József Attila - Pirosszemű

Sok szárnyad alatt melengeted 
Együgyü, szebbik szivemet. 
Már hullnak a legpirosabb almák, 
Ők is 
Visszagondolnak szemedre. 
Pirosszemű madaram hol vagy? 
Bejártam 
Sok fekete földet utánad. 
Repülj csak. 
Aztán gyere vissza. Én várlak. 
És sokat járkálok az uccán, keresem 
Piros nyomod a levegőben. 
Kavicsokat dobtam a folyóba, 
Ő is itthagy most engem. 
Oly magos házak közt élek. 
El is vesznék, ha nem vigyázna rám 
Nehány ittfelejtett éneked. Pedig 
Szeretnék nagyobb lenni mint a házak – 

Meglátnál messziről, amint 
Szemem fölé emelt tenyérrel 
Nézelődöm és szomorú vagyok. 
Pirosszemű madaram hol vagy? 
Sok szép földet bejártam utánad. 


1925 ősze

Young, Sue - Megoldásfókuszú iskolák

A bántalmazáskezelésen túl

Gondolom mindenkinek megvan a maga véleménye az iskolai bántalmazások kialakulásával  kapcsolatban?

Nos, nekem is, de ezt most nem osztom meg. A jelenség viszont létezik, napi szinten találkozunk vele a médiában, ismeretségi köreinkben, és én személy szerint a munkám kapcsán is. Évtizedek óta keresik a jó megoldást a problémára. 

Sue Young egy úgynevezett megoldásfókuszú szemlélet bevezetésében látja a lehetséges kivezető utat. A hajdani tanár húsz év pedagógusi gyakorlat után, az 1990-es években lett koordinátora a bántalmazási ügyeknek az angliai Kingston Hill-ben. Könyvét a hagyományos iskolai bántalmazáskezelő programok bemutatásával kezdi. Már itt volt nagy megdöbbenésem...

A legelső iskolai zaklatás visszaszorítását célzó kezdeményezés társadalmi nyomásra indult el, amikor 1983-ban három észak-norvégiai diák öngyilkosságot követett el. Dr. Dan Olweus-t bízták meg azzal, hogy egy kutatás keretén belül tárja fel a norvég  iskolai bántalmazásokat, és dolgozzon ki egy prevenciós programot. Olweus akkor azt tapasztalta, hogy a gyerekek 15 százalékát érinti a zaklatás kérdése, és 5 százalékuk napi szinten élt át atrocitást. Az Olweus-féle megfélemlítést megelőző program hamarosan bevezetésre került, és a statisztikai adatok egész jó eredményeket mutattak. 2004-re, közel húsz évvel a projekt után, a kutatók elkezdtek hangot adni a módszerrel kapcsolatos kétségeiknek. A korábban sikeresnek publikált program ellenőrzés alá került, és kiderült, hogy "Mindössze egyetlen program (a megvizsgált 14-ből) mutatott jelentős csökkenést kipécézés és bántalmazás terén, míg a többi 13 esetben vagy elhanyagolható változásokat tapasztaltak, vagy romlást..." (Smith, Cousins&Stewart, 2005) Csak az eredeti Olweus projekt volt az egyetlen, mely számottevő csökkenést mutatott. De az ő eredményeit akkor sem tudta senki megismételni, ha lépésről lépésre követte a program menetét. 

Sue Young számos létező programot kezdett tanulmányozni, amikor megbízást kapott arra, hogy menjen, és tegyen valamit az iskolai zaklatások ellen! Azon a gondolaton indult el, hogy mi a "bántalmazás-ellenesség", mi a "bántalmazás- ellentéte"? Így fogalmazódott meg benne későbbi módszerének alapja, a barátság és támogatás, másokkal való törődés, és boldogság az iskolában. Majd gyakorlatokat talált ki ennek bevezetéséhez.  A könyv izgalmasan mutatja be ennek kialakulását. 

A megoldásfókuszú terápia bevezetése Steve de Shazer és Insoo Kim Berg nevéhez köthető, akik Milwaukee-ban ezzel a terápiás módszerekkel segítették klienseiket. Az átütő felfedezés magja az a gondolat, hogy nem a problémáról beszélgettek klienseikkel, hanem megoldásfókuszú kérdésekkel bombázták őket. A terápiának, melyet az iskolai bántalmazások kezelésére továbbfejlesztett Sue Young a következő négy pillére van: 

1. A vágyott jövő meghatározása

2. A múlt sikereinek számbavétele

3. A meglévő erőforrások elismerése

4. Még többet csinálni abból, ami működik

A kötet ezután részletesen bemutatja ezeket a szempontokat az iskolai zaklatásokkal összefüggésben. Leírja, hogy miért rossz az, amikor a negatív feltételezésekre alapozva próbálunk a gyerekeknek megtanítani valamit, ahelyett, hogy a pozitívumokat helyeznénk reflektorfénybe. 

De hogyan valósulhat meg ez a gyakorlatban?

A harmadik fejezet pedig rátér  arra, hogy konkrétan mit csinálhatunk az osztályban előforduló bántalmazással kapcsolatban. Az egyik módszer, amit alkalmazhatunk, az a Titkos Barátok -én angyalkázás néven ismertem-,  ötletből merítkezik. Az angyalkázást táborokban, tematikus időszakokban, például adventben, barátság hete keretén belül használhatjuk. Egy titkos húzás során mindenki valakinek az őrangyala, vagy titkos barátja lesz, és szerető figyelemmel kíséri a mindennapjait. Apró figyelmességekkel könnyíti meg védence életét.

A negyedik fejezetben konkrét példákon keresztül tárja elénk Sue Young a lépéseket. 

1. Először a bántalmazottal beszélünk. A beszélgetés során a Shazen-féle, fent említett megoldásfókuszú beszélgetések eszközét használjuk a gyermekkel szemben. Soha nem a történtekkel foglalkozunk, nem az ügy felderítésén dolgozunk, hanem a gyermek rossz közérzetén. A cél, hogy kérdésekkel eljuttassuk a gyereket oda, hogy megtudja mondani, hogy mi tenné boldoggá? Mikor érzi jól magát a suliban? Hogyan lehetne ezt többször alkalmazni? Ilyenkor megnevezi azokat a társait, aki miatt nem érzi jól magát a suliban, akivel szeretné, ha jóban lenne stb. Módszertani szempontból megnevezi azokat a személyeket, akiknek a támogatására vágyik. 

2. Második lépésként létrehozzuk a támogatói csoportot azokból a személyekből, akik a bántalmazók. A csoportbeszélgetés nem a hibáztatásról szól, hanem arról, hogy segítséget, támogatást kérünk tőlük.

Hogyan tudnátok segíteni X.Y-nak, aki rosszul érzi magát a suliban? Ti is éreztétek már magatokat vacakul az iskolában? stb. A gyerekek általában segítő szándékkal rendelkeznek, és összefognak, hogy eredményt produkáljanak. Megkérdezzük, hogy kipróbálják-e egy hétig ezt a módszert? Ha igen, akkor új időpontot beszélünk meg velük. A módszer tematikus leírását megtaláljuk a könyvben. A kötetben arra is látunk példát, hogyan vonhatunk be tanárt a csoportba.

