Norton, Kendra - Nem színező

Kendra Norton könyve a bevezetőjén kívül egyáltalán nem tartalmaz betűt, de ettől függetlenül bemutatnám a kiadványt. 

A szerző eredetileg fejleszteni szerette volna rajztudását, melyet kombinálni akart a festészettel. Az üres lapok riasztóan hatották rá, ezért alapnak  figurális vagy épp  non figurális festékfoltokat használt. A kiadvány ötven előre megfestett lapot tartalmaz, melynek befejezése a használóira vár. Vannak köztük olyanok, melyek irányítják a felhasználó gondolatait, de a legizgalmasabbak pont azok, ahol nincs jól kivehető alak. Nekem ezek a felhők  fürkészésére hasonlítottak. Hiszen ki ne látott volna égen repülő csodamadarat, nevető elefántot, kedves néni arcát vagy épp egy hatalmas bálnát az égen úszó felhőpamacsokban. Erre a fantáziálásra ad lehetőséget a kiadvány. 

Ha szükséged van egy kis kikapcsolódásra, és bejönnek az ilyet típusú elfoglaltságok, akkor biztos élvezni fogod a munkát. A zen-tangle  (firkarajz), a mandala rajzolás vagy a színezések mellett egy üde színfoltot hozhat a mindennapjaidba. Személy szerint egy párat magam is elkészítettem, ahogy mondtam azok tetszettek a legjobban, ahol nem lehetett előre tudni, hogy mit kéne alkotnom. A rajzolás és társai nem csupán az ember kreativitásának kifejező eszközei, hanem az agyi tevékenységekre is hatást gyakorolnak. Egyrészt segítenek a stressz levezetésében, növelik a koncentrációs képességünket, segítenek az elme megnyugtatásában azáltal, hogy egyfajta meditatív állapotot hoznak létre, növelik a problémamegoldó képességünket, szinkronizálják a két agyfélteke működését, kikapcsolnak, és ennek köszönhetően erősítik mentális egészségünket és  lelki ellenálló képességünket (reziliencia). Szóval ártani nem fog. 

Én ajánlom a lapokat terápiás felhasználásra, segítő kapcsolatban akár bemelegítésül, ráhangolódónak. Hiszen az adott lelkiállapotunk határozza majd meg, hogy mit látunk egy pacában: egy puskát vagy egy varázspálcát. Mivel a képeket le lehet fénymásolni, így baráti társaságban, egymástól függetlenül is megalkothatjuk a magunk művét. Vagy az is érdekes, hogy egy pár hogyan közelít ugyanahhoz az alaphoz. Jó játék lehet gyerekeknek, akár ha nincs sok idő egy játékra mielőtt neki kellene állni a tanulásnak, bedobhatunk egy ilyet pihentetőül. Aztán, ha elfogytak a lapok, szerintem mindenki kedvet kap ahhoz is, hogy a saját maga alkotta háttérrel dolgozzon. 

Olyan élményt nyújt az ilyen fajta tevékenység, ahol nincs jó meg rossz alkotás, csak saját alkotás létezik. 

Mutatok pár elkészült képet, melyek nem csak saját alkotások:

 

Kodolányi János - Vízözön

Az özönvíz vagy másképpen vízözön katasztrófa szinte minden kultúrában feltűnik valamilyen formában. A kínai-özönvíz eposzában a folyók áradtak meg, az indonéziai toradjasok mindent elmosó áradásokról regélnek, a Hawaii szigeteken pedig eső temette maga alá a világot. A Biblia mellett többek közt a görög és az indiai mitológiában is ott van ez a motívum. A legkorábbról fennmaradt írott forrás az Atrahaszísz-eposz valószínűleg  sumér gyökerekkel rendelkezik. De mindegyik történetnek megvannak azok a pontjai, melyek egyezést vagy hasonlóságot jelentenek a többivel. Ezek a bűn elhatalmasodása, a figyelmeztető jelek, kiválasztott túlélők, földi és égi vizek megeredése, egy bárkaszerű alkotmány, a föld újra benépesítése. Kodolányi János történetében éppen ezek a pontok jelentik a regény gerincét, melyek mentén plasztikus alakot öltve szemünk láttára felépül egy hajdan volt világ.

