2017. augusztus 26., szombat

Az első - Tizenöt író, tizennégy történet arról, amiből csak egy lehet

A Csapody Kinga és Nagy Boldizsár szerkesztette könyv tizennégy novellát tartalmaz az elsőről. Igen, arról. Nem az első szerelemről, nem az első csókról, hanem arról az elsőről. Életünk egyik talán legintimebb és legmeghittebb pillanatáról, amikor odaajándékoztuk érintetlenségünket szerelmünknek. Azaz, csak jó esetben ajándékozzuk, és jó esetben szerelmünknek. Ezek a történetek a legkülönbözőbb elsőkről szólnak. 
Óhatatlanul saját emlékünkre gondolunk vissza, miközben szembesülünk azzal, hogy talán nem csak nekünk nem volt az első az, amit várt tőle az ember. Mert milyenek is vagyunk ilyen koron? Gyámoltalanok, nyuszik, idegesek, bénák, türelmetlenek, körülményesek, ész nélküliek és gyakran őrülten szerelmesek. 
Elsőként azt a bizonyos tizenötödik író sorait olvashatjuk, akit az alcím megjelöl. Ő pedig Nyáry Krisztián, aki egy nagyon kis laza összefoglaló bevezetést ad nekünk rávilágítva arra, hogy az irodalomtörténet nagy alakjai is hasonló nehézségekkel küzdöttek, mint a könyv szereplői. Elsőként Dragomán György Madarak című írását olvashatjuk, ami a tétova szerelem mozzanatait örökíti meg. Nekem az egyik leginkább kedves olvasmány ez volt, bár a történet megmarad az álom és ábrándozás szintjén. Fiala Borcsa Az elsők című novellája következik, ami szintén a tervezgetésből és álmodozásból indul, de ha a többes számú ragot lenyessük és ott marad Az első, akkor az igencsak hátborzongató történet, tudva, hogy nekem is járt így egy barátnőm. Garaczi László Mit üzen a szél? egy nagyon tipikus, talán az egyik legtipikusabb elsőről szól. Zene, bulik, hormonok, a "sezlon rugói besüppednek, nyikorognak" hangulatú írás, melyben kulcsfontosságú  a tapasztalat, és annak hiánya. Ebben a történetben a férfiúi szemszög  szép és intim. Mennyire vágyik már rá a fiú, és mennyire kétségbe tud esni, hogy mi lesz, ha nem történik meg a dolog. Mi lenne? Öngyilkos lesz. A kimódolt öngyilkossághoz dukáló búcsúlevél röpke nyolcvan oldalra sikeredik. Garacz Lászlónak sikerült ebbe a komoly problémába  a humort is becsempésznie, nekem öt pontos írás ez is.
Gimesi Dóra Absolute Beginners a csajok fejében kavargó gondolatok megjelenítője. Az előző történet tükörképe is lehetne, hiszen ebben az írásban is megjelennek a polcról kukucskáló könyvek és a zene eleme, igaz ez utóbbi sokkal hangsúlyosabb. Majd Grecsó Krisztián Daru szerelmi viaskodásának tanúi lehetünk a Taxisblokád, rózsateknő, Sucsej című novellájában. Kilenc rövid oldal alatt a vágyódásból eljutunk a szakításig. Majd Háy János Csak azzal munkája ismét a férfiak, a hódítani akaró suhancokból szívtiprókig felnövő férfiak oldaláról nevet ránk. Kalapos Éva Veronika Beforre-after főszereplője egy olyan lány, aki nagyon alapos, mindent előre elrendez, gyertya, vacsi, szőrtelenítés, gyönyörű ruci, védekezés s a többi, de a szerelem viharában mindez nem is lesz olyan fontos. A szerző mindkét félt megszólaltatja, s ugyanannak a tétovaságnak vagyunk ismét a tanúi, ami sok elsőt jellemez. A novella aztán lassan az egymásra hangolódás zöngéit is megérinti.
Karafiáth Orsolya Gyakorló című novellája azokról a bizonyos nagyot mondó lányokról szól. Rengeteg filmben találkozni ezzel a típussal, de be kell vallanom, hogy én még soha nem találkoztam életem során ezzel a típussal.  Majd Lakatos Levente egy feledhetetlen elsőt mesél el nekünk. Nagyon tetszett ez a novella is, és nem csak a tanulságos téma miatt, hanem, mert Levente nagyon erősen tudja a szerelem témáját elénk tárni. Már korábban is éreztem, hogy elvonatkoztatva az ő fő téma- territóriumától nagyon jól bánik a pennával. Ismét egy hölgy, Mészöly Ágnes mesél nekünk egy elsőről, ami szintén nem egy tündérmese. Ebben a történetben éreztem talán leginkább azt, hogy ez a kötet nem felnőtt olvasóknak szól elsősorban, hanem annak a meghatározhatatlan korú fiatal rétegnek, akik vagy még előtte, vagy közel utána vannak az első szerelmi aktusnak. A szerző próbálja a tragikum élét tompítani. Mint irodalmi alkotás értem és értékelem, persze nem gondolom, hogy ez így jó lezárás lenne az életben. Molnár T. Eszeter a következő elsője a nyárhoz, nyaraláshoz kapcsolódik. Egy balatoni úszás tempózása közben emlékezik vissza az előző nap eseményeire. Ő sem nagyon emlékszik a dolgokra, és hát mi sem érthetjük meg mi történt. Az biztos, hogy megvolt. Kicsit olyan, sehova sem vezető történet ez. El kellett még egyszer olvasnom, mert a történetet mesélő személy nemében sem voltam biztos. Nagy Ildikó Noémi Dallamtapadás egy Amerikából érkezett zeneakadémiás lány történetébe helyez minket, aki mindig mást kapott, amit várt. 
Németh B.Eszter A kiválasztott legendája nem igazán tetszett, mert ezzel sem tudtam mit kezdeni. Kavargó érzések, metafora, (lehet, hogy egy ostoba selyembugyogó vagyok) és érzelemfoszlányok. Semmi maradandó.
A kötetet Tasnádi István elveszteni című írása zárja, mely ismét a "meghódítani, megcsókolni, megkapni" hármasságának nótája. Nagyon szép írás, ismét az erősebbik nem szemszögéből. Méltó befejező gondolata ennek a kötetnek. 
"Levetkőzött. Kész, vége. Ezt nem lehet kibírni. Iszonyatosan vonz. Nem a fénye, a világossága. A teste. A nyaka, a lába, a popsija, a hosszú lába, az apró mellei. Most már semmi se számít, a fejem üres, mindent kitöltött valami boldog zsongás, csak addig tudok gondolkodni, amíg össze nem olvadunk. De a gondolatokkal együtt eltűnik a szorongás is. Lelassul az idő aztán teljesen felszívódik. Időn és téren kívül lebegünk, csak ketten vagyunk, a bőrünkön túl kezdődik a semmi, úgy érzem , ránk vár a feladat, hogy megteremtsük a világot. A kettőből egy lesz, aztán szétválik az ég és a föld, a lent és a fönt, újra helyére kerülnek a dolgok, újra, pedig csak most lettek megteremtve. Mintha egy nagy körtáncba álltunk volna be, mintha ebben az intimitásban nem csak ketten lennénk, valahogy részt vesz benne az összeg férfi és nő, aki valaha a világra született. ők segítenek láthatatlanul. Minden magától értetődő és tökéletes."

