Apáti Miklós - Ne öld meg a fehér kígyót!

Rendszeres olvasóként is megélem, hogy nagyon nehéz kiválasztani abból a mérhetetlen bőségből, amivel a ma embere rendelkezik, hogy melyik könyvet olvassuk el végül. Idén, az eddig megkezdett 51 olvasásomból 19 könyvnél azért döntöttem mellettük, mert valaki személyesen ajánlotta, vagy olyan összegzést írt róla, ami hatással volt rám. Pedig a friss megjelenésű kiadványok által a kiadók igen erős vásárlásra késztető hatást próbálnak ránk gyakorolni, hogy őket válasszuk. Szó se róla, valóban nagyon nívós kötetek jelennek meg, ami a külcsínt illeti, s néha én is hagyom magam elcsábítani. Arról nem is beszélve, hogy nem csak a küllemét illetően frissek ezek a kiadványok, hanem témáikban is aktuálisak tudnak lenni. Summa summarum, nehéz a sok csillogó szépség mellett olvasásra kiválasztani egy olyan könyvet, mint  Apáti Miklós 1988-ba megjelent kötete. Ilyenkor aranyat érnek az ajánlások. Ne becsüljük le őket!

Baráti ajánlás ide vagy oda, ami a könyv mellé szegezett -bevallom-, az elsősorban a stílusa volt. Már a második, harmadik oldalon tetten érhető a groteszk ábrázolás borzongató kettőssége. A moly adatbázisában ez nem szerepel a könyv címkéi között. Viszont idén, mióta újra elolvastam Örkény Egyperces novellák kötetét, sokkal közelebb áll hozzám a stílus és azon kapom magam, hogy fejben szépen én is írom a magam groteszk történeteit. Nem volt ezzel másként a könyv főhőse, Skurcz János sem, aki élete közepe tájékán abban reménykedik, hogy megtisztulhat, hogy bűneit és erényeit bevallva másvalaki lehet, miközben megőrizheti korábbi személyiségét is. Ezért "egy csillagtalan és ködfoltos, didergető éjszaka" felhívja a Gondolat Kiadót. Ez az a pillanat, amikor az ember ki akarja adni a gondolatait, csak úgy, szakterület nélkül. No nem azért, hogy kiadják, hanem, hogy ő maga adhassa ki magából. Egy jó kiadóban erre is van lehetőség, így kerül főhősünk Nádai Klára, a regényben csak Nádai kezei közé. A lektornő arra kéri, hogy Skurcz írja le gondolatait. S ezzel kezdetét veszi az a kettős utazás, ami főhősünket a múltba vezeti, miközben elhagyva jelen életkörülményeit, -nevezetesen a notórius öngyilkosságot elkövető feleségét és két fiát-, és Nádaihoz költözik, annak ikerfiúcskáihoz és édesanyjához. Skurcz egy laborban dolgozik, de gondolatainak leírása sokkal több időt igényel, mintsem főállása legyen az embernek, no meg az AIDS is akkor kezd tombolni, mi lesz, ha megfertőződik munkája során, nem vitás, be kell fejezni a kenyérkeresetet. Így válik befogadottá és eltartottá élete közepén a férfi.

A regény mindvégig ezen a két szálon halad, ahol a múlt és a jelen ábrázolásában is megvan annak az érzése, hogy soha nem lehet tudni, hogy mindez valójában is így történt meg, vagy több benne a torzítás? Olyan ez, mint amikor kívülről nézünk egy korcsolyázó embert, aki hol a bal, hol a jobb lábát lódítja egyre kijjebb, nevetnénk, hogy ez milyen vicces, micsoda életművész az illető, de közben aggódunk egyre szétcsúszó lábai miatt, közelgő bukását vizionálva. Persze a műfaj soha nem engedné meg, hogy főhőse a semmibe hulljon, mindvégig alatta tartana egy pókhálót, egy hihetetlen menekülő útvonalat. Szóval nézzük csak bátran egyre kacsázó lábait, feledkezzünk bele meséibe, melyek finoman visszaidézik a körülbelül 1950-1980 közötti évek jelenlévő, de sokszor láthatatlan sajátosságait. 

