Kagge, Erling - Csend ​a zaj korában

 A világ kizárásának öröme

 

Erling Kagge egy olyan norvég felfedező és könyvkiadó, aki megjárta a Föld mindhárom pólusát; az Északi-sarkot, a Déli-sarkot és a Csomolungmát. Bizonyára sok mindent megtapasztalt útjai során, de az biztos, hogy a csendet valami egészen egyedi, semmihez sem hasonlítható módon élte át. Erről a csendről szeretne mesélni nekünk, hogy mi a csend, hol van, és miért fontosabb manapság, mint valaha. 

 

Harminchárom rövid esszében szeretné megadni számunkra a választ. Ezek az írások  harminchárom  ösvényt jelentenek, néha kicsit girbe-gurbák, olykor messziről indulnak, de mind segít megérteni ezt a megfoghatatlan dolgot, amitől sokan inkább viszolyognak, mint keresnék. Pedig a csend sokat segíthet az embernek, ha úrrá lesz a szinte leküzdhetetlen késztetésen, hogy zajt csapjon abban a pillanatban, amikor beáll a némaság. Elviselni azt, hogy kilépjek a mindennapok káosz uralta színteréről, nem kis teljesítmény. Egyáltalán hol találkozhatunk a csenddel? Kagge mesél arról a mozdulatlanságról, melyet a Déli-sarkon, az  ötven egyedül töltött napon tapasztalt meg, a végtelenen is túl nyúló jégsivatagban. Mi az a csendesség, amit egyáltalán mi tapasztalhatunk meg saját életünkben?  A szerző nem hétköznapi kérdésekkel szembesít minket. 

 

A csend a hangok hiánya a zenében is. Szerves és elválaszthatatlan része az egésznek. Beethoven teljesen megsüketült, és ez a világ zaja felől érkező némaság szabaddá és eredetivé tette alkotásait. A IX. szimfóniát hozza példának a szerző, mert annak bemutatóján Beethovennek a mű levezénylése után meg kellett fordulnia, hogy tudja, siker vagy bukás várja? Olvasás után ilyen figyelemmel hallgattam meg én is az említett szimfóniát.  De nem csak a komolyzenében, hanem a könnyű zenében, a popzenében is óriási dinamikai ereje van a csend alkalmazásának, erről is olvashatunk. 

 

Kagge csendútjai elvezetnek Basóhoz, a japán poétához, aki haikuin keresztül érinti meg ugyanezt a csendet. A felszín alatt futó lényegre világítanak rá, ami két ember között húzódik. A szerelemben azonban sokszor nincs meg a csend - állítja a szerző. Majd ugyanitt hoz egy egészen kivételes kísérletet Arthur Arontól azzal kapcsolatban, hogy mi történik akkor, ha 4 percen keresztül nem szólunk a másikhoz, csak csendben nézzük egymást. 

 

A csend egy olyan barát többek közt, ami engedi, hogy egyedi nézeteink és gondolatmeneteink sikerhez vezessenek. Példának éppen Elon Muskot hozza, aki bár nevet a feltételezésen, hogy ő és a csend egy lapon legyen említve, de a rövid levezetésből kiderül, hogy mennyire szükség van a külső befolyásolások lenémításához. 

 

Nagyon jó és megnyugtató volt olvasni ezt a könyvet, mert magam is hiszek abban, hogy a hallgatás képes többen mondani, mint a felesleges csacsogás. S mennyit is beszélünk felesleges naponta? S miért is? Mert félünk szembesülni, vagy mert a szavak falat vonnak körénk és úgy gondoljuk, hogy megvédenek. Kagge válaszra készteti olvasóját, de most olyan válaszra, melyet a maga belső csendjéből tud csak felszínre húzni. Segítenek mindezt megérteni a kötetben előforduló személyek, az említett Basó, Beethoven mellett a norvég Nobel-díjas író, Jon Fosse, Rolf Jacobsen, Pascal, Olav Hauge a költő és még sokan mások, többek közt Rúmi, akinek szavaival zárom most gondolataimat: 

 

"Most elhallgatok, és hagyom, hogy a csend elválassza az igazságot a hazugságtól!"