Az elsők a maga sokszínűségében mutatja be nekünk annak lehetőségét, hogy nincs kőbe vésve az első szerelmi együttlét követelménye, de azt is érzékelteti, hogy nem érdemes nagy ábrándokat kergetni, sőt az sem baj, ha nem az első szex lesz életünk csúcspontja. Arra azonban minden írás felhívja a figyelmünket, hogy jól válasszuk meg azt a személyt, akinek elajándékozzunk kincsünket! 
Abban a tekintetben kicsit csalódás volt nekem a könyv, hogy nem voltam felkészülve arra, hogy  nem kifejezetten felnőtt szépirodalmi kötet. De ez már az én figyelmetlenségem is. Láttam ugyan, hogy a Lírában az ifjúsági 10-es lista élén van, de akkor még őket kuncogtam. 

Hozott pontszám: 4 

2017. augusztus 25., péntek

Tóth Krisztina: Somnivore

 
 

 
Szeretkezés alatt a téli utca 
szemed mögött kigyúló lámpasor
és a járdát a fény befutja
állni egy ház előtt ahol
 
Nagy a hideg a kutyák se ugatnak 
nézel a hóba fagyott pisifoltra
és próbálod a csikket beledobni
ha eltalálom most mi lenne hogyha 
 
Elmondanám hogy nem bírlak szeretni 
hogy sose bírtam senkit igazából
Ha most bemennénk nem történne semmi 
mert mindig ott egy utca ott a máshol 
 
Hogy évek óta nem tudok aludni
ebben a testben senki kézzel 
ha simogatja se tudja lehunyni 
benti szemem a hóba néz fel
 
Ha becsöngetnék csak mert éppen arra 
jártam leülnék semmi újság
Ha kinyitnám a szemem belehullna 
a szemedből az összes szomorúság

Porhó 2001 kötetből

2017. augusztus 22., kedd

Byatt A. S.- Mindenem

"...Randolph minden áldott nap felolvasott feleségének, amikor egy fedél alatt tartózkodtak..."

Este fejeztem be a könyvet, nem is tudtam éjszaka aludni, ezer apróságon gondolkoztam, meg azon, hogyan ragadjam meg ezt a könyvet. Nagyon összetett történettel van dolgunk, és kivételesen nem azért nehéz írni róla, mert annyira megrázó, vagy elkeserítő lenne. Hanem azért, mert annyira szép és érzékeny, hogy nem is tartom magam alkalmasnak arra, hogy írjak róla.

