Baróthy Zoltán - Az Amcsalat hegység tiszta levegője

Az elsőkönyvesekkel mindig sokkal elnézőbb igyekszem lenni, de Baróthy Zoltánnál nem kellett erre törekednem. Az első pillanattól kezdve valami tökéletes formát öltött valóságban lépkedtem. Egy sűrű, intenzív szövegben, ahol minden szó és kép a helyén volt. 

A hét novellát tartalmazó kötet összes írásának középpontjában egy-egy férfi áll. Magányos, idő és térzavarral küzdő, megkavarodott ember, aki olyan szuggesztíven éli meg helyzetét, hogy szemlélője, az olvasó mindent elhisz neki. De miért ne tenné? Hazudik, aki azt állítja, hogy soha nem érezte már létezését álomnak. Aki ne kérdezte volna már magától, "-Hogy kerültem ide? Ki vagyok? Kik ezek itt körülöttem? " Akárcsak az első történet főhőse, aki arra ébred, hogy nem ismeri fel saját életét. Kafkai átváltozás, delírium, vagy épp a megvilágosodás pillanata ez? Nem is kell válaszolni, mert a szívfájdító, olykor már a komikum határát súroló történet kijárja majd bennünk a maga útját. 

Olvasás közben azt éreztem, mintha a szerző fogott volna egy nagyítót, és már annyira közel hajolt volna tárgyához, hogy az már az abszurditásig megváltoztatta volna jellegét. Akárcsak egy művészfilm kockái. Különösen jellemző volt ez a legutolsó novellára, a Szépségre, ami nekem már fullasztóan diszkomfortos volt. 

Két történetet emelnék ki. Az egyik a címadó darab, mely egy utazás élményét dolgozta fel. Ennek meglepően tökéletes a szerkesztése. Nem számoltam ugyan vissza az oldalakat, de érzetre mindenképp a totális szimmetria  maradt meg bennem. Egy megvilágosodási élmény mélységét élhetjük át  minden sallang és manír nélkül. 

A másik pedig  "A vissza, ahonnan jöttél". Ennek erőssége a képi világa, mely egy életre belém ragadt. Mondjuk biztos sokat számít, hogy a megnevezett helyszíneket jól ismerem, és rutinosan kötöttem össze magamban a Mátyás pincét a Nagycsarnokkal, hozzátoldva a  Zsinagógát, s végül  a Mátyás teret. A Fővám tér egyik házának ablakában pedig valóban ott állt Réka, kék ingében, formás lábakkal, és csak nézett.

Kellemes meglepetés volt ez a kötet, remélem lapul még valami Baróthy fiókjában!

Hozott pontszám: 4/5

 Baróthy Zoltán

"Nem megy ő többé fürödni, eljött a pillanat, hogy megszűnjön, a teste áttetszővé váljon, egyszerűen elillanjon, áttűnjön a semmibe vagy levegővé alakuljon, ő maga, a szelleme, a lelke, a lényege pedig beszivárogjon James bőre alá, hogy abban a testben éljen ezentúl."

Dragomán György - Rendszerújra

Szabadulástörténetek

Dragomán György legújabb novelláskötetéről elsőre a furcsa szó jut eszembe. Disztópiásan furcsa. Van erre egy találóbb kifejezés vajon? A könyv egyedi borítója is hozzáad ehhez az egyediséghez, tulajdonképpen már nem is emlékszem, hogy mi hatott rám erősebben. 

Az egyediség számlája tovább gyarapszik azzal a ténnyel, hogy ezek a novellák olyan kis nyúlfarknyiak, meglepően rövidek. De mégsem zavaróak, hiszen a fejezetbe csoportosított írások összekapcsolhatóak. Mondjuk kellett egy kis idő, amíg ezt megszoktam, de nekem tetszettek. 

Miről is szólnak ezek a munkák?

Az alcím szerint szabadulástörténetek. És valóban, a történetekben megjelennek egyfajta kitörési pontok. Kitörések az ellenőrzésből, a kényszerpályából, vagy legalábbis tétova kísérletek a predesztinációból. Ezzel az előre elrendeléssel szállnak szembe azok, akikben él még valami kis remény, vagy csak egyszerűen képtelenek belátni esélytelenségüket. Mindenképp szürke, szomorkás, kietlen világ ez. Valakinél olvastam a cyberpunk kifejezést, ami számomra tökéletes megfogja a könyv hangulatát. Az első két blokk, a Gát és a Lokátorállomás még nem is annyira, de a többi már alaposan elkalandozik attól, amit eddig megszoktam a szerzőtől. Nekem kicsit idegen és furcsa volt, no meg a sci-fi sem a szívem  csücske. Ettől függetlenül nem rossz munka, csak készüljünk, hogy valami új és szokatlan lesz. A minap Grecsó Verájával kapcsolatban is hasonló új vizeken való utazgatásokat  gondoltam, az idei novellatermésről már nem is beszélve. Szinte mindegyiknél megfogalmazódott bennem, hogy mik ezek, "ujjgyakorlatok"?  Úgy tűnik hazai szerzőink idén megjelent kötetei a változás szelét hordozzák magunkban. Ezek a változások viszont, nem mindenkinek fognak egyaránt tetszeni. 