"Majd leültem egy székre, innen jól láthattam az apám ágyának lábát helyettesítő két féltéglát. Ezekkel a féltéglákkal viaskodtam én egész életemben. Ezzel a takarékoskodó nyomorúsággal táplálkoztam, így ettem, így ittam. " - írja Gondolatait főhősünk, miközben szemünk előtt látjuk, hogyan jut el ténylegesen az egzisztencianélküliség és nincstelenség magaslatára élete közepén. A groteszk azonban nem engedi kicsinálni főhősét, aki másik lábával már siklik is tovább. Skurcz történetének erejét a benne megírt kapcsolatok adják, a barátok, a család, ismerősök és támogatók minden morbiditása mellett meglévő megtartó ereje. 

Szerethető figurái, abszurd eseményei és a valósághoz kapcsoló bizsergető kettőssége teszi emlékezetessé számomra ezt a könyvet, melynek első sora, hogy:  "E történet szereplői valamennyien kitalált személyek. Én is. "  

No persze :) Akkor én is, aki szintén a Ráday utca páros oldalán éltem sokáig. 

Szerettem ezt a tudatregényt; szerettem ezt a főhőst, ahogyan végignéz önmagán és kapcsolatainak gyűrűjében éli meg valóságát; szerettem, ahogyan nem akar politizálni, de teszi, mert nem lehet nem politizálni; és szerettem, mert annyira másként működött, mint én, de közben beengedett világába. 

Hozott pontszám: 5 

 

 

Apáti Miklós (1944-2016)

 

"Annyit írtam, hogy azóta fáj a csuklóm, a karom, a hátam, talán még a toll is, amivel írtam. A legjobban mégis az fáj, ami elmúlt: az idő. Mert aki igazán ír, az vagy a korai, vagy a kései halált sejti meg. Nincs középkorúság az írásban. Középen csak a torzó van, teljes érték, avagy a teljes érték dicső ellobbanása: aligha. A fiatalság lánglelkűségét én elhajszoltam, elhessentettem magamtól. Nem vállaltam az ifjúságot, se az ifjúság előtt örök kísértőként járó korláttalan szabadságot. A vénülésre spekulálok tehát. A véletlen és kései halált remélem, azóta is.
    Öt esztendőn át gyűltek a teleírt papirosok. Mi lett velük? Lehet, nekem már nincsen semmi sorsom. De a papíroknak van. Lett! Erről, a papírok sorsáról szól ez a könyv. Tehát nem a szereplőkről, tehát nem rólam. Mi csak annyiban vagyunk benne, amennyiben e papírok sorsába beleszóltunk."

 

"Kell lenni valaminek a halálos komolyság és az életveszélyes komolytalanság között, egy résnek, ahová az ember bármikor berejtheti önmagát. Mert különben… elpusztul a házával együtt."

"Van úgy, ha már döntésre nincs idő, hogy bármi kapóra jön: az ember kihajol a saját helyzetéből, mint a kanyarodó oldalkocsis motorkerékpár társutasa, s a kanyar, hála a másiknak, véget ér, a helyzet megoldódik, magától szinte."

Hiro Arikawa - Az ​utazó macska krónikája (Az utazó macska 1.)

Csak most jutott eszembe, ahogy ezt a bejegyzést elkezdtem átgondolni, hogy én egyáltalán nem szeretem az olyan könyveket, ahol az elbeszélő egy állat. Az utazó macska krónikájánál azonban sokkal jobban összesimultak bennem az állat és az emberi gondolatok. Nana, a kóbor kismacska meséli el történetét, hogyan talált rá Szaturo, miként vitte magával egy autós kalandra, egy nagy utazásra, hogy új gazdit keressen neki. Nana egy igazi vagány macsek, epés megjegyzései, jó humora elrejti, hogy valójában milyen érző szív és hűség lapul benne. 