A London Library Roland Michell kedvenc helye volt. Ott bukkant rá egy Vico kötetben Randolph Henry Ash a nagynevű angol költő két félbehagyott levelére, ami azt engedi sejtetni, hogy egy titokzatos hölgynek írta azokat. Egy delejes pillanatban elemeli a két levelet és nyomozásba kezd. A gyanúja igazolódni látszik, és lassan eljut a levél címzettjéhez is, aki nagy valószínűséggel egy Christabel LaMotte nevű költőnő lehetett. Mivel Roland csak R.H.Ash munkásságának szakértője, így felkeres egy Christabel LaMotte szakértőt, aki talán kiegészítheti a hiányzó részleteket. Maud Bailey nemcsak, hogy szakértője a területnek, de egyben Christabel leszármazottja is, valamint  a Nőtudományi Gyűjtemény vezetője  Lincolnban. Mivel Christabelt a feminizmus jeles úttörőjének bélyegezték, aki köztudott, hogy egy Blanche Glover nevű hölggyel élt együtt, a levelek napvilágra kerülése nagy felfedezés lehet, akár felforgathatja - és mondjuk ki,- lejárathatja az egész feminista társaságot is. Maud és Roland saját szakállukra nyomozni kezdenek, de közben szagot fognak mások is, és egy egész kis csapat liheg a nyakukban a levelek értéke miatti nagy pénz reményében. A lassan kibomló szálak pedig nagyon különös  dolgokat tárnak fel.
Ez a kutatás adja a történet vezérfonalát, mely letekerve elvezet bennünket az 1860-as évek homályába, ahol valóban egy titkos szerelmi viszony lassú, de gyönyörű beteljesedésének lehetünk tanúi. Már amilyen kibontakozás várható egy világ szemében leszbikus nő és egy nős férfi között. 
És most jön az, amitől lélegzetelállító ez a könyv. 
Ugyanis a nyomozás, ahogy utaltam is erre, tulajdonképpen egy kutatás. A kutatás alapja és tárgyai a két költő versei. A szerző felépített egy komplett lírát, - mit egyet?,  kettőt. A könyv magában foglal minimum két költő, majdnem teljes életművét. A versképekből, halvány utalásokból kell kiválogatni azokat a morzsákat, amik beilleszthetőek lesznek a nagy egészbe. Maud és Roland pedig végigjárják a pár útját. Elmennek oda, ahová ők is elmentek, megnézik azokat, amiket megnézhetett Ash és Christabel  is. Végigélik velük szinte ezt az egész nagy vonzalmat, miközben ők maguk is egymásba szeretnek. Nem egyszer éreztem azt, hogy rákeresek erre vagy arra, aztán le kellett állítanom magam, hogy hé, ez fikció. De így voltam Blanche festményivel is. Teljesen szuggesztív ahogyan elhiteti velünk a szerző a karakterek létezését.
A könyv nagyobb része a múltban játszódik, illetve az egész angol irodalom alapjaiban bolyong, s aki ezt jobban ismeri, annak még nagyobb élmény fog majd nyújtani. De így is varázslatos  volt belesimulni ebbe a környezetbe. A fajsúlyos szöveggel nehéz haladni, sok dolgot kell közben is átgondolni, így tényleg lassú a haladás, és ez vezet ahhoz, hogy besző minket a könyv nyelvezete, nyugalma, költőiessége. Nem csak Roland érzi úgy az egész végén, hogy írnia kell, hanem a közönséges olvasó is képekben kezdi látni a valóságot, ki akar szakadni a huszonegyedik századi életéből, le akar lassulni, és mindenekelőtt szerelmes akar lenni. Biztos vagyunk páran, akik azért szeretik meg ezt a könyvet, mert  ilyen szerelemre vágynak. Romantikus ábránd ez, kiszakítva a realitásból, a kellemetlen részes elmaszatolásával, de a magja, akkor is egy ilyen, tiszteleten alapuló, és egymást magasba röpítő, szárnyakat adó szeretet. 
Órákat lehetne erről a könyvről beszélni, kimazsolázni belőle részleteket, megemlítésre méltó mozzanatokat.
Meghajlok Byatt írói tehetsége előtt, nem véletlenül nyerte el a könyv a legrangosabb brit irodalmi kitüntetést, a Booker-díjat. A történetből készült film (Költői szerelem ), pedig emlékeim szerint szépen összegzi az eseményeket, talán nagy változtatás nincs is az alapműhöz képest. 
Egyetlen bajom volt csak a könyvvel, hogy végtelenül súlyos. Egy év kellene ahhoz, hogy az ember mindennek utána nézzen, elemezze a verseket, próbáljon maga is rátalálni utalásokra, végigolvassa a nagy angol gyökereket, hogy a maga teljességében értse meg a fenti két szerző költészetét. Így csak felületes olvasó tudok maradni, és képtelen vagyok a maga nemében igazán nagyra értékelni az írónő monumentális munkáját. Mégsem merem leírni azt, hogy túlírt lenne a könyv, inkább azt mondom én vagyok kevés ehhez. 
Az eredeti cím, Possession is elgondolkodtató. Mire utalhat a birtoklás, megszállott tulajdonlás? A szerzői jogdíjakra? Vagy Ash szerelmére? A magyar fordítás, és a film címe is inkább a szerelmet rajzolja körbe, szerintem is ez a helyesebb. 
Egy biztos, nehéz ebből a hangulatból kimászni. Bátran ajándékozzátok érzékeny lelkű, vagy szépirodalomért lelkesedő ismerőseiteknek!

 A.S.Byatt
Antonia Susan Drabble

Hozott pontszám: 4/5

Tenyér nyomok fehér
Ablak-keresztre,
Áttűnsz, sötét személy,
Áttűnsz üvegen?

Kísértőkön vajon
Ruha, tollas kalap,
Vagy márvány- csupaszon
Dermednek-igazabb?  

Emlékük visszajár-
Csukló-mozdulat
Szerettük -gép akár-
S elkapjuk, csókra csók

Olvad, messzire ment
A hús, a csont,
Örökös kegyelem
egybe font

Egyedül ne menj
Tűrni fagyot,
Vakmerőn, meztelen
Társad vagyok.

