Pilinszky János: Késő kegyelem

Mit kezdjen, akit elitélt,
de fölmentett később az ég,
megvonva tőle a halált,
mikor már megadta magát?

Kit mindenétől üresen
talált a szörnyű kegyelem,
megsemmisülten, mielőtt
a semmi habjaiba dőlt!

Mit kezdjen itt! Közületek
talányait ki fejti meg?
Szorongva anyját kémleli:
ha elzokoghatná neki!

Fogódzanék akárkibe,
de nem lesz soha senkije;
                                                            szeméből, mint gazdátlan ág,
                                                            kicsüng a pusztuló világ.

Will you still love me when I'm no longer young and beautiful
Will you still love me when I got nothing but my aching soul
I know you will, I know you will
I know that you will
Will you still love me when I'm no longer beautiful

"...Nincsen helyem
így, élők közt. Zúg a fejem,
gondom s fájdalmam kicifrázva;

mint a gyerek
kezében a csörgő csereg,
ha magára hagyottan rázza.

Mit kellene
tenni érte és ellene?
Nem szégyenlem, ha kitalálom,

hisz kitaszit
a világ így is olyat, akit
kábít a nap, rettent az álom.

A kultura
ugy hull le rólam, mint ruha
másról a boldog szerelemben -

de az hol áll,
hogy nézze, mint dobál halál
s még egyedül kelljen szenvednem?

A csecsemő
is szenvedi, ha szül a nő.
Páros kínt enyhíthet alázat.

De énnekem
pénzt hoz fájdalmas énekem
s hozzám szegődik a gyalázat.

Segítsetek!
Ti kisfiuk, a szemetek
pattanjon meg ott, ő ahol jár.

Ártatlanok,
csizmák alatt sikongjatok
és mondjátok neki: Nagyon fáj.

Ti hű ebek,
kerék alá kerüljetek
s ugassátok neki: Nagyon fáj.

Nők, terhetek
viselők, elvetéljetek
és sirjátok neki: Nagyon fáj.

Ép emberek,
bukjatok, összetörjetek
s motyogjátok neki: Nagyon fáj.

Ti férfiak,
egymást megtépve nő miatt,
ne hallgassátok el: Nagyon fáj.

Lovak, bikák,
kiket, hogy húzzatok igát,
herélnek, rijjátok: Nagyon fáj.

Néma halak,
horgot kapjatok jég alatt
és tátogjatok rá: Nagyon fáj.

Elevenek,
minden, mi kíntól megremeg,
égjen, hol laktok, kert, vadon táj -

s ágya körül,
üszkösen, ha elszenderül,
vakogjatok velem: Nagyon fáj.

Hallja, mig él.
Azt tagadta meg, amit ér.
Elvonta puszta kénye végett

kivül-belől
menekülő élő elől
a legutolsó menedéket. 

(József Attila-Nagyon fáj, részlet)

Winterson, Jeanette-Miért lennél boldog, ha lehetsz normális?

          "A történetek tényleg veszélyesek, anyámnak ebben igaza volt. A könyv varázsszőnyeg, más világba repít. A könyv ajtó. Kinyitod. Belépsz rajta. De visszajössz-e?"

Ugye, megdöbbentő a cím? Szerintem  a szerző már ezzel is felkelti az olvasó figyelmét, és elgondolkodtat. Kinek fontosabb a normalitás, mint a boldogság? Elárulom, hogy  ez a mondat nem az önéletrajzi könyv szerzőjétől származik, hanem annak anyjától, de igen is kardinálissá válik Jeanette életében, tehát nem kell csodálkozni, hogy könyvének épp ez a címe, ami annyira  nem vonatkozik rá.

