2023. július 31., hétfő

Lenz, Siegfried - Héják a levegőben

Ami leginkább megragadott ebben az alig pár nap eseményeit bemutató regényben, az a nagyon erős atmoszféra, melyet a szerző -elsősorban nyelvezetével, másrészt természeti képeivel- megteremt. "Héják voltak a levegőben." -kezdi történetét, és ezzel behívja az egyfelé figyelés mozzanatát, ami sokszor, akárcsak egy jelszó, megállítja az események individuális értelmezését, és egy közös fókuszba tereli a szereplőket. Ami nem is olyan egyszerű, hiszen a történet feszültségét a politikai nézetek szembenállása, a diktatúra primitív durvasága és a jóérzésű, egyszerű emberek értékrendjének különbsége okozza. 

Pekőben, egy határ menti kis faluban járunk, valamikor az 1918-1919-es évek környékén. Az orosz-finn határsávban levő orosz település helyi bolsevik vezetője tanárokat tart fogva, akiket a tanulók vádoltak be. A hírek szerint épp a legbutábbak, akik valószínűleg így akartak bosszút állni oktatóikon.  Ekkor tűnik fel Sztyenka, az orosz, aki már tizennégy éve él Finnországban és aki egy fűrészmalomban dolgozott eddig. Most egyik ismerősét keresve tért be Pekőbe, akit azonban  nem talál, pénze nincs, így a helyi fogadós segítségével elszegődik dolgozni  Leo virágkertészetébe. Ez idő tájt sok tanárt keres a helyi milícia, többek közt egy férfit, aki megszökött a börtönből. Ebben a szűk kis közösségben hamar szemet szúr mindenkinek Sztyenka, aki végtelen jóhiszeműséggel nem is gondolja, hogy napnál is világosabb, hogy mindenki tudja, kicsoda is ő valójában. Az egész történet súrolja a groteszk határát. Egy senki földje, ahol minden megtörténhet. A képzavar megerősítői maguk a furcsa, torz szereplők is; a gyermekbölcső méretű cipőt hordó óriás, Leo, vagy a folyton szőrtüsző gyulladásos arcát törölgető vendéglős, Rosztov,  a pityergő özvegyasszony, vagy épp maga Aati, a megbízott vezér, aki macska egér játékot űz a szökött tanárral. A politikai érdekek azonban még messzebbre nyúlnak, és egy nagyszabású terv megvalósítása is kirajzolódik. 

A nagypolitika érdekeit néha keresztezik a  kisemberek tervei, ennek tanúi lehetünk, amikor megismerjük a "tutajos" történetét. Minden egyre közelebb visz a határhoz, a tavat átúszva már a szabadság földje várja a hősöket. A mocsaras nyírfaligetek, héják őrizte vidék azonban nem csak a jószívű emberek  menedéke. 

Siegfried Lenz 1951-ben íródott első regénye egy igazi kis mestermunka, mely remekül sűríti be pár nap eseményeibe a rendszer abnormalitását, amivel szembeállítja a jóérzésű emberek segítőkészségét, felvillantva ezzel az olvasók számára a reményt. De szerkesztése és jól megformált karakterei mellett a szöveg szépsége is megragadott. Az alapvetően párbeszédekre épülő regény menetét gyors, pármondatos tájleíró mondatok szegélyezik, melyek egyszerűségüknél és szépségüknél fogva sajátos hangulatot hoznak létre. 

"Odakint egyre vadabbul esett az eső. Rávetette magát a fákra, tetőkre és cölöpökre, eltörte a virágok szárát és megtépázta a bokrokat, összeszövetkezett a patakkal és egyik földdarabot ragadta magával a másik után, belevert a börtönkapu előtt álló őr kupájába, úgyhogy az dideregni kezdett, végigugrált utakon és drótokon, elfektette a fűszálakat, elkergette a szarkákat, a héjákat és a verebeket. Áztatta az út macskaköveit és vízbe fojtotta a port." (82.oldal)

Öt éve várt már ez a kötet a polcomon, jó, hogy végre sort kerítettem az elolvasására, és azt hiszem érdemes lenne még  a német szerzőtől mást is sorra venni, hiszen, ha ez volt az első könyve, milyen lehet a többi? 