Hegyesek ujjaid,
Vássák le húsomat
A redves csontomig,
Míg életem apad-

Fagyod falja hevem,
Míg levegőm kihűl,
Szánk vértelen
Összesimul -és elegyül-
(20. fejezet) 

2017. augusztus 17., csütörtök



Sose leszel te az enyém, álmom maradsz, míg csak élek,
szerelemről nem is szólok, nem remélek, nem is kérek.
Csak úgy jár körötted lelkem szerelmesen, lágy-szelíden,
mint ahogy a holdsugár jár halkan, félve, fehér vízen…

Szabó Magda

Moggach, Deborah -Tulipánláz


"Nem messze, jodenbreestraati házában Rembrandt is egy ágyon heverő, meztelen asszonyt festett. Elhúzott függönyök mögül bukkant elő a párnák halmára támaszkodó Danaé, aki csupán karpereceit viseli. Zeuszt várja, hogy szálljon rá alá, záporozó aranyeső alakjában.
A festmény aranyban fürdik -aranyszínűek a függönyök, a magasban aranykerub pityereg, melegen aranyló az asszony bőre is. De hol az eső, és a közelgő szerető vajon tényleg isten-e? Inkább egy vén szolgálónak látszik.
A festmény az Ermitázs falán van, a legelbűvölőbb aktkép, amelyet Rembrandt valaha is festett. De ha nem Danaét ábrázolja, akkor kicsodát? Nevezték már Tóbiásra várakozó Ráhelnek, évekkel később Marsra várakozó Vénusz lett. De volt már Sámsonra várakozó Delila és Ábrahámra várakozó Sára is.
Ez idő tájt Rembrandt mélységesen szerelmes volt ifjú feleségébe, Saskiába.Nem lehet, hogy a kép csak egy asszonyt, egy vágytól sugárzó asszonyt ábrázol, aki a férjére várakozik?"

Az 1630-as években, Amszterdam ködös utcáin járunk. A világ itt is két részre szakadva őrli munkás mindennapjait. Az alsóbb réteg  cselédsorban éldegél, halászik, hajózik vagy valamilyen mesterséget űz, a gazdagok pedig elegáns ruháikban illegetik  magukat, kereskednek, hajózással vannak elfoglalva. E két réteg közé szivárog be, és követel egyre nagyobb teret magának a művészvilág. A festők egy része a tehetősebbek közé gyűrűzik be, de a legtöbbjük épp saját szerencséjét kovácsolja. Akarom mondani festi. Így Jan Van Loss is, akit felkér Cornelis Sandvoort, hogy fesse meg feleségével közös portréjukat. Cornelis hatvan egynéhány éves özvegyember volt, aki kereskedelmi hajózással nagy vagyonra és befolyásra tett szert az évek alatt. Csupán keresztényi szeretetből megsegített egy bajba jutott családot, s legnagyobb 20 év körüli lányukat, Sophia-t feleségül vette. Mondanom sem kell, hogy mi következik ebből... Bohózatba illő a cselekmények alakulása, de ez a bohózat a lecsupaszított tényeken túl, nélkülöz minden egyéb műfaji sajátosságot. 
A cselekmény, különösen a vége felé, már-már egy krimi izgalmának pergésében zajlik. Képtelenség megjósolni, hogy mi lesz a végkifejlet, bár összes kis érzékünkkel tudjuk, hogy ebből semmi jó nem sülhet ki. Oly annyira sikerül a szerzőnek ezt a hatást az olvasóban elültetni, hogy azt vettem észre magamon, hogy áruló lettem. Nem kívántam a főszereplők szerencséjét. Lehet, hogy még mindig nem értem el az évek alatt a "teljesen semleges olvasó" minősítést, sőt ez biztos is, de sajnos ilyen mértékű erkölcsi züllést képtelen vagyok pártolni. Szóval, szegény főhőseink csak magukra számíthattak. Bár, ez sem igaz, hiszen lépten-nyomon olyan emberek válnak bűnrészeseivé történetüknek, akik saját korábbi  gyávaságuk levét isszák. Bohém kis gondolat ez a XVII. század elején, hogy mindent a szerelemért, talán ha Shakespeare tolla szaladhatott meg így. 
Jan Van Loss alakja révén részesei lehetünk a festők világának, a fejezetek elején található rövid kis idézetek is ebbe az emelkedettebb, halbűztől mentes alkotói szférába emelnek bennünket. De a flamand ködökben új, ismeretlen áramlatok is gomolyognak. Egy furcsa kis hisztéria üti fel a fejét, nem, nem az aranyláz, hanem a tulipánláz. A titokzatos kis hagymák  emberek sorsainak záloga. Halál vagy szerencse? Gazdagság, pompa vagy krach? A tőzsdék lelketlen világának porondján állunk, és ezen a helyen áll a szerelmes pár is. Sorsuk, a szerelmi boldogság vagy a bukás, e szeszélyes növényen múlik.

Nagyon jó kis regényt lehetett volna ebből kihozni. 
Deborah Moggach  utána járt a kor eseményeinek, a mindennapi életképek  korhűnek érezhetőek, a festészettel kapcsolatos részletek is jóra sikeredtek, akárcsak a tulipánláz gondolata. De összességében leginkább elnagyoltnak érzem irodalmi alkotásként. Egy kicsit belecsípek ebbe is, abba is érzésem van. A leggyengébb pontnak épp a tulipánokkal kapcsolatos kidolgozatlanságot gondolom. Viszont ez így, akár ebben a formájában is kitűnő alapja lehet egy forgatókönyvnek. Mint, ahogy Justin Chadwick is látott ebben fantáziát, és 2016-ban meg is filmesítette. Ezt még ugyan nem láttam, csak remélem, hogy nem nyúlt bele az események alakulásába annyira, mint tette azt  A másik Boleyn lány vászonra vitele során.

Deborah Moggach      


Deborah Moggach-nak ezen kívül még egy könyve, a Libikóka jelent meg magyarul. Érdekes viszont, hogy abból a könyvből is készítettek filmet, sőt a The ​Best Exotic Marigold Hotel írását (Keleti nyugalom címmel) szintén adaptálták. 