 

Hozott pontszám: 5 Szeretném elolvasni a szerző másik magyarul megjelent kötetét is, mely a gyaloglásról szól. 

Wellness ​almanach

 Érezd jól magad mindennap

 

A wellness almanach egy meglehetősen súlyos, tekintélyt parancsoló kiadvány, alapvetően megköveteli, hogy milyen körülmények közt vegyük kézbe. Mert ezt nem dobjuk csak úgy be a táskánkba, hogy orvosnál várva lapozgassuk. A könyv szinte mágnesként ránt be egy kényelmes otthoni karosszékbe, azt szeretné, ha most minden egyebet kikapcsolnánk és csak rá figyelnénk.  S ha már a külsőségeknél tartunk, meg kell jegyezni, hogy szép, finom pasztell színeket használó illusztrációi is erősítik az otthonosság érzetét. 

 

A kötet olyan tekintetben almanach, hogy egy évet, havi lebontásban jár be. Nekem jobban tetszene a "kalendárium" kifejezés, bár el kell ismernem, hogy manapság egy ilyen kifejezéssel minden jobban eladható. Tartalmilag is ez -és az ehhez hasonló kiadványok-, kicsit olyan érzést keltenek bennem, mint a régi jóllét alapjainak felismerése és újbóli felfedezése és azok csokorba szedése. Tehát tényleg egy kincses kalendárium. 

 

Minden hónap az adott évszakkal való kapcsolódás lehetőségét emeli ki, miközben az önmagunkkal való találkozás lehetőségére is fókuszál. Tizenegyféle ikon jelzi, hogy milyen ötletekkel találkozunk egy-egy oldalon. Így vannak elmélkedések, rituálék, naplózás, meditáció, csillagles, alkotás, természet, mozgás, hála, recept és vizualizáció. Nem minden napra van feladat, havi 10-12 bejegyzés található körülbelül. Ezt a wellness kifejezést én inkább a jólléttel fordítottam magamban, mi segít, hogy jól érezzem magam a bőrömben és még az egészségemet is szolgálja. Nagyon sokszor jelenik meg a mindfulness, a jelenben levés kifejezése is a lapokon, mintha korunk emberének ezt értenie, tudnia kéne. (Tapasztalatom szerint sokan nem tudják mi ez az egész hókuszpókusz, májdfulnessz, velbiing, spá és társai. A velnessz talán már befészkelte magát a köztudatba, amikor hétvégén elmegyünk egy szállóba és fürdő is van.)

 

Ami kifejezetten tetszett ebben a könyvben, hogy a belső békénk és jóllétünk egyik fontos elemeként sokszor említi a kötet a szociális kapcsolatoknak a jelentőségét. A legkülönfélébb helyeken jelenhet ez meg, például egy "magcsere" program jut eszembe a könyvből. Mondom én, hogy a régiek tudták ezeket, hiszen a magok cseréje nem új keletű dolog.  

 

Tulajdonképpen egy hatalmas és tartalmas ötletbörzét foglal magába a kiadvány. Szerzőt ugyan nem találtam, csak néhány fejezetnél van forrásmegjelölés. Amivel viszont semmit nem tudtam kezdeni, az a csillagászattal foglalkozó részék. 

 

Könyvtárból kölcsönöztem ki, mert már korábban egy könyvesboltban  kinéztem magamnak, így nem egy év alatt, hanem körülbelül egy hét alatt jártam be a kijelölt utat. Nem is valósítottam meg belőle semmit, inkább a tartalommal szerettem  volna most ismerkedni. Ha mondjuk itt lenne a polcomon, akkor biztos kinyitnám néha és hideg, őszi-téli estéken szívesen lapozgatnám ezt a gyűjteményt. 

 

Hozott pontszám: 5 

 

 

 

 

Wulf, Andrea - A természet feltalálója

 Alexander von Humboldt kalandos élete

 

Alexander von Humboldt  (1769-1859) német természettudós, felfedező, utazó, geográfus, meteorológus, csillagász, botanikus, esszé író, szóval polihisztor nevét nem lehet sem elfelejteni, sem elkerülni, hiszen a világon róla nevezték el a legtöbb dolgot,  többek közt; pingvint, delfint,  tintahalat, borzot,  kosbort, liliomot, tölgyfa félét, fűzfafélét, almafa fajtát, gólyaorr félét, egyetemet, könyvtárat, várost, utcát, áramlatot, földrajzi helyeket, sőt két kis bolygó is viseli nevét. Maga Nádas Péter is volt ösztöndíjas a Humboldt Egyetemen.

