Oravecz Imre - Alkonynapló

Már több, mint két hete befejeztem a könyvet, azóta három másikat is elolvastam,  és mégis itt ragadt bennem Oravecz Imre hangja. Szerintem nem csak két hétre, hanem alapvetően belém költöztek gondolatai és megélései.

Olyan, mintha az énünknek lenne egy része, ami örök fiatalként látja önmagát, és lenne egy másik, aki azért tud arról, hogy telik az idő és öregszünk. Ez a fiatal darabunk azt gondolja, hogy  a halál az majd egyszer, a távoli jövőben érkezik el, miközben az öregedő darabkánk egyre másra érzékeli az elmúlást. Gyengülünk, lassulunk, felejtünk, tűnnek el mellőlünk az emberek, és ennek még számos aspektusa jelenik meg az idővel. Vitathatatlan, hogy az elmúlással való szembenézés életünk talán legnagyobb kihívása. Jelenlegi életünk elmúlása azonban nem egyik pillanatról a másikra következik be. Ennek ezer árnyalata - maga az öregedés - mindig részünk,  épp csak nem merünk ránézni. Oravecz Imre viszont most pont ezt teszi. 75 éves korában kezdi el írni naplóját, aminek 80 éves koráig tartó szakaszát olvashatjuk a kötetben. 

Tetszik a könyv borítója, ami hűen hozza a tartalmat. A kezdőbetűk már nem nagybetűvel jelennek meg, hanem szépen beleolvadnak a többibe. Az egyetlen alak, ami a borítón van, az egy szürke gém. De nem csak mi szürkülünk el idővel, hanem eltűnnek mellőlünk a barátok, szülők, kortársak, szerelmek. Alakjuk a vízben fekete foltokká halványulnak, ami zsírfoltokra emlékeztetnek a védőlapon. Ami  jelen van még, az a mi saját árnyékunk, tükröződésünk a vízen, ami múltunk rezgő, elhalványuló és akár nagyobb valósága, mint jelenünk. A gém előre néz, kémleli, hogy mi jön még? Nem hajtja le fejét. Vár.

Az öt évet, amiről Oravecz ír pontosan ez jellemzi. Mivel nem dátumozott bejegyzések soráról van szó, így jobban kirajzolódik az alkonyodás íve is. Ebben az alkonyodásban a lenyugvó nap még felsercenő forró izzása is ott van, egy felbukkanó és megélt szerelem bő éve. Amikor kapunk még egy lehetőséget. Ugyanakkor azt is látjuk, hogy a sebek ilyenkor jobban fájnak, nehezebben vagy soha nem gyógyulnak, mert nincs már szőr, amivel a kutyaharapást gyógyítani lehetne. Őszinte bejegyzéseket olvashatunk, vagyis azt gondolom, hogy sokszor engedi láttatni a szerző a csupasz valóságot; a félelmet, a kiszolgáltatottságot, a szépítés nélküli megkopott embert. Mindemellett, ami nagyon hangsúlyos még az életben maradás céljának fókuszban tartása, jelen esetben egy fiúgyermek. Abból a távolságból, ahonnan mi olvassuk a kötetet, azt is láthatjuk, mennyivel több hatalommal bírnak azok, akiknek csupán csak annyi az érdemük, hogy fiatalabbak. 

Valahol nagyon szép az, ahogy  szerző bizalmába fogad bennünket, megmutatja azt, hogy mi vár ránk. Hiszen már nem élnek együtt a generációk, öregeinket száműzzük az életünkből, emiatt rettegünk attól, hogy mi jöhet még? Ezért sokaknak nem is ajánlanám az Alkonynaplót, mert a kötet túlmutat egy irodalmi alkotás keretein, garantáltan megérinti az olvasót. Az a közeg, amit elénk tár Oravecz Imre, az a vidéken élő, elmagányosodó férfi szociológiai tanulmánya is lehetne, akárcsak annak az embernek a foszlányos memoárja, aki korunk egyik még ma is élő legnagyobb költő-írója. Ezért az utazás Szajlától Amerikáig, gyermekkortól az idős korig vezet, miközben A rög gyermekeinek hátteréről is sokat megtudunk. Minden utazás és tervezgetés ellenére a kötet  a megállás momentuma, az önmagára és természeti környezetére figyelő ember összhangba kerülésének lenyomata. 

