Hogyan jöttem rá egy év alatt arra, hogy az életben a valóban fontos dolgokat nem lehet megvenni
Ha valamilyen projektben benne van az ember, akkor jól jön egy kis inspiráció a megvalósításhoz. Különösen igaz ez akkor, amikor hosszú távú célkitűzéseink vannak, leült, elakadt vagy csak lelassult - már-már állni látszik az adott feladat megoldása. Az igazi szükségleteken alapuló fogyasztás kialakítása is egy ilyen hosszútávú projekt. Van benne hullámzás rendesen; visszaesések, stagnálások és újbóli haladások váltakoznak. Az új helyzetek és szerepek mindig hoznak új kihívásokat, elkezdődhet egy elsőre kevésbé látható halmozódás körülöttünk. Tehát napjaink fogyasztói társadalmában észnél kell lenni mindig az olyannak, aki kapcsolatban marad a külvilággal, nem remeteként zárkózik el a kihívásoktól, hanem bármilyen okból, de megérinti a piac szele. És ez a bizonyos piac keményen próbálkozik bejutni a magánszféránk minden területére. Egyre kifinomultabb eszközökkel indít missziót elfoglalásunkra, melynek célja, hogy fogyasszunk, habzsoljunk, gyönyörködjünk, élvezkedjünk. Ha csak a könyveknél maradunk, ott is érzékeljük, hogy csodás borítók, kitűnő tapintású papírok, élfestett lapok csábítanak vásárlásra. Minden vásárlás egyben egy ígéretet is hordoz magában. Ha ezt megveszed, birtoklod, akkor nyugalmat lelsz, tudásod lesz, szórakoztatásban lesz részed, különb leszel általa, különleges leszel és hasonlók.
Ennek a kétélű csapdájába estem bele én is. Szerettem volna erősíteni és más szemszögből is megvizsgálni a minimalizmust, de áldozata lettem a piacnak és nem kaptam semmit.
Azt a tényt nem szeretném megcáfolni, hogy minden könyvnek megvan a maga érintettségi köre. Tehát ez a könyv is nagyon hasznos lehet annak, aki röviden szólva, még bele sem gondolt abban, miféle spirálba húzza az embert a piaci túlkínálat. Ha itt tartasz, akkor ne is olvasd tovább az írásomat, nem neked szól. Így is láthatóvá válik majd Cait Flanders könyvének olvasása közben, hányféleképpen tudjuk átfesteni, eltakarni a lelkünk mélyén lapuló lényeget. De ha ezen már túl vagy, akkor nézzük meg együtt, mit kapunk kézhez.
Nem szoktam erős kritikát gyakorolni a könyvek terén, alapvetően tisztelem azt, aki veszi a fáradságot és megír egy könyvet, majd veszi a bátorságot és azt közre adja. De most eléggé felbosszantott ez a szerző és az a marketing, amit tapasztaltam. Alapvetően a fülszöveg is félrevezető, mert a könyv tárgya az valóban az, hogy a szerző egy évig nem vásárolt semmit (már ez a semmi sem semmi), de amiről a könyv igazán szól az egy lelki betegség naplója. Ráadásul számomra nem megnyugtató a vége sem, így azt érzem, hogy egyáltalán nem mondta ki a lényeget, ködösít és félrevezet.
A könyv szerkesztése pedig teljesen érthetetlen és zavaros. Elvileg ennek a kötetnek arról kellene szólnia, hogy Cait egy évig nem vásárol semmi olyat, amire nincs igazán szüksége az alapvető élethez. Annak a vásárlási koncepciónak, amit felállít látom az értelmét, hiszen megfogalmazza, hogy mi az, amit lehet vásárolni (élelem, ajándék, ami elfogy, vagy az úgy nevezett jóváhagyott listán szereplő tétel), mi az, amit nem vásárolhat (pl. elvihető kávé, könyv, ruha, cikkek), illetve a jóváhagyott lista szerepel még a koncepcióban. (Ez az előre nem látott rendkívüli, de indokolt kiadást jelenti) Mind minden ilyen lista egyéni, és azt láttam, hogy nagyban függ a társadalmi helyzettől és az egyéni céloktól. Tehát Cait a felállított szabályok mellett egész évben utazgatott például, ami a legtöbb ember számára nem hozott volna jövedelem-megtakarítást.
