Singer Magdolna - Gyászkísérés

 Együtt a bánat és a feldolgozás útján

A kötet egyértelműen a legjobb segítő könyv a gyásszal kapcsolatban. Inkább segítő szakmában dolgozók vagy segítői attitűddel mások felé fordulók részére ajánlanám. Tehát nem akkor tud igazán hatni, ha a veszteség bánatában vagyunk, bár még ezt sem tartom kizártnak. 

Singer Magdolna könyvében számos összefüggésben mutatja be életünk legnagyobb tragédiáját, szeretteink elvesztését. Nagy tapasztalatából merítve mindenre tud példát hozni, így az olvasó számára is maradandóvá válhatnak üzenetei. Először az ideális segítő személyét jeleníti meg. A mentálhigiénés képzésen elsajátított személyközpontú (rogersi) szemléletet tartja a leghatásosabbnak a gyászolókkal szemben. "A gyász ezer arca" című fejezetben szépen elkezdi felépíteni a támaszt nyújtó, empatikus, ugyanakkor alázatos segítő alakját, aki időt, figyelmet, együttérzést ajánl fel a gyászolónak. Nem csak életszagú példákat hoz a szerző, hanem számos irodalmi alkotással is szemlélteti mondandóját. Az utalások gazdag jegyzékét a kötet végén tematikusan megtaláljuk. Ez külön elismerést érdemel. A hitelesség, az elfogadás és empátia hármasának bemutatása mellett megtudjuk Singer Magdolna saját történetét is, hogyan vált segítővé. A transzparencia jegyében vallja, hogy nem mindig tudunk segíteni, de jelen lenni akkor is képesek vagyunk. Ebben az igen mély kapcsolatban mindkét fél alakul és változik, így a segítő is kap a másik embertől. Erről olvashatunk az első fejezetben.

Ha könyvet akarnék írni a gyászról, az egyik igen nehéz feladat az lenne számomra, hogyan építhetném fel mondandómat. Hiszen a gyász szerteágazóan mindenre hatást gyakorol, felbukkan az élet minden szakaszában és minden területén. A szerző a gyászoló és annak környezetét választotta a második fejezet témájának. Itt megjelennek a tipikus és atipikus érzések és folyamatok. Szó van a halálfélelemről és az ahhoz kapcsolódó szorongásról is. Nem könnyű dolgok ezek, de ahogy megengedjük magunknak, hogy közelebb jöjjenek hozzánk, azt tapasztaljuk, hogy emészthetővé, feldolgozhatóvá válik mindez. A kötet első részének utolsó egysége bemutatja a gyászolók csoportjait, úgy mint például az özvegyek, a kisgyermekes szülők, a magzatot elvesztők, barátjukat gyászolók közösségét. 

A kötet második fele magáról a gyászkísérésről szól. Hogyan zajlik a folyamat, mi történik benne, hogyan tudunk együtt haladni a másikkal ezen a nehéz úton. Ezek konkrét segítségek, tippek és tapasztalat szülte sorvezetők. Itt is sok-sok könyvet, irodalmat találunk ajánlóként. 

Singer Magdolna tárgyilagosan ugyanakkor érzékeny empátiával nyúl a gyász témájához. A kötetet inkább szakkönyvnek nevezném, mégis olvasmányos, jól érthető a stílusa. Olvasás közben nagy felismerésekkel is találkozhatunk, megértjük akár magunk, akár környezetünk korábban nem értett viselkedését, reakcióját. Kicsit helyére kerülnek a dolgok. Egyfajta rendeződést kapunk ezáltal. Mivel a halál és a gyász mindenki számára egyedi és egyéni megélést eredményez, így biztos lesznek olyan dolgok a könyvben, melyek érzékenyebben érintik az olvasókat, kritikusabbak lesznek bizonyos részletekkel szemben. Ha a kísérői habitus elsajátításban szeretnénk elmélyedni, akkor egészen biztos nagy hozadékkal csukjuk majd be a könyvet, és nyomában megérezzük magunkban az erőt, amivel a másik felé tudunk majd fordulni. 

