Annamarie irkál
2025. október 21., kedd
Kagge, Erling - Csend a zaj korában
Wellness almanach
Érezd jól magad mindennap
2025. október 17., péntek
Wulf, Andrea - A természet feltalálója
Alexander von Humboldt kalandos élete
2025. szeptember 12., péntek
Mancuso, Stefano - Zöld forradalom
A növények már feltalálták a jövőnket
A harmadik részben úgy jelennek meg zöld barátaink, mint utánzóművészet. Bizony, léteznek olyan növények, melyek képesek felvenni a mellettük élő növények, vagy környezet alakját. A fejezet azt a nagy kérdést kutatja, hogyan lehetséges ez, ha nincs a növényeknek szeme? Már, ha elfogadjuk a korábbi részben tárgyalt agy kérdését. Teljesen elképesztő összefüggések jelennek meg szemünk előtt. ez a rész azért volt az egyik kedvencem, mert az itt vizsgált tavaszi bökkönyt én is górcső alá vettem a nyáron. Ez a kis egyszerű gyomnak tekinthető futónövény a lencséhez hasonló termést növeszt. Az én tapasztalásomat az volt, hogy a begyűjtött hüvelyeket egy tálkán szállítottam haza. Nem voltam túl messze a begyűjtés helyétől, de hazafelé hatalmas robajokra lettem figyelmet, ami a tálkám felől érkezett. Az apró magok a rázkódás hatására egyenesen kirobbantak a hüvelyekből. Ez órási utazási lehetőséget jelent a 2 milliméter nagyságú magocska számára. (Itthon el is vetettem, ami megmaradt nekem.) A következő rész az állítólagosan nem mozgó növények mozgását elemzi. Na itt is olvashatunk izgalmas felfedezéseket. A modellünk ezúttal a hihetetlen "erodium cicutarium" , hétköznapi nevét a bürökgémorr lesz.
Ezután a manipulációs mesternövényekről lesz szó, élükön az erős paprikával. Sok megdöbbentő dologgal találkozhatunk a kötetben, de a hatodik fejezet igencsak megköveteli, hogy másként tekintsünk a növényekre. A növényi demokráciáról lesz ugyanis szó. Az olasz tudós egészen messziről indul eszmefuttatásában, és nem kevésbé messze érnek véget gondolatai. Vajon tényleg tanulhatunk kooperációt ezektől az egyszerű élőlényektől? A következő, nyolcadik rész az építőművész növényekkel ismertet meg bennünket. Lehetnek-e ötletadói a növények a toronyházak energiatakarékosságában? A filotaxis elrendezés hasznosságát már Leonardo de Vinci is észrevette. Miért ne használhatnánk mi is a természetben megtalálható praktikumot? Az 1851-ben, Londonban zajló világkiállítás Crystal Palace (Kristálypalota) épülete szintén egy különleges növényről lett mintázva, a lenyűgöző Victoria Amazonica tavirózsáról. A növényt egyébként mindenki megnézheti, aki a budapesti Füvészkertbe ellátogat. Sajnos a csupán két napig virágzó tavirózsa szépségét én is csak bimbó formájában láttam. Viszont az akár 45 kilót is elbíró levélszerkezete az, ami lázba hozta az építészeket.
Szó van még a kötetben az űrhajós növényekről, leginkább arról, hogyan viselkednek a gravitáció hiányában. S az utolsó blokk, a már korábban említett tengervíz felhasználásának lehetőségét mutatja be a növénytermesztés szempontjából. Ezeknek a hihetetlen összefüggéseknek illusztrálása rendkívül fontos, és a könyv legnagyobb erénye pont az, hogy minden állítását fotókkal, érthető sémarajzokkal erősíti meg. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem vagy értek ebből. Ezen persze senki se csodálkozzon, hiszen Mancuso állításai szembe mennek mindazzal, amit eddig a növényekről tanultunk, tudnunk vagy gondoltunk. Az elfogult kutató minden sorát átitatja a növények iránti tisztelete és szeretete. Nem véletlen, hogy könyvének alcíme is a jövővel kapcsolatos, hiszen ő a növényektől való tanulásban látja a jelenlegi civilizáció problémáinak megoldását.
Mancuso a kutató szemüvegén át foglalkozik a témával, a világ teremtettségének kérdését, a teremtésvédelmet nem hozza szóba kifejezetten, de alapállítása, mely a növények tökéletességét tarja szem előtt, mégis megszólalni engedi ezt a hangot is a figyelmes olvasóban.