Hozott pontszám: 5

 


 Siegfried Lenz

2023. július 25., kedd

Rubin, Rick - A kreatív folyamat

Az alkotás mint életmód

 

A szerző, Rick Rubin amerikai lemezproducer. A Def Jam Recordings társalapítója, az American Recordings alapítója, a Columbia Records korábbi társelnöke. Sok egyéb előadó mellett a Beastie Boys, a Run-DMC, a Public Enemy, LL Cool J, a System of a Down, a Metallica, a Slayer, a Red Hot Chili Peppers, a Strokes és a Weezer producere. Azt hiszem egy ilyen szakmai tapasztalattal rendelkező ember jogosan érzi azt, hogy van mondandója a kreativitásról, és ahogy a cím jól el is kapja, magáról a kreatív folyamatról. 

A XXI. Század Kiadó önfejlesztő és életmód kategóriás könyveinek egyik legfrissebb darabja a kötet, mely számomra leginkább egyszerű megjelenésével és érdekes címével ragadott meg. Összességében egy, a témát sokrétűen körüljáró alkotással van dolgunk, ami sokak számára segíthet meglátni a dolgok összefüggését. Talán ez a sokszínűsége okozza azt, hogy a téma elaprózódik. Ami önmagában nem baj, csak megkíván egy olvasási ritmust. Ez a rendszer pedig az, hogy kis blokkokat olvassunk csak egyszerre belőle. Egyébként ezt a legtöbb önfejlesztő kötetnél be kellene tartanunk, különben az egész  nagy dózisú, fel nem szívódó vitaminként működik. Magyarán szólva, értelmetlen. A kötet szerkesztője egyébként mindent meg is tett azért, hogy ne csússzunk bele ebbe a hibába; a fejezeteket egy felvezető mondat, vagy gondolatsor előzi meg, ami külön lapon van szedve, majd következik maga a rövid fejezet, lazán, nagy sortávval, és gyakran egy üres lap választja el a következő ciklustól. Tehát láthatjuk is,  hogy itt nem érdemes falni a sorokat, ha meg is akarjuk jegyezni a leírtakat. Talán ebben van az önfejlesztő könyvek olvasási titka, hogy nem megérteni, hanem megélni kell az olvasottakat. 

78 gondolati egységet tartalmaz a könyv, ami próbál egyfajta logikai sorrendet tartani, de a téma szerteágazó volta miatt, nehéz skatulyába szorítani az egységeket. Ennek az első blokknak a mottója számomra Robert Henri sora: "A cél nem az alkotás, hanem hogy abba a csodás állapotban kerüljünk, ami elkerülhetetlenné teszi az alkotást." Ez egy nagy alámerülési folyamat, amikor egy maggal találkozunk, az ötlettel, ideával, aminek kibontása maga a kreativitás folyamata. Rubin foglalkozik az  ihlettel, a maggal, a kétségekkel, együttműködéssel, kidolgozással és nézőpontokkal. Egyik felvetés izgalmasabb, mint a másik nem is érdemes kiemelni egyet sem közülük, hiszen mindenki számára az lesz a leghangosabb, ami személyes érintettsége miatt tűnik ki. Így nekem a türelem és eltávolodás a munkánktól hatottak kijózanítóan. Nagy igazság van abban, hogy miután hosszú időt töltünk együtt alkotásunkkal, hiszen napok, hetek, hónapok alatt írunk meg egy szöveget például, teljesen a saját, elfogult szemszögünkből látjuk a dolgokat. Ilyenkor jól jöhet egy friss szemlélet, egy új nézőpont, valaki, aki nem vonódott be a témánkba. Tapasztalatból mondom, hogy itt kell az alázat, a józanság s türelem, mert a kritika fájni tud. Pontosan ezekre a kis hegyes tüskékre utal a szerző, melyek jótékonyan hatnak a produktumra, épp csak nem kellemesek.

Az általános alkotói folyamatok, melyek mindannyiunk életét fémjelzik sok hasonlóságot hordoznak magukban, legyen szó egy zeneszövegről, térrendezésről, ünnepi menüről, festményről, versről vagy épp egy blog bejegyzésről. A 78 gondolati egység ezután egyre inkább rátér azokra feladatokra, melyek a kreativitás mellett sikerre visznek egy megálmodott projektet; úgy, mint tudatosság, kidolgozás, elakadás kezelése. 

