Mancuso, Stefano - Zöld ​forradalom

 A növények már feltalálták a jövőnket

 

Az olasz nemzetiségű Stefano Mancuso elismert növényneurológus neve leginkább a Jellyfish Barge projektről ismert. Ez a tengerfelszínen lebegő növénytermesztési rendszer elnyerte a 2015-ben megrendezett milánói világkiállítás UNIDO díját. A rendszer azzal a kihívással akar szembenézni, amit a földterületek csökkenése mellett a népességnövekedés jelent. Az izgalmas projektről a könyv utolsó fejezetében olvashatunk. De amíg odáig eljutunk számos egyéb érdekességgel találkozhatunk a kötetben. Ha egy mondatban kellene jellemeznem, azt mondanám, hogy dolgok, amikről eddig még nem hallottunk. 

 

Mancuso azzal a ténnyel dolgozik, hogy szerinte a növényi szervezetek sokkal korszerűbbek, mint azt mi gondolnánk, sőt ellenállóbbnak tartja őket az állatoknál is. Meglátása szerint a felépítésük, szerkezetük és működésük is zavarba ejtően tökéletes. Fejezetről fejezetre egy-egy ilyen növényi sajátosságot állít elénk, hogy megvizsgálva állítását,  belássuk igazát. Így aztán kilenc egészen különös újdonsággal találkozhatunk a növények kapcsán. 

 

Jellyfish Barge kívülről

 

Az első fejezet bebizonyítja, hogy a növények rendelkeznek rövidtávú memóriával, sőt valószínűleg egy agy nélküli emlékezésről is beszélhetünk velük kapcsolatban. A fejezet a mimózát hozza példának, melyet már a XVIII-XIX. században is vizsgálgattak a természettudósok. Mancuso az elődök ötletéből kiindulva tökéletesítette bizonyítási elméletét. A második fejezet megismertet bennünket a BIOIN fogalmával, mely egyfajta növényi működést alkalmazó robottechnológia. Ez a projekt szerintem még finomításra vár, valószínűleg a modellek tökéletesítéséhez szükséges anyagi háttér megteremtése fog áttörést jelenteni. Az ötlet a növények ellenállási mechanizmusainak sikeréből indul ki. 

 

Bükköny

 

A harmadik részben úgy jelennek meg zöld barátaink, mint utánzóművészet. Bizony, léteznek olyan növények, melyek képesek felvenni a mellettük élő növények, vagy környezet alakját. A fejezet azt a nagy kérdést kutatja, hogyan lehetséges ez, ha nincs a növényeknek szeme? Már, ha elfogadjuk a korábbi részben tárgyalt agy kérdését. Teljesen elképesztő összefüggések jelennek meg szemünk előtt. ez a rész azért volt az egyik kedvencem, mert az itt vizsgált tavaszi bökkönyt én is górcső alá vettem a nyáron. Ez a kis egyszerű gyomnak tekinthető futónövény a lencséhez hasonló termést növeszt. Az én tapasztalásomat az volt, hogy a begyűjtött hüvelyeket egy tálkán szállítottam haza. Nem voltam túl messze a begyűjtés helyétől, de hazafelé hatalmas robajokra lettem figyelmet, ami a tálkám felől érkezett. Az apró magok a rázkódás hatására egyenesen kirobbantak a hüvelyekből. Ez órási utazási lehetőséget jelent a 2 milliméter nagyságú magocska számára. (Itthon el is vetettem, ami megmaradt nekem.) A következő rész az állítólagosan nem mozgó növények mozgását elemzi. Na itt is olvashatunk izgalmas felfedezéseket. A modellünk ezúttal a hihetetlen "erodium cicutarium" , hétköznapi nevét a bürökgémorr lesz. 

 

Ezután a manipulációs mesternövényekről lesz szó, élükön az erős paprikával. Sok megdöbbentő dologgal találkozhatunk a kötetben, de a hatodik fejezet igencsak megköveteli, hogy másként tekintsünk a növényekre. A növényi demokráciáról lesz ugyanis szó. Az olasz tudós egészen messziről indul eszmefuttatásában, és nem kevésbé messze érnek véget gondolatai. Vajon tényleg tanulhatunk kooperációt ezektől az egyszerű élőlényektől? A következő, nyolcadik rész az építőművész növényekkel ismertet meg bennünket. Lehetnek-e ötletadói a növények a toronyházak energiatakarékosságában? A filotaxis elrendezés hasznosságát már Leonardo de Vinci is észrevette. Miért ne használhatnánk mi is a természetben megtalálható praktikumot? Az 1851-ben, Londonban zajló világkiállítás Crystal Palace (Kristálypalota) épülete szintén egy különleges növényről lett mintázva, a lenyűgöző Victoria Amazonica tavirózsáról. A növényt egyébként mindenki megnézheti, aki a budapesti Füvészkertbe ellátogat. Sajnos a csupán két napig virágzó tavirózsa szépségét én is csak bimbó formájában láttam. Viszont az akár 45 kilót is elbíró levélszerkezete az, ami lázba hozta az építészeket. 