Izgalmas, érdekes kötete, nem baj, hogy csak felvetés szintjén foglalkozik a témákkal, ilyen is kell, hiszen nem mindenki tudományos minőségben akar minderről olvasni. Nekem csak annyi volt vele a bajom, hogy egy-egy növényt ragad ki állításai igazolására, az összes növényre nem igazak ezek az állítások. De ha van olyan növény, ami mimikrit használ, vagy mozogni képes vagy manipulálja a környezetét, akkor ezzel mindenképp érdemes lesz foglalkozni a jövőben.
Hozott pontszám: 4
Photo credit: Alessandro Moggi
2025. szeptember 9., kedd
Olvastam még a nyáron...
Elmaradt pár beszámoló néhány nyári olvasmányélményemről, ezekről most egy kis rövidebb szösszenet következik.
Hiszem, hogy életem nem a véletlen műve, nem golyóként csapódok ide-oda
egy flipper játékgépben, hanem egy sokkal nagyobb és tágasabb
dimenzióban értelmezhető csak helyesen. Ez a tágulat időben és térben
ugyanúgy megvan, mint látható és láthatatlan valóságokban. A jelek olyan
szimbólumok, melyek tartalmát szintén csak ugyanilyen kiterjesztésben
értelmezhetjük. Szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat és instant módon
alkalmazni, de ha csak egyetlen „jel” tartalmába belegondolunk, rögtön
érezzük az évezredek üledékként egymásra rakódott gazdagságát.
Anikó és Zoli párként élték életüket Dublinban, amikor mindketten
olyan jelzést kapnak, ami arra biztatja őket, hogy kelljenek útra. A
gyaloglás és úton levés belső síkon is zajlik. Ennek történetét
ismerhetjük meg a kötetben, ami különös hangsúllyal fókuszál a jelekre.
A memoár jellegű könyv szerzőit még véletlenül sem szeretném
megbántani, tisztelem azt, ahol tartanak, de sajnos nekem ez nagyon nem
jött be, mást vártam.
Lehet, hogy megéléseik sokkal mélyebbek, de nem ez jött elő a sorok közül. Más megélni és más írni róla.
Ennek ellenére sok dolgot megtudunk a totemállatokról még akkor is,
ha az egy cipő emblémáján jelenik meg például, és azt is láthatjuk,
hogyan vehetnek részt ezek a jelek az életünkben.
Hozott pontszám: 3
Rachel Carson - Néma tavasz
Ez már nem a nyár, hanem szeptember első olvasmánya volt, de nem akartam bővebben írni róla. Az érdekes kutatásokat és megdöbbentő összefüggéseket bemutató írás különösen megjelenések ideje miatt fontos, 1962. Sajnos az idő a szerző minden szavát igazolta.
Teljesen elképesztő mindaz, amit az ökológus-tengerbiológus szerző könyvében összegez. Egy hatalmas tanulmány arról, hogyan hatnak a növényvédőszerek a populáció minden részére és tagjára. A világháborús fegyverkezések következtében egyre több vegyi méreg általános használata terjedt el a mindennapokban. A műtrágyázás és rovarirtó mérgek használata azonban nem lokalizálható egy adott élőlényre, hanem a tápláléklánc és az azonos élettér miatt többé-kevésbé minden átitatódik vele. Ennek a hatása már az első évtizedekben érzékelhető volt, és számos kutatást és megfigyelés tárgyát képezte. Rachel Carson ezeket a kutatásokat és észleléseket gyűjtötte egybe kötetében és jelentette meg az 1960-as évek elején. Mondanom sem kell, hogy szőnyeg alá akarták seperni az ijesztő adatokat, de szerencsére napvilágra kerültek és hatósági intézkedések születtek ezen anyagok mezőgazdasági kiiktatására. A legveszélyesebb ezek közül a hírhedt DDT és a klórozott szénhidrogének. Szerencsére manapság Európában ezek a veszélyes vegyszerek már nem használatosak. ( De nem nyugodhatunk meg egészen, hiszen számos import termék származik olyan helyről, ahol még használatban lehetnek – ahogy lehet hallani az egészségvédő előadásokban. )
Noha talán már mindenki hallott azokról az összefüggésekről, melyekről az írónő beszámol, mégsem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, és az olvasottak tükrében tovább gondolni mit viszünk be szervezetünkbe. Rachel Carson érdekesen és olvasmányosan ír, mégis nekem ez az egész téma sok volt, szinte tapintottam azt a rengeteg kemikáliát, ami körülvesz. Bevallom, hogy egy tanulmány éppen elég lett volna a témában és ilyen kimerítő mélységben nem érdekelt a dolog.