 Hozott pontszám: 3/4
 

2017. augusztus 16., szerda

Ármány ​és kézfogó (Ambrózy báró esetei 3.)



 – Begyön az ajtón egy snájdig férfi, mire a jány esze huss, kiugrik előle az ablakon, oszt szer'vusz világ, messze inal. Haj-jaj, bárcsak mán én is meghibbanhatnék kicsit attól a mézes szerelemtől!



Kétségkívül ez egy nagyon izgalmas könyv, mind alaposságában, mind stílusában és különösen a karakterek megalkotásában rendkívül színvonalas.
A második rész végén elszenvedett sokk miatt, immár jóval körültekintőbb voltam, és nem hagytam magam teljesen elszédíteni. folyt.köv. De nem csak emiatt nem tudtam jól berendezkedni a jól ismert világban, hanem úgy érzem, ez már egy jóval kimódoltabb rész volt a korábbiaknál. Szó se róla, irtó nehéz lehet ennyi szálat kézben tartani és ilyen remekül elvarrni, már pedig majd minden kérdés megválaszolást nyert. Nagyon jó ötleteket vetett be a szerző, Márika lólopása és izgalmas elemeket emelt be a regénybe a Magyar utca 20. ajtajának kinyitásával. Micsoda élmény lehetett megtestesíteni Krúdy alakját, ráültetni arra a pamlagra és csevegni engedni a Hangay lánnyal. Szellemi kaland.
Csak ismételni tudom magamat és azt a rengeteg olvasót, aki nagyra értékeli a mindenre kiterjedő korhű ábrázolást. Ennek gazdagsága tényleg kimeríthetetlennek tűnik. Fájdalmas késként hasított belém a 2016. július 14-én íródott lábjegyzet (362 oldal), mely egy igazi gróf haláláról emlékezik meg. Aki nem vette esetleg észre, lapozzon oda, érdemes. Persze azt is megértem, aki ezt kihagyta, hiszen néha soknak is bizonyult a megjegyzés, aminek átlépése az olvasónak is megbocsájtható, hiszen az olvasás izgalmában, senki sem akar állandóan kizökkenni a hangulatból.
Amit kicsit bánok, hogy ez a rengeteg akció az érzelmek rovására ment. Vágytam volna jobban elmerülni a szereplőkben lezajló változások megízlelésében. Kicsit jobban meglebbentettem volna Abróczy báró titkát fedő leplet. Semmivel sem tudtunk meg többet, már-már érdektelen is tűnik, hogy mi történhetett korábban.
Nagy felütéssel zárul a könyv, egy óriási nyitott mondattal, muszáj lesz elolvasni a folytatást is.
(Mondtam már, hogy nem szeretem a sorozatokat? Függővé tesznek)


Böszörményi Gyula      








Hozott pontszám: 4


2017. augusztus 9., szerda

Lanczkor Gábor Apás ​szülés

Amikor először hallottam erről a könyvről nem akartam elolvasni, tudomást sem vettem róla. Volt egyszer egy hasonló olvasmányom, legalább is azt hittem hasonló, Ficsku Pálnak a Gyerekgyár, ami úgy éreztem, hogy bár nem volt rossz könyv, de teljesen kimerítette érdeklődésemet arról, hogy az apák hogy élik meg a gyerekvállalással kapcsolatos dolgokat. (Ne haragudjatok kedves férfiak, ez nem rólatok szól, valahogy a másik nem véleménye sem villanyoz fel!)
Aztán olvastam róla egy értékelést, ami annyira megérintett, hogy képtelen voltam tovább várni, ismét minden előzetes tervemet áthágva, megvettem, elolvastam, és jól tettem.

Jól tettem, mert pontosan azzal a prózával íródott ez a könyv, ami nekem jól szokott esni. Ettől a pillanattól kezdve pedig, nem is számít a téma. Amit egyébként sem fed le a cím, bár azt gondolom, hogy ennek ellenére jó választás volt. 
Egy kamaszfiú férfivé érésének jelentősebb állomásait ismerhetjük meg, mindezt időben ugrándozva,  úgy, ahogy gondolataink csapongnak, a '90-es évek Magyarországán, Szombathelyen. A korszakok is egy-egy jelentősebb ecsetvonással jelennek meg, úgy, mint taxi blokád, vagy az Ausztriába Gorenje fagyasztókért kígyózók kocsisora, vagy épp főhősünk Gergő ügyeskedése, aki a környék első bioboltjának tulajdonosa. Az ifjúkori szerelmei is ugyanezekkel az apró momentumokból kiindulva lépnek a színre. Lili, aki gimiben eggyel felette járt, de kitörölhetetlen emléket hagyott maga után, majd Éva a főiskolás évekből, akivel később örök hűséget esküsznek egymásnak. Ennek a korszaknak elengedhetetlen kellékei a walkmanen hallgatott kazetták, a legmeghatározóbb zenék, amik életérzéseket próbálnak megjeleníteni. Bár időutazunk, óriásléptekkel trappolunk át ezeken az éveken, közben pedig óramű pontossággal tudjuk, hogy hol vagyunk. Ez egy számomra kicsit furcsa húzás volt a szerző részéről. Minden egyes eseményhez tartozik egy koordináta, Szombathely Szent Márton útja, Ferences templom, Király utca, Wesselényi utca, Zanót út,  Sárvár, Gyöngyösherma, Csopak, Ábrahámhegy és persze Velem. Ez utóbbi az a biztos pont, ahonnan szinte minden indul vagy visszatér? Gergő gondolatai ugyanis sokszor a nagyapára terelődnek, akivel együtt jártak gombászni, forrást kiásni, és ahol az utolsó időt töltik a Évával a címben megjelölt szülés előtt. 
Teljesen hétköznapi történet ez láthatjuk, a zamatát az adja, ahogy beléphetünk a főszereplő intim zónájába, ami nem mellőzi a szerelem testi kalandjait sem, mint ahogy térdig járunk a Lorca versek átirataiban is, hiszen Lili és Gergő kapcsolatában fontos szerepet töltöttek be a versek. 
Sajnos a könyv nem csak helyszíneiben precíz, hanem az élet adta drámaiságában is. Mert a tragédia őket sem kerülheti el, s ez teszi lehetővé Gergő végleges férfivé válását, a felelősség felvállalása. 
A könyv egyrészt  rövidsége ellenére bőkezűen merít a gyermekkor eseményiből, másrészt stílusában inkább egyszerű, mint nagyratörő, és harmadrészről azt emelném ki, hogy őszinte. Emiatt a három dolog miatt lopta be magát a szívembe. Ja, és a versek...