Hozott pontszám: 4

Mészáros László fotója a szerő FB oldaláról

"Aztán arra gondol, hogy mennyivel több ez a hely, mint egy egyszerű börtön. Mennyivel rosszabb. Bizony, innen nincsen szabadulás, aki idekerül, végérvényesen elhagyja az élők birodalmát, hiába lélegzik, hiába dobog a szíve, hiába gondolkozik, nincs többé mégsem. Ez a hely nem a büntetésről szól, nem az átnevelésről, és nem is a megsemmisítésről, egyetlen célja a megszüntetés. Aki ide zárnak, az anélkül szűnik meg létezni, hogy elnyerhetné a pusztulás szabadságát, a lét és a nemlét közötti mezsgyére kerül, létezésének egyetlen értelme, hogy tudja, többé már nem létezik. Gondolkodik, tehát nincs."

Takács Zsuzsa – A lánc és a szem

   

Az eggyé kényszerített részeire szét-
áll, már biztos. Nem kell ellenkeznem
többé, különmorzsolódik, ahogy

kezdettől akartam, a lánc és a szem. 

(Nem sikerült engednem tehát,
belátom, ámbár igyekeztem.)

Milyen gyöngéden estél, levél, a víz 

színére. Gyöngédebben, mint bármilyen
szerető az áhított szeméremtestre.

Ez volt a legszebb mozdulat, levél,
köszönöm. Nem elegyedtél és nem remegtél.
Ez volt a legszebb mozdulat.

https://konyves.blog.hu/2019/03/27/aegondij_takacs_zsuzsa
Gratulálok!

Takács Zsuzsa

Grecsó Krisztián - Vera

"… egymás mellett ülnek, viszonylag közel, nem szorosan, de a kezük, ha a fiú egy kicsit előredől, oldalt éppen összeér. És ez jobb érzés bárminél. Finomabb, forróbb, lebegősebb, mint egy repülős álom, vagy amikor gumimatraccal lebeg a Tiszán, és még annál is jobb, mint amikor kicsi volt, és a papa magasba dobálta. Ha ilyenek vannak a világon, akkor meseszép dolog élni."

Ezerféleképpen elkezdtem gondolatban ezt a bejegyzést.
Négy hónappal ezelőtt találkoztam ezzel a Grecsó Krisztián verssel:

"Mint akinek hagyaték az árnyéka,
És gönce, miben utcára léphet,
Feslett utazótáska rég emésztett konca,
Mint akinek hegekről ismerős
A térkép, mit elfeküdt,
Kinyúlt bőrként hord magán,
És a sérthetetlen élet
Aura-ábrándja dugába dőlt,
Mint akinek kézzel írt végrendelet a délutánja,
És most a saját fogyatékában,
Akárha sejtjei koldusa lenne,
Önmagát keresi,
És ahogy az utcán látta,
Önnön bajában turkál..."
( Teljes vers itt)

Egy súlyos vers, amit nem tudtam hová tenni, amíg meg nem tudtam, hogy Grecsó Krisztián min ment keresztül. Hogyan változott meg az élete, az életszemlélete, mindene. Sajgott a szívem, és nem akartam átélni ismét a veszteséget, amit mostanság olyan sokszor meg kellet tennem kortárs íróinkkal kapcsolatban. Aztán megjelent új regénye, a Vera. Hála Istennek, be tudta fejezni! Hála Istennek, jól van ő is!

Aztán múlt héten kölcsönkaptam a kötetet. De csütörtökön, amikor villamosoztam haza, fáradtan, későn, frusztráltam, oldalra néztem, és a villamosmegálló reklámfalán ő nézett rám. Szemtől szemben álltunk. Én és ő. Összeakadt tekintetünk. Nem eresztett. Kicsordultak azok a fránya könnyek. 