2025. augusztus 16., szombat
Perec, Georges - A dolgok
Történet a hatvanas évekből
A főszereplő házaspár, Sylvie és Jerome azt a hatvanas évekbeli francia fiatalságot jelenítik meg, akik saját bőrünkön tapasztalják meg a civilizációs bőség gondolkodást elbutító hatását. A pár félbehagyja egyetemi tanulmányait, mert türelmetlenül szakítani akar látszólagos nyomorával, olcsó kis ruháikkal és kicsinyes életükkel. Nem képesek kivárni az időt, és egy reklámvállalat alkalmazottai lesznek. A vágyott életük - melyet birtokolt dolgokkal, s legfőképp tárgyak beszerzésével- akarnak elérni, délibábként lebeg szemük előtt a horizonton. Szeretik a szép dolgokat, az igényes bútorokat, a minőségi, varrott cipőket, a szép könyveket és metszeteket, valamilyen szinten érdekli őket a művészet, sőt még a politika is. De valahogy semminek nincs jelentősége, mert igazán semmi sem hatja őket át. Örökké elégedetlenek, folyton egy újabb dolog megszerzésén fáradoznak, legyen az egy baráti estély vagy egy pohárkészlet megvásárlása. Türelmetlenül a dolgok elébe akarnak menni, s a megszerzés után azonnal várják a változás hatásának érzését, de ugyanúgy a hiánnyal találkoznak. Még csak véletlenül sem jut eszükbe, hogy önmagukban keressék az űrt vagy elégedetlenségük okát.
A történet egy végtelennek tetsző eltárgyiasított világ kellékeinek a felsorolása. Georges Perec ezt úgy éri éli, hogy Sylvie és Jerome szemével láttatja például a helyszíneket, eseményeket. A fókusz mindig ezeken a berendezési tárgyakon van. Volt egy olyan érzésem, mintha a főszereplők élete egy gumiszalagon lenne ábrázolva, és a regény ezt a szalagot kezdené el húzni. Ahogy tágul a szalag egyre több kellékrészlet jelenik meg, még több dolog, apróság, ami már szinte elviselhetetlenül hat az olvasóra. Réz Pál úgy fogalmazott, hogy a szerzőt az foglalkoztatja, "hogyan sematizálják a modern élet dolgai az ember gondolkodásmódját".
Reményeik a tuniszi Sfaxba csalják őket, ahol azonban nagy leckét kapnak az élettől. Az ott töltött egy év megváltoztatja mindkettőjüket. Meglepő módon Sylvie és Jerome viszonylag hamar beállnak a sorba, kiegyeznek egy elitnek cseppet sem nevezhető életkörülménnyel, feladják nagy álmaikat, elengedik illúziójukat. Van ebben valami szomorú, az olvasó szinte sajnálja őket. A regény arról a lélektani átalakulásról szól, amit ez a két fiatal megél.
Perec sematizálta főhőseit, hogy bemutassa a "hatvanas évek" társadalmi jelenségeinek azt a részét, melyet az a fiatalság képvisel, aki immár a békeidők jólétének, jövőt alakító erői lehetnek. Az én értelmezésem sokkal tágabb ennél, én a tárgyiasított világ vakvágányának útját látom ebben a történetben. Ha rajzmappával mászkálok a városban, festékesek az ujjaim és a fejemen egy színes svájci sapka billeg, akkor kelthetem a festőművész látszatát, de nem leszek az. Nem csak 1960-ban, hanem ma is körülbástyázhatjuk magunkat egy vágyott világ kellékeivel, de mindez csak látszat marad, ha nem töltjük meg tartalommal, nem lépünk igazi kapcsolatba önmagunk lényegével, nem válunk hiteles, kongruens személyekké, ha nem tesszük fel a fontos kérdést minden elért rétegnél, "jó, de miért akarom ezt?".
Ez a különleges olvasás, történet és élmény megérte a ráfordított időt.
Hozott pontszám: 5
2025. augusztus 3., vasárnap
Buda László - Mit üzen a tested?
Az orvos, pszichiáter, pszichoterapeuta nem utolsó sorban a Szomato-Pszichoterápiás Egyesület alapítója végtelen türelemmel és érzékenységgel közelít az emberi testhez. Könyvének minden sora abban ad iránymutatást, hogyan kellene mi magunknak is kapcsolódni a testünkhöz, és ha ez meglenne, akkor talán értenénk jeleit, nyelvét, kommunikációját. A test lázadásának tekintjük, hogy fájdalommal, kiütéssel, betegséggel nehezíti mindennapjainkat. De vajon mi hogyan bánunk vele? Igáslóként csak hajszoljuk, elvárásaink vannak irányában, de egyedi hangját csak ritkán hallgatjuk meg. Pedig a test lenyomata nem csupán a külvilágnak, hanem belső történéseinknek is. Ide vésődnek be a gondolataink, érzéseink, fájdalmaink, veszteségeink, konfliktusaink.