Hogy senki ne gondolja, hogy valós történelmi események regényszerű megfestését olvassa, a szerző pikkelyes, úszóhártyás emberekről beszél, sárkányokról, melyek az eget pásztázzák vagy lápokon dagonyáznak, mágikus elemekkel tűzdelt eseményekről, elragadtatott mágusok látomásáról mesél. Ahogy maga is nevezte; ez egy meseregény. De aki belekezd a könyvbe, hamarosan érzi majd, hogy valójában mi mese itt és mi nem. 

A világot beavatottak vezetik. Az egyik ilyen Azag-Aja Erech királya, a másik a szomszédos Szurippak papkirálya, Lugal. Mindkét nép imádja a maga istenét. Az erechi Utnapistim, történetünk főszereplője szintén egy újjászülető, beavatott bölcs, aki egyik nap szemlélője lesz két sárkány és egy égi gyík harcának.  Révületében megérti, hogy az Égi Atyához való visszatalálásról szól ez a jelenés, különben világkatasztrófa következik be. Küldetésének tekinti, hogy megossza mindenkivel az üzenetet, de prófétai elhívása falakba ütközik. 

"Le kell mondanunk az egymás ellen folytatott küzdelemről. Le kell mondanunk városunkról, földünkről, hazánkról, palotáinkról és templomainkról. Le kell mondanunk varázserőnkről. Mindenről le kell mondanunk, mert erőnk s hatalmunk átkozott az eljövendő Égi Gyík előtt. Ha mindenről lemondunk, meg fogjuk hallani az Égi Atya szavát! " (17.oldal) 

Amikor visszautasításra talál népénél, a szomszédos Lugal királlyal vált misztikus úton üzenetet. De úgy tűnik, félreértik egymást. Pedig az intő jelek csak szaporodnak. Soha nem látott csupasz bőrű, kék- és zöldszemű csecsemők születnek, az égen is feltűnnek soha nem látott figyelmeztető jegyek. De mindhiába. Hogy kiengeszteljék az isteneket a Vének hatalmas áldozati mészárlást rendelnek el, ami nem segít és hamarosan háborúba sodorja a két országot. Egy óriási szkanderozás veszi kezdetét, ahol a legyőzötteknek szörnyű veszteséget kell elszenvedniük. Lugal papkirály hisz ugyan az égi figyelmeztetésnek, de más módon akarja megmenteni népét. Egy világtornyot akar építtetni, ami menedéket ad majd mindenkinek. Ehhez sem az emberi, sem az anyagi erőforrásokat nem sajnálja. A regényben közben egyre nagyobb szerepet kap Utnapistim fogadott fia, a kétharmad részben isteni természetű Gilgames, aki maga az újkori "szörnyszülöttek" egyike. Ő magában egyesíti Lugal és Utnapistim erényeit, hogy az újkori nemzedéknek átörökíthesse mindezeket. Gilgames a történetben egy fejlődésen megy át a szemünk láttára, hogy méltó legyen majdani szerepére. A bárka elkészül, az ítélet bekövetkezik és csak egy maroknyi kiválasztott éli túl az özönvizet. 

Cselekményében erről szól a regény, de közben sokkal több síkon hordoz magában üzenetet. A kötet közel fele annak az értelmetlen adok-kapok helyzetnek az ábrázolása, amit nem lehet nem keletkezési idejében - 1946-1948 - értelmezni. A gyomorforgató jelenetek borzalmához nem tudtam hozzászokni, ugyanúgy, mint a kegyetlenkedéshez, gonoszsághoz és butasághoz sem lehet. A regény megjeleníti  az emberi természetnek a szembesülni nem akaró lényegét, a kiskapuk keresését, a megalomániát. Voltak azért pillanatok, amikor megcsillant a remény, nyugvópontra jutott az ellentét, amikor megjelent az irgalom, vagy megszólalt az isteni azonosság hite, vagy minden barbárság mellett hangot kapott a művészet ereje. Mindenképp meghatározó olvasmány Kodolányi Vízözöne, amiben csak azt sajnálom, hogy bármilyen erőteljes ábrázolással is dolgozott a szerző, bevallom nem lettem volna meggyőzve, ha erechi lakosként hallom Utnapistim jövendölését. De Lugal racionálisabb felfogása sem volt számomra elég erős, így érzelmileg nem vonódtam be a történet ezen részébe. 