 

Andrea Wulf kötetében ugyanazzal a lelkesedéssel és szellemi gazdagsággal mutatja be  Humboldt életét, mint amilyen szenvedély áthatotta magát a tudóst is. A 90 évet élt polihisztor életének egyetlen pillanata sem nélkülözte a kalandot, a kutatást. Az ő életéről könyvet írni szinte a lehetetlennel vetekszik. Gyermekkorát meghatározta anyja szigorú nevelési módja, így szó sem lehetett arról, hogy hivatását kedve szerint botanikusként, felfedező utazóként gyakorolja. Bányászati-kohászati ügyekkel foglalkozott egészen addig, amíg édesanyja 1797-ben meg nem halt. Az anyai örökség lehetővé tette, hogy immáron beutazza a világot, de a napóleoni háborúk okozta felfordulásban erre nem volt mód, egészen 1799-ig. Akkor IV.Károly, spanyol király engedélyezte, hogy a latin-amerikai spanyol gyarmatokon tanulmányozza a dél-amerikai flórát és faunát. A következő 5 év minden pillanata olyan dolgok felfedezését jelentette, ami meghatározóvá vált a jövő természettudósai számára. Nem csak földtani vizsgálatai voltak példaértékűek, hanem a földmágnességre vonatkozó kutatásai is. A fauna felfedezése napról napra közelebb hozta  őt olyan felismerésekhez, melyeket manapság mi már általános iskolában is tanulunk. A feltételezése, hogy a földrészek valamikor összefüggő egységet alkottak, mára beigazolódott. De ő volt az első  a magassági szintek sajátos élővilágának meghatározásában is. A Chimborazo vulkán hegyét tartották akkor a világ legmagasabb hegyének (6267m) (Innen a magyar csimborasszó kifejezés is.) Humboldt nemcsak hogy majdnem bevette teljes egészében a hegyet, hanem folyamatosan mérte a föld hőmérsékletét, kőzet- és növénymintákat gyűjtött. Ennek a kivételes útnak az emlékét őrzi Humboldt híres munkája a Naturgemälde - természetfestészetnek lehet fordítani. 

 

 

 

Útja 5 évig tartott, melyben Aimé Bonpland francia botanikus volt mindvégig kísérője. Bejárták az Amazonas és az Orinoco vidékét, eljutottak Mexikóba és Kubába, sőt a visszaúton Washingtonban is töltöttek egy hónapot, ahol a tudós megismerkedett Thomas Jefferson amerikai elnökkel is. 1804-ben tértek vissza Európába, ahol Párizsban telepedett le. Az elkövetkező évtizedek főként a tudományos munkái megírásával teltek, bár Humboldt mindvégig készült második, soha be nem következett indiai útjára. Előadásokat tartott mindenhol, ismeretlen kutatókat pártfogolt. De hiába próbált a lehető legtöbb ideig Párizsban maradni -mivel  itt találkozhatott a korszak legnagyobb tudású embereivel-, idővel vissza kellett térnie a porosz udvarba, hogy III. Frigyes Vilmos királyt szórakoztassa, aki mellesleg kinevezte Humboldtot kamarásává. Mivel nem volt állandó jövedelme, az örökségét már rég felhasználta utazásának fedezésére, így kénytelen volt elvállalni ezt a posztot. Közben szakadatlanul írt, 30 kötetben adta ki dél-amerikai úti beszámolóját.