Mi mást is mondhatnék így a végén, mint hogy még sok írással lepjen meg minket Oravecz Imre!

Hozott pontszám: 5 

Truc, Olivier - Sámándob

Végre sort kerítettem a molyos várólistám legkorábban felkerült könyvére, a 2017 óta várakozó Sámándob elolvasására. Egyrészről bánom, hogy csak most, másrészről viszont érdekes, hogy épp most. Amikor 2015-ben ez a könyv megjelent, lényegesen kevesebbet lehetett olvasni, tudni a számikról, más néven lappokról. (A lapp nevet a finnek gúnynévként ragasztották rájuk, ma a számik önelnevezése alapján nem használható). Addig csak Edith Klatt Rénszarvasok pásztorát  ismertem. Azóta viszont gazdagodtam a témába. Ezért gondolom azt, hogy megjelenésekor olvasva biztos, hogy sokkal nagyobb hatást gyakorolt volna rám.

A könyv leggyengébb pontja sajnos a krimi szál, ami csak akkor baj, ha valaki arra számít, hogy az Animus Kiadó Skandináv Krimik sorozatában megjelent kötet lapjai hátborzongató, izgalmas gyilkosság felderítéséhez vezetnek. Ha ezt elengedjük, akkor jó élményben lesz részünk. 

Lappföld csontig hatoló hideg napjainak homályában, amikor a nap is csupán 2-3 órára kel fel, rituális gyilkosság áldozata lesz Mattis, a rénpásztor, aki magányosan él gumpijában. Füleit levágták, őt magát pedig egyetlen erős szúrással megölték. Úgy tűnik, hogy a számi rénpásztorok közötti leszámolásról van szó, így a tapasztalt rénrendőrt, Klemetet és annak kihelyezett gyakornokát,  Ninát bízzák meg az ügy felderítésével. Mivel egy nappal korábban a kautokeinói múzeumból elloptak egy Franciaországból frissen érkezett sámándobot, így a helyi rendőrség is lázas nyomozásba kezd. Nem segíti az ügyet, hogy egy női erőszaktevő is felbukkan a környéken. Az alaphangulatot átjárja a számik ellen irányuló rasszizmus, amiben a helyi rendőrünk is erősen érintett. A lakosság egy része tüntetésbe kezd, úgy gondolja, hogy a számik ellen intézett támadásról van szó, míg sokan csak a folyton elcsavargó rénszarvasok gazdáit teszik felelőssé. A nyomozást nehezíti, hogy az eltűnt dobot még ki sem csomagolták, így gyakorlatilag nem is tudják hogy néz ki. Pedig az ügy felderítésében kardinális szerepe van annak az ábrának, amit az ősi dobra festettek. Az gyilkosság felgöngyölítése a múltba vezet, bár napjaink bűntényei is jócskán bezavarnak. Egyre világosabban látszik, hogy semmi sem történt ok nélkül, minden apró jel hozzátartozik az ügy megoldásához, melynek mélyén a végtelen kizsákmányolás és  emberi mohóság lapul. 