3. Ismételt találkozást szervezünk a bántalmazottal. Megkérdezzük, hogy van, mit tapasztalt? Ilyenkor általában a gyerekek beszámolnak a sikerekről. Erre az időre egyébként már a szülő, tanár is jelez felénk a pozitív változások kapcsán. 

4. A metódus utolsó lépcsője  a támogatói csoporttal való találkozás. A munka alapja itt a dicséret! Figyelmes, részletes, személyre szabott dicséret! Ha kell ismételjük meg a találkozást még egyszer, de igyekezzük szűkre szabni ezeket, nehogy túlzott függőség alakuljon ki a segítő és a résztvevők között!

Ezt a módszert általában az általános iskolában lehet jól használni. Középiskolára már az ügyek súlyossága miatt nem tud tökéletesen működni a módszer. Itt a megoldásfókuszú beszélgetés módszerét ajánlja a szerző.  Itt is a  négy Shazer-féle utat kövessük. A megoldásfókuszú beszélgetések módszertanába mélyedhetünk el a hatodik fejezetben. Konkrét példákon keresztül láthatjuk, milyen ösvényen haladjunk. Eszközként használjuk a skálázást, a jövőorientált kérdéseket, az elismerő szavakat és létezik egy "csoda-módszer" is. A könyv minden fejezete egy rövid összefoglalóval zárja a témát. 

A kötet végén mellékletet találunk, mely egy használható táblázatot kínál fel, ami segít végiggondolni a lépéseket, majd egy mintakérdéseket zanzásító jegyzetet, és az egyéni beszélgetésekkor használható dokumentációt. 

Természetesen nincs új a nap alatt. Ezt a módszert, ha nem is így hívjuk, de sokan alkalmazzuk a pedagógiai munka, csoportmunka során. Én például minden pontjában magamra ismertem. Persze nem tudatosan, lépésről lépésre csinálom így, de az eredményre való fókuszálás és a pozitív eredmények kihangsúlyozására mindig törekszem. A skálázást már elég régóta alkalmazom. Alsó tagozatos gyereknél érdemes az 1-10 helyett, inkább az 1-5-ig értékeltetni a helyzetet. Vagy a szemléletesség miatt, én például mérleget használok, és mellé a skálát. Mi rossz a suliban? Mi jó? Hogyan lehetne a rosszat áttenni a másik serpenyőbe? Miért jó az, ami a mérleg másik oldalán van? Hogyan lehetne ez is ugyanolyan jó? És hasonlók? Szerintem is nagyon hasznos, ha a kliens meglévő energiáit, erősségeit alkalmazom, így személyessé válik számára is az ügy, és nem egy ráerőszakolt feladatot kap. 

De ismerősen köszönt vissza a kötet azon gondolata, hogy nevezzük nevén a csoport tagjait. Tanuljuk meg a neveiket! Ez a legfontosabb dolgok közé tartozik szerintem. Én képes vagyok előre megtanulni a neveket, amikor tudom, hogy melyik osztályba megyek be. Ha már voltam ott, foglalkozás előtt átfutom a névsort. Ismerkedéskor  a nevekkel kezdünk. 

Számos homlokra csapásom volt még olvasás közben, amik nem jutnak most eszembe. Élmény volt olvasni a kiadványt. 

Egy-két árnyoldal is akad azért. Az egyik a könyv rendkívül borsos ára. Mint szakkönyv, és a Z-Press Kiadó gyermeke, értem én az okokat, de akkor is sokallom a 4800 forintot érte. (180 oldal) Aki intézményi szinten mégis meg tudja venni, az szerintem jó, ha beszerez egyet, mert a módszer megtanulása, és kliensekkel történő mindenféle segítő beszélgetésben való használata során biztos megtérül. Ráadásul többen is használhatják. 

Aztán a fordításban néhol éreztem kisebb döccenőket. Elhiszem, hogy a 13 éves diák az angliai környezetben középiskolásnak minősül, de magyarban nem mondunk ilyet. A támogatói csoport megfogalmazását is többször kellett elolvasnom, hogy biztos legyek benne, kire utalhatott a szerző. Egészében olvasva érthető egyébként. Ezek csak apróságok, és eltörpülnek a könyv mondanivalójának nagyszerűsége mellett. 

Sue Young

Ahogy látom, a szerző 2018 októberében a könyv bemutatója kapcsán járt Magyarországon, és egy workshoppal egybekötött bemutatót tartott a Szent Margit Gimnáziumban.

A könyv az alábbi oldalt ajánlja:  http://www.solutionsurfers.hu/

UpDate:
A Solutionsurfers Magyarország, (a könyv kiadója) képviseletében kaptam egy nagyon kedves felajánlást, ami szerint, aki a blogomon keresztül informálódott a könyvről, és szeretné azt megvásárolni, annak számára kedvezményes áron, 3 000 forintért lehetővé teszik ezt. 

A könyvet itt tudjátok megrendelni. Nincs mást teendő, csak a telefonszám helyére megjegyzésként azt kell beírni, hogy Annamarieirkál. 

Nagyon köszönöm a könyv kiadójának a felajánlást!

Szerintem érdemes élni a lehetőséggel!

Maksai Kinga - Mia & Maja

Maksai Kinga elsőkönyves szerző, a Maja & Mia első fejezetével elnyerte 2017-ben az Aranyvackor pályázaton a Cerkabella Könyvkiadó különdíját.  De ki is ez a két lány? 

Mia egy teljesen hétköznapi tini, aki most kezdte a középiskolát. Öccsével, Misivel és édesapjával él Budapesten. Az édesanyáról nagyon sokáig csak azt tudjuk, hogy nem tudunk semmit. Küzd a kamaszlányok bajaival, a befogadással, a régi barátok eltávolodásával, némi piszkálódással, reménytelen szerelemmel, tanulással és hasonlókkal. Egy nap véletlenül összefut a parkban a kutyáját, Tomhankszet sétáltató Majával. Maja jóval magasabb Miánál. És, ha már itt tartunk, jóval idősebb is. Éppen 70 éves. 

A második véletlen találkozásuk után, mindketten úgy gondolják, hogy ez nem is olyan rossz, élvezik a másik társaságát. Történetük azt mutatja be, hogyan képes barátságot kötni egy kamaszlány egy nagymamakorú hölggyel, illetve mit képesek egymásnak adni.

Nagyon izgalmas ez a téma, nem is csodálkozom, hogy a Cerkabella esélyt adott a kötetnek. Úgy alakul a két főszereplő élete, hogy olvasás közben szép csendben magunk is rabjaivá válunk az eseményeknek. Kíváncsian várjuk hogyan egészítik ki egymást a főszereplők. Nagyon fajsúlyos témákat érintünk mindeközben, mert Majáról megtudjuk, hogy frissen özvegyült, küzd ötödik férjének hiányával, igyekszik megtartani testi frissességét, új barátokat keres, jógázni kezd, felveszi a kapcsolatot régi szerelmével, olaszországi utazásra vállalkozik barátnőjével, és hát becsúszik egy kis szex is. Mia mindezekkel kapcsolatban kifejezi érzéseit, ellenérzéseit, és közben ezeket önmaga életének eseményeivel hozza párhuzamba. De az ő mindennapjaiban is sorra tűnnek fel a kihívások. Miért változott meg annyira régi barátnője, miért alázza meg két lány, miért akar apja új szerelmi kapcsolatot, miért fütyül rá Dávid, és legfőképp miért küldözget neki Marci meztelen képet önmagáról? Mivel apjával nem akarja megosztani ezeket a nehézségeket, Majához fordul, aki úgy látszik átérzi Mia helyzetét, és segít neki. 

