy a nő és szomszédja más vizeken evezgetnek. Miközben a férfi elmeséli három házasságának történetét, a nőről szinte semmit nem tudunk meg. De ez a zavarba ejtő szituáció nem csak vele, hanem az összes megjelenő szereplővel kapcsolatban fellép. Faye görögországi találkozásai mind egyszemélyes monológokba fulladnak. A nő, mintha csak gyóntatója lenne barátainak, ismerőseinek, sőt az akkor először látott embereknek is. Meglepően sokszor jelenik meg a beszélgetésekben a válás, szakítás és az utána következő időszak anomáliája. Az érdekes élethelyzetek ábrázolása egyfelől színes, másfelől elég érzelemmentes. Körülbelül a könyv közepén kezdtem kicsit fellelkesülni, de nem vitt tovább a lendület. Miközben megismerjük az íráskurzus tagjainak egy-egy történetét is, ismét csak az a furcsa helyzet állt elő bennem, hogy hiányt éreztem. 

Rachel Cusk egyik kezével ad, amikor részletesen elmond egy esetet az éppen mesélő életéből, de közben nem ad semmit, mert az egész lebeg a légüres térben, kapcsolatok, helyszín és időn kívül. Tényleg olyan az egész, mint egy forgószínpad, ahol ízig-vérig benne vagyunk a jelenetben, majd gyökerét tépve továbblép minden, s legnagyobb meglepődésemre csak a főszereplő marad jelen. Ha a körvonal címet szeretném behatárolni, akkor leginkább az jut eszembe, hogy a hűlt helyek körvonalából összeadódó valami hozza létre azt, amik valójában vagyunk. Mindenek ellenére egy igazán fantáziadús és nyugodt szöveggel találkoztam. Az események nyugodt egyenletességgel zajlanak, teljes elfogadás van mind a főszereplő, mind az olvasó részéről, egy ítéletmentes, befogadó közeg, olyan, mintha csak anyagot gyűjtene Faye, s vele mi is. 

Annak ellenére, hogy nem került hozzám közel a könyv, kíváncsi vagyok, merre vezeti olvasóit Rachel Cusk. A kiválasztott közeg, egy nyaralásféle életérzés az, ami kötetlenné tette számomra az eseményeket, áthelyezett mindent a "lehet" állapotába, egy nyitottságba, ahol bármi megtörténhet, ahol úgy fújhatnak át az emberen az események, mint egy könnyed nyári szellő. A gátlásokat feloldó utazás, az ismeretlenség élményével megajándékozó lehetőségek pedig pontosan ezt a körvonal nélküli létállapotot követelik ki maguknak, ezt a szappanbuborékos valóságot, ahol csak visszatükrözünk, és saját mosolyunkat  látjuk a másik felületén, ahol nem pattan szét semmi, mert csak lebegünk egymás mellett, mesélünk és hallgatunk...

 Hozott pontszám: 4  

Rachel Cusk 

fotó: Rii Schroer 

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona - Tüzes cipőben (részletek)

Hosszú évek óta itt várakozik a kötet a polcomon a "Burokban születtem"-mel együtt, most mégis úgy hozta a sors, hogy hangoskönyvként hallgattam meg alkotási munkám közben. Takács Katalin hangja visszahozta a korábbi évek hangoskönyv hallgatási életérzését, átkeretezte a valóságot, s magával rángatott az 1940-es évek szörnyűségei közé.
Nem volt teljesen ismeretlen Kosztolányiné hangvétele, férje betegségéről szóló könyve megdöbbentő és maradandó élményt hagyott bennem, s valami ilyesmire számítottam most is. Egy kevésbé katartikus visszaemlékezésről van szó, meg is lepett, hogy mennyire hiányzik belőle Kosztolányi, és valahogy túl józannak tűnt az egész.

