Azon időbe' láttam én, repülni a föld s a hűs hold között...

Berlin felett az ég -Der Himmel über Berlin


,, Azon időbe' láttam én (te nem),
Repülni a föld s a hűs hold között
Tegzes Cupidót: biztos czélba vőn
Egy vesztaszűzet nyúgat trónusán;
Pattant az ivről a szerelmi vessző,
Átfúrni képes százezer szivet:
De láttam, a tűz-nyil hogyan aludt ki
A vizenyős hold szűz sugáriban,
S a fejedelmi papnő elhaladt
Szűz gondolattal, szerelem ne'kül.
Szemmel kisértem az eső nyilat:
Egy kis virágra húllt az nyúgoton,
Tejszín előbb, most bibor sebben ég:
Hívják a lányok égő szerelemnek."


Shakespeare: A SZENT-IVÁN-ÉJI ÁLOM
(Fordította: Arany János)
Részlet

„Szárnyad árnyékában II.” - Zsoltárok laptopra és papírlapra

2017.09.18. 

Az ARS SACRA Fesztivál keretén belül

„Szárnyad árnyékában II.” - Zsoltárok laptopra és papírlapra

 

A fellépő művészek:
a kortárs irodalom, költészet három kiválósága: Molnár Krisztina Rita, Lackfi János, Vörös István – és aki mindezt zenével fűszerezi, azaz a felolvasásokra improvizál: Gyárfás István gitárművész.
A belépés regisztrációhoz kötött: informacio@obudaitarsaskor.hu; vagy 250-0288

Hogy milyen a mai zsoltár? Áhítatos, vagány, kackiás, borongós, belemenős, hömpölygős, dúdolós, dünnyögős, szemrehányós, vicces, duzzogós. Ez persze a régesrégi zsoltárokra is igaz lehet. A zsoltár egybeöleli az Isten felé áramló emberi érzések teljességét. Afféle csodálatos szószaporítás, a kenyérszaporítás mintájára... Zuhatagosan sodor magával mindent, ami annyira emberi, hogy az már isteni.  
„A tavalyi, első Ars Sacra-estünk számunkra is meglepetés volt. Az, hogy a szövegek egymás terében miként lényegülnek át, hogyan segítik egymás repülését. Örülünk a folytatásnak, kíváncsian várjuk magunk is az újabb meglepetéseket.” – Molnár Krisztina Rita 

IDŐPONT	19:00
HELYSZÍN	Óbudai Társaskör
CÍM	1036 Budapest, Kiskorona utca 7.

 

A szótlanság regénye

 Robinson, Marilynne- Lila

A Lila a Gilead trilógia harmadik kötete, de ez talán teljesen mindegy is, mivel a második rész nem is jelent meg magyarul (ezt azért valaki elmagyarázhatná, hogy megy?), és a részek önmagukban olvasva is teljesen érthetőek és értelmezhetőek.

Lila Dahl a könyv írója, helyesebben gondolója egy végtelenül egyszerű és tiszta nő, akire nehéz nem úgy gondolni, mint egy gyerekre. Amikor kicsi volt magához vette egy Doll nevű asszony, akivel gyökértelen, menekülő-vándorló életet éltek. Ebben a kötetlenségben és szabadságban nő fel Lila, akinek meg kell birkóznia a nevelőanyja eltűnése után a rá nehezedő magánnyal. Ugyanabban a sodró folyamban gázol tovább, mint eddig. A kötődés nélküli élet szépségében. Egy nap Iowába érkezik, ahol megismerkedik egy idős, özvegy pappal, aki körülbelül a nagyapja lehetne. A két magányos lélek összeköti életét, házasságra lépnek egymással és gyermekük fogan.

     Számtalan értelmezése lehet a történetnek, de mi Lila gondolatain keresztül látunk mindent. Látjuk azt az éjszakát, amikor Doll elrabolja, kendőjébe csavarva melengeti, és viszi magával. Látjuk és érezzük a gyermek félelmét, az elhagyott  "rongybaba" utáni vágyódását, hatalmasra tágult pupilláit. Vele vagyunk, amikor a csapathoz mások is hozzácsapódnak, és akkor is, amikor teljesen magára marad. Sodródik. Takarítani kezd,  bordélyházba kerül, stoppol, Iowaba jut, kunyhóba, Gileádba,  John  Ameshez, a paphoz, feleség lesz, anya. Ez a végtelen monológ, amiben Lila értelmezni próbálja életének értelmét, mélyen átitatott a Gondviselésben való bizalommal. Nem vallásos hit ez, és a Gondviselő sem egy szakállas, emberszerű lény. Nagyon nehéz megragadni, hiszen a lány soha nem említ még csak hasonló gondolatokat sem, amiket én itt kihámozok, de mégis, számomra az egész könyv lényege az, ahogyan Lila áll a világban. 

      A történet nagy része a lány és a tiszteletes lassú egymásba fonódásáról szól, ahogy közelítenek egymás felé, ahogyan megszeretik a másikat. Nagyon csendes és lassú folyamat ez, tele soha nem tanult tapintattal és figyelemmel. Olyan szeretettel, amire mindannyian csak vágyunk. A szívem fehér című könyvben, Javier Marias azt a gondolatot veti fel, hogy a szerelem sokszor valamiféle kikényszerítés eredménye, manipulálni akarjuk a másikat. (Sajnos nem találom most a szó szerinti idézetet). De itt nem. Azt mondanám, hogy ez  minden vágy nélküli szerelem. Nem faggatják egymást, elvétett kérdéseik puhák. Ajándékként fogadják el a másikat. Minden, amit elmond a másik magáról egy gyöngyszem, egy jutalom. Nagyon mély szeretet ez, talán nem is illene rá a szerelem szó. Ebből a szeretve vagyok állapotból néz vissza Lila egész múltjára, és innen próbál válaszolni létének értelmére. 