Az "Új ég, új föld", az "Én vagyok" és "Az égő csipkebokor" a "Vízözön" kötettel együtt egyfajta tetralógiát alkot, mely kultúrfilozófiai vonatkozása mellett, ahogy olvasom asztrológiai vonatkozással is bír.  Szeretném, ha egyszer lenne időm elolvasni ezeket, hogy magam is megtapasztaljam. A Digitális Irodalmi Akadémia lehetőséget biztosít, hogy mindezt megtegyük, bár az antikváriumok, könyvszekerek kínálatában is könnyen hozzáférhetünk Kodolányi János munkáihoz. 

Hozott pontszám: 5

Kodolányi János

Markway, Barbara - Ampel, Celia - Önbizalom ​munkafüzet

 Belső utazás az önbizalomhiánytól a magabiztosságig

 

Van némi fenntartásom az Édesvíz Kiadó könyveivel kapcsolatban, de ez a kötet kellemes csalódás volt. Pont az, amit ígér; azaz egy munkafüzet, ahol sok-sok feladat segítségével vezetnek végig a szerzők egy olyan úton, melynek végén -bár szerintem már közben is- megszületik a tettrekészség, mely világra hozza azt a bizonyos önbizalmat. 

Mivel gyerekek között dolgozom, folyamatosan tapasztalom azt milyen nagy különbség van bennük önbizalom tekintetében. Mennyire vágynának nagyobb önbizalomra, merészségre, hogy megtegyenek dolgokat, átéljenek sikereket. A szülőknek tartott csoportjaim leglátogatottabb alkalmai szintén ide sorolhatóak. 

Mivel ez a könyv egyéni használatban is kitűnően működik, tehát nem kell feltétlenül terapeuta vezetése, ezért otthon bárki elkezdhet foglalkozni a témával. Noha gyerekek fejlesztésére is alkalmas feladatok mentén halad a kötet, azért nem adnám a kezükbe, inkább egy mentor, pszichológus, terapeuta, mentálhigiénés szakember, vagy egy erre kijelölt szakember támogatását ajánlom. Talán egy szülő is alkalmas erre, de ebben nem vagyok biztos. Nem a szülői rátermettség miatt, hanem azért, mert gyakran az önbizalomhiány okozója éppen az otthoni környezet és nem biztos, hogy a családi bevonódás segít ebben a helyzetben, illetve lehetnek olyan témák, amiket annyira szégyell a gyerek, hogy inkább egy olyan embernek mondja el, aki csak abban a segítő szituációban van vele. 

A kötet két részből áll, a terep előkészítéséből és az önbizalom építő stratégiákból. Az első nyolcvan oldal segít megérteni,  hogy mi is az önbizalom, hogyan alakul ki, milyen befolyásoló tényezői vannak. Már itt megtesszük az első lépéseket egy önnevelő folyamat kialakulásában. Mert bizony arról van szó, hogy ezen dolgozni kell, szembe kell nézni azzal, hogy milyen traumák, élmények, minták visszahúzó batyuját cipeljük magunkban. Az alacsony önbizalom nem a mi hibánk. A negatív önkép kialakulása a kora gyermekkorra vezethető vissza, de gyakran kulturális hátterünk vagy éppen a génjeinkben hordozzuk az önbizalomhiányt. Bár ez még a terep előkészítő blokk, de már itt is rengeteg elvégzendő feladatot kapunk, ami ahhoz kell, hogy kitisztuljon bennünk a kép, hogy mit gondolunk a magabiztosságról, kik a példaképeink, mit tennénk, ha végtelenre szaladna hirtelen az önbecsülésünk. Az első részhez tartozik a célkitűzések megfogalmazása. Miért fontosak a célok, milyen típusaik vannak, hogyan jutunk el a szándéktól a célokig. Majd megtörténik a célok kitűzése, mely az élet több területére vonatkozhat. Természetesen vannak olyanok, akiknek olyan súlyos elakadásaik vannak, hogy szakszerű terápiás körülmények között javasolt a feldolgozás. Ebben a részben képet kapunk különböző terápiák módszertanából is. Minden fejezet végén a szerzők egy kis összegzést adnak, illetve egy konkrét akciótervet. 