Évekkel ezelőtt, amikor elkezdtem olvasni Murakami Haruki könyveit, azt gondoltam, hogy nocsak, ez az ember hogy szereti a macskákat! Azóta a könyvespolcomon a kötetei elé beköltöztettem egy kis faragott cicát is. (Aki most épp elkóborolt, de hát a cicák már csak ilyenek.) Viszont, ahogy egyre másra kezembe kerülnek japán könyvek, azt tapasztalom, hogy ez a macskaszeretet mintha az  egész japán kultúrára kiterjedne. Az biztos, hogy amikor a történetekben megjelenik egy macska, aki ha csak annyit tesz, hogy átvonul a színen, megtöri az események menetét, elágazásra viszi a cselekményt, kitágítja a figyelmet. Hiro Arikawa regényének központjában mindvégig Nana marad, mert valahogy minden őróla szól, még akkor is, amikor gazdája gyerekkoráról és diákéveinek alakulásáról beszélgetnek a szereplők. 

Szaturo életét egy tragédia árnyékolja be, veszteségeiben valahogy egyedül marad lelkének legmélyén, egészen addig, amíg meg nem találja kocsijának motorháztetőjén a kis gazdátlan cicát. A sokat veszített gyerekek magánya szinte feloldhatatlan marad, legyenek bár százával barátaik, a másik elvesztésének féleleme örökre tanyát ver bennük. Szaturo ezzel a kismacskával tudja  megosztani életét, s amikor arra készül, hogy elajándékozza őt, egy olyan utazásra viszi, ami igazi bakancslistás kívánság lenne. Nem ül repülőre, hogy annak csomagterébe bepakolva cicáját órák alatt ott legyen a célállomáson, hanem napokon keresztül együtt zötykölődik vele ezüst színű furgonjában. Mint minden utazás, így ez is tele lesz találkozásokkal idősekkel, gyerekekkel, állatokkal, barátokkal, kihívásokkal no és élményekkel,  hogy annak végén, immáron mindent megértve visszaérkezzünk a kiinduló ponthoz ugyanúgy, de egészen máshogyan. 

Az egész könyvet egy kifinomult, érzékenység járja át. Apró mozdulatok, figyelem, amivel Szaturo a macskája igényeire reagál, miközben ez nem egy ajnározó, kényeztető, tömény szeretet. Ez a szeretet nem fojt meg, nem lehet belefulladni a túlzásokban, hanem az a gyöngéd, gondoskodó, de szabadságot biztosító kapcsolat, amire valójában szüksége van mindenkinek. Eszembe jutott róla a gyermeknevelés is, a minőségi szeretetet adó kapcsolatok, de leginkább a jelenben levés művészete. Most megadni a másiknak azt, ami örökké vele marad. 

Van a könyvben egy jelenet, ami annyira megragadott: 

"Ha néha Szatoruéknál aludt, egy padlóra tett matracon, a barátja ágya mellett, gyakran ébredt a hajnali órákban, hogy négy mancs trappol végig rajta. Kevés dolog tudja felülmúlni azt az érzést, amikor az ember az éjszaka közepén megérzi egy macska négy mancsának súlyát a vállán. Ha átnézett barátjára, láthatta, hogy Hacsi labdává gömbölyödve alszik Szatoru mellkasán...." 

Szatoru barátja, a történetet mesélő Koszuke ugyanezt szeretné átélni. Valójában ebben a jelenetben nem azon van a hangsúly, hogy de jó lenne, ha valaki nyomná minden éjjel a mellkasunkat, hogy alig kapjunk levegőt, hanem valakivel megélni egyfajta tökéletes egységet. 

Hiro Arikawa regénye a meghitt barátság, a hűséges kapcsolat, egység és szeretet utáni vágyunk megjelenése egy macska - ember kapcsolatban. 

A borítón megjelenő "nemzetközi bestseller" meg "szívfacsaró" kiemelések kifejezetten riasztanak engem. Annyira el kellene most ettől vonatkoztatni! De tényleg, minek az ilyen?

Hozott pontszám: 5

 

 A kép csak  illusztráció. Az egyik kedvenc képen a pinterestről.