A memoár 1944 március 15-én kezdődik egy ifjúkori ünnepségre való visszaemlékezéssel, ami sorra hívja elő a majd hatvanéves asszony emlékeit gyerekkorából. A múlt képei közé lassan beleszövődik a jelen borzalma, a német megszállás, a fokozódó zsidóüldözés, az ezzel karöltve megjelenő besúgó rendszer és a totális kilátástalanság. Kosztolányiné fiával  Balatonakarattyára menekül, de szerencsétlenségükre nem a saját nyaralójukban, hanem egy ismerős házában húzhatják meg magukat, ahol a házvezetőnő folyamatos rosszallásának és figyelő szemének vannak kitéve. A hírek oda is elérnek, már mindenki tudja, mi folyik a  fővárosban és gyanakodnak az asszonyra, hiszen zsidó származású ember bújtatása börtönnel vagy halállal járhat. Kosztolányiné közben kénytelen feljárni Pestre, mert az ellátás szűkös, hiányoznak a régi dolgok, egy folyamatos ingázásban van. Egyre inkább tapasztalja a romló helyzetet, és úgy adódik, hogy magukhoz kell venniük anyósát, Kosztolányi Dezső édesanyját, és Kosztolányi testvérét is, így Budapesten maradnak. Ádám, akit könyvében Ivánként emleget ekkoriban majd harminc éves, de úgy tűnik, hogy nem ő az, aki megvédi övéit, hanem maga is inkább gyámolításra szorul. A nyilas terror időszakában Ádám is elkerül otthonról, s az  idősödő nő erejét nem kímélve, levetve úrinői  mivoltának végső maradványait is, fia keresésére indul. Ilona mindvégig reménykedett abban, hogy a Kosztolányi név, mint egy amulett megvédi és segíti őket. Az 1948-ban megjelenő memoár az oroszok bejövetelével és az utána következő "béke" időszak reménysugarával zárul.

Egyrészről nagyon jó élmény volt hallgatni a visszaemlékezést, de meglepett Kosztolányiné semleges hangvétele. Politikailag is szűk látókörűnek tartottam, de ezt betudtam annak, hogy talán 1948-ban nem jelenthetett volna meg összetettebb alkotás. De akkor meg az érzelmeket hiányoltam belőle. Talán a fia eltűnése az, ami kilendítette az anyát ebből a rezignált állapotból. Itt került az írásba egy lendület, egyfajta izgatottság. Kétségtelen, hogy a folyamatos, egyre nehezedő körülmények óhatatlanul behozzák az érzelmi fásultság állapotát. A fokozódó gyűlölet és fejetlenség, amikor a bizalom hálói zilálódnak szét, kiölésre kényszerítik az emberből a gyengédséget és a gyöngeséget is. De az a felizzó szeretet, amit a fiáért aggódó anya alakja hoz be, megmutatja, mik az írónő számára az igazi értékek a lassan elkopó világban. 

Kétségtelen, hogy a naplószerű memoár saját megélésből mutatja be az 1944-45-ös évek zavaros állapotát, amikor nem lehetett tudni, honnan jön a támadás, mint ahogy azt sem, honnan jöhet segítség. A túlélési ösztön kiélesítette azokat a gyakran soha nem használt érzékeket, melyek sikerhez vezethettek. Zsidóként megélni ezt az időszakot a lüktető főváros fenyegetettségében önmagában idegőrlő lehetett, mégsem a szöveg hallgatása közben éltem át ezeket, és ez hiányérzetet hagyott bennem. Tényleg nem tudom eldönteni, hogy tudatos visszafojtásról van-e szó, vagy Harmos Ilona valóban így élte meg az időszakot? 

Összességében mégis maradandó élménnyel gazdagodtam, kíváncsi vagyok, hogy mik azok a fejezetek, amik nem kerültek bele a válogatásba. A hallgatott anyag egy szép ívet ír le, szerintem dramaturgiailag meghagyták benne a főbb irányvonalat.

Hozott pontszám: 4

 

Kosztolányi Dezsőné Harmos Ilona 1965-ben

 Fotó: Fortepan/Bojár János

Andrus Kivirähk - Ördöngös idők

Próbálom több heti bejegyzés lemaradásomat bepótolni, s most, hogy Kivirähk könyvéhez jutottam, rögtön mosolyra szaladt az arcom...

