Megtagadlak

 Petterson, Per-Megtagadom

Próbálom én ezt megemészteni, mert bár elsőre nem érzi magát az ember teljesen letilolva, most az olvasás után egy nappal érzem, hogy nagyobb dolog ez, mint aminek látszik. 

Tudom, hogy könyvekről írok, de nem csupán merő esztétikai élmény miatt teszi ezt az ember, hanem minden olvasással, minden egyes könyv kinyitásával, kinyitom magamat is, hogy befogadjak. Befogadjam a sorsot, amit elénk kínál az író. Engedi, hogy nézzek a szemével, belessek a színfalak mögé, és átformázzam magam. Belegyúrjak a lelkembe, a látásmódomba, az érzékenységembe és még ki tudja mibe, ami most nem jut az eszembe. 

Most is ez történt, én tetten értem!  

 

Négy gyerek szélnek eresztett sorsa. Egy barátság megrázó valósága.

A legidősebb fiú, Tommy tizenhárom évesen megunva apja állandó ütlegelését, szó szerint kivert kutyává teszi apjukat, amikor nekiesik egy baseballütővel. Az anyjuk már korábban magára hagyta gyermekeit, így Tommy és a nagyobbik lány, Siri látja el a családot. Persze hosszútávon ez még Norvégiában sem lehetséges. A gyermekvédelem közbelép, és a gyerekeket elhelyezi itt-ott. A két kisebb gyermek, az ikerlányok együtt maradnak, de a testvérek kapcsolata végül megszakad.
Tommynak volt egy barátja, Jim. Az ő barátságuknak a könyve ez. Tommy mindent megtagadhat, de sírva hajtja fejét kezei közé, amikor rájön, hogy ezt nem tudja megtagadni. Jimet nem. 

Masszív, sűrű próza volt nekem Per Petterson írása. Szinte kézbe lehetett venni, annyira együtt állt. Férfias írás, kemény és metsző. Sebek, amiket a múlt eseményei vágnak belénk, mennyire vannak hatással a jelenünkre, illetve változtathatunk a jövőnkön, vagy kényszerpályán mozgunk? Bármilyen iszonyatos teher is elhagyatottnak, bántalmazott, örökbefogadott gyereknek lenni, fordulhat a sors. Fordul is, de kérdés, hogy mit kezdünk vele? Fordul Jim sorsa is, ő mit kezd vele?
A történetnek nincs vége a 270.oldalon. A két barát harmincöt év múlva véletlenül összefut, olyanok, mint két kis pötty egy hídon. Szembenéznek egymással, szembefordulnak magukkal. Merre tovább? Csak rajtuk múlik.

Éppen egy nagyon hasonló témájú, ráadásul ugyanúgy skandináv könyv után (https://moly.hu/konyvek/elina-hirvonen-hogy-o-is-ugyanarra-emlekezzen) olvastam ezt. Óhatatlanul összehasonlítja az ember a két művet, és meg kell állapítanom, hogy bár valahol ugyanaz a tragédia éri a gyerekeket, két egész más megközelítéssel van dolgunk. A dolog magyar oldalát jól ismerem. Napi szinten átélem, hiszen a gyermekvédelemben dolgozom, egész kicsi gyermekekkel foglalkozom, de mégis mindegyik eset, mindegyik könyv valami egész mást ad hozzá ehhez a nagy tragikus egészhez.

Kérdés, hogy mindezzel mihez kezdünk? Jó író, jó könyv, hümmögünk és bólogatunk. 

Vagy legalább felemeljük azt a rohadt telefont, amikor kell?

Per Petterson Lótolvajok című könyvével már maga mellé állított engem korábban. Annak a hangulata számomra testhezállóbb volt, de ez a könyv is telitalálat.

Hozott pontszám: 5
Legkedvesebb karakter: Jones, aki befogadta Tommyt 

 

Per Petterson

Ekkor Dina vette át az estét könyörtelen ujjaival. Zene következett. Felszabadultság. Láz. Szétáradt a birtokon, a mezőkön és a földeken. A parton. Elért egészen Tomasig a cselédház kemény priccsére. Örömöt és bánatot teremtett. Mindenkinek aszerint, hol találta el a hang.

Herbjørg Wassmo- Dina vagyok

Teljesen fel vagyok dúlva. Ez a könyv végre olyan érzelmeket piszkált fel bennem, amire mi olvasók mindig is várunk. Inkább azt mondom felindultság van bennem.