      400 oldal alatt épül fel a könyv. Ennyi idő kell ahhoz, hogy átérezzük a  mélyben húzódó mondanivalót. Minden eszközével a szerző ki akarja húzni szereplőit az időből, a konkrétumokból. Számomra úgy indult a könyv, hogy azt hittem ez egy kataklizma után megmaradt maroknyi embercsoport. Civilizáció nélküli fennmaradt élet. A cselekmény homályba vesző leírásai, a végtelen vándorlások és a célnélküliség is előkészítették az olvasót arra, hogy szakítson a szokásos értelmezéssel. Igen, van benne egy kis Steinbeck Érik a gyümölcs hangulat, -bár ott emlékeim szerint, sokkal több az akarás-, de nekem Cormac McCarthy jutott az eszembe. Érdekes ez, hiszen mondjuk úgy, ő épp az ellenkező oldalon áll, és az ember mélyén meghúzódó sötét oldalt szeretné megjeleníteni.

     Nagyon lassan olvasható próza ez. Sokszor meg kell állni és értelmezni az olvasottakat. A mondatok nem mindig kapcsolódnak egymáshoz, teljesen olyan, mintha ténylegesen a főszereplő fejében lennénk. Ugrál az időben. Félmondatokat mond el, gyakran nem vagyunk biztosak az alanyban sem. Ráadásul a szöveg tagolatlan. Vannak ugyan bekezdések, de a párbeszédek is belecsúsznak ebbe a szövegtörzsbe. Minden a parttalanság és végtelenség felé mutat, mintha egy örökösen gombolyodó gondolatfüzér lenne. 

      Aki tehát szeretné átérezni ezt a tisztaságot, szeretné létezésünket egy egészen más megközelítésből szemlélni, az bátran vegye kezébe a kötetet, nem fog csalódni, ahogyan azt Barack Obama sem tette, akinek a Pulitzer-díjas könyv szerzője,  Marilynne Robinson az egyik kedvenc írója. 

   

Van min gondolkozni...

 

A könyvem jelenleg még így néz ki... Érdekes lenne így visszavinni a könyvtárba.

 

Marilynne Robinson

Hozott pontszám: 5 

"A bánat nagyon valóságos, és a veszteséget nagyon is véglegesnek érezzük. A földi élet bonyolult és súlyos és csodálatos. A tapasztalatunk töredékes. A részei nem adódnak össze…
Néha nehéz hinni, hogy mind egyetlen dolog részei. Semminek nincs értelme, amíg meg nem értjük, hogy a tapasztat nem úgy gyűlik, mint a pénz vagy az emlék, vagy mint az évek és a vétkek. Hanem Isten ajándékozza nekünk, aki nincs elkötelezve a múlt iránt, csak a maga örökös, szabadon adott állandóságában."

"A dolgok előttünk rejtett okból történnek,mélységesen rejtett okból, ameddig úgy gondoljuk, hogy abból kell következniük, ami korábban esett, a bűneinkből vagy az érdemeinkből, nem pedig egy olyan jövőből, amelyet Isten a maga szabadságából kínál nekünk. "

"Ő is gonosz volt, mert abban a házban a szomorúság olyan volt, mint egy álom, amiben minden furcsa és hamis.Mack végighúzta az ujját az arcán, és Lila érezte, hogy nyomában melegség gyullad. Néha a nyakát érintette meg, ettől minden egyes alkalommal könnybe lábadt a szeme, bárki is figyelte."

"-A feleségem -mondta.- Gondoskodni akarok magáról, még ha ez azt is jelenti, hogy egy nap ki kell kísérnem a vonathoz." 

 

Peer Krisztián 42

Borzalmasan nehéz helyzetben vagyok, mert úgy szeretnék értékelni egy könyvet, hogy közben ne bántsak meg senkit. Ráadásul egy verses kötetet, ami egy gyászmunka része, végtelenül személyes, de minden felcsillanó értéke mellett nem engedett be, vagy én nem tudtam befogadni.

Elkezdtem olvasni a kötetet, aminek képei blokkok voltak, zártak, és nem tudtam átvenni a hullámait. Nem értettem az egészet. Akkor kezdtem el utánaolvasni. Nem tudom, hogy hány írást kellett volna még végigvennem érintetlenül, hogy megértsen a háttértörténetet, de így már esélyem sincs azt megtippelni, hogy vajon rájöttem volna, hogy minden vers egyfelé mutat?

Pont egy évvel ezelőtt Peer Krisztián barátnője tragikus hirtelenséggel, 25 éves korában meghalt. Itt maradt Krisztián megannyi emlékkel, bűntudattal, feldolgozatlan érzéssel. A 42, a 42 éves költő 42 verse, ami egy borzalmasan fájdalmas leválási folyamat állomása. Kérdezem, hogy merném én bántani, és holmi egyéni értelmezési bajaimmal vagy stilisztikai problémáimmal megpiszkálni mindezt? Természetesen sehogy. Elolvastam, meghallgattam, de feloldozást én sem tudok adni. Reméljük, segített a szerzőnek, hogy kiírta magából fájdalmát. Minden esetre már az is nagy szó, hogy tizenöt évnyi hallgatás után, ismét írni tudott. Láttam, hogy az olvasók többségének tetszenek a versek, de úgy érzem, én nem adtam volna ki a kezem közül, a fiókom mélyéről ezeket. Persze nem is vagyok költő, amiket írok mindig is magamnak írom. 