Különleges olvasási élményben lesz része annak, aki beteszi lábát ebbe az észt kis faluba, ahol mindenféle fura lénnyel találja majd szembe magát. A mosoly oka pedig az az elképesztő fantázia, amiről a szerző tanúságot tesz. A jó és rossz örök harcát pedig az urak és a parasztok közti különbség adja. De ezek a paraszti népek nem azok a dolgos, tettre kész népségek, akik esetleg szemünk elé villannak, melyekkel saját hagyományainkban találkoztunk. De nem ám! Ezek azt sem tudják, hogy tudnák minél jobban elkerülni azt, hogy csinálni kelljen nekik valamit. S a legjobb, ha még lopni sem maguknak kell eljárni. Szemétre hányt dolgokból, likas vederből, cirokseprűből, kerékből s egyéb kivénhedt lomokból szolgákat, krattokat gyártanak, akik elvégzik helyettük amit csak kérnek tőlük. Bármiből is vannak egy dologban közösek, lelket csak az Öregördög adhat nekik, s ennek bizony ára van. De a furfangos nép még az Ördög eszén is túl akar járni, dehogy adják fizetségül saját vérüket, ennél okosabb ők. 

Egy baj van csak, hogy mohóságuknak lassan már csak a csillagos ég szab határt. Mind többet s többet akarnak. A végtelen emberi mohóság arcát láthatjuk meg Kivirähk görbe tükrében, ahol még az isteni s ördögi hatalomnak sincs tekintélye. A sokszor vulgáris szöveg is ennek a túlzásnak ad hangot. Az egész egyszerre egy bohózat, egy mágikus mese és az emberi gyarlóság elegye, ahol mindent belep a kénköves, csípős füst homálya. A komikus jelenetek gyakran elveszik az olvasó eszét is, nevetgélünk, csóváljuk fejüket somolyogva, de valójában rémisztő a lefestett világ, ahol már bőven nem a nyomorról van szó, hiszen a jó paraszti népek egymást javait is szépen elsíbolják, gúny tárgyává teszik a másikat, s annak érzéseit.  

Egyetlen hónap eseményeinek tanúi lehetünk, befeketedhetünk az átkoktól, ellophatják mindenünket, eladhatjuk lelkünket az Ördögnek, csakhogy könnyebb legyen minden, építhetünk ménkű nagy krattot, ami az udvarból sem tud kimenni, s még az is előfordulhat, hogy mi húzzuk a rövidebbet. De a dolgok rendje a körforgás; az egyszer hopp, másszor kopp elv, ahol nevetünk, amikor hopp van, s vakarjuk fejünket a kopp alkalmán. Semmit sem szabad komolyan venni ebben az eszement világban. Olvasás közben azt éreztem, hogy vásznon akarom látni, Hrabal-ért kiált a szöveg. 

Hozott pontszám: 4,5 de csakis a különleges miliő miatt!

 

Andrus Kivirähk

Chopra, Deepak - A boldogság receptje

Tipikusan olyan könyv, amit a címe és borítója miatt messze elkerültem volna. Ez a kacsintós napocska elég gyermeteggé teszik a könyvet, amit a semmitmondó cím csak megerősít. Persze a boldogságról így direktben írni is nagy bátorságra vall. A vékony, szellősen szedett kötet sem erősíti azt az érzést az emberben, hogy valami újat és falakat rengetőt, merőben új megközelítést fog kapni. Az élet mégis úgy hozta, hogy egy másik olvasmány csatolmányaként nálam landolt egy könyvtári példány. Belenéztem és megtetszett a hangneme, egyszerű, tiszta és követhető gondolatai, melyeket mindannyian ismerünk, de ebbe a rendszerbe szedve igazi mankója lehet annak az embernek, aki gödörben van, nem lát világosan, életérzések vezetik, de önmagától nem tud éppen kikászálódni helyzetéből. Mielőtt merevvé válnának tömlöce falai, még megvan benne a tenni akarás lendülete, addig jó eséllyel segítségére lesz ez a könyvecske. Titkon azért remélem, hogy azoknak is segíthet, akikben már csak a felszín alatt, fuldokolva kapálózik a jobb élet reménye. Mit ad ehhez Deepak Chopra?