 

1829-ben kap, majdnem 60 évesen egy visszautasíthatatlan ajánlatot az orosz cártól, hogy gyémántlelő helyeket keressen az Urálban. Humboldt elvállalja a feladatot, tele van ötlettel, de utazásának útvonala sajnos eléggé kötött, úgy tűnik, hogy nem lesz lehetősége igazi tudományos munkára.  Amikor elérkezik utazásának végállomásához, a szibériai Tobolszkba, gondol egy nagyot és azt gondolván, hogy a cár keze úgysem ér el idáig, továbbmegy, s immáron a vadregényes, érintetlen vidéket  rója. Egy hurkot leírva belső Ázsiában utazgat, majd Barnaul érintésével a kínai határig megy. Innen fordul vissza, majd egy újabb kitérőt tesz a Kaszpi -tengerhez, amit kifejezetten tilos volt érintenie, majd  8 hónap múlva visszaérkezik Moszkvába az új gyémántlelőhelyek adataival. A könyv sajnos erről az útról eléggé röviden számol be, de ebből is kiderül, hogy Humboldt összehasonlításokat végez a két utazás, a két földrész adatai között. 

 

Az elkövetkező közel harminc év munkáinak rendezgetésével, újabb kísérletekkel, tudományos munkájának kiterjesztésével telik, előadások végtelen sorát adja és természetesen új könyvek is születnek. Legkiemelkedőbb ezek közül a Kosmos, melynek utolsó részét életének alkonyán adja közre. Ez a négykötetes munka a világegyetem rendszereit dolgozza fel. Bár Humboldt igen termékeny író volt, nem csak levelezése, hanem könyveinek száma is óriási, magyarul összesen két munkája érhető el, köztük az említett Kosmos. Minden vagyonát utazásaira, felfedezéseire, később pedig fiatal tudósok patronálására használta fel. Volt olyan általa írt könyv, amiből neki sem volt példánya. Soha sem házasodott meg, nem volt társa sem, számára csak a tudomány létezett. 

 

A könyv további fejezeteiben Andrea Wulf  azt a néhány legkiemelkedőbb személyiséget mutatja be, akikre óriási hatással volt Humboldt. Így a Darwinnal való kapcsolatáról és a tudományos munkáira gyakorolt hatásáról is olvashatunk, majd  Henry David Thoreau, George Perkins Marsh, Ernst Haeckel és John Muir személyeket emelte ki a szerző. 

  

Arról még nem írtam, de kihagyhatatlan, hogy már a dél-amerikai út során észrevette Humboldt az emberi tevékenység környezetpusztító hatását. Látta, hogyan hat a földre az őshonos növények kiirtása, hogy helyükre Európába exportálható indigót ültethessenek például, hogy az érte kapott pénzből ételt vegyenek, amit eddig megtermeltek a saját földjeiken.  Már a beavatkozások első évtizedeiben látható volt, hogy ennek katasztrófa lesz a vége. Pedig akkoriban hol volt még az erdőirtás igazi mértéke. 

 

A kötet utolsó közel 50 oldalát egy olyan gazdag epilógus teszi ki, mely a tárgy és névmutatón felül megjelöli a forrásokat, bibliográfiát és jegyzeteket Humboldt műveihez. Mind a kivételes német kutató, az ő munkássága, gondolkodása, mind pedig ez a könyv  maga teljesen elkápráztatott, élvezettel és lelkesedéssel olvastam minden sorát. Rendkívül jól sikerült  áthozni a huszonegyedik század olvasóinak azt a szellemi miliőt, melyben az akkori kor tudósai éltek. Önfeláldozásuk, végtelen kitartásuk, elhivatottságuk és érzékenységük valami új felé, varázslatosan hatott rám. A felvilágosodásnak azt az időszakát terítették elém, amikor a tudományok nem váltak még szét, amikor a költészet és a filozófia ugyanolyan szerves része volt a botanikának, mint a földrajznak, földtannak. 

 

Egyetlen bánatom, hogy Andrea Wulf kötete csak néhány könyvtár polcain érhető el -ezért is iratkoztam be a Kőbányai Szabó Ervin Könyvtárba-, pedig 2017-ben adták ki. Bizony néha nehéz jól felmérni, hogy hány példányban kellene valamit kiadni. 

Mi jöhetne ezután, ha nem Kehlmann és A világ fölmérése. 

 

Hozott pontszám: 5 * kedvenc lett 

 

 Alexander von Humboldt 

 

 Humboldt első útjának útvonala - 1799-1804

 

Humboldt második útvonala - 1829