Bár én egy könyvtári példányt olvastam, a kötet érdekessége, -sokak számára bosszantó momentuma-, hogy a könyvet felvágatlan lapokkal adták ki, ami egyben a költő üzenete.

"Az afterverseket felvágatlan oldalak rejtik, ahhoz, hogy az olvasó bejuthasson a legintimebb terekbe, fizikailag is erőszakot kell tennie a papíron."

Afterversek, vagyis Mocsári Zsófia halála után íródottak. Ha jól értelmezem, a tartalomjegyzék is csak ezeket sorolja fel, de így együtt, épp 42.

Táncdal

Szemed és füled vagyok erre a világra,

zeném, szemüvegem,

életelixírem,

csodás kompromisszumom.

Neked tetszeni,

Pont szemnek és fülnek azonban láthatatlan.

Hiszen szemem, amerre sejtelek,

a semmibe néz,

és fülemben a vér dobol,

minden egyszerre szól-

ugye vagy valahol, ugye vagy valahol.
Nem látni szeretnék,
csak látni szeretnélek.


Szuicid póker

Képtelen vagyok dolgozni,
mióta megtanultam játszani.
A játékból viszont megélhetés lett,
Excel-táblázat, órabér.
A nyertes nyers örömét már nem is értem,
elegánsan veszíteni sem tudtam soha.
Én ide nem szórakozni járok.
Szívem szerint máshol lennék.
Az asztalnál nincs barátság.
Aki csatába indul, nem osztogat
töltényeket az ellenségnek.

Nem ismernél rám,
amikor kártyázom, nem iszom.
Akkor miért ittam mégis,
hogy baszna meg a kurva isten,
mindig megfogadom.
Játszottam a saját pénzem ellen.

Hazakullogni és összebújni,
hátha azért kellett buknom,
hogy elfogadjam az érintést.

Nem lehet másra kenni, nincs mód jóvátenni,
az apróból kell holnap dohányt venni.
Nem kell aggódni, semmi sem valódi -
ismételgesd, segít megvigasztalódni.
A kutyád segít majd tovább élni,
a csajod is megérti.
Számolgatni kezdtek, mekkora szánalom.
"Nem lenne szabad a pénzemből játszanom."

Kár, hogy csak azt tudom kitörölni, mait írtam.
Ez i smár mekkora színlelés.
Megtörténtté tenni hogy tudnám,
hogy kezdjem el az életem?
Elég, ha csak nem emlékszem rá.

Ilyen sorokat írok, és tetszenek,
Ezzel nyugtatom magam.
Végül is ennyiért megérte
tíz perc alatt elbukni egy hónapot.


Hozott pontszám: 3/4

 

Peer Krisztián

 

Jeszenyin-Fények szárnya verdes

Fények szárnya verdes esti lázban,
kék köd altat gyér sövényeket.
Ne szomorkodj fehérfalú házam,
hogy megint csak én vagyok veled.

Újhold szökken arany zsupptetőre,
szarvát feni házam ereszén.
Eljött a lány, s nem mentem elébe.
Egymaga ment haza is szegény.

Az idő majd elfújja keservét,
év megy, év jön, mindent elcsitít.
Másnak őrzi az a lány a lelkét,
másnak adja édes kincseit.

Nem az erős, ki örömöt koldul,
hanem akit gőg forrósit át,
kinek szíve társán meg nem indul,
s félredobja, mint a nyűtt igát...

Majd az idő esztendőket perget,
hó falkáját szél teregeti,
eljön akkor újra és bezörget,
gyermekét itt megmelengeti.

Bundáját és kendőjét megoldja,
tüzem fénye rebben kisfián,
s ő nyugodtan, nyájas szóval mondja,
hogy a gyermek hasonlít reám.

Szergej Jeszenyin-Fények  szárnya verdes
(fordította:Rab Zsuzsa)

Selyem Zsuzsa: Moszkvában esik

„Volt az a vicc, hogy felhívják a jereváni rádiót:
Kérem szépen, meg tudják mondani, miért sétál Ana Pauker esernyővel Bukarest utcáin, mikor hét ágra süt a nap?
-Hogyne, kérem: mert Moszkvában esik.”

Valljuk be őszintén, hogy sokszor beletört már  a bicskánk a kortárs -ba. Legyen az irodalom, zene, képzőművészet (hajjaj azok a szobrok!) vagy akár a divattervezés. Nem könnyű átvenni az útkereső, vagy csatornakereső újítók gondolatmenetét. Pedig a legtöbb esetben átgondolt koncepció húzódik meg az alkotások mögött. Így voltam én is ezzel a könyvvel, leszámítva, hogy nem tört bele semmim, sőt igazából kellemes olvasmány volt. A kérdés persze megmarad, jól értelmezem én ezt az egészet?