Én elég kevés könyvet veszek, de akkor, abban a pillanatban azt éreztem, hogy muszáj megvennem a Verát, hogy tegyek valamit, hozzájáruljak ahhoz, hogy el ne tűnjön, hogy még köztünk maradjon Grecsó. Buta mágia volt ez, de nem érdekelt. Nem fértem bele  szűk életem korlátaiba, ki kellett valahol lépnem belőle, még ha ezzel a bagatell dologgal is. Pénteken meg is vettem, és szombaton elkezdtem olvasni. Lassan, gyakran hangosan olvastam, hogy tovább tartson.

Szinte már mindegy is lett volna, hogy milyen a könyv, hiszen a körülmények már magukban is varázslatosak. De ez a könyv, egy csoda!

Egy család története, melynek főszereplője a 10-11 éves Vera. Az ő szemszögéből nézzük a felnőttek titkokkal teli világát. A sokszor érthetetlen eseményeket, melyeket olyan élethűen tudott az író megjeleníteni. És mindemellett, vagy mindenek felett egy szerelem regéjét.  Hú! 

Szándékosan kerültem a Grecsóval készült interjúkat, mielőtt elolvastam volna a regényt, de még így is belefutottam néhány gondolatba. Az egyik beszélgetésben olvastam a hozzá intézett kérdést, miszerint lehetséges ilyen mély szerelem tizenegy éves korban? Ő azt mondta, igen. Ezt annyira elhittem, hogy  nem is akartam olvasás közben ezen elmélkedni, egyszerűen elfogadtam, amivel megkínált. Barátság, féltékenység, szerelem és a felnőttek kusza, titkolózó világa ahová el lettem kalauzolva. A hajdani kislány érzései olyan élethűek, fájdalmasak és tapinthatóak, hogy teljesen magamra ismertem bennük. Eszembe juttatták, milyen érzéseim voltak gyerekként. A gyermek-felnőtt függősségi viszonyok voltak a legismerősebbek. Mennyire nem tudtam kiállni  magamért, mennyire szent volt az, amit egy felnőtt mondott. Hányszor szorítottam össze ajkamat, és burkolóztam a némaság burkába. Nem is életem, hanem csak elviseltem az életet. A könyvben ezek a részek tökéletesek lettek. Akárcsak a hibás lépések. A hirtelen jónak látszó ötletek, amik előszobái a katasztrófáknak, amiket egy józan ember tisztán lát. 

Elképzelni sem tudom, honnan tudja Grecsó Krisztián, hogy egy gyerek pontosan így érez? Gyomri szenzorai vannak. Kedves felnőttek, a gyerekeknek nem fáj a fejük, nincs migrénjük általában. De van gombóc a pocijukban, reszket a gyomruk, ott lakik a félelem. Ott jelez a szeretethiány, aköré gömbölyödik kicsi alakjuk. Vera belekuporodik olvasója ölébe, nem tudunk nem azonosulni vele. 

Minden személyességen túl, a cselekmény is rendkívül szépen bontakozik ki. A szálak feszesen tartása is jól sikerült. Mindig viszi valami tovább az eseményeket. Óhatatlanul Szabó Magdát juttatta eszembe  a stílus. A szegedieknek gondolom ez a történet extra élményt is ad majd, de azok se búslakodjanak, akik nem odavalósik, mert  mind a kor ábrázolás, mind a kiskori emlékek visszaköszönnek majd. 

Ilyen jól még nem esett Grecsó könyv! Köszönöm neki! 

Szerintem jó néhányan megkapják majd tőlem a kötetet.

Hozott pontszám: 5 Kedvenc lett!

 Grecsó Krisztián a könyv belső borítóján

Kicsit fájón jegyzem meg, hogy a gyönyörű magvetős kiadás sorai között maradt néhol hiba, ami azért nem járja!

"Rossz dolog félni. Eddig nem is tudta, mennyire. Várni valamit, ami nem jön. És aztán mindennél jobb megszabadulni ettől a félelemtől. Szinte nevetni lenne kedve…"

"Pedig mosolyogni tudni kell. Mindig mosolyogni kell, akkor is, ha az emberre rátör a szomorú-izgulás, sőt akkor még jobban, mert különben Etelka néni is, meg a mama is azt fogja kérdezgetni, mi a baj. Az meg fárasztó, mert nem hagyják abba, amíg ki nem talál valamit."


"Józef a mentőben megsimogatja az arcát, és az olyan, mintha le lehetne vetni mindent, ami az emberen van, még a kart és a lábakat is, mintha mindene odalenne, és csak a lebegés marad, valamiért természetes, ami történik, hogy ők ketten vannak, és mindenki más kicsi és távoli."

Juhász Gyula - Epilógus

A vágyak bágyadt hegedűjén
Gyászindulót húzok neked.
Fáradt ujjakkal, tört vonóval
Belesírom mély lelkemet.