Tartalmas, összeszedett és olvasmányos kiadvánnyal találkoztam, amely súlyos témájának ellenére nem lehúzott, hanem felemelt és erőt adott, bebizonyította, hogy "Azok az élet fontos pillanatai, amelyeket az ember bármilyen áron is, de megoszt másokkal. Ahol a fájdalom megosztódik, ott létrejön a közelsége érzése." ( Shirley Holzer Jeffrey)

 

Hozott pontszám: 5

 

Singer Magdolna

 

Waltari, Mika - Szinuhe

Szinuhe az orvos, akit csecsemőként egy kosárban ringva találtak a folyón. S bár szerető szülőkre lelt, élete egy magányos, bolyongó, a tudományra és tudásra szomjazó férfi archetípusa az ókori Közel -Kelet világában. 

Az izgalmas történelmi regény szerzője a finn Mika Waltari, akitől ez volt az első olvasásom. Története az első pillanattól kezdve beszippantja olvasóját, kivételes erővel képes megteremteni egy korhű atmoszférát. Az olvasó fantáziája alaposan meg van mozgatva, hiszen olyan időszakban járunk, ahonnan csak kevés képi elképzelésünk lehet. Szinuhe Théba városában nevelkedik, nagyratörő elképzelése van egy katonai élet dicsőségéről, de hamar kijózanodik álmodozásából és végül apja orvosi mesterségét tanulja ki. Már egész korán megjelenik nála a dolgok mögé látás igénye, tudni, ismerni akarja azok természetét. Csalódottan látja, hogy társaiban nem szólalnak meg ilyen kérdések, s már ekkor megérzi a magány soha nem múló érzését, ami csak egyre vastagodik az évek alatt. Még életének korai szakaszában találkozik a kísértés lelket nyomorító hatalmával. Mélyre kerül, olyan mélyre, hogy annál talán már nincs is lejjebb. De a mélypontból indulhat el valami új, valami más. A szegények orvosa lesz, működését egy rendkívüli humánum jellemzi, ami abban a korszakban még inkább kiviláglik. Hasonlót majd évezredek múlva, Jézus működésében tapasztalhatunk meg. De Szinuhe nem csak orvos volt, hanem valódi jelentősége a papirusztekercsekre írt kortörténetében rejlik. Bekerülve az egyiptomi udvarba Ehnaton fáraó személyi orvosa lesz, de előtte még Odüsszeusz módjára végigutazza a keleti világot, hogy tudást gyűjtsön, megismerje a gyógyítás minden, akkor alkalmazott módját. Élete végét száműzetésben tölti, s ekkor veti papiruszra élményeit, mely az ókori világ népeit és habitusát, szokásait, orvoslását és nem utolsó sorban istenhitét mutatja be. Ez a folyton mozgásban levő lélek egészen újszerűen látja a világot, a társadalmi különbségeket, a rabszolgatartást és a szerelmet is, amiben azonban nincs szerencséje. Megtapasztalja a démoni nőt, az igaz szerelmet és a veszteséget, hogy egy elcsendesedett, megszelídült kapcsolatban élje meg férfi mivoltát. 

Tetszett, ahogyan a regény főhősével szabadon bejárhattuk a Királyok völgyének minden szegletét, ahová csak egy apró homokszemcse juthat be a szél hátán. Átélhettük Szinuhével a barátság hullámzását, dicsőséget és bukást, nagyratörő álmokat, árulást, kapzsiságot és a politika ókori változatát, mely természetesen prototípusa a mainak. Ehnaton fáraó egyistenhit reformjának meddő kíséretét és a káoszt. A szépirodalmi igényességgel megírt történet számomra legélvezetesebb részeit az esztétikumra és a női szépségre való törekvések leírásában, valamint a halottkultuszra és az orvoslásra vonatkozó részletek bemutatásában találtam. 

A kissé hosszúra nyúlt történet elegyíti magában az ókori egyiptomi hitvilágot, a görög mítoszok részleteit csakúgy, mint a Biblia ószövetségi történeteinek mozzanatait. A finn szerző ötletes megoldással, egy száműzött orvos emlékiratainak segítségével terítette elénk az ókori Egyiptom  világát.

Hozott pontszám: 4,5

Knausgård, Karl Ove - Tavasz

Knausgård Évszakok sorozatának harmadik része sokkal közelebb állt hozzám, mint az előző két kötet, pedig ahogy emlékszem, azzal sem volt bajom. A Tavasz mégis egy sokkal masszívabb, átérezhetőbb történetet mutat be számunkra. 