 Ahogy azt az alcím is elárulja, egy kitelepítés történetéről lesz szó. Gondolom, a legtöbbünknek nem ez lesz az első találkozása a témával, nem is olyan rég, én is belefutottam egy hasonlóba a Görgey család kitelepítésének kis szeletébe (Vadászszőnyeg).  Kérdés, hogy mi az a más, amit be akar nekünk mutatni a szerző? Főként, ha számba vesszük, hogy a Beczásy István már megírta  a maga emlékiratát 1995-ben a Bekerített élet című könyvében. Beczásy István lánya Beczásy Tatajana a szerző édesanyja. Szóval a nagyapa életéből szemezget  Selyem Zsuzsa. A lazán kapcsolódó elbeszélések pikantériája, hogy teljesen eklektikus szemszögekből ábrázol. Oly annyira, hogy csupán négy írás származik a "humánoktól", a többi az állatok, illetve az egyik, egy  fenyő nézőpontjából mesél. Mese ez valóban. A családi összejöveteleken hallok hasonlóakat, nincs eleje, vége, mindig csak egy mozzanat van kiemelve, akárcsak itt. Egy vadászat, egy vízió, a börtönélet részlete, a kitelepítés estje. Annyira laza ez az írott szöveg szövet, hogy sokáig csak a Beczásy név felbukkanása köti össze a darabokat. Aztán lassan alakot ölt az 1949-es vagyonelkobzás és az utána következő történelmi események láncolata. Szerencsére a cselekmény lineáris, sőt annyiban támogat minket a szerző, hogy Beczásy Liliann (a főhős másik gyermeke) korábbi látomása reményt ad az olvasónak. 

"...látta, ahogy apja 81 évesen, szálegyenesen kisétál az utcára 1989 decemberében a forradalomban… és látta, hogy minden tele van örömmel és fájdalommal” (14 oldal).

Tehát marad  a kérdés, miért ezt az eszközt használta  a szerző egy sepsiszentgyörgyi  család életének felskicceléséhez? Mi az a plusz vagy más, ami teret követel magának? Az biztos, hogy ez mindenképp egy távolságtartó hozzáállás az eseményekhez, mely egyben sokkal szélesebb horizontot pásztáz végig. Jó példa erre az a fejezet, amikor egy német juhászkutya, a házőrző a narrátora a cselekménynek. Látja az érkezőket, látja a házban lezajló pillanatokat, a cselédet, a másik kutyát, és rálát az emberiségre, úgy összességében. Ez leginkább egy általánosításra vezetett engem,  ahol az egyedi sorsok mögött meghúzódó ritmikus történelmi ismétlődést éreztem ki. E tekintetben legmegragadóbb érzésem eddig Agota Kristof A nagy füzet című könyvének egyik mozzanata volt, valahol az elején, amikor sikerült a szerzőnek  bemutatni a világot a természet szemszögéből, úgy, hogy az fittyet hány háborúra, megtorlásra vagy bármire, a nap akkor is süt, a fák akkor is kizöldülnek minden tavasszal, miközben mi emberek,  játsszuk a kis játékainkat. Itt kanyarodnék vissza a címhez, mert hogy  a sok kis jelenet közül egyik sem Moszkvában játszódik. Egy vicc poénja a cím. Szabad kezet kapunk itt is az értelmezésre, de ne csodálkozzunk, ha valami cinikusságot hallunk felcsendülni.

Érdekes könyv ez, a kortárs irodalom egy érdekes színfoltja, mely elegyíti a realitást és a fikciót, a tragikumot és komikumot,  személyességet az általánosítással. 

Selyem Zsuzsa

Hozott pontszám: 4 

 

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés

Carlgren, Frans- Szabadságra ​nevelés 

Rudolf Steiner pedagógiája – képek és tudósítások a nemzetközi Waldorf-iskolai mozgalomról

Nehéz szívvel írok bemutatók erről a könyvről, mert beszerzése a lehetetlennel vetekszik. Azért van mód az elolvasásra, de nekem is külhoni szálakat kellett megmozgatnom. 

A Steiner pedagógiáról mára -szerencsére- elég sokat tudunk, de még közel sem olyan elterjedt oktatási rendszer, mint Németországban vagy Ausztriában. 

Személyes érintettségem annyiban fontos, hogy valahogy mindig is vonzódtam ehhez a gondolkodásmódhoz, azóta mióta Magyarországon először megjelentek az aluljárókban az Édesvíz Kiadó könyvei, s közte Rudolf Steiner A szabadság filozófiája. Ez a könyv egy világutazó, mert jött velem Németországa is, amikor pár hónapot kint éltem. Micsoda véletlen volt, amikor kiderült, hogy a kisfiú, akire vigyáznom kellett Waldorf óvodába jár. Ennek kapcsán beleláttam az első ilyen szellemiségben nevelkedő gyerekek  óvodai és családi  életébe, sőt megvarrhattam a manók jelmezét  is az őszi ünnepkörben. Ami itt  megérintett, már akkor -1992-ről beszélünk-, a belőlük áradó nyugalom, lassúság, egyszerűség és kreativitás. Összességében nagyon más volt, mint a hazánkban tapasztaltak. 

A Waldorf oktatási rendszerrel való szimpátiám sajnos kimerült abban, hogy igyekeztem minél jobban megismerni, bemutató órákat  néztem  youtube csatornán, illetve 2002-ben megjelent egy film is az Ébredj a nappal, amit véletlenül elcsíptem a tévében, fel is vettem, és rongyossá néztem (akkor még csak videófelvevő létezett) A film megtekinthető itt. Azóta is elolvasok, megnézek mindenfélét, ami ezzel kapcsolatos. Így régóta tervbe volt véve a Szabadságra nevelés című könyv is. 