Elhantolt álmaim zokognak
A horpadt öblű hegedűn
És könnyeim, az eltitkoltak
Hullnak a húrra keserűn.

Fejem a hegedűre hajtom
És szívem belétemetem,
Most olvad, mint a gyöngy a borban,
Egy dallamba az életem.

A vágyak bágyadt hegedűjén
Elhal a legszebb nóta ma,
Örvénylő mély tenger-szemedbe
Szédül utolsó dallama!

Cserna-Szabó András - Az abbé a fejével játszik

Nem tudok Cserna-Szabó András stílusával kibékülni. Egyszerűen nem passzolunk. 

A Veszett paradicsom novelláit nagyon szerettem. Sőt, kedvencet sem tudtam választani közülük. Aztán jött A szíved helyén épül már a Halálcsillag kötete, amely igazi szenvedés volt számomra, pedig általános tetszésnek örvend. Rengetegen kedvencelték, de engem csak nem engedett be ez a fajta szöveg. Most tettem még egy kísérletet, de ismét csak bámulok ki a fejemből, hogy valami baj van velem?

Cserna tollat ragad és kezdi a teremtéssel, majd ugrik egy nagyot és Martinovics Ignác idejében landol. Az észveszejtő tempó kalandos utazása Kosztolányi idejébe vezet, Ottlik háza előtt állunk, Budán. Azon a helyen, ahol a jelen időben antikvárium van, és főszereplőnk is ott lakik. Aztán jönnek csőstül az események, különböző korok, szereplők, néha összecsengő szálak. Bakócz Tamás érsek udvari bolondjának karóba húzatásán is részt vehetünk, majd a megvakuló hóhér mellett leshetjük, mit kínál neki az élet. Érdekes volt olvasni Mary Toft botrányát, aki a legenda szerint, asszonyi voltában nyulaknak adott életet. (Innen már csak egy lépés Papp Zakor Ilka- Az utolsó állatkertjében testet öltő hölgy, aki begóniákat szül, nyolcas ikreket, ha jól emlékszem) A Mary Toft sztoriját bemutató rész egy az egyben megtalálható egyéb tudományos oldalakon.

Csupa groteszk figura, groteszk jelenet, törpék, szemölcsös alakok,  torzszülöttek, hóhér meg szobrász, aki egy "kurvanagy anyacsavart" készít, majd "Mechanikus vagina" néven dupla áron eladja. Ez a szobor  "Most egy mesterséges megtermékenyítéssel foglalkozó orvosi intézet kertjében áll." Zűrzavaros, a regény-ség egységébe nem férő, de novellákként sem aposztrofálható futamok ezek az írások. Oda érkezünk, ahonnan indultunk, a káoszba. Mert az éjjel lezajlott  a világvége. A záró  apokalipszis jelenetben annyira nincs már jelen semmi, hogy rohadás sincs, meg idő se, meg halál se.

Aki nem kifejezetten szereti a groteszk műfajt, az lehet, hogy ugyanúgy jár, mint én.  Viszont az ellentétes esztétikai minőségek kedvelői, valószínűleg lubickolni fognak a pompázatos ötletek kapcsán. 

Hozott pontszám: 3/4

Cserna-Szabó András

Szekszárdi Júlia - Új utak és módok

""Gyakran hallani manapság, hogy a gyerekekkel egyre reménytelenebb a helyzet, a pedagógus presztízse romokban hever, a kölykök bármit megengednek maguknak." Valami hasonló felütéssel kezdi könyvét Szekszárdi Júlia, aki habár bevallja, hogy gyakran nehéznek tűnik a dolog, de minden kemény szituációból van kivezető út. A tanár oldaláról közelít, saját tapasztalataiból merít, és azt mondhatom, hogy nem egy szokványos konfliktuskezelési könyv bevezetőjével kezdi meg mondanivalóját.

Az első fejezet az általános tudnivalókról szól, arról, mi kell a program sikeres megvalósításához. Nagyon hasznos és lelkesítő összefoglaló ez. Badarság volna kiemelnem belőle részleteket, mert rendkívül jó gyakorlati tanácsokat tartalmaz szervezésről, keretekről, a foglalkozások elemeiről, módszertani kérdésekről.
A második fejezet felveszi a könyv állandó ritmusát, azaz nyit egy elméleti háttérrel, ami körülbelül 1-2 oldalas összegzése az adott témának, majd jönnek a feladatok. Cél, eszköz, megvalósítás és a játékváltozatok formájában.