Mint a telihold, föl az éjnek ketten
a fölszívódó szürkületben.
Egy istené volt gőgöd, míg sirámaim
-kinevettél, amikor sírni kezdtem-

megvakított galambok szemei,
vak feketék. Föloldozol, éjnek le, ketten.
Sírsz. Dúlt homokszíved ezer kis kvarckristálya
az agyagos-nyirkos homokkal elkeverten ,

porrá őrölt tükör. Szorítalak.
Erősen. Virrad. Erősebben.
A nap a zárt teraszajtón belép hozzánk,
és mint az árnyékom mellettem,

kibontja
piros korallágát az élet a gyűrött
halotti leplen.



Hozott pontszám: 5

2017. augusztus 7., hétfő

Szabó Tünde Rácsok (Balla Adrienn 5.)

Most kapaszkodjon meg mindenki, aki él és épp olvas engem, mert szerintem ilyet még  senki nem látott! 



Egy öt részből álló sorozatból elsőként a  befejező kötetet olvastam. Persze ennél már csak az lenne nagyobb kunszt, ha a negyedikkel folytatnám, és így tovább, szépen visszafelé. 
Eszement ötlet volt ez így is, nem hiszem, hogy tradíciót csinálok belőle. 

Akik végigolvasták a sorozatot, valószínűleg minden kérdésükre választ kaptak. Én, aki csak a lezáró részt olvastam, azon kívül, hogy nem éltem át a történet feszültségét, nem izgultam a szereplőkért, nem gyártottam saját kis válaszokat, egy önmagában is teljesen érthető és élvezhető kötetet kaptam. Ennek oka, hogy sok apró, az eseményekbe simuló emlékeztetőt kapunk a szerzőtől, ami remek, hiszen gyakran hosszú idő telik el az előző rész megjelenéséhez képest. 
Adrienn a történet 11. osztályos főhőse egy igazi belevaló csaj, merész, vakmerő, impulzív, így nem csoda, hogy kalandokban bővelkedik az élete még akkor is, amikor szobafogságban van. Már pedig a történet elején pontosan ez van. Egy internetmentes, telefonmentes börtönben tölti a téli szünet napjait, miközben a többiek épp szilveszteri bulikban tombolnak. A sulival azonban majdnem minden visszatér a régi kerékvágásba. A fiatal lány barátaival nem áll el nyomozással, ki akarja deríteni, hogy ki küldte neki a titkos információkat tartalmazó pendrive-okat, kivel sustorog a telefonban szívszerelme, és az apja ügyének is a végére akar járni. 
A cselekmény rendkívül pergő, gyors és intenzív, csoda, hogy ez a sok minden belefér 360 oldalba. Viszont ez annak a rovására ment, hogy a fiatalok életében fontos szerepet játszó érzések és érzelmek bemutatását mellőzni kellett. Lehet, hogy a korábbi részeknél ez már eléggé hangsúlyos volt, most viszont hiányoltam. A szerelmi szálat kifejezetten gyengének tartottam, és bevallom nem is vettem komolyan. Akárcsak az osztályban dúló ellenségeskedést.

A kortárs ifjúsági könyv szerelmeseinek bátran ajánlom a kötetet, de kivételesen ne ezzel a résszel kezdjék a sorozatot!

Hozott pontszám: 4

 

Száraz Miklós György- Az ​álomvadász

"Ha festő vagy, miért írsz?
Jó kérdés. Azt írom le, amit nem tudok megfesteni."



Féltem ettől a könyvtől, mert nem szeretek álmokat olvasni. Többször  említettem is ezt már korábbi  értékeléseimben. Legtragikusabb élményem volt, az amúgy szeretett Ulickaja Kukockij esetei című könyve, ahol a könyvön belül van egy másik könyv, a főszereplő feleségének, Jelenának monumentális álmával. 
Az álom téma mindenkit piszkál. Leereszkedni a tudatalatti egy fel nem derített vidékére, magyarázatra lelni a saját kis parajelenségeinkre nagyon izgalmas. Száraz Miklós György a lányával szeretett volna közösen megalkotni a témában egy kötetet, s lám, ez lett belőle. 