Érdemes volt rá várni, mert mindazt, amit már eddig is tudtam az oktatási módszerükről, azt valahogy ez a könyv most gatyába rázta. Tulajdonképp a kiadvány nem más, mint egy körülbelüli bemutató vázlata a kerettantervüknek, azokat a főbb csapásvonalakat belevéve, amiken Rudolf Steiner is elindulhatott. Ő ugyanis az emberből indul ki. A személyi fejlődésünk metódusaihoz igazodva tárja fel a legkönnyebben elsajátítható tudási módszereket. Legyen ez tudomány, művészet vagy kézművesség. A tanagyag egységben, blokkban létezik, nincs önálló identitása semminek. A tudás elsajátításánál egyszerre hat minden a gyerekre. Erős hátszelet kap a tapasztalás, ami nem csak a fizikában vagy más természettudományos tantárgynál jelenik meg, hanem akár az irodalomban is, ahol a saját létérzésből kiindulva néznek farkasszemet a diákok akár a mítoszokkal, mesékkel. 

Ami nekem gondot okoz egyelőre, a személyiségtípusok szétválasztása. A könyvben nagy hangsúlyt fektettek arra, amivel eddig még nem is találkoztam -legalább is így kimondva a waldorffal összefüggésben-, hogy  a gyerekek másként reagálnak attól függően, hogy szangvinikus, kolerikus, melankolikus vagy flegmatikus személyiségjegyeket hordoznak. Lehet, hogy egy jó pedagógus tudatosan nem osztályozza a gyerekeket, csak zsigerből tudja, hogy ki melyik csoportba tartozik, és aszerint reagál a viselkedésére. Nekem olvasás közben ez nehézséget jelentett. 

A könyvet a gyerekek munkáiból választott képanyag illusztrálja, ami kitűnően bemutatja az oktatás lényegét, mélységét és nem utolsó sorban szép. A waldorf iskolákban nincs tankönyv, a gyerekek a saját maguk készített epocha füzetből (könyvből) tanulnak.  

 Nem kétséges a tanulás mélysége. Az oktatás szerves része a kézművesség. Korosztálynak megfelelően kötés, horgolás, faragás, ötvösség. A mozgás nem a testnevelés órán, hanem az euritmia foglalkozásokon vagy a bothmer gimnasztika keretein belül valósul meg. A színjátszás is szerves része a waldorfos diák életének. 

Látható, hogy egy egész más emberről való gondolkodásból indul ki az egész oktatási rendszer. Nem akarom eldönteni, hogy melyik módszer az, ami célravezetőbb a mai világban, hiszen itt a "cél" mögött lapuló jelentéstatalom is egész más, de annak feltétlenül örülök, hogy két év múlva lesz a waldorf iskolák centenáriuma, és még mindig nem tört pálcát felettük az idő zordsága. Sőt, ma Magyarországon az iskolák száma közel negyvenet számlál. 

Fontosnak tartom végezetül megjegyezni, hogy ezt a könyvet 1991-ben írták, és azokat az állapotokat tükrözi.  

Hozott pontszám: 5

Nádasy Ádám- Nyírj a hajamba

Kérlek, gyere vissza. Tenyerelj
a napomba, szükség, hogy igazodjak.
Ne hagyj az utcán butaságokat
beszélni (mi van velem, hát mi lenne)
megállás nélkül, kérlek, gyere vissza,
rontsd el a szúnyoghálós terveket,
amiket ablakomba applikálok,
moss ki az aljzatomból, lassú víz,
hogy legyen újra szégyellnivalóm.
Ne hagyd, hogy fölül álljak mindenen,
állítsd a kapucsengőt Marseillaise-re,
vagy ABBA-ra (van olyan kapcsoló?),
nyírj a hajamba, majd ha visszajöttél,
átlósan széles sávot, hogy ne tudjak
feltűnés nélkül újra elvegyülni.
Légy mellettem, hogy botránykő legyek,
hogy levakarhassam a tetveket.

Ha összetörsz én nem szégyellem

A vágy mint a baj rám talált,
Nem bánom nem is fájt,
A harapás nyom a szívemen.

A vágy tárt karú zuhanás,
Itt vagyok, hogy látva láss.
Ha összetörsz én nem szégyellem.

Csak vágy vagy talán szerelem,
Nem tudom kedvesem,
Úgy ölelj ahogy még senkit nem.

Csak vágy, hogy nem jön már soha más
De mondd, hogy tart a varázs,
és nem történhet most jobb velünk,
Így csak így legyünk!

A vágy lángra gyúlt akarás,
Testbe zárt lobogás,
Csak az tud élni aki égni mer.

A vágy, lázrózsás dobogás,
Tág szemű látomás,
Ez hozott hozzád újra el.

Csak vágy, vagy talán szerelem,
Nem tudom kedvesem,
Úgy ölelj ahogy még senkit nem.

Csak vágy, hogy nem jön már soha más
De mondd hogy tart a varázs,
s nem történhet most jobb velünk,
így csak így legyünk.

A vágy tárt karú zuhanás,
itt vagyok hogy látva láss
Ha összetörsz én nem szégyellem,
csak így, csak így legyen!

A vágyak idomítása

Ne mondj le semmiről: mert ki amiről lemondott, abban elszáradt. 

De kívánságaid rabja se legyél.
Visszafojtott szenvedélyekkel vánszorogni éppoly keserves, mint
szabadjára eresztett szenvedélyek közt morzsolódni.