A  második fejezet  általában foglalkozik a konfliktusokkal. A harmadik a reális önismeretről szól. Majd sorban olyan témák következnek, mint előítéletek, agresszió, kommunikáció, szabálykövetés, versengés vagy együttműködés, és végül konfliktuskezelés. A szerző minden témához felsorakoztat néhány egyszerűbb vagy bonyolultabb játékot. Nem mondom, hogy minden feladat könnyű, gyors vagy akár kompakt. Mégis segít elindulni. Akiknek nem tetszett ez a kiadvány, nyilván emiatt pontozták le. Én is átlapoztam pár oldalt. Ezek a feladatok annyira összetettek, vagy olyan hosszú felvezetést igényelnek, amit a mindennapok beszorításában nem tudunk végrehajtani. Viszont egy nyári táboron, erdei iskolán, napközis vagy tematikus táboron  belül simán hasznosíthatóak még ezek is. Egyértelműen ajánlom pedagógusoknak, gyermekekkel foglalkozóknak, csoportozóknak!

Összességében egy nagyon inspiráló könyvet kapunk a kezünkbe, már, ha olyan szerencsések vagyunk, hogy valahogy megkaparintjuk. Ugyanis beszerezni szinte lehetetlen.

A kötetem jelenleg ilyen állapotban van, pedig már jócskán kijegyzeteltem a könyvtári példányt.

Kitaláltam egy játékrendszerezőt. Íme. 

Egyelőre kitűnően tudom használni, de majd az idő bizonyít. Ide egyéb játékötleteket is be lehet majd sorakoztatni.  

Hozott pontszám: 5

Leiner Laura - Maradj velem (Iskolák versenye 2.)

Gyorsan átpörgettem, hogy vajon az elmúlt évben miket írtam az első részről. Nos, körülbelül ugyanúgy meglepett most is, hogy bár nem én vagyok az elsődleges célcsoportja a kötetnek, mégis egész kellemes olvasásban volt részem.

Ott folytatódik a történet, ahol az előző abbamaradt. Kicsit féltem, mert nem igazán emlékeztem a csapatokra, meg nevekre, de pár oldal alatt sikerült Leiner Laurának visszahozni minden fakulóban levő emlékemet, és tökéletesen belesimultam az eseményekbe.

Az Iskolák Országos Versenyén vagyunk, valahol a Bükkben, bent az erdőben. Az iskolákat 4-4 fő képviseli, általában nem a barátság, hanem a rátermettség alapján választotta őket egybe az igazgatójuk. Történetünk főszereplői a piros csapat, a Szirtes Gimnázium színeiben érkeztek. Az események főszereplője pedig Újvári Hanna, aki még ki sem lábalt édesanyja tragikus halálából. Az ő elbeszélése alapján látjuk az eseményeket. A nyári, kéthetes verseny pedig bővelkedik izgalmakban, furcsábbnál furcsább feladatokban. Szépen épülgetnek a barátságok, mondanom sem kell, hogy a szerelem is. De sajnos hamar rá kell jönniük a játékosoknak, hogy sokan nem riadnak vissza a tisztességtelen eszközöktől sem, és gyakran nem onnan jön a támadás, ahonnan várnák.

A történetet rendkívül izgalmas versenyfeladatok alakítják, ahol az ész, az erőnlét, a kreativitás egyaránt szerepet játszik. De nem csak a feladványok miatt olvastatja magát a könyv, hanem érdekes konfliktushelyzetekbe is kerülnek a szereplők. A versenyzők lojalitási kérdések közepette találják magukat, és azok, akik mondjuk nem hozták magukkal a sport világából ismert versenyszellemet, gyakran emberségből döntenek, ami egy küzdelemben nem biztos, hogy díjazott cselekedet. Vagy mégis?

Továbbra is dicséretet érdemelnek a kidolgozott karakterek, igazi válogatott csapat. Akárcsak a jól átgondolt feladatok is, melyek alapos szerkesztésre utalnak. A könyv humora is tetszett, azért is jár egy piros pont. Összességében tehát egy jól megszerkesztett és felépített kamaszoknak szóló könyvvel van dolgunk.

Ami azonban már nekem sok volt, az Hanna örökös visszaemlékezése az édesanyjára. Természetesen tisztában vagyok a gyász folyamatával, de mintha ez most túl lett volna tolva. A kevesebb több lett volna!

Zárszóként pedig azt javasolnám, hogy inkább várjátok meg a harmadik rész megjelenését, és akkor essetek neki a trilógiának, mert a jobb esetben is három nap alatt elolvasott könyv folytatására egy évet kell várni. Kegyetlenség!

Tizennégy éves kortól bátran ajánlom, de lehetőleg nem a közelmúltban veszteséget átélt kamasznak!