 

 

Szó van még a kötetben az űrhajós növényekről, leginkább arról, hogyan viselkednek a gravitáció hiányában. S az utolsó blokk, a már korábban említett tengervíz felhasználásának lehetőségét mutatja be a növénytermesztés szempontjából. Ezeknek a hihetetlen összefüggéseknek illusztrálása rendkívül fontos, és a könyv legnagyobb erénye pont az, hogy minden állítását fotókkal, érthető sémarajzokkal erősíti meg. Nem mondom, hogy mindent megjegyeztem vagy értek ebből. Ezen persze senki se csodálkozzon, hiszen Mancuso állításai szembe mennek mindazzal, amit eddig a növényekről tanultunk, tudnunk vagy gondoltunk. Az elfogult kutató minden sorát átitatja a növények iránti tisztelete és szeretete. Nem véletlen, hogy könyvének alcíme is a jövővel kapcsolatos, hiszen ő a növényektől való tanulásban látja a jelenlegi civilizáció problémáinak megoldását. 

Mancuso a kutató szemüvegén át foglalkozik a témával, a világ teremtettségének kérdését, a teremtésvédelmet nem hozza szóba kifejezetten, de alapállítása, mely a növények tökéletességét tarja szem előtt, mégis megszólalni engedi ezt a hangot is a figyelmes olvasóban. 

Izgalmas, érdekes kötete, nem baj, hogy csak felvetés szintjén foglalkozik a témákkal, ilyen is kell, hiszen nem mindenki tudományos minőségben akar minderről olvasni. Nekem csak annyi volt vele a bajom, hogy egy-egy növényt ragad ki állításai igazolására, az összes növényre nem igazak ezek az állítások. De ha van olyan növény, ami mimikrit használ, vagy mozogni képes vagy manipulálja  a környezetét, akkor ezzel mindenképp érdemes lesz foglalkozni a jövőben. 

Hozott pontszám: 4

 

 

Photo credit: Alessandro Moggi

 

Olvastam még a nyáron...

 

Elmaradt pár beszámoló néhány nyári olvasmányélményemről, ezekről most egy kis rövidebb szösszenet következik. 

 

Bakó Zoltán - Tar Anikó: JEL-zés 

Egy zarándoklat igaz története 

Hiszem, hogy életem nem a véletlen műve, nem golyóként csapódok ide-oda egy flipper játékgépben, hanem egy sokkal nagyobb és tágasabb dimenzióban értelmezhető csak helyesen. Ez a tágulat időben és térben ugyanúgy megvan, mint látható és láthatatlan valóságokban. A jelek olyan szimbólumok, melyek tartalmát szintén csak ugyanilyen kiterjesztésben értelmezhetjük. Szeretjük leegyszerűsíteni a dolgokat és instant módon alkalmazni, de ha csak egyetlen „jel” tartalmába belegondolunk, rögtön érezzük az évezredek üledékként egymásra rakódott gazdagságát.
Anikó és Zoli párként élték életüket Dublinban, amikor mindketten olyan jelzést kapnak, ami arra biztatja őket, hogy kelljenek útra. A gyaloglás és úton levés belső síkon is zajlik. Ennek történetét ismerhetjük meg a kötetben, ami különös hangsúllyal fókuszál a jelekre.
A memoár jellegű könyv szerzőit még véletlenül sem szeretném megbántani, tisztelem azt, ahol tartanak, de sajnos nekem ez nagyon nem jött be, mást vártam.
Lehet, hogy megéléseik sokkal mélyebbek, de nem ez jött elő a sorok közül. Más megélni és más írni róla.
Ennek ellenére sok dolgot megtudunk a totemállatokról még akkor is, ha az egy cipő emblémáján jelenik meg például, és azt is láthatjuk, hogyan vehetnek részt ezek a jelek az életünkben.

Hozott pontszám: 3  

Rachel Carson - Néma tavasz

Ez már nem a nyár, hanem szeptember első olvasmánya volt, de nem akartam bővebben írni róla. Az érdekes kutatásokat és megdöbbentő összefüggéseket bemutató írás különösen megjelenések ideje miatt fontos, 1962. Sajnos az idő  a szerző minden szavát igazolta. 