Ha vágyaidat kényezteted: párzanak és fiadzanak. Ha vágyaidat megölöd: kísértetként visszajárnak. Ha vágyaidat megszelídíted: igába foghatod őket és sárkányokkal szánthatsz és vethetsz, mint a tökéletes hatalom maga.

Legtöbb ember, ha véletlenül megpillantja saját mélységének

valamely szörnyetegét, irtózattal visszalöki a homályba; ezentúl a

szörny még-nyugtalanabb és lassanként megrepeszti a falat. Ha meglátod egyik-másik szörnyedet, ne irtózz és ne ijedj és ne hazudj önmagadnak, inkább örülj, hogy felismerted; gondozd, mert könnyen szelídül és derék háziállat lesz belőle.

Jó és rossz tulajdonságaid alapjában véve nincsenek. Ápolt
tulajdonságaid jók; becézett, vagy elhanyagolt tulajdonságaid rosszak.

(Weöres Sándor-Út a teljesség felé c. könyvből)

Mendelssohn-e-moll hegedűverseny Hilary Hahn szólistával

Tegnap a Margitszigeti Szabadtéri Színházban hangzott fel a 2017-es Budapesti Nyári Fesztivál megnyitójaként Hilary Hahn és a Nemzeti Filharmonikusok előadásában.

Pessoa-Légből kapott közjátékok

Órák járnak a fasorban,
Selyem-uszályt vonva porban,

Ruhájuk uszálya álom,
Végig a lomha sétányon,

Kéklik felettük a holdfény...
Halljuk, elhal fenn, halott lény -

Elhal, ám el mégse halkul -
Mámoros fuvola, dalt fúj,

Nem halljuk, csak hisszük éppen,
Hogy íme, hallani szépen,

Tovazúdul, mint a hullám...
Remeg a csend hangja múltán...

(Fernando Pessoa- Légből kapott közjátékok
Ficçòes do Interlúdio   I. Telehold)

Závada Pál- Egy piaci nap

"Iszonyodva olvastam Závada Hámosné  sorait, mégsem tudtam elszakadni tőlük." 

       Nekem még mindig túl nehéz Závada. Valahogy a témáinak sem vagyok elsőrendű közönsége, és a szövegeit sem tudom annyira élvezni, mint sokak. Pedig fontos dolgokról ír, okosan, szépen és bátran is.

  A könyv egy kunvadasi piaci napon kitört, brutalitásba torkolló zsidó gyilkolászás keretén belül vizsgálja a tömegpszichózis jelenségét. A tömeg eme viselkedése nem új-keletű dolog, Jézus óta tudjuk, mivé változik az ember a masszában. Szörnyű volt ismét végigélni ezt a katasztrófát. Az események súlyosságát tetézi az összes háttérkörülmény -az én lelkivilágomban mindenképp-,  hiszen 1946 tavaszán járunk, alig vagyunk túl a háború iszonyán, a náci holokauszt eseményein, és egyáltalán, azt gondolná az ember, hogy csak békére vágyik mindenki. Vagy talán épp most vannak a kimerültség olyan fokán, hogy képesek ilyen mértékű embertelenségre?

S ha ez még nem lenne elég kegyetlen, el kell mondani azt is, hogy csak senki ne ringassa magát olyan álomba, hogy ezek csupán  az író bácsi agyszüleményei. A történet ugyanis valós tényen, megtörtént eseményen alapszik. 

Závada Pál mesélője  Csóka Mária, akinek férjét, a tanár Hadnagy Sándort azzal vádolják, hogy a pogrom eszmei szerzője, és  a lincselő tömeg felbujtója. Az asszony semleges, csupán férjét féltő hozzáállása, lehetővé teszi a író számára, hogy szemüvegén keresztül mindkét oldalra belessünk. És látunk is sok mindent. Leginkább zűrzavart. A piac maga is egy zsibongó találkahely, ahol alkudnak, találkoznak, pletykálkodnak az emberek, mondhatni egy nagy kocsma. Itt aztán pillanatok alatt el tud durvulni a helyzet, mint ahogy ez meg is történik, amikor szárnyra kap a hír, hogy eltűnt két gyerek. Hol? Azt senki sem tudja biztosan. A karcagiak szerint Kunvadason, a kunvadasiak szerint Karcagon. Milyen gyerek? Azt sem tudni biztosan. A csődület hirtelen többszázas nagyságrendűvé dagad, s megállíthatatlan dolgok következnek. Mindenkiből előjön és sarjad az egyéni keserűség. 

     Képtelenség higgadtan hozzáállni az olvasottakhoz. Részint úgy érzem, hogy kellett ez a könyv, mert még mindig nem tudunk eleget a világháború után is tomboló antiszemita megmozdulásokról, de másrészről úgy összességében tartom reménytelennek a helyzetet. Mire vagyunk képesek, mi emberek? És most a nők is csúnyán leszerepeltek.

 Závada Pál

Hozott pontszám: 4
Kedvenc karakter: -

Balázs Béla-Messze vagy

Messze vagy, messze: most feléd is este,
ablakban állva kell kinézni messze,
mint tengerjáró szép bárkám után,
mint pálmás, kincses partjaim felé.

Most téged is szemet behunyva kell
a fájó mellből meríteni fel.
Mint eljövendő mesék neveit,
mint el sem jövő nóták ritmusát.

Messze vagy, messze. – Látlak minden este,
bárkámban vársz rám messze vizeken.
Énekled halkan legszebb énekem,
kezedben gyöngyös, fekete babér.