Tényleg rengeteg témát érint Maksai Kinga. Talán túl sokat is ahhoz, hogy alaposabban körbe tudja járni őket. Ezért olvasás közben folyton úgy érezzük, valami félbemaradt. Azt mondanám erre, hogy ez egy ilyen stílusú könyv. Veretes témák, felületes eldolgozás. Ami azért fájdalmas csak, mert tényleg izgalmasan ír a szerző, mindvégig fenntartja  az olvasó figyelmet, könnyen alkalmazkodunk a csöppet sem hétköznapi helyzetekhez, de lekerekített válaszokat nem kapunk. Azt, hogy  Mia és régi barátnője nem rendezték kapcsolatukat,  azt még valahogy lenyeltem, de az már kifejezetten dühített, ahogyan a Marci féle ügy el lett rendezve. Azt gondolom, hogy lehetünk lazák egy félrement csókkal egy jóval idősebb pasival, de egy zaklatási ügyben nincs pardon! Persze közben tudom, hogy ez csak egy ifjúsági kategóriás könyv, és nem feltétlenül nekem íródott. Csak hát, a kihagyott ziccerek fájnak.

Részlet a könyvből, Gárdos János illusztrációja

A kötet kitűnően ábrázolja ezt a pikáns kapcsolatot. Szép, ahogyan helyet kap Maja a fiatalok életében, ahogyan nem csak a mai divatos "másságok" találnak megértésre, hanem ezek a teljesen szimpla különbözőségek is. 

A könyv borítója, és a kötetben található illusztrációk Gárdos János, Maksai Kinga férjének munkái. 

13-14 éves kortól ajánlanám.

Hozott pontszám: 4/5

Maksai Kinga

Gabriella Eld - Talpig feketében

Alaska Jones élete elég szívás. Tizennégy napja ki sem mozdult otthonából.  Állandó fejfájástól szenved. Ki nem állhatja a neonfényeket, pedig abból elég sok van. Az emberiség ezen része hatalmas házak között éli életét, Alaska maga is a tizenötödik emeleten lakik. Ezért is meglepő, amikor hirtelen egy fiú zuhan be az ablakán, rommá törve mindent. Ő Igor Blankenschwift, aki talpig feketében, összebilincselt kézzel, arcán sérülésekkel repült be hozzá. Az Impérium emberei vadásznak rá, akiknek az a céljuk, hogy megtalálják azokat, akik valamilyen adottsággal rendelkeznek. Ezek az adottságok pedig a legkülönfélébbek lehetnek, akár csak annyi, hogy egy másodpercet előre lát az illető a jövőbe.

A két fiú sorsa összefonódik, mert abban a pillanatban, amikor rájuk törik a hatalom rendőrei az ajtót, Igor hozzábilincseli magát Alaska kezéhez. Azt ugyan csak később tudja meg, hogy a túszszedés azért olyan hatásos, mert Alaska az elnök asszonyuk csemetéje. De vajon miért üldözik Igort? A nála levő titkos küldemény miatt, vagy azt sejtik, hogy ő is képességgel rendelkezik, esetleg egészen más dolog áll a háttérben? A fiúk elmenekülnek, és elég óvatlanul, Igorék tetováló lakás-szalonjában húzzák meg magukat, ahol a fiú nővérével, Kasjával él. Szüleik egy szörnyű balesetben meghaltak, a gyerekek a saját lábukon állnak. A szalonban dolgozik még Chen, aki szinte a család tagja. Az Impérium emberei pedig nem hagyják annyiban ezt a szökést, és a gyereke nyomába szegődnek. Hogy mi állhat mindennek a hátterében a történet legvégéig rejtve marad az olvasó előtt.

Az események folyamatát három szereplő, Igor, Alaska és Chen szemszögéből láthatjuk. Jodi Picoultnál találkoztam először ezzel a módszerrel. Gabriella Eld azonban nagyon gyorsan váltogatja a nézőpontokat, akár oldalanként cserél. Ez a módszer pörgőssé teszi a történéseket, de nem engedi, hogy jobban átéljük a helyzeteket, átvegyük a narrátor spekulációit. Nálam ez sokat levont az olvasási élményből. 

Ennek ellenére a szerző képes volt egy nagyon erős légkört megalkotni, amit az urban fantasy kategóriájába sorolnék. Erőteljes benne a sötétség érzete, amit fokoz a szalon hangulata, a  tetoválógép berregése, és Kasja elvont külseje is. 

Nem éppen a kedvenc témám a fantasy világa, most is előjött a szokásos, összes nyavalyám, ami miatt nem is olvasok ilyen könyveket. A 2018-as magyar, gyermek és ifjúsági kategória Merítés-díj zsűrizése miatt vettem mégis kezembe a kötetet.

12 éves kortól ajánlanám olvasásra! 

Hozott pontszám: 4

Gabriella Eld

Péró Gabriella (Gabriella Eld) 1997-ben született, fiatal, tehetséges magyar írónő, aki már gyermekkorában arról ábrándozott, hogy író lesz. Ehhez az álmához ragaszkodott is, és 2016-ban meg is jelent első kötete, az "Emlékek Jordan számára". Ez az Ikercsavar Krónikák trilógiának az első része volt. Hamarosan követte a "Remények Jordan számára", majd 2018-ban az "Érzések Jordan számára" . A dark fantasy kategóriás sorozat nagy népszerűségnek örvend a fiatalok körében, mindhárom könyv értékelés a 90 százalék feletti. A most megjelent Talpig feketéban című kötete a Legendák a Bagolyvárosból nevet viselő sorozat első része.

"Azt a nőt, amelyik ilyen adottsággal bírt, úgy tudott viselkedni, mint egy emberevő vadállat, álltól talpig tetoválások borították, és hajlandó volt felenni a pizzát a földről, azt nem tudtam nem szeretni."

"   Neki volt egy piros szemüvege, nekem meg egy színes zoknim, amúgy talpig feketébe burkolóztunk. Úgy őriztük ezeket a színes foltokat a ruhatárunkban, mint a kifecseghetetlen titkokat. Pedig mennyi titok lappangott még azokon a zoknikon túl! Mi ketten is titkok voltunk. Ahogy a kirakatok üvegében őrült táncot lejtő Adorian, vagy az én lopott másodperceim. Elvesztünk az éjszakai fények között. Láthatatlanok voltunk."

"Hiába mondtam nekik, hogy Kasja nem lány, hanem emberi testbe bújt démon, azért csak látványosan szégyellnem kellett magam."

