Ne ijedjen meg senki, nem a méhtartás technikai és szakmai leírásáról van szó, hanem a méhek létezésének különböző aspektusainak művészi szintre emeléséről. A tizennyolc esszét tartalmazó kiadvány az őskortól kezdve napjainkig követi ezeknek a kicsiny állatoknak a tiszteletét, megjelenésüket a különböző kultúrákban, művészetekben. Bizony az őskortól, hiszen a Valenciaban található Pókok barlangjában ősi rajzok őrzik a hajdani mézvadászatok emlékét. Ezeken a sematikus ábrázolásokon jól kivehető még a hajdani füstölők használata is. Weiner Sennyey Tibor szavain keresztül magunk elé képzelhetjük azt a világot, ahol a legkoncentráltabb édesség a méz volt. Talán fel sem tudjuk igazán fogni ennek jelentőségét napjainkban, amikor állandó elérhetőségben van számunkra a cukor, a sütemények, a csokoládé. A barlangrajzok szakrális jelentőségével is megismerkedhetünk az első írásban, ami átvezet egy későbbi világba, az Egyiptom méhek és méhészeik közé. A második írás a tudatos méhtartás első nyomaival foglalkozik. A domborművek egy izgalmas feltételezésre engednek következtetni, ami számomra teljesen elfogadható, ismerve az egyiptomi kultúrát. A téma bemutatásában itt is szépen keveredik a képzőművészet, a papiruszokon talált versekkel, a kutatási eredményekkel és hipotézisekkel. A következőkben a tejjel és mézzel folyó hajdani Kánaán vidékére utazunk.
A történelmi időutazást megtöri egy esszé, mely a szerző egyedi méhes filmfesztiváljának fikcióját mutatja be a lehető legalaposabban. Én nem tartom kizártnak, hogy ez egyszer akár meg is valósulhat. A nyáron már láttam ennek első kezdeményezését, Weiner Sennyei Tibor szervezte filmvetítést ezen gyűjteményből. Jó volt látni, hogy ennyi film készült a méhek témájában, szép kis lista állt össze. A következő esszékben olyan témák jelennek meg, mint a régi kaptárkövek rejtélyei Magyarországon, az ősmagyar méhészet nyomai a magyar nyelvben, de szóba kerül az a két leghíresebb hazánk fia is, akik életében kiemelkedő szerepet játszott a méhészkedés. Ők Berzsenyi Dániel és Hamvas Béla. Itt olvashatjuk először a méhes ház kifejezést, ami nekem most a legkülönlegesebb téma volt a kötetben. A szerző az utolsó fejezetben bemutatja a saját szentendrei méhes házát is, ami igazán testközelbe hozza az olvasó számára is ezeket az apró lényeket. Minden egyes írás remekmű a maga nemében. Szó van a méhek és a gyógyítás kapcsolatáról, a méhekhez fűződő hiedelmekről, a méhek muzsikájáról, híres személyekről, akiknél nagy jelentőséggel bírtak ezek az állatok.
Az ember és a méhek kapcsolatainak nyomaival találkozhatunk a kötet többi fejezetében is. A szépen felépített írások olvasása közben cseppet sem lankadt a figyelmem, mert mindegyik egyszerre szép és izgalmas volt. Sok fekete-fehér kép, fénykép és rajz segít elképzelni az olvasottakat.
Nem csodálkoznék azon, ha becsukva a könyvet méhészkedésbe akarna fogni az olvasó. A kötet minden sora azt a meghitt állapotot tükrözi, ami az ember és a természet harmóniájának állapota, az ember és a méhek idillikus kapcsolata. Ez az aprikultúráról szóló könyv a maga nemében egy kincs, már olvasás közben is érezhető az a változás, ami az emberben elindul, átrendeződik bennünk a világhoz való viszonyunk is, miközben számos érdekes információ birtokába is jutunk. Megtudtam például azt is, hogy 1586-ig hímnek vélték a méhkirálynőt, ami azért is volt érdekes, mert Arisztotelész az ideális polisz modelljét látta a méhkasban. Ennek folyamodványa volt, hogy a katolikus egyházat is egy nagy méhkashoz hasonlították, melynek feje a méhkirály, azaz a pápa. Nagy felháborodást keltett a nézet, hogy mi az, hogy nem egy férfi van a központban? Nem meglepő módon, éppen Angliában fogadták el először 1609-ben a tényt, hogy méhkirálynő áll a kaptárak élén.
A méhek duruzsolását hallhatjuk mindvégig magunkban, miközben sok hasonló érdekes információ birtokába juthatunk, ha elolvassuk Weiner Sennyey Tibor könyvét.
Hozott pontszám: 5
Weiner Sennyey Tibor
fotó: Bach Máté