A történet erőssége a hiteles számi hagyomány és napjaink szociokulturális ábrázolása, ami a nyomozás hátterét nyújtja. A szimbolikus jelekkel megfestett sámándobok a mai napig is erővel bírnak, akárcsak a hagyományozott jojkák, amik szintén segítenek a nyomozásban. A hóval borított vidék mélyén kincsek rejlenek minden értelemben. Szemünk előtt megelevenedik a számi kultúra tisztasága, múltban gyökerező ereje és az az erőszakos "kényszerfinnesítés", amiről ma már nyíltan beszélhetünk. (Ehhez hasonló működött Svédországban, Norvégiában és Oroszországban is). Másrészről a számik az eurázsiai földrész egyik utolsó autentikus őslakos népe, akiknek emiatt megalázó fajkutatási vizsgálatokat is el kellett szenvedniük. Gyakorlatilag folyamatosan északra szorították őket, nyirbálták jogaikat és még ma is szembesülniük kell őket érő fajgyűlölettel. 

A számi öntudat eszmélése már elindult, ennek nyomait olvashatjuk a könyvben és szerencsére már más művészeti ágazatokban is hallatják hangjukat, illetve igyekeznek megőrizni hagyományaikat, kultúrájukat. Idén a finn filmnapok keretén belül sikerült megnéznem Je'vida-t, ami az első amatőr számi színészekkel vászonra vitt film. Ezen a rendezvények került vetítésre a Máhccan – Hazatérés című dokumentumfilm, ami Finn Nemzeti Múzeum gyűjteményében található számi tárgyak Számiföldre való hazajutását rögzítette. Azt gondolom, hogy mindezek segítenek megtudnunk a történelem eddig elhallgatott tényeit, illetve képi világukkal sokat adnak ahhoz, hogy kézzel foghatóvá váljanak a számik. A témához kapcsolódik még a NETFLIX egyik idei filmje a Stolen - Lopás, ahol szintén nem a bűntény felderítése, hanem a számi népcsoport  a fontos. Ez is igaz történet feldolgozása. A svéd Amanda Kernell a  Sameblod- Számi vér című alkotása szintén ebből a témából merít.  

Hozott pontszám: 4,5

 

Campbell, Joseph - Az ezerarcú hős

Nagyon örültem, amikor láttam, hogy kiadták Josepf Campbell kötetét, amibe úton útfélen belebotlik az, aki archetípusokkal, mítoszokkal, hősökkel foglalkozik. Így elolvasása után én is úgy gondolom, hogy ez egy megkerülhetetlen kötet. Végtelenül gazdagnak tűnő forrásanyaggal dolgozik, megjegyezhetetlenül sok mítoszt és történetet állít fel példának a szerző. Mind a meseterápiában, mind a művészetterápiában érintettem azt a területet, amit Campbell kutatott, de mégis úgy érzem, ez az a dúsan termő liget, ahonnan indulnunk kell. 

Az első fejezet azt próbálja megértetni olvasójával, hogy a mitológia olyan szimbólumokkal dolgozik, melyeket nem az ember alkotta, nem ő gondolta ki. Hiszen ezeket sem elnyomni, sem kitalálni nem lehet. "A mítoszok az emberi psziché spontán megnyilatkozásai." Olyan természetesnek vesszük a létezésüket, hogy soha meg sem kérdőjelezzük miért és hogy is vannak jelen a gondolkodásban? De ahogy elkezdjük számba venni a hősök problémáit, útjukat, segítőiket, sorsukat egy egyetemes sémát látunk kirajzolódni. S minél többet vizsgálunk meg, annál inkább látszik ez. Ilyen szempontból nézünk rá a könyvben az álmokra is. Mivel a mitologikus hős útja egy kibontakozást jelenít meg, ezért az elszakadás - beavatás- és visszatérés hármas ciklusát nevezi meg Campbell minden mítosz magjának. Ez a hős a hétköznapok világából indul el, mesebeli erőkkel találkozik, hogy döntő győzelmet arasson és olyan erők és képességek birtokában térjen vissza kalandos útjáról, amellyel áldást vagy megoldást hoz az embereknek.  A sikeres út életadó energiák áramlása a világ testében, mely egy láthatatlan forrásból ered, a Világköldökből, mely szimbóluma az univerzum közepének. Egy olyan kultúrában, melyet a mítosz táplál minden megelevenedik, értelmet és magyarázatot nyer. 