Géczi János - A ​muszlim kert

Géczi János neve nem volt ismeretlen számomra, tavaly már beleolvastam "A rózsa labirintusa" című munkájába, mely a rózsa jelképének hagyományát kutatja. A varázslatos kiadvány ismeretgazdagságát gyönyörű illusztrációk fokozzák a tökéletesség szintjére. Mégis, akkora figyelmet igényelt tőlem, annyira aprólékos volt, hogy nem olvastam tovább. A muszlim kertekről szóló tanulmányának erénye pont az, hogy a témával  ismerkedő számára megadja a megfelelő információt, de képes az ember olvasás közben egyben látni az egészet. Igaz, hiányoznak a színes képek, de a fekete-fehér illusztrációk segítenek magunk elé képzelni a leírtakat. 

Számomra a kert magában hordozza a tökéletesség érzését. Sokszor megjelenik álmaimban, meditációim és vágyaim színtere is egyben. Szimbolikus értelemben is régóta használják a kultúrák és a vallások is. A kert a mindenség kicsinyített mása, a benne található  élőlényeg egymásra utaltsága az univerzum létezőinek kapcsolatát tükrözi. Hosszasan lehetne tűnődni azon, hogy mi mindent jelent a körbe kerített, táplált, gondozott kert az idők kezdete óta, de az antik időktől kezdve, a bibliai kert motívumokon át minden megközelítésben van egy közös vonás, mégpedig a földi bőség. 

Géczi János mielőtt rátérne a muszlim kertek sajátosságára arab forrásokra hivatkozva előbb röviden a földmívesség tudományának gyakorlati gyökereiről beszél. S bár a föld volt a muszlim világ fő gazdasági forrása, de ennek termékenysége elképzelhetetlen volt a víz jelenléte nélkül. A vízszegény vidékeken elképzelhetetlen volt a kert létrehozása és életben tartása. Ezért a szakszerű öntözés megoldása a kertekben megkívánta az uralkodók, a tudósok és a parasztok együttműködését. S ha megvan a földünk és a vizünk, akkor kezdődhet a kertészkedés. A muszlim világ városai a mecset köré épülő nagycsaládok, fallal körülvett létesítményei voltak.  A települések közti természetes vagy mesterséges növényvilágot szívesen látogatták az emberek pihenés céljából is. Lassan ez a fauna beköltözött a városfalak közé, ahol zárt, intenzív eljárásokkal tartották fent őket. A szerző bemutatja azokat a gyümölcsöket, melyet részesei lettek a létfenntartásnak, majd beszél a kertészkedés elméletéről.  A munka nem csupán a fagondozást és földművelést jelentette, hanem asztrológiai és mágikus ismereteket is követelt. A növények gondozásában figyelembe vették a bolygókkal való kapcsolatukat is, amiben a Hold állása meghatározó volt. 

Lassan megérkezünk a kert szimbólumrendszerének ismertetéséhez. A kert modelljévé az a Paradicsomkert vált, mely a Koránban jelenik meg. A muszlim kert egyszerre képes  esztétikai, morális és intellektuális megközelítést adni a hívőnek. Ebben szerepe van a kert geometriai szerkezetének is. A kert fogékonnyá teszi az embert az értékekre, melyeket az érzékszerveken keresztül fogadunk ugyan be, de ugyanakkor a szellemiség is megmutatkozik bennük. Ezzel a szemlélettel közelítünk a kert elemeinek megvizsgálásához. Természetesen megjelennek a könyvben a rózsák is. Nehéz lehetett a szerzőnek itt meghúzni a határt, hogy mit adjon tovább ebből a gazdag tudásanyagból. 

Többféle muszlim kert létezett, voltak temetőkertek, paradicsomkertek, palotakertek, mediterránium kertjei, illetve a muszlim kertek történelmileg utolsőként létrejött változatai, az indiai muszlim kertek, melyeket a mogul uralkodók birodalmában hoztak létre. Ezek a kertművészet legszebb alkotásai, s egyidőben pompáztam az európai reneszánsz kertekkel. A tanulmány végén az Oszmán Birodalom kertjeiről esik szó.