Pici kitérőként hadd mondjam el, hogy egyszer nekem is volt egy nagyon szuggesztív álmom, amitől nem tudtam szabadulni. Lévén elég fiatal, fűt-fát megkérdeztem, hogy szerinte ez most mi volt? Jöttek is a remek ötletek, amitől elkerekedett a szemem, és hagytam a magyarázatot a csudába. Viszont, elkezdtem felírni az álmaimat. Ennek az lett  a következménye, hogy kb. egy év múlva egy nyugodt éjszakám nem volt.   Állandóan felkeltem álmomból, erre egész jól beidomítottam magamat, és írtam, írtam. Volt egy füzetnyi leírhatatlan mesém, elmagyarázhatatlan kapcsolatok és lények születtek belőlem, és ugyanúgy nem jutottam közelebb semmihez, viszont idegileg nagyon megviselt az egész. Azóta nem tartom sokra az álmokat, bocsánat! Pedig nem adtam fel, számos magyarázó kiadványt olvastam. Szóval, lehetne erről órákig mesélni. Azt viszont teljesen átérzem, hogy mindenkinek vannak olyan álmai, amik másnap, sőt akár hetekig nyomot hagynak benne. Ebben a kérdéskörben bolyong maga a szerző is. 

A történet főhőse egy festő"művész", aki írni kezd, s így leírja mindennapjainak eseményeit. Álom és valóság között lépked, s annyira elmélyül benne, hogy nem tudja megkülönböztetni, de még mi sem, mikor alszik éppen?  Van egy jelenben futó szál, de az is annyira ködös, hogy nem egyszerű vonalat húzni benne. Felesége pszichiáter, akinek eltűnt az első férje valahol forró Afrika álmaiban. Egy napon azonban az asszony kap egy rejtélyes levelet, ami felébreszti a reményt, hogy férje talán él. Ha ez még nem lenne elég kusza, olvasunk egy férfiről, talán az első férj az (?) -képtelen voltam időben elhelyezni-, aki össze akarja gyűjteni az emberek álmait, s könyvtárnyi irodalmat is felsorol a témában. Ezek a lexikális részek csak úgy lebegnek a könyvben, nem egyszerű bekapcsolni bárhová is. Indul a primitív törzsektől, akik álomfejtéssel foglalkoznak, s képesek irányítani éjszakai mentális sétáikat. Amit viszont hiányoltam, és, ami szerintem nem hiányozhat egy ilyen jellegű összefoglalóból, azok a biblikus álmok. 
Az egész történet olyan, mint egy lenge álom. Minden kuszasága ellenére bennem a habkönnyű játékosságot idézte fel. Nagy kérdés maradt viszont, hogy hová szeretett volna SZMGY kilyukadni, mi volt a célja? Mint ahogy, azt sem tudjuk meg, hogy egy napon, miért kezdett írni a festőnk? Viszont legnagyobb félelmem, a hülye álmokról való olvasástól való viszolygásom, szerencsére nem következett be. Nem mondom, hogy jobban tetszett, mint az Elpatkolsz, szívem, mint a pinty! ,de a kedvemet sem szegte, ami remek hír, hiszen képtelen voltam ellenállni, és begyűjtöttem a Scolar Kiadó szépséges sorozatának többi kötetét is a szerzőtől.



 

 








Száraz Miklós György


Hozott pontszám: 4 

 

2017. augusztus 6., vasárnap

Kertész Erzsi-Lássatok csodát! (Göröngyös Úti Iskola 2.)

Kezdem azzal, hogy én nem olvastam az első részt, de semmi hiányérzetem nem maradt, szóval kipipálva, sőt úgy látom, mintha a folytatást várók elégedetlenebbek lennének.
Aranyos kis könyvecske ez, és elégedett lesz vele az az olvasó, aki jól lövi be a korosztályt. Leginkább az elsős, illetve a második osztályosoknak való, esetleg harmadik elemistáknak.
Arika, a Göröngyös Úti Általános Iskola második osztályos új tanulója rendkívüli teremtés. Leginkább Háry Jánost túlszárnyaló nagyotmondásairól híres / hírhedt. Ebből mindig baj lesz előbb-utóbb, s ezt már egy kisiskolás olvasó is sejti. Az ő humoros és kalandos mindennapjaiba kukucskálhatunk bele, ahogy kéri is „Lássatok csodát!”


A valóságot kiszínező kislány túlzásai, meseszerű állításai, a gyermekkortól való elszakadást erősítő részletek (mint Mucus története), valamint a mozgalmas, kicsit sok illusztrációs elemek együttesen azt az érzést keltik bennem, hogy egy olyan korosztálynak szólnak a történetek, akik még a mesét valóságnak megélő időszak határán billegnek, de komótosan már a realitásba sétálnak át.
A karakterek kidolgozása jó, egy gyerek számára teljesen elképzelhetőek az alakok és a cselekmény is. Érzelemgazdagságára plusz pontot adtam magamban, itt ismét a mucusos történetet emelném ki.
Bár külön nem láttam a könyvön megjelölést, de olyan olvasóknak ajánlanám a könyvet, akik első önálló olvasási sikereiket szeretnék ezzel a kiadvánnyal begyűjteni.
Összességében jó könyvnek tartom, az én ízlésvilágomnak picit erős az illusztráció,  lehet, hogy egy iskolás korosztályt célzó könyvben visszafogottabb lennék.


Kertész Erzsi, nem az a Kertész Erzsébet. S bár mindkét írónő kitűnő könyvekkel örvendeztette meg a fiatalságot,  ez a Kertész Erzsi egy teljesen friss hang, akinek első könyve 2012-ben jelent meg a Cerkabella Kiadó jóvoltában, Labirintó címmel. Azóta is számos, főként gyermekeknek szóló könyvvel gazdagított bennünket. 