Lao-Ce - Tao Te King (Az út és az erény könyve)

Már ki tudja hányadszor olvasom ezt a könyvet. Illetve most nem is olvastam, hanem hallgattam. Valamilyen megfontolásból, ma épp ezt vittem magammal a konyhába, hogy együtt főzzünk. Tudom, már mondtam, de most megismétlem, hogy Paul Watzlawick-kal való ismeretségem óta igyekszem úgy megoldani a kikerülhetetlen problémáimat, hogy átkeretezem őket. Ilyen a főzés is, amit sokszor nyűgnek élek meg. Ilyenkor hangoskönyvet hallgatok, meggyújtok egy gyertyát, és máris nem a konyhában vagyok, nem is  főzök, hanem élvezem azt, amit hallgatok, erőt merítek a lobogó gyertyából, ja, és mellesleg jár a kezem is. 

Szóval, ma a több, mint huszonöt évszázaddal korábban élt Lao mester hallgattam, Kulka János tolmácsolásában, Weöres Sándor fordításában. Nem vagyok nagy ismerője a taoizmusnak, de az út és az erény könyvét hallgatva, azért lecsapódik bennem is néhány dolog. 

"Nehéz és könnyű egymást hozza létre, hosszú és rövid egymást alakítja, magas és mély egymásba hajlik, zeneszó és énekhang egymással cseng össze, előbbi és későbbi egymást követi.” 

A tulajdonságok nem léteznek a velük ellentétes jelentésű tulajdonságok, a viszonyítási pontok nélkül. Aki élt már egy keveset, az elég erőteljesen megtapasztalja ezt a természetben megjelenő kiteljesedésre való törekvést. Hiszen minden egyensúlyra törekszik. Érdekes volt ennek a gondolatnak a felbukkanása, mert csütörtökön, bennem is pont ezek keringtek. Volt egy ilyen - nem is tudom hogyan határozzam meg-, meditációs rajzom, vagy még inkább írásom, amikor csak úgy áramlanak bennem, belőlem a mondatok, és pont ezek a hajtások jelentek meg nálam is. Hogyan kényszerül hátra a rossz, ha előtérbe engedem a jót, hogyan valósulhat meg a balansz?  (Egyébként, az ebben az állapotban készült alkotások nem feltétlenül érthetőek másnap, vagy másnak!)

Ez csak egyetlen példa volt arra, hogyan képes jótékonyan hatni az emberre valami, jelen esetben egy hangoskönyv, amiről azt gondoltuk, hogy ismerjük már. És ez csupán egyetlen gondolat, amit megoszthatónak tartottam, de szerencsére más egyéb is megszólalt! 

Lapozzatok bele!

"A jó a rossznak tanítója, a rossz a jónak támasztója."

Updike, John - Nyúlcipő

Harry Angstrom, azaz Nyúl a főszereplője John Updike sorozatának. Bár azt is gondolhatnánk, hogy ez a könyv nem is feltétlenül az első része az ötkötetes életműnek, mivel az elején rögtön belecsöppenünk valami okozatnak tűnő jelenetbe. 

Harry egy délután elmegy, hogy elhozza kisfiát a mamáktól, s felesége, Janice kérésére még beugorjon cigarettáért is visszafelé. Janice a kocsit az egyik, a gyereket a másik mamánál hagyta. Főhősünk ott vacillál, hogyan érdemes ezt a három helyet útba ejteni, s végzetére a rossz útvonal mellett köteleződik el. Talán itt dőlt el minden, hogy előbb a kocsiért ment, s nem a fiáért. Mert az autóba beülve meglegyintette valami, amit a szabadság szelének nevezhetnénk. A huszonhat éves családapának, a középiskola, nem is olyan rég még körülrajongott kosaras sztárjának szűkké válik az a világ, amibe belekényszerült. Mi is lehetne alkalmasabb eszköze a férfi függetlenség utáni vágyának ábrázolására, mint egy autó. Az utak szabadsága, a végtelen amerikai puszták hívogatása kézzel tapintható. Talán még akkor is megváltozhatott volna minden, ha Nyúl visszafordul, és hazamegy. De nem. 

Ebből az alaphelyzetből bontakozik ki a  Nyúlcipó története, amely hűen ábrázolja az ötvenes évek álmatag amerikai illúzióit, s mind között a legnagyobb szemfényvesztést, hogy mindent megtehetsz büntetlenül, tetteidnek nem lesz következménye. 

Nem könnyű szeretni ezt a könyvet. Nem egy vonzó világ az, amiben a szereplők megjelennek, és mind Nyúl, mind Janice jelleme elég visszataszító. Az alkoholba menekülő, minden szempontból kiábrándító feleség és anya, valamint a gyerekes szinten megrekedt családfenntartó apa alakjával is nehéz azonosulni. Harry valóban Nyúl. Gyáva, képtelen szembenézni, és felvállalni bármilyen döntést. Úgy megy el, hogy nem megy el, és úgy jön vissza, hogy nem érkezik meg sehova. 

Bár elismerem a szerző zseniális atmoszférateremtő nagyságát, de engem nem sikerült bevonnia ebbe a történetbe. Én nem éreztem át egyetlen szereplő helyzetét sem. 

Hozott pontszám: 4

Az ifjú Updike, aki huszonnyolc évesen írta ezt a kötetet.

Déri Szilvia - Kovászkaland

Volt egy személyiségfejlesztő óránk hajdanában, amikor azt kérte a tanár, hogy olvassuk el fordítva a nevünket, és ami arról a névről eszünkbe jut,azt írjuk le: kik vagyunk, hol élünk, mit csinálunk stb.  A csoporttársaim közül két ember is olyan történetet mesélt el magáról, ami mélyen belém ivódott, és a mai napig itt él bennem. Nem kevésbé, mint a sajátom. 

Airámanna Namreh

Egy zsidó lány voltam, a babiloni fogság idején éltem, Júdeában. Ami  jelen esetben a fontos, az az, hogy hajadon voltam, és a feladatom az volt, hogy az egész nagy családra én sütöttem. A lepények, piták, laffák, maceszek elkészítésével foglalkoztam. Lehet, hogy ez a sugallat a név "manna" része miatt volt. A történetem persze sokkal izgalmasabb volt ennél, de jelen könyvhöz kapcsolódva csak ennyit mesélnék most el. Mert a kenyerek sütése valahol mélyen bennem van, úgy él itt velem, mint egy őstudás, amit születésemmel kaptam. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy sütném is itthon a pékárut. Ez a felbolydult, számomra is életidegen világ erre nem alkalmas. De rendkívül jó érzéssel tölt el, amikor tészta van a kezem között, gyúrom, bokszolom, döfködöm és kerekítem, simogatom, lapogatom ezt a csodát.

A kovászos kenyér elkészítésére még nem vett rá a lélek, pedig Limara már többször elcsábított. 

Déri Szilvia is egy gasztroblogger, a Házisárkány Házisáfrány oldal tulajdonosa. Nem ismerem az oldalt, de ahogy rápillantottam, úgy tűnik, nagyon ínycsiklandozó dolgokat készít a hölgy.  Ez a második megjelent könyve, és ahogy a cím is ígéri, igazi kaland vár az olvasójára. 