Befejezve a könyvet azt gondolom, hogy leginkább a tudatosításban segíthet nekünk Rick Rubin, mert  szerintem a kreativitás az valami több, mint könyvből bebiflázható tananyag. A meglévő kreativitásból viszont sokkal többet is ki lehet hozni, ha nem csupán ösztöneinkre támaszkodunk. Sokan azt mondják, hogy nekik elég az, ha  megélhetik alkotói kedvüket, átadhatják magukat annak az euforikus erőnek, amit flownak nevezünk, megrészegedhetnek egy különleges, semmihez sem hasonlítható mámornak  hevében, és valóban, a saját elégedettségünk maga a siker, mégse feledjük, hogy a kreatív és tehetséges emberek kiemelkedő alkotásainak mindannyian hálás élvezői vagyunk.

 


 Rick Rubin



2023. július 10., hétfő

Rowling, J.K. - Átmeneti üresedés

Többen ajánlották Rowling felnőtteknek íródott történetét, és jól tették, hogy felhívták rá a figyelmemet, mert újból sikerült átélnem az első Harry Potter könyvek okozta függőséget kiváltó olvasási szenvedélyét. Ugyanaz volt és mégis, teljesen más. 

Pagford, történetünk színhelye egy  teljesen egyszerű angol kisváros, a maga középszerűségével, mindennapi figuráival, unalmas eseményeivel. Egészen addig nincs is semmi baj ezzel a jól elketyegő közösséggel, amíg tragikus hirtelenséggel meg nem hal a városi tanács egyik képviselője, Barry Fairbrother. Már maga a halála is feldolgozhatatlan a pagfordiak számára, ám, ami utána következik, az lesz csak az igazi kaland. Az átmenetileg megüresedett poszt betöltésére többen is pályáznak a városból, de ahogy csak feltűnik egy jelölt, a városi honlapon az illetőt befeketítő álhír is lábra kel. Álhír vagy valóság? A kommentek szerzője az állítólagos Barry Fairbrother Szelleme, aki alaposan rálép a pályázók tyúkszemére. Miközben tanúi lehetünk az egyéni ambíciók szárba szökésének, beleláthatunk a város szociális szövetébe. Rowling egy masszív alappal engedi útjára városának történetét, ami egy régi ellenség viszony ingatag talajára épült. Pagford és a szomszédos Parlag utcái mára összefolytak, de a két rész közti különbség olyan égbe kiáltó, hogy azt nem lehet láthatatlannak tekinteni. Parlag egyszerű lakosai elütnek a  pagfordi miliőtől. A szerző ezt a különbséget nagyon szépen és árnyaltan mutatja be, teljesen átérezhető és valóságos benne minden apró kis részlet. A feszültséget természetesen a két terület lakosai között szövődő különféle kapcsolatok is táplálják. 

Az ellentétetek emblematikus alakja egyik oldalon a Mollison család, ahol a családfő, Howard a városi tanács vezetője, a látszólag feddhetetlen csemegeboltos férfi. Mindenki álarcot húz, jó gyerek módjára viseli az élet terhét, vagy ha a közösség nem bírja őt elviselni, akkor elmegy innen. A másik oldalon a szerhasználó édesanya Terri Weedon, illetve az ő lánya, Krystal áll, aki a maga egyszerű módján igyekszik segíteni Territ, hogy tiszta maradjon és köztük maradhasson három éves öccse, Robbie. 

Ennek a két városrésznek az ellentétét sokáig sikerült mederben tartani, de Barry halálával felbomlott ez a kínos egyensúly. Az álcázás nagymestereinek szembesülniük kell azzal, hogy titkaikat felfedik és ők is olyanokká válnak, mint az eddig általuk megvetettek. Egy betegség, egy kis illegális munka, egy titkos szerelem vagy viszony kiderülése sokat árthat az ember jó hírének.

Rowling mesterien feszíti a szálakat, fenntartva az olvasó figyelmét, fokozva a feszültséget. Nekem nagyon tetszett, hogy egy szociális problémát használ fel tükörnek, annak érzékeltetésére, hogy ki mennyire képmutató, látszatmegoldást kereső vagy közömbös. Mindegy karakter hihetetlenül plasztikus,  ez teszi a regényt remekművé. Bevallom, én nem érzékeltem, hogy az események elszabadult golyó módjára mindent letarolnak majd, meg is hökkentem a hirtelen jött fordulaton. Nagyon kíváncsi lettem volna, hogy enélkül merre vezette volna történetét a szerző. 