 Hozott pontszám: 4/5

Papp-Zakor Ilka- Az utolsó állatkert

Lassan megfogalmazódik bennem, hogy a XXI. század szépirodalmi terepasztala ismét a novella lesz. Eltűnőben vannak a nagyregények, helyükre beúsznak a formai kísérletek keretén belül született novellák. Papp-Zakor Ilka könyvéről egyértelműen az „ujjgyakorlatok” jutottak eszembe. Teljesen pozitív értelemben, de mégis csak egy nagyobb lélegzetvételű darab előmunkálatait érzékeltem bennük. 

A legkülönbözőbb helyszíneken barangolunk vele. Szereplői egy álomvilág, vagy még inkább cirkuszi világ különleges, ugyanakkor egyszerű lakói. Szomorúságában vonyító asszony; a férfi, akinek cinegét hímzett az anyja a mellkasára; vagy a Zsemleszemű Juhász, akinek fejéből madarak repültek ki, miután meghalt. Csupa szürreális figura, a leghétköznapibb helyszíneken. Egy-egy novella tetszett, de összességében olvasni nekem sok volt. A közepe tájékán nagyon feszült lettem, és nem tudtam sehova sem elhelyezni a történeteket. Próbáltam valami elvont magyarázatot találni, holmi mondandót, de nem voltam képes párhuzamokat felállítani. Azért mégis örülök, hogy kitartottam, mert a végére valahogy mégis összeállt nekem a kép. No, nem egy mindent megmagyarázó, helyére rendeződő alakzat, hanem egy életérzés, melyet leginkább a szerző írói stílusával magyaráznék. Egy sűrű, melaszszerű, harsány, egzotikus, szinte tapintható világ. Tetszettek ezek az írások. Tetszett, ahogyan vezetett, ahogyan elhitetett velem mindent. Ahogyan hallottam a szívem dobogását, amikor a rettegő lánnyal gubbasztottam a szobában, miközben a lakás többi része életre kelt. 

Biztos, hogy elsőre szokatlan légkört varázsolt körénk az írónő. Nem is azt mondanám, hogy szokni kell, hanem, hogy mértékkel kell közelíteni. Ha az egyik 2018-as novella antológiában olvasnám, mondjuk „A suszter” vagy a „Jura Gagarin” című alkotását, biztos, hogy többet akarnék olvasni tőle. Egyébként, az említett két novella számomra is eldönthetetlenül a legkiemelkedőbb. 

Hozott pontszám: 4/5 

Papp-Zakor Ilka

Wéber Anikó - Az osztály vesztese

Az 5. osztály facebook csoportjának hírfolyamában feltűnik egy kép, egy megkötözött gyerek, fején egy minionmaszk, felett egy felirat "Az osztály vesztese". Az osztályfőnök fejébe veszi, hogy bármi áron, de kideríti, hogy ki a tettes, és biztos, ami biztos, belóbál egy jó kis büntetést is. 

Mindenki a másikra gyanakszik, poénkodnak, hogy ki lehet az áldozat, a lúzer. Az elkövető személyét mintha nem is övezné akkora érdeklődés. Áldozatnak lenni ciki, fogalmazódik meg némán az osztályban. 

A gyerekek egymásnak adva a kilincset mondják el saját életük árnyoldalait. Mindenki azt gondolja a másikról, hogy az mennyivel különb, mennyivel jobb helyzetben van, annak egyszerűbb az élete. De ahogy haladunk előre, megismerjük sorra mindenki életét, és egyre világosabb, hogy mindenki áldozat. Áldozat, mert ugyanolyan nehézségekkel kell megküzdeniük, mint nekünk felnőtteknek, épp csak nincsenek felkészülve, nincsenek eszközeik, sodródnak a szülői akaratok áramában. 

Két érzés kavarog bennem a könyv kapcsán. Két elég erős érzés.

Az egyik az elismerés hangja, amiért Wéber Anikó ilyen, a gyerekek számára is olvasmányos formában jelenítette meg  életünk sokszínűségét. Ezt elolvasva talán ők is másként néznek majd a mellettük ülőre. Határozottan van egy érzékenyítő jellege a történetnek. A bullying, a gyermek gyermekkel szembeni bántalmazás jelensége sajnos mindennapossá vált, muszáj foglalkozni a jelenséggel.

A másrészről viszont dühös vagy, mert a cselekmény alakítása számomra kifejezetten hibás. Bármennyire is próbálok megértő lenni, meg az írói szabadságra hivatkozni magamban, minden erény mellett egyelőre  hangosabb bennem az elégedetlenség érzése. 