A kovászos kenyerek és sütemények elkészítése hasonlít a hagyományos sütési technikához, csak épp a dolgok lelkét, a kovász készítését kell alaposan megtanulni. Akinek, hozzám hasonlóan ez a fehér folt az életében, az most bátran belevághat az ismeretlenbe!

Alapvetően jó kézbe venni ezt a  rendkívül szép és ízléses  kötetet. A matt lapok, a jó minőségű papír és a gyönyörű, letisztult fotók már a mai igényekhez idomultak.

Déri Szilvia először a kovász készítésére tanítja meg olvasóját. Lassan, alaposan mutatja be a követendő lépéseket. Majd végigkísér minket a dagasztás, kelesztés, formázás, irdalás és sütés lépésein. Időt szán a hibák elemzésére, az eszközökre, és  a sütöknél is elidőzik kicsit. 

Mindennapi kenyerünk asztalra tételéhez azonban a legfontosabb dolog, amit még a szerző sem tud megadni nekünk, az a tapasztalás. Azt sajnos nem lehet megkerülni!

Tehát kössünk kötényt, és vágjunk neki a kalandnak! Jó vezetőtönk lehet ez a könyv.

Mondjuk nekem a fogalmazása néhol kicsit körülményes és magasröptű. Volt olyan mondat, amit többször el kellett olvasnom, de ez már legyen az én bajom. Néha éreztem, hogy a könyv  egy magasabb szintű elvárásokkal rendelkező közönséget (is) céloz meg. 

A kiadvány másik fele pedig receptek gyűjteménye. Egyoldalas fotókkal, részletes leírásokkal. A kenyerek közül megtanulhatjuk a kovászos fehér, teljes kiörlésű, tönkölyös, rozs, gluténmentes, rozsos és dióval-fügével bolondított, Hokkaido, sütőtökös, konfitált fokhagymás kenyér készítését. Sósak közül a kenyértekercset, grissinit, focacciot, kifliket, perecet, pogácsát, zsemlét és bagelt találunk. És édes péksütemények is készülhetnek kovásszal. Ezek közül Déri Szilvia megtanítja nekünk a kakaós csiga jellegűek sütését, a gofrikat, brióst, olívás korongot, almás galettet, babkát. 

Kalandra fel! 

Hozott pontszám: 5

Déri Szilvia

Tóth Árpád -Olykor éjjel…

Olykor éjjel… szívem hogy zakatol!
Az ágyon ujjam tévedezve jár,
S nagyon közel, mellettem valahol
Halkan megkoccan a vizespohár…
S nem tudom, hol vagyok… akadozón
Rémlik elém az elmúlt, messzi est,
S az ujjam a fagyos márványlapon
Reszketve egy gyújtót keres…

Áldott a fény, mely sercegőn, fakón
Ilyenkor gyűrt párnám mellett kigyúl,
S a kedves, vén tapétát a falon
Megcsillantja, s bús orcámhoz simul!
Jól esik látnom: csendesen pihen
Minden bútor és békén feketül,
S az iszonyú és néma semmiben
Föllélegzem: nem vagyok egyedül…

Kabátom összegyűrve lóg szögén,
A rózsa rajta hervadóra vált,
S egy percre, a klublépcső szőnyegén,
Látom a rózsaáruló leányt:
A lámpák közt mily búsan oson át,
Apró teste mily zsenge s mily hajolt…
Látom álmos és szelíd mosolyát…
Szegénynek festett arca volt…

Csönd… vén poétám könyvét fölveszem,
Hová este dobtam, a szék alól,
S míg lankadtan lapozgat a kezem,
Zörgő lap s agg rím álomba dalol.
Félfüllel hallom, s halkan nevetem:
Künn egy papucs mily furcsán csoszog el,
S puha Nirvánám, csöndes fekhelyem
Altatón, hűsen átölel…

1907

Krasznahorkai László - Ornan Rotem - Manhattan-terv

Már az elmúlt évben olvastam arról, hogy Krasznahorkai László készül megírni ezt a könyvet. Először tulajdonképpen a Guardianban jelentek meg gyönyörű fekete-fehér képek Orman Rotemtől, ezeket láttam. Berlinben, egy vacsora alkalmán találkozott egymással a páros, ahol Krasznahorkai elmesélte, hogy egy évre a New York Public Library ösztöndíjasa lesz, és Herman Melville, a Moby Dick írójának nyomába fog szegődni. A fotós felajánlotta, hogy elkíséri az írót. Kettőjük munkájának gyümölcsét élvezhetjük, ha kezünkbe vesszük a kötetet. 

A nyájas olvasó követheti Orman Rotem fotóin keresztül Krasznahorkai Lászlót, aki  szedegeti a morzsákat Malcolm Lowry után, aki követte Herman Melvillet. Így épül fel valami, amit nevezhetünk Manhattan-tervnek. A könyv Krasznahorkai naplójegyzeteit tartalmazza, lazán szedve, szellősen, ahogy áramlanak az emberben a gondolatok. Személyes, szellemileg izgató munka ez. Belső kalandozás, egy kutatómunka pezsgésével, mely inkább a  sikerekre, mint kudarcokra koncentrálva képes jó hatást gyakorolni a legvégső láncszemre, az olvasóra. Önmagában is kellemes olvasmány, de attól válik igazán naggyá, hogy lehetőséget ad arra, hogy bárki beálljon a sorba, és hozzáadja a maga melville-i redőjét. 

Bár az egész könyv nincs száz oldal fotókkal együtt, nem feltétlenül szalad át az emberen. 

Természetesen ösztönzően hat Melville Moby Dick kötetének újraolvasására, de a "valóság béklyói nélküli" építész,  Lebbeus Woods  után is keresgettem, és Malcolm Lowry is kimaradt nekem. 

A Manhattan-terv viszont hiányt hagyott bennem, úgy olvastam volna még tovább! 

Hozott pontszám: 4/5 

Mindenképp nézzétek meg ezeket a képeket!

Awad, Mona - Antilányregény

Arórl már hlanlttouk hgoy, a szvakaon bleül nnics jlenestőgée aannk, mkiént rdeneőzdenk el a bteűk, eegyüdl az a fnotos, hgoy az eslő és az uolstó bteű a hlyéen lgyeen. Ha a tböbrie a lgenogyabb övsszeiszsaásg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

De mi a helyzet, ha a testünkről alkotott kép teljesen más, mint  a valóság?

Az evészavarok jelensége már elég régóta jelen van az emberiség történelmében, de gyakorivá válása az utóbbi körülbelül  30 évben történt meg a gazdaságilag fejlett társadalmakban. Az első anorexia nervosát 1873-ban diagnosztizálták, a bulimia nervosát, pedig 40 évvel ezelőtt, 1979 azonosította be Gerald Russel brit pszichiáter. A testképzavarok csak egyik részlege az evészavar kategória, ami még bőven nincs kimerítve a fenti két rendellenességben. Itt van a neofóbia, a neofília, a pica, a liarexia, az éjszakai evés szindróma, a ruminációs szindróma, a különféle ételfóbiákról már nem is beszélve. 