 Jeanette 6 hetes volt, amikor örökbe fogadták és a Winterson család harmadik tagja lehetett. Valószínűleg az örökbe adást végző társaságnak nem szúrt szemet Mrs.Winterson "furcsasága", bigott vallásossága, bigott nemisége, és egyáltalán abszolút rugalmatlansága az élethez. Ez a merevség válik az egész család mélybe húzó malomkövévé. Nem képes elfogadni azt a kislányt, akihez a sors vezette, leginkább egész életében az az érzés hatottá át, hogy "rossz kiságyhoz vezette az ördög." Hogyan is juthatott pont neki ez a gonosz, verekedős, megátalkodott gyermek, aki egész lényével, egész életében csalódást okozott ennek a derék asszonynak. Pedig ő küzd a lelkek megmentéséért, bibliai idézeteket tesz a kislány reggelije mellé, párnáját is ilyen cetlikkel tömi meg, csütörtök kivételével délutánjaikat a templomban töltik, de semmi nem segít, Jeanette marad olyan, amilyen. Megharapja a tanítóját, felégeti a babakonyhát, a lányokat szereti, hazudik, csökönyös, míg végül tizenhat évesen végleg elhagyja otthonát. Büntetésinek köszönhetően már így is több időt töltött a  pincében vagy a küszöbön gubbasztva, mint normális körülmények között, a csöves életmódból adódó kényelmetlenségeket már fel sem vette. Egyetlen dolog tartotta a létben, a könyvek. A könyvek iránti fogyhatatlan vonzalma, ahogy a későbbiekben is, amikor élete újból zátonyra fut, azt érzi, hogy életében a vers a mentőkötél, a könyv a tutaj. Igaz itt már a saját maga által írt könyv lesz az, ami képessé teszi őt a túlélésre.
 "Ha a vers mentőkötél, a könyv tutaj. Legingatagabb állapotomban egy-egy könyvön egyensúlyoztam, és miután bőrig áztam, összetörtem az áradatban, a könyvek átsiklottak velem az érzelmek vadvizén."

     Ahogy azt sejthetjük Jeanette egész életének fő célja az édesanyja megtalálása lesz. Minden leírt sorban üzen, árulkodik és reménykedik. Az örökbefogadott gyerekek eltaszítottságának őrlő magányában és önvádjában szenved, képtelen a boldogságra. Be kell vallanom, hogy a történet végkifejletét ismerve, sem maradt bennem kevesebb kérdés. 

     Átmeneti gyermekotthonban dolgozom. Nap, mint nap találkozom olyan gyerekekkel, akik az anyjuk iránti olthatatlan szeretetéhség miatt szenvednek. Semmi, de semmi nem tudja pótolni az anyai szeretetet. Elvihetem én a gyereket moziba, állatkertbe, festhetünk, gyurmázhatunk, adhatok neki finom ételeket, meleget, bármit, ő az anyja után fog vágyódni. Még akkor is, ha az bántotta, verte, negligálta, becsapta. Örök tátongó seb marad egy ilyen gyermekben, felnőttben. Itt nincs jó megoldás, csak kevésbé rossz. Jeanette bár képessé vált talpon maradni, mégsem vált képessé a boldogságra. 

    Mint minden önéletrajzi könyv, ez is leginkább a tiszteletet ébreszti fel bennem. Hogy a szerző megosztotta velem legintimebb dolgait, legnagyobb fájdalmait, szégyenét. De túl a tiszteleten, Jeanette történetében a könyvek iránti szerelme villanyozott fel legjobban. Neki tilos az anyai házban olvasni, ezért titokban gyűjti őket, fizetéséből garasoskodva, lecsípve innen-onnan. 

"A pénzemen könyveket vettem. Hazacsempésztem, a matracom alá rejtettem őket.
Aki átlagos méretű ágyban alszik, és gyűjti az átlagos méretű puhafedeles könyveket, tudja, hogy rétegenként hetvenkét könyv fér a matrac alá. Fekhelyem apránként, de egyre észrevehetőbben emelkedett, mint Borsószem királykisasszonyé, vagyis kezdtem közelebb kerülni a plafonhoz, mint a padlóhoz." 

Izgalmas élmény lehetett így közeledni a plafon felé. Más részről a könyvtárban szisztematikusan elkezdi olvasni a köteteket, A-Z- ig, de szó szerint így! Hihetetlen. Élete nehéz pillanatában mindig állt mellette egy hős, egy láthatatlan segítő. 

      Joggal tesszük fel a kérdést a kötet végén, nos, akkor lehet a szerző boldog, vagy lehet normális? Az, hogy manapság mi számít normálisnak, arról nem is érdemes vitát nyitni, annyira széles a határ. Bizonyos szempontból Jeanette normális, de nem boldog. Más megvilágításból Jeanette nem normális és nem is boldog. Számomra viszont nem normális, de képessé kell váljon boldognak érezni magát,mert igen is lehet boldog, még ha nem is normális.  

      Izgalmas olvasmány Jeanette Winterson története, amely az örökbefogadás érzelmi örökségének feldolgozását  tárja elénk, miközben egy rendkívüli érzékenységgel és írói tehetséggel megáldott személyt is megismerhetünk. Köszönjük J.W. !

       Jeanette Winterson

 A kötetért hálás köszönet a Park Kiadónak! 

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: Jeanette 

Park Kiadó, Budapest 2013

Eredeti cím: Why Be Happy When You Could Be Normal? 

Fordította: Lukács Laura 

Ár: 3500,-Ft