Dina kicsi lány még, amikor kíváncsisága, figyelmetlensége (?) következtében anyja halálát okozza. A történtek annyira megviselik az apát, hogy képtelen kezelni a helyzetet, a kislányt eltávolítja a házból. Nem a tanyasi élet, hanem ez a szeretetlenség az, ami véglegesen elvadítja Dinát. A lány nyers és érzéketlen lesz. Cselekedeteit a csupasz ösztönszerűség irányítja. Visszakerülve a családi házhoz apja nevelőt fogad mellé, aki megtanítja csellózni és zongorázni. Még a zene sem képes  lágyítani bármit is a karcos lányon. Fára mászik, van, hogy nem eszik, nem beszél. Férfiasan viselkedik, nadrágban, nyereg nélkül üli meg lovát, szavai parancsolóak, ellentmondást nem tűrőek. Viselkedése még ma is, nemhogy a XIX. század derekán felháborítóak. Amikor apja barátja,  az özvegy Jacob megpillantja a 15 éves lányt, combjai közt a csellóval, véglettesen beleszeret. Beleszeret? Nem. Megbabonázza a lány erotikus kisugárzása. Szeretni Dinát így nem lehet. Őt csak lassú, csendes jelenléttel és tisztességgel lehet majd megszeretni. Amint betölti  a 16. életévét Jacob feleségül veszi, és ő lesz Reinsnes új asszonya, bár az rögtön kiderül, hogy ő nem hajlandó a kor elvárásainak megfelelni. Vad ösztönösséggel éli meg szexualitását a nála jóval idősebb férfivel. Jacob azonban rejtélyes körülmények között egy nap életét veszti. Dina veszi át a gazdaság irányítását, és megörökli Jacob teher és kereskedelmi hajózását is. Egyúttal Jacob édesanyját,  Karen Anyát, Jacob első házasságából született gyermekét, Johant is, aki lelkésznek tanult. Lassan beindul ez az új élet a birtokon, élén Dinával, aki férfiakat meghazudtoló ügyességgel kézben tart mindent. Segítségére van az apai házból érkezett lovászfiú, Tomas is, aki hódolattal és szenvedéllyel követi Dina minden utasítását. Nils Jacob testvére a vegyeskereskedést vezeti, Anders pedig a tengeri kereskedelmet. Dina a férje halála után kb. 9 hónapra életet ad egy gyermeknek, Benjaminnak. A család magához veszi Stinét, a szoptató dajkát, aki egy megesett lapp lány, valamit annak lányát Hannat is. Érdekesen alakul az élet a gazdaságban ezzel az ellentmondást nem tűrő, erőszakos nővel, Dinával. Egy nap azonban ő maga is szerelembe esik. Új, ismeretlen, követelőző érzések kerítik hatalmába.

Hihetetlenül gazdag könyv ez. Nagyon különböző, de jól érthető személyiségek, érdekes figurák népesítik be ezt a norvég történetet. Igazából ezt tartom a regény legértékesebb momentumának. Dina személyisége az olvasóra is hat. Nem lehetsz közömbös. Bennem nem volt olyan, hogy szimpatikus vagy nem szimpatikus. Leginkább érdekes volt. Vonzott, és kutatói figyelemmel követtem, hogyan veszi az akadályokat. Hogy volt képes várni ez a nő, aki mindvégig hozzá volt szokva ösztönei azonnali kielégítésének, legyen szó testi vágyról, haragról vagy szánalomról.

A történet messze túlnyúlik  az 1840-es évek, skandináv patriarchális berendezkedésű családmodelljein. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt az erős feminin érzékenységet. Dina igazságot akar szolgáltatni Stinének, akinek törvényén kívül született gyereket kell felnevelnie, átveszi a férfias szerepeket, olyanokat, mint a kereskedés bevételének felügyelete, sikkasztás leleplezés, megtorlás, magas profittal kecsegtető üzletek megkötése. Szóval nem kifejezetten a szivarozásban és gatyában mászkálás miatt éreztem ezeket. Erős, parancsoló stílusa már-már groteszk felnagyítása a családfői karaktereknek.

A történet stílusa is nagyon tetszett. Lassan csordogáló, nagyon részletgazdag leírások, rengeteg érzelmi megközelítésű bemutatás teszi plasztikussá Reinsnes mindennapjait. Emellett Dina állandóan reflektál önmagára. "Dina vagyok..." kezdetű megjegyzései azokat a vegyes, sokszor összefüggéstelen érzéseket mondja el, amit a lány folyamatosan átél. Halottai, akiknek száma egyre nő, nem hagyják el őt. Látja, érzi őket, kapcsolatban van velük.

Dinával szenvedtem. Nem tudtam őt utálni, mert megértettem, hogy bennem is van egy Dina. Amikor megkeményedik körülöttem a világ, amikor nincs, aki vigasztaljon, akkor bennem is előlép egy ilyen én. Az elemző, a realista, a maszkulin én. A könyörtelen, az irányító, a kemény nő. 

Nagyon várom, hogy sort tudjak keríteni a  folytatásra, ami sajnos egy gyomrossal indul, mert a Szerencse fia című könyvet bemutató fülszöveg hangyányit spoileresre sikeredett.

Ady Endre-Kár volna érted

Futó sorból rontva kidőlten,
Nem is vagyok talán már,
Nem is lehetek az Időben.

Jóság rohamaim is fogytán
S úgy nézek messzeségbe,
Mint vén juhász hajolva botján.

Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
Hideg és fáradt nézés
S otthagyott, szegény ősi jussok.

Ki társam lenne, nekem nem kell
S vágyottam nem vágy társul
S aggulok éhes szerelemmel.

Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
Becsületes válasz megy:
Kár volna érted, hogyha bíznál.

Engem kinullázott az Élet,
Én már dacból se adnék
Bárkinek is meleg hűséget.

Csoda-percnek kellene jönni
S mert nem bízok csodákban:
Csókollak, de el kell köszönni.

Ady Endre-Kár volna érted