Merészség lenne kimondani azt, hogy a testképzavar csak a kamaszokra jellemző, akárcsak azt, hogy  idővel, magától elmúló jelenségről van szó. Mivel a zavarok hátterében a test és lélek harca áll, önmagában nem a tinédzserkor okozza a problémát. Ezt igazolja Mona Awad könyve is, az Antilányregény.

Az egyik legnagyobb disznóságnak tartom, hogy egy ilyen álruhában jelent meg ez a könyv. Eddigi olvasási tapasztalatom alapján, a nagyon rózsaszín borítójú könyvek, cukros kis fánkokkal a közepükön, "legjobban depütregény" felirattal, nem nekem íródtak. Kellett egy-két fejezet, amíg lehámoztam magamról, illetve  a könyvről ezt a csúnya előítéletet. Középiskolásokkal készülök beszélgetni a testképzavarokról, ahhoz kerestem valami anyagot. A kolléganőm ajánlotta többek közt ezt a könyvet, azért vágtam bele mégis, az első látásra antiannamarie kötetnek.

Ahogy azt az alcím is jelzi, a "felnőtté válás és kilodráma 13 felvonásban"  témájára készülhetünk. 

Elisabeth úgy meséli el életét, hogy egész egyszerűen kimetsz tizenhárom, talán első látásra jelentéktelennek tűnő szakaszt  az életéből, s egymás mögé állítja. Olyan, mintha tizenhárom novellát olvasnánk. Mégis, a történetek igazából egymással összefüggésben értelmezhetőek helyesen. Itt van például mindjárt a neve. Ahogyan változik a főszereplő élete, úgy cserélődnek a becenevei is. Hol Lizzie, hol, Eliza, hol Beth, hol Elisabeth néven hívatja magát. Követhetetlen, akárcsak a testsúlyingadozása. 

Valójában az olvasó egész végig nem tudja, csak sejteni véli, hogy a lány kövér-e egyáltalán? 

A történet elején Lizzie középiskolás lehet, amikor Mel-lel, a legjobb barátnőjével  idősebb férfiakra gyakorolt hatásukat próbálgatják. Kis flörtnek, és a szabados szexualitásról alkotott fantáziálgatásuk tanúi lehetünk. Bevallom, hogy itt még mindig rezgett nálam a léc, mert nem kifejezetten ilyen könyvre számítottam. De szerencsére olvastam tovább. 

Majd fejezetről fejezetre átélhettem Elisabeth-el a barátért, a szexuális partnerért, a társért, a barátnőért és családért való küzdelem belső vívódásainak állomásait. A könnyednek tűnő fejezetek valójában nem azok, a szerző láthatatlanul pakolja az olvasóra a főszereplő kilóit. Teljesen lehúz a regény, beenged egy olyan pokolba, aminek létezéséről talán tudunk, de gyötrelmét nem kell átélnünk. Hogyan befolyásolja a lány döntéseit, megnyilatkozásait, megalázkodásit, és egyáltalán mindenét az, hogy állandóan a külsejével van elfoglalva, illetve, hogy mit eszik? 

A legnagyobb fájdalmat mégis akkor nyújtja át Mona Awad, amikor Lizzie, Beth vékonnyá éhezteti magát. 

Lélektani utazásra készüljön az, aki felvállalja ezt az utat a lánnyal. Nagyon tetszett, ahogyan a szerző kiválasztotta azokat a kapcsolatokat, és jeleneteket, amiken keresztül érzékeltetni akarta velünk a hasonló betegségben szenvedők életének démonait. Mivel alapvetően a táplálkozásról, öltözködésről van szó, nehéz lehet megtalálni a jó csatornát. 

Annyiban talán igaz a cím, a "lányregény", hogy nehezen tudom elképzelni ezt a könyvet férfiak kezében. Pedig biztos megvan a párja ennek is, még ha regény formájában eddig nem is jelent meg. Tévesen gondoljuk, hogy az  izomdiszmorfia, vagy az evészavarok csak homoszexuális férfiaknál jelennek meg. Az áhított V-alak csapdájában is sokan vergődnek még, akik nem kérnek segítséget, hiszen - és itt egy újabb hamis sztereotípia-, a férfiak nem sírnak, nem rohangásznak dili dokihoz. 

Egyetlen hiányom a könyvvel kapcsolatba, hogy úgy tudott leélni Lizzie egy egész életet, hogy se benne, sem másban nem merült fel, hogy a lelki okokat próbálja meg orvosolni. Aztán persze eszembe jutott, hogy de  hiszen ez a valóság. Mi is ezt csináljuk!

Hozott pontszám: 5

Mona Awad

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

szvkaaon bleül nincs jlneestőgée annak mkénit rdeeözndenk el a btűek: eygeüdl az a fntoos, hgoy az eslő és az uolstó betű a hlyéen lygeen, ha a tböbrie a lgnoeyabb özeássivsazsg a jleezmlő, a sövzeg aokkr is tleejs mrtébéekn ovasalthó mraad.

Olvasd tovább: http://eztnezdmeg.com/a-cmabrigde-i-etegyemen-keuszlt/

Ecsédi Orsolya - Banyavész (Kell egy csapat 1. )

Nagyon vicces, amikor felnőtt emberek sorra olvassák, sőt mi több élvezik a dupla sortávval, nagyobb betűmérettel írott mesekönyveket. Mit is kínál nekünk a Banyavész? Egy óra utazást a gyermekkorba, egy sétát, a mese és valóság között kifeszített kötélen. 

Anka, Zitu és Báti az ötödik bé három sarkalatos személye. Zitu, az örök szemtelen, aki frappáns beszólásaival borítja ki tanárait, s egyben intőbegyűjtési rekorder. Báti, tisztes nevén Bátor, aki minden csak nem bátor. Sőt talán már a nevét is azért kapta, hogy az apjától örökölt "merészségét" fel tudja vállalni. Végül Anka, aki prepubertás kor kissé álmatag enerváltságában kóvályog, s akit a magyarból történő bukás veszélye fenyeget. Adél néni, az új irodalom tanárnőjük, megajándékozza Ankát a javítás lehetőségével. De nem egy szimpla feleletet vár tőle, hanem egy olvasónaplót, ami saját meséjéről szól. Illetve meséjükről, hiszen a feladat megoldásában a két barát is segíthet. Ráadásul olyan mesét kell alkotniuk, ami nem csak, hogy saját, de igaz is. Ahol a  jó győzedelmeskedik, elnyeri jutalmát. A gyerekek mukkanni sem mernek, mert Adél néni minden hatalommal megáldott bosziként jelenik meg előttük.

Egyhetes kalandjuk alatt a három barát másként kezdi szemlélni a világot. Beengedik maguk közé a varázslatot. Hirtelen képessé válnak sárkányt látni a tacskóban, tündért a fodrászban, vagy épp bölcs varázslót az aluljáró hajléktalan figurájában. Kalanddá, mesévé, élménnyé válik körülöttük minden. Mint egy levegőben tekergő dallam, vagy a sütemény mámorító illata, úgy öleli körül őket ez az új valóság.