Amikor megtörténik a baj, amikor minden kaotikussá válik, dominó módjára dőlnek  sorra a szereplők, az egész történet egy kinagyított, és egy pillanatra megállított jelenet diakockája lesz. Ebben a pillanatban éreztem meg a regény nagyságát, mely azt mutatja be, hogy esendőségünk, csúsztatásaink ellenére is szövetségben vagyunk egymással, és ebben a kohézióban tudjuk valahogy működtetni a mindennapokat. Ha elszakadunk, kifelé repülünk a semmibe. Számomra ezt jelentette ez a történet, és így ebben a mondanivalójában tudott megérinteni. Egyébként nem értettem, hogy ezt a nagy alapossággal felépített szerkezetet miért hagyta így, kissé barbár módra leomlani a szerző, én sokkal több lehetőséget láttam benne. Rowling írói nagysága, kivételes tehetsége, amivel megalkot egy világot lenyűgözött most is. 

Hozott pontszám: 4,5

J.K.Rowling


2023. július 9., vasárnap

Béres Judit - Élet a sorok között

Béres Judit irodalomterápiás könyve egy nagyon erős, intenzív olvasási élményt ad. Igazán bánom, hogy nem azonnal írtam róla, mert ahogy telnek a napok, egyre inkább felejtem el azt a sokféle gondolatot és ráeszmélést, ami olvasás közben eljutott hozzám. 

Szerencsére van némi tapasztalatom a témában, néhány éve magam is részt vettem pár foglalkozáson Rudolf Pankánál, valamint Matuska Mircsinél. (ez utóbbiról  itt  írtam nektek) Ami ezekről az irodalomterápiás találkozókról megmaradt nekem, az a végtelen szabadság és lehetőség érzése, amit az irodalom, mint önismereti eszköz nyújt. Az ott felhasznált novellákat, verseket általában elfelejtettem, de az élmény megmaradt. Azóta magam is művészetterapeuta lettem, csoportokat vezetek, egyéni eseteket viszek, sőt a szakdolgozatomat is valami nagyon hasonló témában írtam, így már sokkal összetettebben szemléltem most ezt a könyvet is.  

Azt, hogy az olvasás gyógyít, azt szerintem már sokan megtapasztaltuk, főleg azok a vén könyvmolyok, akik évek óta függői a betűkbe csomagolt csodának. Mindannyian érezzük talán, hogy az aktuális állapotunknak melyik könyv olvasása épp a legmegfelelőbb. Ha másként nem, hát úgy, hogy bizonyos kötetek kézbe vétele ellenkezést vált ki belőlünk. De mi van, akkor, ha irányítják a figyelmünket és egy adott szöveg elolvasása a feladat, majd a szöveggel kapcsolatos élethelyzet, szöveg kerül elemzésre. Nem az iskolában tanult írói szemszöget és élethelyzetet kutatva, hanem a ránk gyakorolt hatását feltárva. Szerintem az önszerveződésből létrejött  könyvkluboknak is pont ez lehetett a célja. Ha irodalomterápiás csoportról van szó, akkor még egy vezetőnk is lesz, aki jó esetben biztos kézzel terelget majd minket. Béres Judit könyve szépen tárja fel legelőször azt a témát, hogy mi is az irodalomterápia és miben-hogyan tud segíteni használóinak. Mivel általában csoportban zajlik a folyamat, így jó, ha tisztában vagyunk azzal, hogy milyen hatással van ránk maga a csoport. Mivel a téma szívem egyik csücske, ittam minden szavát és nagyon örültem, hogy a szerző kiemeli a csatlakozás, az élménymegosztás és a csoportban létezés jelentőségét. Évek óta minden csoportomat hasonló gondolatokkal kezdem, mert hiszem, hogy a kapcsolat gyógyít, tehát a csoport is. A könyv első fele  arról szól, hogyan tanít figyelni és gondolkodni az irodalomterápia, miként segíti a kapcsolódásainkat, szorongásoldó, fejleszti a problémamegoldó stratégiánkat, orvosságot kínál az elmagányosodásban, vagy épp meg tud óvni az elszigetelődéstől. Kulcsfontosságú benne a katarzishoz jutás és hogy projekciós felületet kínál az olvasójának. Az olvasás mellett az irodalomterápia másik eszköze az írás. Hasonló eredményekkel kecsegtet ennek gyakorlása is. Az első körülbelül száz oldal Dr. Béres Judit tapasztalataiból táplálkozva mutatja be részleteiben, hogyan működik a terápia.
Nekem ez a rész azért tetszett különösen, mert lépten-nyomon azt fedeztem fel, hogy milyen sok hasonlóság van az én katarzisz művészetterápiám és az irodalomterápia között. Ugyanaz az önismereti folyamat indul el, a témák és állomások is egybevágnak. Ugyanúgy megvannak az életszakasz krízisek feldolgozásai, a kapcsolati problémák, a gyász és veszteségfeldolgozás is. Csak az eszköz más. 