See how the night has fallen
Fallen upon you and me
See how its cloak has covered us
Guarding our mysteries

And how the stars are sinking
Sinking below you and me
Lost in a dream of oblivion
Lost in the shimmering sea

As the wind flies over the world unseen
Lilac eyes shine in the dark
And with the rise and fall of our unspoken dreams
She gathers us into her arms with
Songs and silhouettes
Songs you won't forget

Feel how the world is floating
Floating around you and me
Feel how the air is whispering
Secrets of eternity

As the wind flies over the world unseen
Lilac eyes shine in the dark
And with the rise and fall of our unspoken dreams
She gathers us into her arms with
Songs and silhouettes
Songs you won't forget

Songs and silhouettes
Songs you won't forget

Csak a szívem érzi

Szép Ernő- Csak a szívem érzi

Nem érzi a halott veréb,
ha a ló a begyére lép,
csak a szívem érzi.

Nem érzi a száraz levél,
ha sárba teszi le a szél,
csak a szívem érzi.

Ha válnak néma fellegek,
nem érzik azt meg az egek,
csak a szívem érzi.

Nem érzi nyíló rózsa azt,
hogy elvesztette a tavaszt,
csak a szívem érzi.

Nem érzi azt a sárga Hold,
hogy végtől végig árva volt,
csak a szívem érzi.

Attila segít

Nem emel föl már senki sem,

belenehezültem a sárba.

Fogadj fiadnak, Istenem, 

hogy ne legyek kegyetlen árva.

Majd megöregszel és bánni fogod,
hogy bántasz, - azt, amire büszke vagy ma.
A lelkiismeret majd bekopog
s nem lesz emlék, melyben magadra hagyna.

 

Bogár lépjen nyitott szemedre. Zöldes
bársony-penész pihézze melledet.
Nézz a magányba, melybe engem küldesz.
Fogad morzsold szét; fald föl nyelvedet.


Száraz homokként peregjen szét arcod,
a kedves. S ha cirógatnál nagyon,
mert öled helyén a tiszta űrt tartod:
dolgos ujjaid kösse le a gyom.


Lásd, ez vagy, ez a förtelmes kivánság.
Meg se rebbennél, ha az emberek
némán körülkerülnének, hogy lássák:
ilyen gonosszá ki tett engemet.


Kit szorongatsz most? Ha szülsz, a fiadnak
öröme az lesz, hogy körbe forog,
te meg rápislogsz, míg körülhasalnak
telibendőjü aligátorok.


Mozdulatlan, hanyatt fekszem az ágyon,
látom a szemem: rám nézel vele.
Halj meg! Már olyan szótlanul kivánom,
hogy azt hihetném, meghalok bele.

Mint fatutaj a folyamon,
mint méla tót a tutajon,
száll alá emberi fajom

némán a szenvedéstől -
de én sirok, kiáltozom:
szeress: ne legyek rossz nagyon -

félek a büntetéstől.

Kang, Han- Növényevő

"Vékony kulcscsontja, gyermekien kicsi melle, mely fekve még kisebbnek tűnt, kiálló bordái, szétvetett lába, mozdulatlan, a legkevésbé sem érzéki módon kitárt combja, nyugodt tiszta arca, nyitott mégis alvást tükröző szeme. Mintha apránként minden eltűnt volna a testéről, ami felesleges. Sohasem látott még testet, amely ennyire sokat tudna mesélni, mégsem több önmagánál."

 Jonghije-ről eltűnik minden, ami felesleges. Nem csak kívülről, a testéről, de belülről is. Egy rossz álommal kezdődött az egész, de kezdődhetett volna egy felkavaró film megnézésével, egy könyv elolvasásával vagy egy sokkoló pillanat végignézésével, vagy csak úgy semmivel. Ahogy reggel felkel az ember, és másként néz a világra. 

Jól berendezett világunktól való eltávolodása a húsevés befejezésével indul, ami automatikusan beindít egy olyan gépezetet, ami  a férjétől, majd a családjától való elidegenedést eredményezi. A lány némaságba burkolózik, amit ki is mond, azt nem akarják meghallani. Ennek a némaságnak érzékeltetésére Han Kang az első fejezetben a férjet választja, aki saját szemszögéből meséli el a történteket, majd a sógor nézetét, s végül Joghije nővére mondja el, hogyan alakul húga sorsa. Kívülről nézve a skizofrénia mester példánya, de az olvasó azért érzi, hogy a lány áldozat. Áldozata a társadalomnak, mely nem engedélyezi, hogy az ember saját maga döntsön sorsáról, azaz nem engedi őt meghalni; de áldozata a saját szűk környezetének is, amely még a legelemibb dolgokban való szabadságát is korlátozza, azaz, hogy vegán legyen. 

Nagyon érzékeny kis írás ez, mely a keleti próza titokzatosságát ez alkalommal,  minimalista stílusával teremti meg. 

Én nem éreztem a sokak számára megjelenő kafkai átváltozás folyamatot, számomra sokkal erőteljesebb volt az az érzés, hogy "nem engednek megváltozni, nem értik, hogy el akarok szabadulni ebből a világból".  Szóval ez nem a hogyan lettem vegetáriánus alcímet viselő legújabb kötet, hanem egy lélegzetelállító, suttogó könyv. Ezért is gondolom, hogy felkavaró olvasmány, és csak óvatosan közelítsetek!

A szerző, Han Kang 2016-ban elnyerte a Nemzetközi Man Booker-díjat, mely egyben első kötete. Mi jöhet még?