A kötet mindvégig tárgyilagosan kezeli a kert témáját, és annak ellenére, hogy mind irodalmi, mind kulturális szempontból bemutatja a vallási életben és szimbólumrendszerében meghúzódó gazdag jelentéstartalmát, nem válik tanítássá. Viszont amiről ír, az alapjául szolgál annak, hogy mélyebb megértésekhez jussunk. Olyan, mint a meditáció tárgyának megismerése, ami nem jelenti magát a "megélést". 

Bár megvettem a kötetet, utólag vettem észre, hogy itt is elolvasható: A muszlim kert

Hozott pontszám: 4

 "A muszlim kertek ugyan történetileg igen változatos módon alakultak ki, s földrajzi területenként rendkívül eltérő formákban valósultak meg, mégis mutatkoznak bennük közös vonások. Ezekért nem a gyakran azonos növények, a hasonló növényhasználati módok, a nem ritkán megegyező agronómiai eljárások a felelősek, hanem az a szimbólumegyüttes, amelynek kialakulását a Korán és a hozzá társuló hagyomány szabályozta. A muszlim kertek a kereszténységétől eltérő szemlélet- és gondolkodásmódot, attól különböző mentalitást képviseltek: tulajdonosuk  vágyakozását a tudásra és a hitre, melyek nem zárják ki, hanem feltételezik egymást. Ezek a kertek többnyire a Paradicsomot mintázzák - a földön."

 

  

Bábur Name mogul kertje 1590

 

 

            The Queen’s pavilion (Shalimar Bagh) | C.M. Villiers Stuart

 

 

Rashtrapati Bhawanmogul kertje Delhiben

 

 

 

 Képek forrása:  https://www.theheritagelab.in/mughal-charbagh-paradise-gardens/

 

 

 

A. P. Okladnyikov · A. I. - Martinov Szibériai ​sziklarajzok

Bár félbehagyott könyvként jelenik meg ez a kötet nálam, egyáltalán nem jelenti azt, hogy bármi baja is lenne. Mivel több mint kétszáz oldalt elolvastam belőle, kaptam némi rálátást, ennek tükrében osztom meg gondolataimat.
Diószegi Vilmos könyvében többször is említi Okladnyikovot, azt a tudóst, aki bár folyton úton van, terepről terepre utazik, mégsem sajnálja az időt, hogy tudását és segítségét megossza a magyar kollégával. Diószegi A Sámánok nyomában című könyvében olyan képet fest az orosz professzorról, hogy kedvet kaptam többet tudni róla. Egyébként valószínűleg mindkét kutató ugyanazzal a megszállottsággal volt átitatva, mely hideget, éhséget és lemondást nem ismerve űzte őket a legkisebb nyom, a legapróbb hipotézis kibontásának nyomába.
Tehát ezért kerestettem ki a könyvtár raktárából Okladnyikov és Martinov Szibériai Sziklarajzok című könyvét.