A kötet a bevezető után két nagy egységben bontakoztatja ki témáját. Az egyik magának a hősnek az útja - az említett elindulás, beavatás és visszatérés hármasságában, míg a másik a kozmogóniai ciklust tekinti át. Ebben a ciklusban a szerző a mítosz és álom közti különbségből kiindulva elszakad a tudattalan pszichológiai értelmezéstől és éppen ellenkezőleg, a mítoszok tudatosan formált lényegére világít rá, amit erőteljes képekkel (szimbólumokkal) kommunikált hagyományos bölcsességnek vall. Először az emanációról, a kiáramlásról ír, aztán a szűzen szülésről, a hős átalakulásáról, majd a mikrokozmosz pusztulásáról, a feloldódásról. 

Campbell a valaha létezett és létező  bölcseletek tükrében keresi a világ működésének rendező elvét. Archaikus szövegeket, mítoszokat, vallási iratokat, regéket helyez boncasztalára, ízekre szedve mutat rá a mélyben meghúzódó tudás lényegére. Bár rendkívül izgalmas és jól vezetett útba igazításokat kapunk, abszolút nem egyszeri olvasásra való irodalom ez. Valószínűleg sok eddigi gondolatunkat kell megvizsgálnunk, átrendeznünk. Azt sem mondom, hogy el kell mindezt fogadnunk. 

Hogyan élhetjük meg modern korunk hősiességét, miként öltenek testet ma az archetípusok, hogyan tudunk kapcsolódni eltárgyasodott, természettől eltávolodott világunkban az Eredetünkhöz, felfogható-e mai világképünkkel bármi is a létezésről? Ezek már csak utózöngék bennem az olvasás után, akárcsak az, hogy jelen korunk milyen egyedi történeteket ad hozzá a hajdani mítoszokhoz. 

 Hozott pontszám: 5 

Kákosy László (szerk.) - A ​gyönyörűség dalainak kezdete

Az óegyiptomi szerelmes versek a munkahelyem kerítésének kőpadkáján pihentek. Valaki ott hagyta, én elhoztam, és a költészet napján kinyitottam. Mindkettőnk történetében van valami rejtélyes, valami ki nem számítható, különleges. Ezek az i.e. 1400-1100 közötti időben, óegyiptomi írással keletkezett szerelmi költemények a mai napig olvashatóak, bár verstani sajátosságairól szinte semmit nem lehet tudni. A hieratikus írás csak a mássalhangzókat jelöli, és a rímek felismerése is szinte lehetetlen, tekintettel arra, hogy holt nyelvről van szó. Mégis az az érzelmi megragadás, közvetlen kifejeződés, ami a verseket jellemzi, ősivé és annyira ismerőssé teszi a költeményeket, mintha csak bennünk születtek volna. 

A papiruszokon vagy cserépdarabokon fennmaradt írások sokszor töredékesek, hiányoznak belőlük sorok, vagy nagyobb részek. Homogénné csiszolása révén, ami Molnár Imre nevéhez köthető, stílusában behozza az egység érzetét. Olyan, mintha a nép ajkán születtek volna, amit aztán a költők fontak volna versbe. A versek naiv bája, természetközeli képei őszinte megnyilatkozásai a szerelemnek. Magyarázat nélkül is hamar rájövünk, hogy a fivéremnek-nővéremnek jelölt szereplők nem testvéri kapcsolatban állnak. A költemények között vannak olyanok is, melyek a szerelem képét használják az isten-ember szeretet ábrázolásához. Ez nem is annyira ismeretlen, hiszen az ókori keleten több ilyen alkotás  született. A héber Énekek éneke szintén a férfi-női szerelem képét használja, valamint Rumi - Cseppek a borból  kötetben megjelent versei is arra vállalkoznak, hogy láthatóvá tegyék  a láthatatlant. 