A kötet másik fele éppen ezekről a más eszközökről szól. Hány, meg hányféle feladat, eszköz, kártya, módszer és segédlet van, ami vezető lehet a fenti témák átélésében. A szerző rengeteg irodalmi hivatkozást is említ, a függelékben sok meg is található ezek közül. Az írásbeli feladat pedig egy teljesen új terület lehet sokunknak. Hiszen olvasni még csak-csak olvasunk, de a szövegalkotás gyógyító és rekonstruáló erejét elég kevesen használjuk ki tudatosan. Nem tagadom, hogy még be sem fejeztem a könyvet, amikor elvittem a feladatot az egyik barátnőmnek, hogy dolgozzunk egy kicsit vele! 

Bátran belevághatunk ezekbe a feladatokba egyedül is. Ha rendelkezünk elég önreflexiós képességgel, akkor előrébb juthatunk utunkon, de a csoport hatásáról soha ne feledkezzünk meg, még akkor sem, amikor  olyan grafológiai feladat van, amit soha nem olvasunk vissza! Ezt a feladatot egyébként mindenkinek ajánlom, amikor a toll szinte felemelése nélkül, mindenféle kognitív funkciót szinte kizárva, csak rójuk a sorokat, írjuk ki magunkból, ami jön, helyesírás, stílus vagy egyéb szabályok nélkülözése mellett! A gyakorlati feladatok között találunk naplózást, fotónapló készítést, zenei gyűjtemény listázását, versgyűjtemény létrehozását, levélírást, kollázskészítést. Ezekről eszembe jutott, hogy volt az életemnek egy olyan elég hosszú szakasza, amikor egy láncot késztettem, amin minden gyöngy-golyó-felfűzhető bigyó egy jelentős életszakaszt képviselt. Annak is ugyanaz volt a szerepe, mint Béres Judit gyakorlatainak; a jelen életérzéseink tisztázása, feleletadás ezekre,  vagy elfogadás. Aki szeret írni, annak ezek a feladatok nagyon fognak tetszeni. Korábban írtam Guzman gyakorlatgyűjteményéről, ami ennek a könyvnek kapcsán is eszembe jutott. Mindaz, amit ott hiányoltam, azt a magyar szerzőnél megtaláltam. 

Mégis azt mondom, hogy mindkét kötet inkább a szakirodalom kategóriába sorolható. Aki szeretne képet kapni, mi az irodalomterápia, az meg fogja tudni, meg is értheti annak hatásmechanizmusát, de  szeretném én is hangsúlyozni, hogy gyakorlat kell ahhoz, hogy hatni tudjanak ezek a remek feladatok. A terápia attól terápia, hogy huzamosabb ideig gyakoroljuk, rendszeresen. Jó, ha van egy vezetőnk ezen az úton, legyen az pszichológus, coach, mentálhigiénés szakember, irodalom-zene-tánc-művészetterapeuta, lelkész vagy mester, guru. Valaki, aki kívülről lát ránk, látja a folyamatot, tisztában van a lelki élet dinamizmusaival. Béres Judit erről tesz tanúságot. Az általa hozott példák nem csak színesítik kötetét, nem csak segítenek megérteni mondandója lényegét, hanem kézzelfoghatóvá teszik magát az életet annak örömével és lemondásaival. 

 

Hozott pontszám: 5 

 

                                             
     Dr. Béres Judit