Rachel Carson könyvére nagyon sokan hivatkoznak az utóbbi időben, szinte alapnak számít az ökológiai, botanikai könyvekben. Sajnos már csak a könyvtár polcain lelhető fel, az is csak nagy utána járásra.
Teljesen elképesztő mindaz, amit az ökológus-tengerbiológus szerző könyvében összegez. Egy hatalmas tanulmány arról, hogyan hatnak a növényvédőszerek a populáció minden részére és tagjára. A világháborús fegyverkezések következtében egyre több vegyi méreg általános használata terjedt el a mindennapokban. A műtrágyázás és rovarirtó mérgek használata azonban nem lokalizálható egy adott élőlényre, hanem a tápláléklánc és az azonos élettér miatt többé-kevésbé minden átitatódik vele. Ennek a hatása már az első évtizedekben érzékelhető volt, és számos kutatást és megfigyelés tárgyát képezte. Rachel Carson ezeket a kutatásokat és észleléseket gyűjtötte egybe kötetében és jelentette meg az 1960-as évek elején. Mondanom sem kell, hogy szőnyeg alá akarták seperni az ijesztő adatokat, de szerencsére napvilágra kerültek és hatósági intézkedések születtek ezen anyagok mezőgazdasági kiiktatására. A legveszélyesebb ezek közül a hírhedt DDT és a klórozott szénhidrogének. Szerencsére manapság Európában ezek a veszélyes vegyszerek már nem használatosak. ( De nem nyugodhatunk meg egészen, hiszen számos import termék származik olyan helyről, ahol még használatban lehetnek – ahogy lehet hallani az egészségvédő előadásokban. )
Noha talán már mindenki hallott azokról az összefüggésekről, melyekről az írónő beszámol, mégsem lehet ezt eléggé hangsúlyozni, és az olvasottak tükrében tovább gondolni mit viszünk be szervezetünkbe. Rachel Carson érdekesen és olvasmányosan ír, mégis nekem ez az egész téma sok volt, szinte tapintottam azt a rengeteg kemikáliát, ami körülvesz. Bevallom, hogy egy tanulmány éppen elég lett volna a témában és ilyen kimerítő mélységben nem érdekelt a dolog.

 

Macuo Basó -  Százhetven haiku

Fodor Ákos fordításában

 

A nyári táborunk idei tematikája az ősi kultúrák voltak. Egy régi National Geographic újságban olvastam utána a majáknak, izgalmas képeket vittem a gyerekeknek, sőt szinte elloptam egy képírásos vésetüket alkotómunkánkhoz. A tábor végén átlapoztam az egész újságot és csodálatos képekre lettem figyelmes. A 2008 februári számban ugyanis volt egy cikk Basóról, a haiku-mesterről. A világot és hírnevét is hátrahagyva indult   Honshu ősi ösvényein a mélabús költő. Csodálatos képekben megfestett versekkel tért haza, mely  a természet és lélek harmóniáját énekelte meg. Az 1689-es zarándoklat úti beszámolói szintén haikuk formájában  maradtak velünk. A cikk versekkel és fotókkal tűzdelt leírása eszembe juttatta, hogy nekem is lapul egy pici Basó kötetem a polcon, amit még a Terebess Kiadótól rendeltem. Így nem kellett azzal a néhány haikuval beérnem, amit Howard Norman emelt ki. 

Fodor Ákos pár soros köszöntője megadja az olvasáshoz szükséges alaphangot, kiemelve azt, hogy a haiku kettőt tesz költővé, leíróját s olvasóját, hogy Harmadikká váljanak. "Boldogok, akik -ha egyetlen haiku pontjában is- találkozhatnak és megérinthetik egymást" 

Négy évszak; tavasz, nyár, ősz és tél csokrába szedve találhatjuk a verseket, melynek mindegyike egy nem megírt, hanem megélt életérzés és meglátás lenyomata. A versek adta letisztultság, a sorok egymás mellé állított képei egységgé kívánják simítani a létezés minden darabkáját. Verset olvasni lelassulás, és ezt különösen igényli a kötött formájú haiku. Basó sorai a békés táj és természet falai közé vezetnek; rozzant kalyibák, madár és fellegek, tücsök és dinnye, jégcsapnyi hagymák, Szent Kert és holdvilág a Valódi Vándor kincse. 

Botor dolognak tartom úgy haiku írásba fogni, mímelni a költészetet, hogy nem érezzük át a lehelet finomságú ábrázolás egyszerű, de tartalmas voltát, és hogy nem vagyunk tisztában azzal, hogy a leírt szavak szimbolikus,  gazdag jelentéstartalommal bíró kapszulák. Egy ősi tudás ecsetvonásaiból adódnak össze a versek, melynek hátterében szemlélődő és merengő megfigyelő lakik. E nélkül csak formailag lesz haiku a vers. Szerencsére Basó sorai elringatnak, tizenhét szótagban adják át, mit élt át évszázadokkal korábban  utazó. 

Jó ezt újra és újra elővenni, nem baj, hogy pici, hogy rövid. Egyetlen vers is elég lehet egy hétre. 

Hozott pontszám: 5