Az alkotások tisztasága, egyszerűsége és szókimondása fogott meg leginkább. Kicsit nehezen találtam meg már magamban ezt a lelkesült szerelem érzést, de megvolt, csak mélyen, fiatalkori életérzésekben lapulva. Ebben a könyvben maga  a létezése a leginkább lenyűgöző. Az, hogy van, hogy olvashatjuk. Kákosy László végezte a nyersfordításokat az óegyiptomi eredeti szövegből, de Molnár Imre adott hangot nekik magyar nyelven. Hogy még inkább benne éljünk a keletkezés  körülményeiben, a kötetet egyiptomi fali és sírképek részletei illusztrálják. 

Az 1976-os kiadás a mai napig felfoghatatlan értéket tükröz. Jó volt visszamenni a líra gyökeréhez a költészet napján, belemarkolni egy láthatatlan kötelékbe, ami összerántja mindazt, ami széthullni látszik manapság.

Hozott pontszám: 5

 

MEHMEH VIRÁGOK

Meghallgattam a szivem.
Úgy bánok véled ezentúl,
ahogy ő diktálja, midőn ölelésbe fonódunk.
Ragyogó festéke a szememnek a vágy,
ha reád röpitem tekintetemet.
Szemem világossága te vagy;
csak azért törekszem közeledbe,
hogy érezzem lobogásod,
ó, én szivemnek mindenható ura, te!
Gyönyör-áldotta idő ez;
ó, bár az öröklét
volna ez óra tanyája!
Amióta karodban aludtam,
megkönnyebbült a szivem.
Sem gyász feketéje,
sem öröm ragyogása
nem távolíthat el soha tőlem.

 

Cusk, Rachel - A vendégház

Rachel Cusk könyvét több olvasó saját életével és kérdéseivel kapcsolatban is találónak érezte. Mivel élethelyzetből és életkorból adódóan én is így érezhetek, természetesen nekem is voltak összecsengéseim a főszereplővel. De mégis valami más fogott meg.

Az őszinteség egyik legjobb formáját használta fel a szerző, amikor a középkorú nő, M. egy bizonyos Jeffershez íródott végtelen levélfolyamában írja le, hogy mi játszódik le környezetében és még inkább azt, hogy mi játszódik le önmagában. Egy reggeli séta képei jelennek meg szemeink előtt Párizsban, ahol a történetet mesélő M. készen áll arra, hogy beengedje önmagába mindazt az élményt, amit dob elé az élet. Jó az ilyen nyitottság, amikor képesen vagyok minden kis foszlányra rezdülni. Csak épp a sérülés esélye is megnő. De miféle sérülésről beszélek, hiszen ezen a reggelen napfényben nyüzsgő emberek, fényárban úszó kirakatok fogadják főhősünket. "Az utcák, mintha tökéletes fény-árnyék szurdokká változtak volna". Ebben a cél nélküli sétában jelenik meg egy galéria hirdető plakátja, mely L. festményét ábrázolja. Miután M. besétált a kiállításra a képek láttán elindul benne  valami olyan, ami után az ember nem lehet ugyanaz, mint előtte. L. alkotásai a férfi elementáris szabadságát tükrözi minden ecsetvonásában. Ennek kapcsán megjelenik a nőben az egyedülvalóság érzése, melyet majd több, összetett érzés is követ. A következő lépés meghatározóvá válik; M. kifordítja a dolgok menetét, amikor felveszi a művésszel a kapcsolatot és meghívja magukhoz a lápra, ahol felajánl a festőnek egy vendégházat, és annak lehetőségét, hogy lefesthesse az ottani világot. 