"Az élet célja a boldogság növekedése. A boldogság a célkitűzések netovábbja" kezdi ezekkel a velős mondatokkal könyvét a szerző, majd rátér magára a sikerre, és rögtön az első oldalon szembesít minket azzal a jól ismert, azonban gyakran vak folttá vált ténnyel, hogy a siker a boldogság mellékterméke, nem pedig a kiváltó oka. Amikor boldog vagy, olyan döntéseket hozol, melyek elvezetnek téged az értékes kapcsolatokhoz, sikerhez, anyagi boldoguláshoz, egészséghez. Lassan a belső boldogság és a pozitív pszichológia gondolataihoz vezet Deepak Chopra. Szerinte a boldogság titka nem más, mint a rögzített értékek, az életkörülmények és az önkéntes tevékenységekből összeadódó valóság. Mindhárom tényezőre alaposan kitér és egyre inkább rávezeti az olvasót a tudatosság szerepére. Hozunk magunkkal mintákat, ezekről könnyen elhisszük, hogy determinálnak, de nem szabad elfelejtenünk, hogy hiába tükörneuronjaink adják válaszainkat, az agyi tevékenységünk ezeket is felülírhatja. Helyezzük hát háttérbe a családi boldogtalanság-mintákat! Nézzük másként az életkörülményekre és helyezzük fókuszba azt, amit szeretünk csinálni, s közben talán kialakul, hogy kik is vagyunk valójában. 

Ezután arról a szilárd, belső megvilágosodásszerű állapotról ír a szerző, ami a nyugvópontunk. Bevallom, itt elég szűkszavúra sikerült a leírás, inkább arra éreztem buzdítást, hogy elhiggyem, mint elfogadjam ezeket. Akinek van már spirituális olvasmányi előképe, vagy megélte, hogy miről ír Chopra annak nem is lesz ezzel gondja. Szóval hét kulcsot ad a kezünkbe, amiket türelemmel meg kell tennünk, hogy átélhessük a boldogság állapotát. Ennek a kettős útja egyrészt a sötétség eloszlatása, másrészt pedig a fény beengedése. 

A hét kulcs pedig: tudatosítsd a tested, lelj rá a valódi önbecsülésre, méregtelenítsd az életedet, ne ragaszkodj az igazadhoz, összpontosíts a jelenre, lásd meg a világot önmagadban, élj a megvilágosodásodért! 

A boldogság gyógyír a világ számára. Boldog ember nem kezd háborút, nem vegyi fegyverek fejlesztésére használja tudását, nem a másik ember megkínzásán töri a fejét. Egész világunk jövője azon múlik, hogy képesek vagyunk-e megteremteni a valódi és maradandó boldogságot önmagunk, s így a világ számára. Nem pátoszos szavak ezek, még ha úgy is hangzanak, ez színtiszta logika. Ezért aztán teljesen mindegy, hogy ez a századik vagy ezredik könyv a boldogságról, ha megtalálja azokat az olvasókat, akiknek adott életállapotában ez segít, az mindenképp a megvilágosodást segíti elő, amiben sokkal magasabb rendű dolgokról van szó, mint az anyagi világ szemfényvesztése.

Stílusában kellemes, jól érthető könyvről van szó, a külső burkot le kell kicsit dobni és befogadó szemlélettel olvasni sorait, és akkor valóban betöltheti életvezető szerepét. De itt is hangsúlyozom, hogy csak a könyv  elolvasásától ne várjon senki katarzist és pálfordulást, át kell magunkon ereszteni, meg kell élni az olvasottakat! Attól, hogy elhatározom, hogy nem ragaszkodom ezentúl a saját igazságom érvényesüléséhez, még nem fogom megérteni, milyen hozadéka van ennek, miként változtatja meg életemet, hogyan helyezi át  értékemet, helyemet a Mindenségben. 

A könyv kis szépséghibája, hogy nem lehet kapni, a 2012-es megjelenése óta nem adták ki újra.

Hozott pontszám: nekem most 5

Deepak Chopra