Az önéletrajzi könyv egyetlen nap eseményét tárja olvasói elé, és mint az eddigiek, úgy ez is, az akkor pár hónapos legkisebb lányának íródtak. Miközben kirobbanó energiával beköszöntött a tavasz, a család életében egy szürke árnyék húzódik végig, a depresszióval küzdő édesanya egyre romló állapota kritikussá válik. Az apa egyedül marad négy gyermekével, ami mindenki számára óriási kihívást jelentene, de ő látszólag kitűnően állja a sarat.

Az a bizonyos nap, amit írásában rögzít egyetlen cél felé hajlik, hogy eljusson kislányával Lindához, az édesanyához a kórházba. A reggeli felkeléstől kezdve az apában elindul a belső film, az események egymáshoz kapcsolódó láncszemei, melyek számára is magyarázatot adnak arra, miért van az, ami. Nagy veszteségben teszünk így, amikor a fájdalmat olyan nehéz viselni, hogy csak a következő cselekedetre fókuszálunk, és szinte parancsoljuk magunknak, hogy "most felkelek, megmosakszom, megfőzöm a teám". Az apa belső motorja a gyerekek ellátása, ébresztése, iskolai dolgainak intézése, a pici leány gondozása. Közben egy folyamatos megfelelési kényszer irányítja, hogy a gyermekvédelem hibátlannak tartsa, hogy a szomszédokkal megmaradjon a kapcsolat, hogy jó anya és apa legyen egyszerre. A tények felsorakoztatása és az események pontos rögzítése eredményezi azt a hatást, hogy miközben egyetlen megjelenő érzelemről sem beszél a férfi, az olvasók mégis végig tudatában vannak annak, hogy mit élhet át. Megrendítő lelkierővel párosul az a magány, amit látunk. A társ nélkül maradt apa, a robot üzemmódban létező férfi, aki élesen érzékeli a valóságot, csodálatosan visszatükrözi a környezet virágba borulását vagy a gyermekei élményeit, mégis egyfajta hibernált állapotban vegetál. Ebben a beszűkült állapotban mégis érezzük a benne is megszólaló reményt, hogy a felsége hamarosan jobban lesz, hogy nem sokára haza érkezik, hogy az élet visszatérhet a maga medrébe. Mindeközben folyamatosan hozza, viszi magával kislányát; belső monológjába bekapcsolja őt is, mesél neki a múltról, a jelenről, zenéről, írásról, mindenről. Az általa átélt magánynak legerőteljesebb kifejezői voltak ezek a jelenetek, amikor úgy éreztem, mint egy kabalát tartja közelében kislányát, belőle meríti legtöbb erejét, pedig a csöppség a nap nagyobb részében csak aludt. A csöndes jelenlét támogató ereje, a fel nem adás, a le nem csúszás támfala volt a gyermek. Ráadásul ez az alkalom talán pont azért maradt számára is emlékezetes, mert a baj frappánsan összecsomósodott ebben a csalfa, légies tavaszi napban, amikor könnyűnek tűnhet minden. 

Knausgård sokszor említi a könyvben Ingmar Bergman alakját, filmjeit, könyveit magánéletének eseményeit. Mivel évekkel ezelőtt magam is végigolvastam életművét, éreztem a két család között némi párhuzamot. Ez persze óhatatlanul behúzta azt is nálam, hogy olyan volt, mintha Knausgård magát állította volna párhuzamba Bergmannal, aki bár óriási dolgokat tett le az asztalra, mégis nehéz volt megtalálnia azt a párt, aki társa tudott lenni alkotómunkájának kiteljesítésében.

Knausgård túlélni tanít ebben a kis kötetben; nem tagad le semmit a nehézségből. Félelmetes, ahogy a depresszió démona beférkőzik az ártatlan gyermekek boldogsága mellé, ahogyan ki akarja kezdeni a család életét, de az apa állhatatos kitartása, egyszerű, férfias jelenléte képes megtörni ezt a rombolást. Jó volt észrevétlen társa lenni ebben a harcban, mintha a jövő olvasói álltak volna sorfalat mögötte. 

Hozott pontszám: 5

Karl Ove Knausgård

Fotó: Thomas-Wågström