SPOILER Van az osztályban egy konfliktus, aminek a manifesztálódása a facebook bejegyzés. Aztán mesélnek a szereplők az életükről, amiből kiderül, hogy itt mindenkit piszkálnak, kivétel nélkül kapnak beszólásokat. Állandó feszültségben élnek, és szépen mindenki elkezd ösztönösen menekülni. Van, aki egy sárkányos mesevilágba, van, aki ír, vagy  sportol. Ez önmagában persze nem baj, de nem  lehet egy állandóan meglévő  probléma megoldása.  Semmiféle konfliktuskezelés nem indul el, meg sem próbálják egymás megérteni, nem beszélnek róla. A történet egyetlen, úgy mond pozitív hozadéka, hogy a tetteinkért vállalni kell a felelősséget, nyilvánosan színt kell vallani, és bocsánatot kell kérni. (Nekem ez megalázás) Ott vagyunk, ahol elkezdtük. Talán nem kellene ennyire felszívnom magam, hiszen ez csak egy sztori, csak fáj az elszalasztott lehetőség gondolata. 

A gyerekek úgy kezdik majd megoldani a saját kis nézeteltéréseiket, ahogy tőlünk látják, meg jó eséllyel, ahogy tanítjuk nekik. Amíg társadalomban és közösségben élünk, igazán hasznos lenne megtanulnunk normálisan konfliktust kezelni!

Több osztályban közös olvasásra javasolta az osztályfőnök Wéber Anikó művét. Nem tartom elvetélt ötletnek, hiszen a kötet kitűnően ábrázolja azt a lényeges momentumot, hogy meg kell ismerni a másik oldalt is. Ugyanakkor őszintén remélem, hogy a rátermett tanárok továbbvezetik magát a cselekményt, és mindenkiben felháborodást kelt majd a lezárás. Ebben a formában csak "Az osztály vesztes" címet nyeri meg.

Eszközként 5 pontra értékelem a könyvet, de mondanivalójával nem értek egyet, így nem is pontozom.

Wéber Anikó az ifjúsági irodalom jeles képviselője maga is tanított, saját tapasztalatai ihlették  a történetet.

Berg Judit - Drifter (Alma 2.)

Mi lesz akkor, ha két olyan hatalmas tehetség, mint Berg Judit és Polgár Judit összefog? Egy zseniális kalandregény a Sakkbirodalomban. Aki elolvasta az Alma sorozat első részét, az valami hasonló élményről számolt be. Alma, Drifter, Bella és Félix egy idegen világban találják magukat, ahol a tizenkét éves Almának egy sakkmérkőzés keretei között kell diadalt aratnia az ottani világ sötét uralkodóján, Dharma úron. 

A második kötetben Drifteré a főszerep, hiszen eme Sakkbirodalom jelenlegi királynőjének, Almának kihívója akad, és csak a fiú leleményességén múlik, hogy az uralkodónő megnyeri-e a játékot.  Ugyanis, addig maradhat csak a trónon, ameddig valaki győzelmet nem arat felette. A lány a két világ között járkálgat, mindkét helyszínen próbál megfelelni az elvárásoknak. De ez nem is olyan könnyű, mert az idő is másként telik a helyszíneken, és mindenhol gondok akadnak. A Sakkvilágban Dharma úr szövetkezik ellene, a valóságban pedig egy titokzatos idegen követi mindenhova. Egy véletlen folytán kilesik, hogy Dharma úr is képes  a világok között utazgatni, és a két fenyegetettség összetartozik. Sőt, minden még komorabb. A lány kihívója, a magát Artúrnak nevező idegen, ugyanis egy mesterséges intelligencia. Kezdetét veszi az izgalmas harc, amit nem pofonokban mérnek, hanem eszességben, gyorsaságban és praktikákban. Egyre nagyobb a baj, a rendőrséget is be kell vonni, de nem tudni, hogy mit kezdenek majd azzal a ténnyel, hogy létezik egy másik világ is. 

A fantasztikus kalandok a számítástechnika világában zajlanak, a sakknak csak minimális, inkább háttér szerepe van. Viszont a telefonok, IP címek, hackerek, kémprogramok, backdoor-ok, chatbot-ok környezetében otthonosan kell mozognia az olvasónak, ha élvezni akarja a cselekményt. Mondanom sem kell, hogy nekem ez nem ment. Nagyon szűk ösvényre van terelve a célközönség. Kicsit még érezni lehet a mesékből átszüremlő képi világot, de olyan magas fokú technikai tudást igényel a könyv, ami nekünk, az X generáció digitális bevándorlóinak diszkomfortos. Szóval, megítélni sem tudom, hogyan fogadja majd a Driftert a mai ifjúság. Ugyanakkor teljesen el tudom képzelni azt is, hogy a 12 év körüli gyerkőcök élvezni fogják, sőt vérre menő vitákat folytatnak majd arról, hogy a történetben zajló ötletelgetések megvalósíthatóak-e? Az viszont biztos, hogy a kötet tovább emeli a hackerek nimbuszát, mivel  ők az igazi kulcsfigurái a második résznek. Tevékenységük és szerepük számomra már túlságosan is legalizálttá vált. De úgy is felfoghatjuk őket, mint a modern mesék varázslói,  akik nem sárkányokon és griffmadarak hátán utaznak, hanem a világhálón szörfölgetnek. 