Hosszas várakozás után hirtelen meg is jelenik  L., de mondanom sem kell, hogy minden másként történik, mint azt mesélőnk elgondolta. M. férjével, Tonyval és lányával, Justinnal, illetve annak párjával, Kurttal lakik épp a lápon, amikor berobban életükbe a festő egy fiatal hölgy társaságában. A szabadság és zabolátlan művészi erő, ami megérintette M-et korábban, most teljhatalmat követel benne és folyamatos önreflexióra készteti a nőt. Az önboncolgatás előterébe anyasága és lányával való kapcsolata kerül, de természetesen idősödő női mivolta éppúgy hangsúlyos lesz, mint hivatása. L. viselkedése mindannyiukra hatással van, de leginkább a levélíró M. érzi magát találva. Szinte nem történik semmi, akár három mondatban össze lehetne foglalni a regény cselekményét, de az igazi változások, melyek nem vesznek el három mondatban, azok belül zajlanak. 

Ebben az idilli környezetben, ahol látszólag minden készen áll a visszavonulásra és egy szelíd életre, számomra a Vendégház szimbóluma volt hangsúlyos. Adott egy szabad, befogadásra képes terület az életünkben, talán el is van szeparálva a többitől, és ebbe a semleges zónába beleejtőernyőzik valaki, akitől azt várjuk, hogy megtölti majd tartalommal az üres és szabad kapacitásainkat, aki felpezsdíti majd unalmas, lecsitult mindennapjainkat. De a dolgok valahogy nem úgy jönnek el soha, ahogy várjuk. Tanúi lehetünk M. befogadásának, változásának, annak a belső útnak, ami mégis előreviszi őt.

Rachel Cusk könyve azokról a bennünk játszódó jelenségekről, gondolatokról szólnak, melyek hangjai soha nem szűnnek meg létezni. Érzékenység és finom figyelem jellemzi a kötetet, ahol a történet a felszín alatt játszódik. 

Hozott pontszám: 4,5

"Végül beláttam, hogy Tonynak igaza volt, le kell pihennem, úgyhogy csak hevertem ott, a könnyűség csodás érzését ízlelgetve, mintha hatalmas, rosszindulatú daganatot távolítottak volna el belőlem. Végül is senki másra nem tartozott, hogy a daganat ott volt, és az sem, hogy eltűnt - éppen az volt a lényeg, hogy megtanuljak inkább magamban élni. Mindenki más, úgy tűnik, tökéletesen boldogan él magában. Csak én sodródom ide-oda, mint egy kóbor lélek, akit kidobtak önmagam otthonából, hogy a többi ember minden szava és hangulata és szeszélye csapkodjon! Az érzékenység egyszerre a legszörnyűbb átoknak tűnt a szememben..."

Norton, Kendra - Nem színező

Kendra Norton könyve a bevezetőjén kívül egyáltalán nem tartalmaz betűt, de ettől függetlenül bemutatnám a kiadványt. 

A szerző eredetileg fejleszteni szerette volna rajztudását, melyet kombinálni akart a festészettel. Az üres lapok riasztóan hatották rá, ezért alapnak  figurális vagy épp  non figurális festékfoltokat használt. A kiadvány ötven előre megfestett lapot tartalmaz, melynek befejezése a használóira vár. Vannak köztük olyanok, melyek irányítják a felhasználó gondolatait, de a legizgalmasabbak pont azok, ahol nincs jól kivehető alak. Nekem ezek a felhők  fürkészésére hasonlítottak. Hiszen ki ne látott volna égen repülő csodamadarat, nevető elefántot, kedves néni arcát vagy épp egy hatalmas bálnát az égen úszó felhőpamacsokban. Erre a fantáziálásra ad lehetőséget a kiadvány. 