Ecsédi Orsolya könyve most sem kíméli a magyar nyelvet, bár jelen esetben, inkább költőinket fogja munkára. Adél néni páratlan szófüzéreiért miatt már megéri elolvasni ezt a kötetet. El is határoztam, hogy megtanulok néhányat, mert milyen menő lenne már ilyeneket mondani: 
 

„Ne nyögjél itt nekem, mint Bécsnek büszke vára Mátyás bús hadától!”

„-Szívem, ez nem olyan hely, ahol aki nem szól, csak béget, az kap dicséretet!”

A Banyavész mondanivalójában, hangnemében még jobban tetszett, mint a tavalyi év Cirrusa. Jó is az, amikor újra elkezdünk hinni a hihetetlenben.

Jó hírként tudatom, hogy a könyv a Kell egy csapat sorozat első részeként jelent meg, azaz.....

Hozott pontszám: 4/5 

Jeli Viktória - Tasnádi István - Kettős: Játék

Szerintem ez már a harmadik olyan könyvem, amit kétfelől lehet megközelíteni. Most szó szerint értem. Tehát mindkét oldalról el lehet kezdeni olvasni. Én a lányos oldalról kezdtem, ez a könyv narancssárga fele. Főszereplője Tünde, akinek legfőbb tevékenysége a történet szerint, hogy egy Arawyn szeme nevezetű online szerepjátékban Aibell14 néven játszik. Van egy húga, Lenke, akinek jelenléte Tünde számára zavaró, az olvasónak viszont elég szórakoztató. A játékban van egy párja, Artaius15 nevű fiú, azaz Hárun. Vele nagyon jól kijönnek, egészen addig, amíg Tünde barátnői fel nem hívják a figyelmet arra, hogy ez csak egy virtuális világ, itt minden más, mint, aminek látszik. Mindenkinek vannak titkai, és ez a fórum lehetőséged kínál arra, hogy  elfedjük hiányosságainkat, szégyellni való dolgainkat. A könyv másik fele, a zöld színű borító felől - ez egyébként Tasnádi István alkotása -, Artaius15  szemszögéből mondja el a történetet. Ahol az események összeérnek, ott következik a közös rész, ami a könyv közepén található. Szóval megvan ennek az olvasási  technikája. Érdekes kísérlet. 

Akárhonnan is indulunk, mindkét írás stílusában a chatelés műfajához tartozik. Elmondható,  hogy a könyv jól hozza a fiatalok általános chat formáit, de a közérthetőség határain belül mozog. Ezzel nincs is gond, könnyű belehelyezkedni a szerepekbe, de gyanítom, hogy egy átlagos kamasz fele ennyi szöveget, kétszer ennyi rövidítést és emojit használ. Apropó emoji; mindenki számára egyértelműek a jelek? Felnőtt olvasó nem árt, ha utánanéz ennek! A 13. oldalon használt padlizsán okozhat némi fejtörést. Vagyis inkább az a béna magyarázat, ami elhangzik. Oldalanként jó, ha 15 mondat olvasható,  hiszen formailag is a beszélgetőpanel formáját követi az írás. A Tünde szemszögéből írt részletek sokkal jobban tetszettek, érthetőbbek, hangulatában erősebbek, mint Hárún nézőpontja.  

Nem csak a könyv címében, hanem bennem is van egy kettősség. Jó, hogy a kortárs irodalom új utakat keres, figyelembe veszi a fiatalság írási, olvasási, kommunikációs változásait, de bennem azért megszólalt egy vészcsengő, hogy meddig irodalom az irodalom? Lázár Ervin Dömdödön című meséjében versíró versenyt tartanak. Szörnyeteg Lajos ír egy verset, amire a Bruckner Szigrfid azt mondja, hogy nem is vers. Mire Szörnyeteg Lajos tiltakozik, hogy miért ne lenne vers, egymás alá vannak írva a sorok, amik nagy betűvel kezdődnek. Marad a kérdés, hogy akkor ez most irodalom-e? 

Ugyanakkor a Kettős: Játék témája nagyon naprakész, megközelítésére szintén a frissesség jellemző. 

Nem tagadom, hogy irodalmi értékként nem tartom sokra ezt a jelleget, de nem is kell a magasröptű, értékformáló elvárásoknak állandóan megfelelni. Egyszerű, laza szöveg, trendi problémafelvetéssel, úgy, mint fogyatékosság vagy bevándorlók kérdése; klisészámba menő címkék használata, például szerepjáték. Valószínűleg a célközönség véleménye is megoszlik a könyv tetszésével kapcsolatban. Az viszont biztos, hogy így nagyon nehéz erős légkört és hathatós tartalmat létrehozni. Mind  az online játék gyenge maradt, mind a titkolt hátrányok felületesek lettek. Lehet, hogy színpadra alkalmazva be tudja majd hozni azokat a pluszokat, amikre most szükség lett volna.

Sajnálom, mert maga az ötlet jópofa. 

Hozott pontszám: 3/4

 Jeli Viktóri és Tasnádi István

Molnár Krisztina Rita - A tűz ösvénye

Molnár Krisztina Rita könyve a Térforgó - valószínűleg a négy részre tervezett-, sorozatának a második tagja. Az elmúlt esztendőben ismerkedhetünk meg Tamással, és örökbefogadó családjával "A víz ösvénye" című, általam igen-igen nagyra értékelt könyvében. Akkor a vízé volt a főszerep, most pedig nagy riválisával, a tűzzel ismerkedhettünk meg. 

A család a Bodrog és Tisza közti kicsiny faluba, Kenézlőre utazik, hogy vidéki hangulatban ünnepeljék meg a szilvesztert. Ez a lelassult és természetközeli világ ismét kedvez annak, hogy egy olyan ősi elem megjelenését mutassa be a szerző, mint a tűz. Mert itt kézzel foghatóbb a piruló malac alatti lángnyelv tánca is. Bár a tűzzel kapcsolatban mindenkinek van élménye, meglepő gondolatok kerültek be a könyvbe. 

A szöveg korábbi, olvasmányos stílusa megváltozott. A szerző most fejezetenként változó párbeszédekkel szerette volna ábrázolni témáját. A Vesta-szüzektől a lakástűzig ismerhetjük meg ennek az elemnek két szélsőségét. De a tűz úgy is megjelenik, mint a kamaszlány szívében fellobbanó szerelemláng, vagy a pálinka tüzessége. 

Az egy évvel korábban olvasott könyv szereplőire már alig emlékeztem, és habár Tamás és nevelőanyja, Eszter alakja visszajött, a többieké nem. Nagyon nehezen rázódtam bele a történetbe. Ez a töredezett stílus könnyen kidobja az embert. Aki esetleg ezzel a résszel kezdené olvasni a sorozatot, ne tegye! Inkább sorban, közvetlen egymás után a kettőt. Bevallom, hogy a fejezeteken belül is sok idő kellett, hogy leessen, ki beszél kivel. Bár párbeszédekre épül fel a könyv, és ez a kisebb korosztálynak jól érthető, a  megjelenő témák  ebben a formában, mégsem nekik valók.