Könnyű megfeledkezni arról az aprócska tényről, hogy az eredetileg 1972-ben megjelenő könyv idejében minő bátorságot jelentett olyasmit kijelenteni a Szovjetunióban, hogy már az i.e.IV. évezred embere is felsőbb erőket hívott segítségül mindennapjaiban. Okladnyikov kutatásai szerteágazóak, nem csupán a sziklarajzok, hanem az ősi társadalmak összefoglaló története és kultúrája is foglalkoztatta. Régészként egész életét ennek a témának szentelte.
A könyvet Hoppál Mihály alapos tanulmánya nyitja meg, mely bevezeti az olvasót a Jenyiszej és Angara folyó között elterülő hatalmas területen létrejött uráli népek lakta vidék egységes kulturális jegyeibe. Okladnyikovék az 1960-as évek elején fedezték fel a Tom folyó mentén a helyenként nagy számban megjelenő sziklarajzokat. Az Írott sziklán például körülbelül háromszáz kisebb – nagyobb rajz fedezhető fel. A jelek feltárása maga után vonja az értelmezés kérdését. Jelekről és jelképekről már eddig is volt forrásanyag a sziklaművészetben, de vajon mi lehet a megfejtése a hajdani jelbeszédnek Szibéria vidékén? Mennyiben realisztikus és mennyiben szimbolikus ez a megjelenítés? És legfőképp, mi volt a szerepe a sziklarajzoknak akkoriban? A bevezető kitér arra, hogy ezeknek a sziklavéseteknek és a világ más pontján felfedezett sziklarajzoknak vannak hasonló vonásaik, sőt témáik. A szibériai sámánizmusban, melynek megjelenését az i.e. I. évezrednek tehetjük mindig is nagy szerepe volt az állatoknak. A sámán állatalakja mögött az az ősi hiedelem áll, hogy minden szent, ami állat – hiszen az emberi létezés fenntartásának zálogai. A sziklavéseteken megjelenő sámán alakokról, azok felismeréséről, a profántól való elkülönítéséről is megtudhatunk részleteket. Egészen megdöbbentő, hogy évezredek múlva is létezik olyan szimbólum, aminek olvasata ugyanaz, mint keletkezésének idejében. (pl. sugaras korona fejdísz) Ahogy Hoppál Mihály írja, „szovjet kutatók sora dolgozta ki annak módszertanát, hogyan lehetséges írásbeliséggel nem rendelkező népek történetének és szellemi hagyományai eredetének rekonstruálása.”
A helyi lakosok már régen felfedezték környékükön azokat a sziklába vésett és rajzolt ábrákat, melyeket ősi festékfélékkel színeztek meg. Mindig is tudni szerették volna, mit üzennek az ősök? A „Piszanyica”, azaz "írott szikla, írásos kő ábráit mindig is vallásos tisztelet övezte. 1962-ben Okladnyikov és társai is végre találkozhatnak ezzel a nyomokkal. Többször is visszatérnek a területre, hiszen a viszontagságos idő nem mindig teszi lehetővé, hogy kutatható, egyáltalán láthatóak legyenek ezek az ábrák. Bár már a XVII. században készült feljegyzés a rajzok megtalálásáról az igazi kutatás csak az 1960-as évek derekán indulhatott el. Erről a feltárásról és értelmezésről szól tulajdonképpen a könyv.
Szó van benne a sziklarajzok felfedezésének történetéről, a rajzok gyűjteményéről, időmeghatározásról, stílusjegyekről és arról a világképről, melyet a rajzok sugallnak.
A könyvnek csak a középső részét hagytam ki, mely a különböző korok stílusjegyit tárgyalja, az már nekem túl részletes volt, elvesztem benne. Viszont jó, hogy visszatértem a könyvhöz, mert a kötet számomra legizgalmasabb része pontosan a sziklarajzokon alapuló világkép értelmezés. A rénszarvasok figurái, a maszkok, mitikus lények, szörnyek, napábrázolások mellett szó van a rendre megjelenő csónakokról, melyek az ősök országába vivő, két világ között kapcsolatot teremtő eszközök, a sámánkultúrában egyéb eszközökön is felfedezhető mintázatok.
A rengeteg rajzos illusztrációt tartalmazó kötet laikusok számára is közérthető módon foglalkozik a témával. A könyv végén pedig fotók segítségével mi is megnézhetjük a sziklarajzokat.
Olvasás során egyszerre érezhetjük azt, hogy izgalmas és természetes az ábrák értelmezése. Amit szerintem még fontos hangsúlyozni, hogy egy olyan vidéken és nép körében folyt a kutatás, ahol hiányzik az írásbeliség, vagyis a szájhagyomány és átörökített tárgyi hagyománykultúra mellett kiemelkedő szerepet tölthetnek be azok a sziklarajzok, melyek a múlt lenyomatai.

 

Hozott pontszám: 4,5

Bauer Barbara - A ​leggazdagabb árva

Mivel az idei nyaralásom fő célja a Szabadkígyósi Wenckheim kastély meglátogatása volt, így elkerülhetetlenné vált, Bauer Barbara könyvének elolvasása. A szerző a történet megírása előtt két évet töltött a kastélyban, tájékozódott mindenről, s a rendelkezésére álló adatokból összegyúrta Wenckheim Krisztina fikciós történetét.  