Ha szükséged van egy kis kikapcsolódásra, és bejönnek az ilyet típusú elfoglaltságok, akkor biztos élvezni fogod a munkát. A zen-tangle  (firkarajz), a mandala rajzolás vagy a színezések mellett egy üde színfoltot hozhat a mindennapjaidba. Személy szerint egy párat magam is elkészítettem, ahogy mondtam azok tetszettek a legjobban, ahol nem lehetett előre tudni, hogy mit kéne alkotnom. A rajzolás és társai nem csupán az ember kreativitásának kifejező eszközei, hanem az agyi tevékenységekre is hatást gyakorolnak. Egyrészt segítenek a stressz levezetésében, növelik a koncentrációs képességünket, segítenek az elme megnyugtatásában azáltal, hogy egyfajta meditatív állapotot hoznak létre, növelik a problémamegoldó képességünket, szinkronizálják a két agyfélteke működését, kikapcsolnak, és ennek köszönhetően erősítik mentális egészségünket és  lelki ellenálló képességünket (reziliencia). Szóval ártani nem fog. 

Én ajánlom a lapokat terápiás felhasználásra, segítő kapcsolatban akár bemelegítésül, ráhangolódónak. Hiszen az adott lelkiállapotunk határozza majd meg, hogy mit látunk egy pacában: egy puskát vagy egy varázspálcát. Mivel a képeket le lehet fénymásolni, így baráti társaságban, egymástól függetlenül is megalkothatjuk a magunk művét. Vagy az is érdekes, hogy egy pár hogyan közelít ugyanahhoz az alaphoz. Jó játék lehet gyerekeknek, akár ha nincs sok idő egy játékra mielőtt neki kellene állni a tanulásnak, bedobhatunk egy ilyet pihentetőül. Aztán, ha elfogytak a lapok, szerintem mindenki kedvet kap ahhoz is, hogy a saját maga alkotta háttérrel dolgozzon. 

Olyan élményt nyújt az ilyen fajta tevékenység, ahol nincs jó meg rossz alkotás, csak saját alkotás létezik. 

Mutatok pár elkészült képet, melyek nem csak saját alkotások:

 

Kodolányi János - Vízözön

Az özönvíz vagy másképpen vízözön katasztrófa szinte minden kultúrában feltűnik valamilyen formában. A kínai-özönvíz eposzában a folyók áradtak meg, az indonéziai toradjasok mindent elmosó áradásokról regélnek, a Hawaii szigeteken pedig eső temette maga alá a világot. A Biblia mellett többek közt a görög és az indiai mitológiában is ott van ez a motívum. A legkorábbról fennmaradt írott forrás az Atrahaszísz-eposz valószínűleg  sumér gyökerekkel rendelkezik. De mindegyik történetnek megvannak azok a pontjai, melyek egyezést vagy hasonlóságot jelentenek a többivel. Ezek a bűn elhatalmasodása, a figyelmeztető jelek, kiválasztott túlélők, földi és égi vizek megeredése, egy bárkaszerű alkotmány, a föld újra benépesítése. Kodolányi János történetében éppen ezek a pontok jelentik a regény gerincét, melyek mentén plasztikus alakot öltve szemünk láttára felépül egy hajdan volt világ.

Hogy senki ne gondolja, hogy valós történelmi események regényszerű megfestését olvassa, a szerző pikkelyes, úszóhártyás emberekről beszél, sárkányokról, melyek az eget pásztázzák vagy lápokon dagonyáznak, mágikus elemekkel tűzdelt eseményekről, elragadtatott mágusok látomásáról mesél. Ahogy maga is nevezte; ez egy meseregény. De aki belekezd a könyvbe, hamarosan érzi majd, hogy valójában mi mese itt és mi nem. 

A világot beavatottak vezetik. Az egyik ilyen Azag-Aja Erech királya, a másik a szomszédos Szurippak papkirálya, Lugal. Mindkét nép imádja a maga istenét. Az erechi Utnapistim, történetünk főszereplője szintén egy újjászülető, beavatott bölcs, aki egyik nap szemlélője lesz két sárkány és egy égi gyík harcának.  Révületében megérti, hogy az Égi Atyához való visszatalálásról szól ez a jelenés, különben világkatasztrófa következik be. Küldetésének tekinti, hogy megossza mindenkivel az üzenetet, de prófétai elhívása falakba ütközik. 