A szerző a 30. születésnapjára időzítette a projekt kifutását, így a folyamat júliusban indult. Bemutatja gyerekkorát, a pénzhez való kezdeti viszonyát, aztán képet kapunk az életének alakulásáról. Ebben döntő szerepe van annak az alkoholizmusnak, ami már ifjúkorában szerves része az életének. Ehhez társul a későbbiekben egy vásárlási mánia, ami nem is tűnik olyan vészesnek, majd a kialakult helyzetet egy sorozatnézési függőséggel fűszerezi. Látható, hogy ugyanannak a lényegnek az eltakarásáról van szó, amire mindig más orvosságot keres. Számomra az a vásárlási tilalmi projekt, amit bevezet csak elodázza a lényeggel való találkozást. Persze szükség volt arra, hogy ne költekezzen ahhoz, hogy az adósságát visszafizesse, de az év leteltével újabb hasonló utakat kezd el járni a szerző. Jó is az, ha felismerjük, hogy az élmények, a baráti, társas, családi kapcsolataink sokkal fontosabbak, mint a birtokolt cuccok mennyisége, ugyanakkor a könyv nem tudta érzékeltetni velem, hogy miben jött el a nagy változás az író számára. Persze leírja, hogy kivel és hol találkozott, mit csináltak, mit ettek, de nem jön át ennek az az átható ereje. Nem zárom ki annak a lehetőségét sem, hogy Cait Flanders valóban így érez, csak írásában nem tudta ezt jól érzékeltetni.
Ezen azért sem csodálkoznék, mert az egész könyvet jellemzi egy nagy katyvasz, aminek az az oka, hogy bár naplószerűen, hónapról hónapra írja le a történteket, de valójában minden hónapot a visszaemlékezések és a jelen események keveréke adja. A századik oldalon, decemberben már nagyon dühös voltam, hogy megint csak az alkoholista évek eszmélet vesztett sztorijait olvasom ismét. Pedig, ha tudtam volna, hogy a 180. oldalon is ott lesz még... Egyszerre ír az adott hónap jelenéből és a már visszafizetett tartozások állapotából. Rengeteg benne az ismétlés, ugyanannak a dolognak ugyanúgy történő leírása, Pedig egy jó szerkesztő olyan szépen végig vezethette volna ezt az egész sztorit a mélypontból, a 30 000 dolláros tartozástól, a felállási kísérletekkel, a párkapcsolati problémákkal nehezített terepen, a tévutakkal, az elhatározással és annak megvalósításával együtt. Mert nagy csalódás volt, hogy Cait nem ír arról, hogy nehéz lett volna megállni ezt vagy ezt, mi segített neki, mit ajánl ilyenkor. Igaz leír egy egyszeri megingást, egy ebook olvasó volt a gaz csábító. Másrészről azt is láthatjuk, hogy milyen anyagi sikereket érhetünk el megtakarítás terén, ha nem leszünk áldozatai a nagy leárazásoknak, akcióknak, csábító reklámoknak.
Mivel ez egy önéletrajzi történet, ahol őszintén láthatjuk az író legmélyebb bugyrait, olvasunk a sorok között és olyan is meglátunk, amit maga a szerző még most sem lát, ezért rossz érzés kritizálni a könyvet. Viszont nem tehetek mást, mert egyáltalán nem tudott engem inspirálni, nem váltotta be azt, amit ígért. És itt jön az a bizonyos csapda, amire az írásom elején utaltam, hogy én magam is azért veszek meg egy könyvet, mert azt remélem, hogy általa megszerzek valamit. Mondjuk ezt is ígérte a fülszöveg, az ajánló. Másrészt a szerző, aki egész évben nem vett semmit, még könyvet sem, azt akarja, hogy vegyem meg a könyvét. Természetesen ez már kisarkítása a dolognak, hiszen az ő célja remélhetőleg az, hogy minél többen észbe kapjanak és minél több emberhez eljusson a tapasztalata.
Talán az is megtévesztő ebben a könyvben, hogy az önsegítő könyvek, életmód kategóriába sorolták, a cím is ezt sugallja és a tipikus, minimalista borítója. De ha memoárként, önéletrajzként olvassuk, akkor egész más elvárásokkal vesszük kézbe. A kötet utolsó körülbelül harminc oldala oldotta bennem a feszültséget, mert egyrészről elmondja, hogy nem ez az egyetlen út létezik, ami a valódi szükségleteken alapuló fogyasztás felismeréséhez vezet, másrészt kapunk egy összefoglalót, egy iránytűt a kevesebb felé vezető úton. Nem is létezhetnek itt merev szabályok, hiszen nem mindegy mennyi jövedelemnek teszem félre a 10-20-50 százalékát. Azt is borzasztó volt azt olvasni, hogy "TILOS" valami. Elgondolkodtató, hogy mit jelent a mi nemzedékünknek, a mi társadalmunkban a tilos kifejezés, és mit jelenthet ez máshol.
Mindennek dacára azért elgondolkodtatott engem is Cait Flanders története, hogy mit, mennyit és miért vásárolok, gyűjtök, nézek, eszek-iszok, és hiszem azt is, hogy a tudatosodás segíthet abban, hogy megtaláljuk a lényeget a fizikai, lelki, szellemi és spirituális síkon is.
Hozott pontszám: 3