A második rész pedig a stratégiákkal foglalkozik, vagyis, hogy hogyan jutunk el ahhoz, hogy több önbizalommal rendelkezzünk. Itt olyan terápiákból ismert eszközöket kapunk, melyek csökkentik a félelmetes helyzetek okozta szorongásainkat. Gyakorolni fogjuk az önelfogadást, a jó dolgokra való fókuszálást és a tudatos jelenlétet. Az önelfogadás felhívja a figyelmünket arra, hogy milyen erősségeink vannak, hogyan azonosítsuk be őket, illetve a gyengeségeinkkel szembeni hozzáállásunkon is segít változtatni. Szó van bűntudatról, szégyenről és az ön-együttérzés témáiról. Aztán a test megnyugtatásáról beszélünk a következő fejezetben, ami a tudatos jelenlét néven vált ismertté, de valójában mindig is létező jelenség volt. Itt konkrét technikákat tanulunk: hasi légzés, hála, energiapózok, progresszív relaxáció, testtudatosság és hasonlók. Így térünk át a gondolatok szerepére, melyet a kötet legerősebb fejezetének tartok. Az alaphiedelmeinket kell célkeresztbe venni, bizony ezeket fel kell ismerni és meg kell vizsgálni, hogy aztán szépen új hiedelmeket tudjunk felállítani. Itt is, ahogy eddig is,  konkrét feladatokat kell elvégezni, hogy magunkává tudjuk tenni a dolgokat. 

A kötet gyakorlatorientált, hétköznapi felhasználásra kitűnően alkalmazható. Megadja a megértéshez szükséges alapinformációkat, nem beszéli túl a témát. Remekül használható az önfejlesztésben, a tudatosításban, a feladatok pedig bekerülhetnek más terápiás környezetbe, segítő kapcsolati szituációkba is. Összességében segít megérteni az egész folyamatot és az egyszerű feladatok elvégzése azonnali visszaigazolást adhatnak a leírtak igazáról. 

Előfordulhat, hogy az önfejlesztés során szembekerülünk olyan minket ért traumával, amivel szakemberhez kell fordulni! Tegyük meg!

A kötet végén gazdag tematikus forrásjegyzék található, ha valamelyik téma bővebben érdekel minket erre indulhatunk tovább. Sajnos ez nem lett lefordítva magyarra, pedig több kötet magyarul is megjelent már. Érdemes keresgélni!

Hozott pontszám: 5

“Ha hallasz egy belső hangot, amely azt mondja, hogy –Te nem tudsz festeni-, akkor mindenképpen csak fess tovább, és a hang majd elhallgat.”

Vincent Van Gogh

Thoreau, Henry David - A gyaloglásról

Henry David  Thoreau kötete az egyik kedvelt témámat hozza három esszé formájában; a sétát - gyaloglást - meditációs sétát. Már Thomas Merton Hétlépcsős hegy című könyvében körülbelül húsz évvel ezelőtt is azok a részek ragadtak meg és maradtak meg bennem, melyek a magányos sétáiról, túrázásairól szóltak. Lehet ezt zarándoklatnak is nevezni, bár akkor van egy szemmel nagyon is látható célja a menetelésnek, de van, amikor megadjuk annak a szabadságát, hogy előjöjjön és ott maradjon a felszínen az, amit abban az életszakaszban meg kell ragadnunk. Volt aztán folytatás, beállta a sorba Győrffy Ákos A hegyi füzet , Damon Young Hogyan gondolkodjunk a testedzésről (ebben egy fejezet) és most Thoreau munkája. Valahogy úgy érzem, hogy ezek együtt alkotnak egy egészet, illetve azt, hogy kimeríthetetlen a téma. Természetesen vannak még hasonló munkák, Tolvaly Ferenc Tibetben a lélek könyve is eszbe jutott, de ott is csak részletek vannak, és kevésbé a "céltalan" út öröméről szól a könyv. 