"Le kell mondanunk az egymás ellen folytatott küzdelemről. Le kell mondanunk városunkról, földünkről, hazánkról, palotáinkról és templomainkról. Le kell mondanunk varázserőnkről. Mindenről le kell mondanunk, mert erőnk s hatalmunk átkozott az eljövendő Égi Gyík előtt. Ha mindenről lemondunk, meg fogjuk hallani az Égi Atya szavát! " (17.oldal) 

Amikor visszautasításra talál népénél, a szomszédos Lugal királlyal vált misztikus úton üzenetet. De úgy tűnik, félreértik egymást. Pedig az intő jelek csak szaporodnak. Soha nem látott csupasz bőrű, kék- és zöldszemű csecsemők születnek, az égen is feltűnnek soha nem látott figyelmeztető jegyek. De mindhiába. Hogy kiengeszteljék az isteneket a Vének hatalmas áldozati mészárlást rendelnek el, ami nem segít és hamarosan háborúba sodorja a két országot. Egy óriási szkanderozás veszi kezdetét, ahol a legyőzötteknek szörnyű veszteséget kell elszenvedniük. Lugal papkirály hisz ugyan az égi figyelmeztetésnek, de más módon akarja megmenteni népét. Egy világtornyot akar építtetni, ami menedéket ad majd mindenkinek. Ehhez sem az emberi, sem az anyagi erőforrásokat nem sajnálja. A regényben közben egyre nagyobb szerepet kap Utnapistim fogadott fia, a kétharmad részben isteni természetű Gilgames, aki maga az újkori "szörnyszülöttek" egyike. Ő magában egyesíti Lugal és Utnapistim erényeit, hogy az újkori nemzedéknek átörökíthesse mindezeket. Gilgames a történetben egy fejlődésen megy át a szemünk láttára, hogy méltó legyen majdani szerepére. A bárka elkészül, az ítélet bekövetkezik és csak egy maroknyi kiválasztott éli túl az özönvizet. 

Cselekményében erről szól a regény, de közben sokkal több síkon hordoz magában üzenetet. A kötet közel fele annak az értelmetlen adok-kapok helyzetnek az ábrázolása, amit nem lehet nem keletkezési idejében - 1946-1948 - értelmezni. A gyomorforgató jelenetek borzalmához nem tudtam hozzászokni, ugyanúgy, mint a kegyetlenkedéshez, gonoszsághoz és butasághoz sem lehet. A regény megjeleníti  az emberi természetnek a szembesülni nem akaró lényegét, a kiskapuk keresését, a megalomániát. Voltak azért pillanatok, amikor megcsillant a remény, nyugvópontra jutott az ellentét, amikor megjelent az irgalom, vagy megszólalt az isteni azonosság hite, vagy minden barbárság mellett hangot kapott a művészet ereje. Mindenképp meghatározó olvasmány Kodolányi Vízözöne, amiben csak azt sajnálom, hogy bármilyen erőteljes ábrázolással is dolgozott a szerző, bevallom nem lettem volna meggyőzve, ha erechi lakosként hallom Utnapistim jövendölését. De Lugal racionálisabb felfogása sem volt számomra elég erős, így érzelmileg nem vonódtam be a történet ezen részébe. 

Az "Új ég, új föld", az "Én vagyok" és "Az égő csipkebokor" a "Vízözön" kötettel együtt egyfajta tetralógiát alkot, mely kultúrfilozófiai vonatkozása mellett, ahogy olvasom asztrológiai vonatkozással is bír.  Szeretném, ha egyszer lenne időm elolvasni ezeket, hogy magam is megtapasztaljam. A Digitális Irodalmi Akadémia lehetőséget biztosít, hogy mindezt megtegyük, bár az antikváriumok, könyvszekerek kínálatában is könnyen hozzáférhetünk Kodolányi János munkáihoz. 

Hozott pontszám: 5

Kodolányi János