Bárcsak minden vár, kastély, emlékmű megismeréséhez kapcsolódna egy ilyen olvasmányos regény, sokkal jobban tudnánk értékelni a látottakat. (Sok évvel korábban megfogalmazódott bennem már egy hasonló gondolat, hogyha ismernénk egy-egy könyv, színmű megszületésének sztoriját, mennyivel szerethetőbb lenne számunkra mind.) A regény szálai 1847-ig vezetnek a múltba, amikor gróf Wenckheim József Antal 67 éves korában feleségül veszi az uradalom  kulcsárnőjének 22 éves lányát, Scherz Krisztinát. 1849-ben megszületik leányuk, Wenckheim Krisztina, aki egyben a gróf egyetlen gyermeke is. Sajnos az édesanyja gyermekágyi lázban hamarosan életét veszti, így az apjára marad a kisleány nevelése. Nem sokra rá ő is meghal, így marad Krisztina 3 évesen árván, s lesz az ország leggazdagabb árvája is. A gazdag forrásanyagot felhasználva Bauer Barbara szépen felépíti a kislány életét. A történet egyik érdekessége, hogy a kor híres írója, Jókai Mór Wenckheim Antalról mintázza az "Egy magyar nábob" alakját. S még az is megtörtént eseményen alapul, hogy az unokaöcs koporsót küld nászajándékba a grófnak, hogy inkább a halálra gondoljon, ne nősülésen törje a fejét. Ez az érdekesség is belekerül a regénybe, mint ahogy Krisztina neveltetésének egész története. Az alig 8 éves leány saját versével köszönti Ferenc József uralkodó feleségét, Erzsébetet, akiben ez örök nyomot hagy. A valóság és a regény eseményei plasztikusan építik fel Krisztina alakját, amihez a szabadkígyósi kastélyban látottak értékes kiegészítőül szolgáltak. Magamban már szét sem tudom választani ezt a három forrást, olyan simán sodródtak eggyé. 

A regény leginkább egy leányregény hangulatát kelti bennem, ha lennének modern pöttyös-csíkos könyvek, ennek mindenképp ott lenne a helye a sorban. Inkább a gyermekkort és felnőtté válást, illetve az első szerelmet mutatja be nekünk romantikus művében a szerző. A különleges személyiségű, okos és komoly gyermek Krisztina korának haladó szellemiségű, igazságos grófnőjévé válik majd. A  rászorulók támogatása mindig fontos szerepet töltött be életében; árvaház, kórház és gimnázium építését is támogatta élete során. Ebben nagy segítsége volt férje, Frigyes is. Bár unokatestvérek voltak, nincs okunk feltételezni, hogy csupán érdekházasságról lett volna szó, hiszen hét gyermekük született. Ahogy a valóságban, úgy a kötetben is megjelennek a kor kiemelkedő személyiségei, többek közt a szabadkígyósi kastély tervezője, Ybl Miklós is. 

A leggazdagabb árva című könyv  időutazás, mely hűen mutatja be egy gyermek látószögéből az árvaság nehézségei mellett azt a felelősséget, melyet a felső osztályt vállalt jó esetben. Hiszen támogatásuk egyszerre volt a fejlődés motorja és a megélhetés lehetősége. 

Hozott pontszám: 4,5

 

 

 

 

Kácsor Zsolt - Pokoljárás ​Bipoláriában

Sajnos csak most, több, mint két héttel az olvasás után tudok írni Kácsor Zsolt könyvéről, s ami még inkább eltávolított a történettől, az nem is a két hét, hanem, hogy épp szabadságon voltam. Ideális napok szemben azzal a hétköznapi valósággal, amit a szerző pokoljárásként nevez meg. 