Buda László könyvében lépésről lépésre megtanítja olvasóját arra, hogyan veheti fel a kapcsolatot önnön testével. Minden eddigi hozzáállásunk felülírására van szükség ahhoz, hogy az öngyógyítás útjára léphessünk. A szerző rengeteg példa segítségével szemlélteti először testünk működését, majd (újra)felfedezését. Neki magának is rengeteg kérdése volt a megbetegedett testhez, és talán pont ez volt az, ami új utak felé csalta a gyógyulás irányába. Az új út pedig minden eddiginél közelebb vezet magunkhoz. Az öngyógyítás alapreceptje, hogy ismerjük minden szinten a testünket. A fizikai környezet, az érzelmek és kapcsolatok szintjén, a gondolkodás és információk szintjén, valamint a lélek és az isteni minőség oldaláról. Ehhez további támpontokat kapunk, melyeket fűszernek nevez Buda László. Ide tartozik az önelfogadás, önátadás, személyes kapcsolatok, képzelet és kivetítés, az érzelmek átélése, a rugalmas gondolkodás.
Ha már betegségről beszélünk, tudnunk kell a diagnózist is, ami szintén önmagunkból kell, hogy kiinduljon. Az öndiagnózishoz pedig belső utazásra hív a szerző vizualizációs feladatokon keresztül. Ha megvan a diagnózis, akkor indulhat a gyógyítás, melyhez a pszichodrámához hasonlító módszert, az úgynevezett szomato-drámát ajánlja és használja. Itt is sok olyan gyógyulással találkozhatunk, ahol a drámajáték hozott áttörést egy betegségben. A könyv második fele főképp ennek bemutatásáról szól.
Nem tekintem és nem is sugallja Buda László, hogy ez egy új csodaszer lenne a betegségek leküzdésében, mégis az eredmények azt igazolják, hogyha megértjük testünk vészjeleit és segítünk magunkon, akkor maga a betegség is értelmét veszítve visszavonulót fúj. Persze ez sokkal strapásabb dolog, mint bekapni a vérnyomáscsökkentőnket, szidni a tehetetlen gyógyszeripart, okolni a felmenőinket, a genetikai örökségünket vádolni.
Valamikor az 1990-es években találkozhattunk először Rüdiger Dahlke betegség értelmezésével, ő hozta be először a gondolatot, hogy a betegség a lélek nyelve, s vajon, mi lehet a valódi értelme és üzenete. Hajlamosak voltunk egy az egyben értelmezni Dahlke mondandóját, ha a lábam fáj, akkor ez és ez lehet a bajom. Az is igaz, hogy a magyar nyelv is tele van olyan kifejezésekkel, melyek a betegség gyökere felé terelnek minket. Például: "Ezt nem tudtom lenyelni, megakad a torkomon", "megfekszi a gyomromat", "idegeimre megy" vagy a "könyökömön jön ki". Buda László nem akar egyértelmű kódokat adni a betegségekhez, - mondjuk Dahlke is tovább finomította a későbbiekben gondolatait-, hanem arra ösztönöz, hogy fedezzük fel saját testünk, saját nyelvezetét, egyedi üzenetét. Nem is magán a gyógyuláson van a hangsúly, hanem egy szoros együttműködésen, ahol a fizikai síkon történtek ugyanolyan fontossággal bírnak, mint belső történéseink. Mit is üzen akkor a testünk - teszi fel utószavában a kérdést a szerző; azt üzeni, hogy szeresd, hogy ismerd fel, hogy összetartozol vele, gondoskodj róla, mint egy kisgyermekről, hogy figyeld a működését, kommunikálj vele, bízz benne, fogadd el feltétel nélkül, érezz rá, hogy mire van szüksége! Az öngyógyítás kulcsa tehát az önszeretet. Hogyan érezheti magát az a test, amit folyton szapulunk, hogy gyenge, hogy ronda orrú, nagy fenekű, puhány, foltos, szőrös, kövér, ilyen-olyan? Minden gondolat milliónyi kémiai reakciót indít el vagy módosít, minden gondolat érzelmeket vált ki, az érzelmek testi reakciókat okoznak, és ez a folyamat oda-vissza fut megállás nélkül. Tehát, ha felvesszük a kapcsolatot valamelyik testrészünkkel, elismerjük, ha teret, bizalmat, hálát, elismerést adunk neki, akkor olyan belső környezetet teremtünk, mely mérhető biokémiai folyamatokon keresztül jótékonyan hat az életünkre. Több ezer évvel ezelőtt Róma gyógyító szentélyeiben is azt írták a falra, hogy: "Nem gyógyul meg itt az, aki aggályoskodik".
Buda László könyve megtaníthat bennünket, hogyan alakítsunk ki bensőséges viszonyt fizikai testünkkel, hogy megértsük üzeneteit, hogy jól szeressük.
Hozott pontszám: 5