Han Kang

Hozott pontszám: 5

Kedvenc karakter: Jonghje

Marías, Javier- A ​szívem fehér

"Szerintem semmi fölött nem száll el az idő. ", mondta Luisa az ágyban, éppen mielőtt a karom a mellét súrolta volna, "minden jelen van, és arra vár, hogy visszatérhessen". Azt hiszem helyesen fogalmazott. Talán eljön az a pillanat, amikor a dolgok maguktól kikívánkoznak, hogy aztán elpihenjenek, a végre mesévé változzanak."

Nem könnyű feladatra vállalkozik az, aki szeretne erről a könyvről némi összefoglalót írni. Ugyanis ritka összetett munkáról van itt szó. Súlyos gondolatok, gyönyörű mondatok, kifinomult érzékenység és nem utolsó sorban van itt azért némi cselekmény is, amit a szerző a folytonos bizsergést fenntartva tár az olvasó elé.

Juan, a könyv narrátora foglalkozását tekintve tolmács. De ez nála nem csupán munka, hanem egyfajta hivatás, sőt, mondhatni erre született. Belső radarral rendelkezve fordítja azt, ami elsőre nem érthető. Természetesen itt nem csak a nyelvek babiloni kavalkádjára gondolok, hanem az élet jeleit és rezdüléseit is konvertálja. Feleségét, aki szintén tolmács, a munkája révén ismerte meg egy évvel ezelőtt. Együttélésükre furcsa, mozaikszerű darabkákból következtethetünk. A szerző részletesen leírja megismerkedésüket, a nászútjuk utáni első hetet, amikor az ifjú ara, lázálmos betegségben izzadva férje oldalán,  kihallgatja  a szomszéd lakásban zajló eseményeket, aztán az egymástól általában távol eltöltött első évüket, és végül a genfi útról egy nappal korábban  hazatérő Juan hallgatózó  óráit, amikor is végre fény derül arra a titokra, amit apja negyven éve hordoz magában, s aminek terhét mindenki érzi, de megfogalmazni, senki sem tudja. A történet ugyanis azzal kezdődik, hogy Juan apjának első (?) felesége, a nászútról hazatérve, felállva a családi vacsoraasztal mellől, kimegy a fürdőszobába, szétnyitja ruháját, és mellen lövi magát. A lány azonnal meghal. Senki sem érti, hogy mi történhetett. Mindenki úgy sejti, hogy a férjének, Raiz-nak köze lehet a dolgokhoz. Ez a titokzatosság lengi be a család életét. Ez a könyv cselekménye, de közel sem erről akar nekünk beszélni Marías.

Hanem miről?

Nem egyszerű megfogalmazni, mert számos súlyos gondolat van jól elültetve a történetben. Még azt sem mondanám, hogy a sorok között. Nem. A szerző erőteljesen emel ki olyan számára fontos elemeket, mint az idő, a megismerés, az igazság lényege, a bűn mibenléte, ki a bűnös, a gyanú és bizalom kérdése. Azt, hogy az olvasó melyik vonulatot érzi a legerőteljesebbnek ebben a gazdagságban, azt már egyéni -érzékenysége,  -kihegyezettsége dönti el. 

Ami engem elvarázsolt  elsősorban, ez az elemző, érzékeny világhoz való fordulás. Az apró jelek felfedezése, az alig hallható, de egész életet is befolyásolható elsuttogott szavak meghallása. Nem történnek irdatlan események, bár amik történnek, azok is nagyon hipnotikusan -igen, ez a legjobb szó - vannak elmesélve, szóval nem történnek nagy dolgok, inkább egy belső filozofálgatás zajlik, ami már-már mágikusan elragadja az olvasót. Teljesen megértem azokat, akinek ez a könyv nem tetszett. Erre muszáj időt szánni,  helyet adni magunkban és lelassulni. Megadatott életem során, hogy találkoztam ilyen emberekkel, akik mellett nem csak elcsattogott az élet, hanem minden sejtjükkel érzékelték a környezetüket. Mélységet, minőséget vittek a dolgokba. 

Számos dolgot akartam volna papírra vetni  olvasás közben, amikre most épp nem emlékszem. Olyan volt ez a könyv, mint egy szerelem. Nem a tartalma, hanem a dinamikája. Javier Marías bedob egy nagyon pontos és izgalmas kezdést. Elülteti az olvasóban a kíváncsiság morzsáját, aztán nagyon távolról, nagyon lassan és elemzően folytatja a művét. Azt hittem megőrülök, amikor a tolmácsolásról ír lapokon keresztül, dühös voltam, a lényeget akartam, a kapcsolatunk folytatását, nem ezt az uncsi szöveget. Aztán ismét bedob egy kis izgalmat. Leír egy szinte  oda sem illő történetet, egy  mellékszálat, egy holtágat, Berta Billel való erotikus kapcsolatát. Az olvasó persze még mindig nem ismeri fel az elemek helyét az univerzumban, össze akarja kötni ezt is a főszállal, nem sikerül, vár, remél és összpontosít. Szerencsére a végén kisimít minden ráncot a homlokunkon, megsimogat és utunkra bocsát  a szerző. 

Minden nehézsége ellenére, nagyon nagy élmény jelentett ez a könyv számomra. Nem fogom rögvest  lekapni a polcról a következő Marías könyvet, de biztos, hogy megajándékozom majd vele magamat még az életben.

És most megyek és kimásolom a fél könyvet.

Hozott pontszám: 5 

Kedvenc karakter: (a szerző )