Hozott pontszám: 3/4

Kép: Polgár Judit és Berg Judit

Krusovszky Dénes - Akik már nem leszünk sesem

Mostanság olvastam valakinél, hogy azokat a könyveket a legnehezebb értékelnie, amik kedvencekké váltak számára. Valahogy én is így vagyok ezzel. Nagyon nehéz megtalálni a méltó szavakat akkor, amikor egy igazán magával ragadó történettel találkozik az ember. Krusovszky Dénes könyvére nem a legmegfelelőbb szó a "magával ragadó", de bőven találok dicsérni valót benne. 

Lente Bálint egy esküvőre készül, középiskolai barátja fog nősülni Hajdúvágáson, gyermekkorának színhelyén. A hazautazás egyben időutazás is. A régi elvarratlan szálak, sérelmek, veszteségek újbóli kikaparása.  A régiekkel való összetalálkozás egyik nyeresége egy Polimer kazetta, amin egy vastüdőben fekvő férfi 1986 áprilisában meséli el ápolójának az 1956-ban átélt élményeit. Történet a történetben. Remekül megszerkesztett alkotás, amely mindvégig képes fenntartani az olvasó figyelmét. 1956 és 2017 közötti időszakban járkálunk, ahol a történetek nem lineárisan kapcsolódnak egymásban, hanem egy többdimenziós puzzle részei egészen az utolsó kis részpillanatig. 

Ha belenézünk ebben a térbeli kirakóba, akkor látjuk egyrészről az emberi élet, és legfőképp a harmincas éveiben járó férfiak útkeresésének tétovaságait, a kihagyott helyzeteket, másrészről pedig  Magyarország történelmének néhány kiemelt eseményét. Elgondolkodtató, hogy miért pont ezeket választotta  ki a szerző. Van egyáltalán jelentősége a választásnak? Vagy inkább a társadalmi emlékezet dinamikája áll a fókuszban? Elvárható-e a közös bűnmegvallás akkor, amikor az egyén sem képes szembenézni önnön vétkeivel? 

Van a címben valami lehúzó, leereszkedő. Pedig egyáltalán nem egy veszteségregényről van szó, sokkal inkább egy önfeltáró történetről. Az az igazi csűrcsavar a könyvben, hogy a szerző úgy képes létrehozni az olvasóban ezeket a gondolatokat, hogy közben mentes marad a közhelyektől, megkímél a didaktikus szemlélettől és gazdag olvasási élményt is nyújt. Számomra igazi remekmű. 

Hozott pontszám: 5

 Krusovszky Dénes

"Ahogy ott ültem, kissé előregörnyedve, önkéntelenül a gyomromra szorított kézzel, hirtelen az az érzés járt át, hogy hiába nyomaszt ez a tudás, a dolgok lényegét illetően minden maradi fog a régiben. Nem leszek új ember, se rosszabb, se jobb, még csak tapasztaltabb sem, már ahhoz is túl késő. Ugyanúgy fogok hibázni, mint előtte, ugyanúgy tévedek majd, és semmivel nem leszek megfontoltabb, ebben egészen biztos voltam."

"Ahhoz is különleges tehetség kell, hogy valaki úgy tudjon hozzáérni egy másik emberhez, hogy az ne azt érezze nyomban, hogy behatoltak a személyes terébe, megsértették intimitását, önállóságát, önbecsülését."

"Vetkőztetés alatt nem néztek egymás szemébe, de ez legalább akkora önfegyelmet igényelt, mintha farkasszemet néztek volna."

 

Nemes Nagy Ágnes – Mindent tudunk

Mindent tudunk. Csak titkolózunk,
akár a találós mesék.
Ki ne derüljön, jól vigyázunk,
amit félünk, s amire várunk,
az iszonyú együgyüség.

Jövendőnk: akárcsak a gyász,
amely már régen megesett,
ismerjük s helyrehozhatatlan.
Mint levelét az ág a fagyban,
számlálgatjuk a perceket.