Kertész Erzsi

Hozott pontszám: 4/5
 

Darvasi László-Taligás

Iszonyatos elmaradásban vagyok, öt könyvet, az elmúlt hét termését kellene értékelnem, nem tudom, hogy mennyire fog sikerülni, ebben a melegben a szürkécskék is lázadoznak. 

Darvasi László számomra három, olykor négy ember megszemélyesítője. Legelső találkozásomkor ő volt Trapiti megalkotója, és minden akkori hibámat szerencsétlen szerzőre hánytam. Túl korán olvastam gyermekemnek fel ezt a könyvet, illetve be sem fejeztem, mert értelmetlenség lett volna. (Most kellene újraolvasnom, szerintem semmi bajom nem lenne vele.) Aztán van a szerzőnek az a Szív ernős, újságírós arculata, cinikus, melankolikus hangja. Rejtőzik benne egy élesen látó személy is, ezeket a novellákban lehet felfedezni - s itt vallnám be, hogy eddig nekem ez a személyisége a legmegfoghatóbb-, illetve a Virágzabálók vonalát folytató Darvasi, aki a Taligásban is tetten érhető.

Azon gondolkodtam, hogy ha nehezen megy egy könyv olvasása, attól még jó a könyv?
Ha nem lelem folyamatosan örömem benne, attól még lehet jó? Ha érzek valami emelkedettség félét olvasás közben a fentiek mellett, akkor mi van? Érvek és ellenérvek folyamatos háborgása dúl bennem. Hú, de ismerős, és sajnos közeli élmény ez!
Van ez a Taligás nevű ember, félbolond a lelkem. (Az össze bolond  és félbolond számomra mindig is szócső lesz) Húzza a kis motyóját magával, könyveket, pikáns kis rajzokat, egy üvegbe zárt gnómot... Mit? Jó, hagyjuk, hogy mit, de minek? S legfőképp, mit akar ez jelenteni? Ilyenkor érzem teljes megsemmisülésemet, mert nem értem, hogy mi ez? Hagyok időt magamnak, majd később megtudom {{vagy nem}}, kifundálok majd csak valami értelmes magyarázatot, rém kreatív olvasó vagyok, bánja  a szerző, ha ő nem így gondolta! Tehát van ez a Taligás és feladatok kap; menjen Bécsből Szegedre, s vigye magával Juliust, a szintén kissé ütődött, siket-néma fiúcskát!
Elindulnak, Julius, a Taligás a taligájával, benne Barbara Strozzi, az üvegbe zárt gnóm, s lassan döcögve eljutnak Szegedig, ahol régi ismerősökkel találkoznak. Ez az út elég volt nekem ahhoz, hogy Darvasi behálózzon. Bergmann Hetedik pecsétjében találtam magam, ahol én is vándorlok a szekéren, nyomtatott vagy szélbe harsogó szavakat árulok, és készülök a Halállal való nagy játszmára. Taligás és  a halál. Szó sincs róla a könyvben, s közben mégis. A folytonos eszméletvesztéssel járó epilepsziás rohamok és kimondott félelme, mely ismételten megjelenik, ezt az érzést erősítik. S közben érezhető egy állandóan megfeszülő vezérvonal, mely berántja Taligás kompját Szeged városába.
Ezen a ponton, sajnos teljesen leragad a könyv, és szerintem ez a legnagyobb hibája. Nekem itt futott zátonyra. Felesleges körök, üresnek tűnő futamok jönnek, amik sem a cselekményt nem viszik előre, se nem mélyítik el a mondanivalót, vagy adnának másikat. Aztán az utolsó 50 oldalon kinyílik végre minden titkot rejtő ajtó, napvilágra kerülnek - hellyel-közzel- az események mozgatórugói, de a szó szoros értelmében nem kapunk persze, most sem teljesen kielégítő választ. Ilyesmire ne is vágyjon az, aki mágikus-realista könyvet vesz a kezébe!
Aki szorgalmas kukac módjára végig eszi magát a könyvön, az megtapasztalhatja a Taligás értékrendjének egy magasabb szinte való emelkedését, mert főhősünk nem kevesebbet tesz, mint lecseréli az általa imádott, de holt szavak istenítését, élő emberekre. Valahol akkor, mégis rendben van minden, nem? 
Most azt hihetnénk, hogy mindent elárultam a könyvről, holott nem, mert éppen abban rejlik ennek a műnek különlegessége, hogy nem a cselekmény adja a cselekményt. Itt érzem helyénvalónak én is felvetni annak kérdését, hogy vajon regény-e a Taligás? 
Sokféle címkét rá tudnék akasztani én is a könyvre, de kérem a leendő olvasókat, szívleljék meg, hogy a fülszövegben említett: "krimibe illő nyomozás" kifejezés, erős túlzás és félrevezető meghatározója lehet a kötetnek!

Darvasi "virágzabalós" arculatú képe (szerintem)

Hozott pontszám: 3/4  4

2017. augusztus 3., csütörtök

Sárhelyi Erika- A világot sose kértem





Sárhelyi Erika:
A világot sose kértem
Tegnap sírtam – könnyek nélkül,
okát se tudva sajgott a lét.
Pedig az ég szépre kékült,
hogy így nyerje el a Nap kezét.
Mint egy ketrec, szűk lett a tér,
lelkem fönnakadt a rácsokon.
Meggyötört, hogy nem értettél,
mintha volnál másik száz rokon.
Pedig csak karod hiányzott,
s hogy arcom két kezedbe rejtsem.
Sose kértem a világot…
csak érezd, ha fellobogsz bennem.