"Annyi példája van a tántoríthatatlan emberi lélek állhatatosságának, konokságának, és olyan sokról nem esik szó..."
Ebben a kötetben azonban megismerhetünk ama tántoríthatatlan emberekből egyet, akinek személyisége és munkássága reménycsillagként tündököl még a vészterhes időszakokban is. A 89 éves Jane Goodall neve szinte mindenkinek ismerősen csenghet. Mára alakja összeforrt a környezetvédelemmel, és az a nő, aki valaha feje tetejére állított a zoológia világát, gondolkodásával és tetteivel megmutatja, van remény a klímakatasztrófába menetelő emberiség számára.
Douglas Abrams-ot, a kötet megálmodóját a 2016-ban megszületett Az öröm könyve inspirálta arra, hogy egy ahhoz hasonló beszélgetős interjúkötetet bocsásson útjára. Őszentsége a Dalai Láma és Desmond Tutu érsek közti eszmecserék alapja az a létöröm, mely a megélt viszontagságok ellenére mindkettőjüket áthatotta. Douglas Abrams szerepe ott a találkozások lebonyolítása és moderálása, illetve rögzítése volt. A Remény könyvében azonban ő maga lesz beszélgetőpartnere Jane Goodallnak.
Ahogy a cím is jelzi, a reményről lesz szó az első oldaltól az utolsóig.
S rögtön az elején magáról a "remény" szóról kezdenek beszélgetni. Vajon mit takarhat ez a kifejezés, habitusfüggő, vagy tudatos dolog, normális az, aki a veszélyeztetett bolygó jelen állapotában reményt mer említeni? Jane Goodall egész életét hozza példának, minden mozzanatát arra használja fel, hogy rávilágítson az esélytelen szituációk pozitív kimenetelére. Abrams vezeti a három alkalmas interjút, de Goodall spontán módon néha letér erről a nyomvonalról. Abrams újból és újból ámuldozva visszatér az alapkérdéséhez, "de hát hogyan működhet a remény azokban a szélsőségesen esélytelen helyzetekben, amiről Jane mesél?" A rácsodálkozó gyerek naivitásának hangját hallottam ki ebből, aki csak nagy sokára érzi át beszélgetőpartnere mondandójának velejét. Olyan emberi reakció volt ez a részéről, ami érthető is, hiszen magát a találkozót is azért kellett hónapokra megszakítani, mert Abrams-nak vissza kell utaznia New Yorkba, édesapja súlyos betegsége okán. Négy hónap múlva Hollandiában folytatják a megkezdett interjút, majd a tervezett Bournemouth-i színtér helyett a Covid járvány miatt online fejezik be a közös munkát. Feladhatták volna bármikor, hiszen Abrams minden bizonnyal nem volt a legjobb állapotban az édesapja miatt, aztán nem tudott elmenni Jane gyerekkori otthonába, csak a kamerán keresztül próbálhatott átérezni valamit a hely szelleméből. De Goodall pontosan erről a kitartó, elkötelezett munkával szegélyezett reményről beszél, ez lehet csak alapja a valós reménynek.
Négy szegletköve van a Goodall-féle reménynek, s a beszélgetések tulajdonképpen ezeket fejtik ki. Az első ok, a bámulatos emberi értelem, ami töretlen fejlődésnek van kitéve. Ezt mutatja be a kutatónő saját meglátása szerint. Itt is számos példát hoz életéből. A második ok a természet szívóssága, amely hajmeresztő dolgokat produkál. Ennek okán mutatja be a 2001-es ikertornyok összeomlásakor romok alá temetett díszkörtefát, melyet egy takarítómunkás egy hónappal a történtek után ásott ki. A pusztulásra ítélt fa azonban sebzetten, megégve és félig elpusztulva, de továbbélt, és húsz évvel a történtek után visszakerülve eredeti helyére, virágba borulva nem engedi, hogy elfelejtsük az élet szívósságát. Akárcsak a Nagaszakit ért atomtámadás két 500 éves kámforfája, melyek Dante poklát is legyőzték és ma is eredeti helyükön állnak. Így fogalmaz Goodall: "Az élet csodálatos kárpit, ahol minden egyes apró öltést a körülötte lévők tartanak a helyén." A remény harmadik oka a fiatalság ereje, hirdeti a szerző. Az idős asszony tisztelettel és csodálattal beszél a következő generációkban rejlő lehetősekről. Ennek kapcsán mutatja be a "Rügyek és gyökerek" programot, melyet 1991-ben Tanzániában hívott életre, hogy a fiatalok csoportokat alkotva aktívan tegyenek környezetük védelmének érdekében. Erről sokat olvashatunk a kötetben; és valóban, egészen hihetetlen, hogy tudott ez gyökeret ereszteni Afrikában, s a mai napig 11 országban, 10 000 csoporttal működni. Bámulatos. S végezetül a remény negyedik szegletköve a tántoríthatatlan emberi lélek, mely minden nap igazolja végtelen erejét.
Ez a sokat megélt asszony -aki egészen elképesztő dolgokat tudott megvalósítani, aki úgy indult el a Tanganyika-tó keleti partjára egy csapat csimpánzt megfigyelni, hogy csak egy titkárnőképzőt végzett-, élettörténetével maga a két lábon járó bizonyosság arra, hogy semmi sem történik értelmetlenül, mindennek megvan a maga oka. Elbeszéléseiben fel-feltűnnek azok aki nem hagyható lépések is, melyeket meg kellene tenni annak érdekében, hogy elkerüljük a Föld élhetetlenné válását. Ezek nagyjából megegyeznek a David Attenborough által is hirdetett feladatokkal. (A Life on Our Planet)
Jane Goodall élete és munkássága, valamint az élet fennmaradásába vetett hite tiszteletet ébresztett bennem, nagyon örülök, hogy olvashattam róla. Abrams szerkesztése és stílusa azért hagyott bennem némi ellenérzést, de elfogadom, hogy valószínűleg egy sokkal gazdagabb anyagból kellett neki egy kerek egészet varázsolni, ami nagy kihívás lehetett. Sokan írják, hogy elolvasva a kötetet megszületett bennük a tenni akarás a bolygónkért, mit is mondhatnék, ha nem azt, hogy olvassátok el minél többen a Remény könyvét!
Hozott pontszám: 4,5