A falvak elnéptelenedésének problémája, vagy egy majdnem tragédiába torkolló lakástűz naturális megközelítése engem zavart. 

Simonyi Cecília ismét gyönyörű képekkel közelített az őselemhez, érzékeny ábrázolása szemet pihentető. 

Azt javasolnám, hogy, aki szeretné felolvasni, vagy megvenni ezt a könyvet gyermeknek, az előtte olvassa el, és úgy döntsön! Molnár Krisztina Rita megajándékoz minket számos szép gondolattal, de az ezekhez való eljutás, most nem annyira könnyű, mint korábbi műveinél. A korosztályos megjelölés is 11 év, tehát önálló olvasásra ajánlott. 

Hozott pontszám: 3

Részlet a könyvből, Simonyi Cecília illusztrációja

Almatorta Bomann módra

Ez csak egy kis kitér, de aranyos!

Anne Cathrine Bomann Agathe című könyvében van egy rész, ahol az egyik szereplő süt egy almatortát, hogy megajándékozza vele a szomszédját.
Nos, a könyv elolvasása után én is elkészítettem  ezt a süteményt.
Illetve csak valami olyasmit. Mert az eredeti recept a könyvben:

-egy csomag vaj
-2 bögre cukor
-4 bögre liszt
-4 tojás
-kiskanálnyi sütőpor
-csipet só
-kevés tört kardamom
+ almacikkek a tetejére, megszórva fahéjjal és kevés cukorral.

El is kezdtem csinálni a sütimet, de az első bögre cukrot lemértem, akkor derült ki, hogy majdnem 30 deka. Szóval itt le is álltam.
Rögtönzött receptem alapján 1 bögre cukor (30 dkg) és 2,5 bögre  (50 dkg)  liszttel készítettem el, a többi hozzávaló ugyanannyi lett. Ízre nem volt egy főnyeremény, de azért elfogyott.

Bomann, Anne Cathrine - Agathe

A mindennapi élet kísértéseivel nekem is meg kell küzdenem. Habár elég rendesen kordában tartom a könyvek iránti -egyébként minden tárggyal kapcsolatos-, birtoklási vágyamat, de a hétvégi könyvfesztiválon nem voltam képes ellenállni ennek a pici és rendkívül szép kötetnek. Egy pillanat alatt lekaptam a Jelenkor Kiadó pavilonjában tornyosuló kupac tetejéről, és rohantam kifizetni, mielőtt bármi közbeszólna. Könyvet szinte csak azért veszek, hogy kölcsön tudjam adni. A megvásárolt köteteim jelentős részét nem is én olvastam először. 

De egyáltalán nem bántam meg szenvedélyes reakciómat, remélem azok is örülnek majd, akik kölcsön kapják tőlem!

"Az öregedés,  tűnődtem, miközben elöntött a keserűség, mindenek előtt arról szól, hogy észre vesszük, hogyan távolodik el egyre jobban egymástól az ember énje és teste, mígnem egy nap teljesen idegenné válik önmaga számára. Mi ebben a természetes? " -ezekkel a szavakkal vezeti be a fülszöveg a könyvet.

 

Egy nyugdíj előtt álló terapeutának az 1940-es években,  már csak 5 hónapot kell kibírnia, hogy végleg leadhassa praxisát. Türelmetlenül várja ezt a napot, és számolja vissza a kereken nyolcszáz terápiás órát, ami még hátra van. Tele tapasztalattal, de a végletekig kiégve tengeti napjait. Figyelme egyre inkább az elmúlásra terelődik. Mozgásának nehezedése, testének változásai, gondolatainak átalakulása mind-mind az idő pergésére utalnak. De egy nap  beállít hozzá Agathe, a fiatal német hölgy, és addig nem tágít, amíg a doktor nem fogadja őt. A panasza egyszerű -nem talál örömet az életben-, de a  kórtörténete már annál kevésbé. Kórházi zárójelentések tanúskodnak viszontagságairól. 

Az egész regényben van egy dinamikus gomolygás. Mindenki tart valami felé, de senki sem egy irányba. A szereplők csak érintőlegesen súrlódnak egymással. A terapeuta kifelé áramlik  rendezettnek tűnő, magányos  napjaiból, Agathe bevonódik, és Madame Surrugue, az asszisztensnő ismét egy másik vonalban mozog. Mindeközben természetesen igen intenzíven hatnak egymásra. Agathe, akinek nincs más vágya, mint eltűnni az emberek szeme elől, az orvos segítsége által kezd láthatóvá válni önmaga és a világ számára. Ugyanez a szembesülés történik meg az idős emberrel is. 

Amilyen kicsi ez a könyv, annyira izgalmas. Könnyű volt olvasni, vártam az események alakulását, és érdekes volt elhelyezni azokat a mellékzöngéket, melyek látszólag nem tartoztak a témához. 

Mondjuk én is jobban örültem volna, ha egy sokkal bővebben kifejtett regény keretein belül olvashattam volna az Agathe-ot, mélyebben hatott volna. Talán ez az egyetlen kis negatív érzésem a könyvvel kapcsolatban. 

A történet, amely bárhol játszódhatott volna, hiszen alapvetően egy rendelő falai között üldögélünk, és bárkivel megtörténhetett volna, mert nincs jelentősége, hogy francia vagy német az illető, éppen általánossága révén engedi, hogy párhuzamba állítsuk önmagunkkal. A könyvben megjelenő  egzisztenciális kérdések, valamint  a magánytól való félelem szorongása kapcsán találva érzi magát az olvasó. De mint üzenet, megjelenik az a gondolat is, hogy talán van ebből a homályból kivezető út, mely a társas kapcsolatok révén valósulhat meg, akár olyan terepen, ahol már látszólag nem is nő fű. 

A dán Anna Cathrine Bomann maga is pszichológus. Első kötete, az Agathe közel húsz nyelven jelent meg eddig. Azóta még két könyve íródott, egyik a skizofréniáról, a másik pedig a közelmúltban megjelent, Hvad Ingen Ved, (angolul What No One Knows). Az ifjúsági  (YA) regény a bullying témával foglalkozik. Remélem a magyarországi megjelenés is tervben van! 

A hétvégén Anne Cathrine Bomann részt vett a 26. Budapesti Könyvfesztiválon. Az ott készült fotót Németh Dániel készítette. 

Gyönyörű ez a könyv. Esztétikai élmény! 

Hozott pontszám: 4/5

 Anne Cathrine Bomann

"Azzal kezdődött, hogy egy középkorú házaspárt pillantottam meg az egyik asztal mellett. Valamilyen oknál fogva megtorpantam odakint az utcán, és csak néztem, ahogy a nő felemeli a kezét, hogy megsimogassa a férfi arcát. A férfi a nő tenyerére dőlt, én pedig éreztem
– mintha csak én magam ültem volna ott –, ahogy a nő testének melege a férfiéba áramlik, és már képtelenség megállapítani, melyikük melyik.
Azóta szokásommá vált, hogy útba ejtsem a kávézót, és elképzeljem, hogy egy nap én ülök ott." (47.oldal)