Mivel olvasója és nem terapeutája vagyok a szerzőnek, így inkább irodalmi oldalról közelítek a kötethez, mely teljes mértékben elhiteti olvasójával, hogy bekerült egy mennyet és poklot megjáró ember legbelsőbb énjébe. S nem csak bekerült, hanem be is záródott mögötte az ajtó, innen már nem is vezet kiút. Muszáj az ő szemével látni a dolgokat, muszáj vele skandálni a versikéket, számolni a számlálhatót, keresni az ellenséget és beleveszni az önleértékelés megkötöző gombolyagjába. Reménykedni, hogy egyszer majd jobb lesz, talán már holnap is elmúlik ez az átok, leállni a gyógyszerrel, majd tapasztalni, hogy naiv kis ábránd volt mindez. 

Rabjává tett ez a történet, mindvégig áltatott és altatott. A magát teljesen bemutató főhős, darabokból összerakott élete, ahol minden pici csavar kell, hogy működjön a kóceráj. Egyszerre önmagát uralni képtelen kiszolgáltatottság és hideg fejjel lemondani képes apa. A legmegindítóbb ez az apai szeretet volt, amely mindent megtett volna a kislányáért, az egyetlen vigasz és értelem, a legerősebb reménysugár. Hinni és remélni akarok én is a főhőssel, miközben másról sem olvastam, csak arról, hogy mi a totális valósága a bipoláriának. Egy ketrec, ahonnan nem szabadulhatok, amiben az önmagunk értékességébe vetett hitünket nyiszálják szét a napok. 

RTLMTLNSG lenne mindez? A kihagyott magánhangzókkal jelölt szavak -mely a héber nyelv sajátja- nem csak a fejezetek címei lesznek, hanem a főszereplő töprengéseinek tárgyai is. Ezek a gondolatok okosak és tündökölnek, mint a nap, logikusak és szárnyalnak, nem pokoljárás, hanem utazás Bipoláriában. Magyarázzák a nyelv gyökerét és beültetnek a mánia hintájába, hogy onnan húzzanak le majd a mélybe. A fikciós elemek mibenlétét megsaccolni sem lehet, de nem is kell, mert kénytelenek vagyunk átadni magunkat a kilengéseknek. Egyszerre nem lehetünk kontrollálói és élvezői is az eseményeknek. Legyünk bátrak és belevalók az igazi megértéshez, ami egyben lehetőséget ad egy zseniális nézőpontban végigélt irodalmi élményre. 

Vége lehetett volna az összegzésemnek az előző mondatnál, ha a regényt tényleg csak irodalmi alkotásként kezelnénk. De ahogy magunkban sem lehet szétválasztani az emberi tényezők konténerét az alkotás konténerétől, úgy azt sem lehet eltávolítani a könyvtől, hogy önéletrajzi talajból nőtt ki. Kácsor Zsolt tesz is arról, hogy odakötözze szövegét a valóság bójájához;  nyomok vezetnek hozzá, nyomok a jelenéhez és múltjához. A szöveg egyszerre képes reagálni a jelenre és feltárni a múltban gyökerező okokat, lerántani lepleket, és önmagát is szembesíteni a tényekkel. Az esendőség végletekig megmutatkozó igazsága Ádámhoz, a testvéréhez vezet, hiszen az ő alakja szintén szerves része ennek az egésznek. 

Így tud egyszerre zseniális és megrendítő lenni Kácsor Zsolt kötete. Egy régen hallott mondat jut eszembe minderről, amikor a "Láthatatlan kiállítás"-sal kapcsolatos riportot hallgattam a rádióban. Ott mondta egy nem látó ember, hogy bemehetünk a láthatatlan kiállításra, érezhetjük azt, hogy ez szörnyű, meg nehéz, de a végén csak kijövünk és leszedjük a kötést a szemünkről és újra látunk, de ők nem. Becsukhatjuk a Pokoljárást Bipoláriában, elfeledkezhetünk minderről, de Kácsor Zsolt nem.

Végül az egyik legkedvesebb visszatérő öngyógyító sort idézem a könyvből: "Cs. Sz. A. is szeret téged, E. Z. is szeret téged, K. I. is szeret téged, K. E. is szeret téged, K. Cs. is szeret téged, Z.G. is szeret téged, M. S. is szeret téged, P. N. L. is szeret téged, P. S. Zs. is szeret téged, ebből meríts erőt, meríts erőt..." 

Hozott pontszám: 5