Thoreau esszéihez egy film vezetett, a 2023-ban bemutatott Járatlan utakon, amit most néztem meg. A film önmagában is érdekes, de itt is és a Vadon című könyv/ filmben is sajnos ugyanaz történik, hogy a filmbeli találkozások elviszik a hangsúlyt a kapcsolatok irányába, ami természetesen érthető, hiszen ki akarna megnézni és leforgatni egy olyan mozit, ahol a főszereplő láthatatlan belső utazását kellene filmre venni. Szóval, ami Thoreau könyvét illeti, azért tetszett, mert pont nem ezeket a találkozásokat teszi a kirakatba, hanem a séta adta szemlélődés és az ezzel kapcsolatos belső monológokat.

Három esszé található a könyvben, az Egy téli séta, a Gyalog a Wachusett-hegyre és A gyaloglásról szóló írás.  A téli séta valóban egy 1843-as téli sétának a lenyomata, tele gyönyörű természeti leírásokkal. A kószáló ember szeme az élet formáit kutatja a havas-jeges, csípős télben. Lábnyomok, vízfenéken megjelenő lenyomatok, fagyott ágvégeken felbukkanó apró életek végtelen változatosságait éri tetten Thoreau. Közben tekintete a Napot követi, mely adja s méri ezt az életet. 

Pár hónappal később jegyzi le a Wachusett-hegyen tett kirándulás nyári élményeit. Itt is a szemlélődés, a felfelé haladás, a környezettel való élő viszony határozza meg élményét. Itt történelmi párhuzamok, időbeli utazások is megjelennek a szerző gondolatai között. A hegy, mint fogalom és mint geológiai valóság is foglalkoztatja, amikor arról ír, hogy milyen helyet foglal el egy hegy a környék életében, s ugyanakkor hogyan illeszkedik a világmindenség tervébe. Ártatlanul jelennek meg a sorok közt olyan kijelentések, mint például arra való ráeszmélés, hogy milyen útjelzők a madarak számára a hegyek. No, de valóban az állatokról akar szólni, miközben mindvégig egy hegy megmászásán dolgozik. Leírva nincsenek ezek, de végigjárva Thoreau-val a vidéket, belekerülünk annak lüktetésébe. Olyan ez, mint az álmaink. Álmodunk egy történetet, mondjuk arról, hogy piknikezni indulunk egy barátunkkal, de nincs nálunk pokróc, hogy megpihenjünk. Ugye senki nem gondolja, hogy ez a kirándulásról szól? Valami sokkal többet akar nekünk mondani úgy az álom, mint az esszé. Megragadni valahogy az átélteket, a mélységeket, párhuzamban látni az életutat egy túra élményeiben. Hiszen minden kicsi mozzanatban benne van az egész.

"A legkimerültebb vándort a legporosabb úton is  vigasztalja, hogy amit a lábával végez, olyan tökéletesen jelképezi az emberi életet - egyszer feljut a hegyre, másszor lesüllyed a völgybe. A csúcsokról meglátja az eget és a horizontot, a völgyekből felnéz megint a magaslatokra." 

A könyv leghosszabb írása a címadó esszé, melyet, ha össze akarnék foglalni akkor a vadság dicséretével tudnám leginkább leírni. Úgy beszél a sétáról, mint egy végtelen kalandról, ahonnan sohasem térünk vissza. Személyes igényét, hogy napi több órát töltsön sétával rávetíti az emberiségre. Nem követeli ugyan meg ezeket, de olvasva sorait magunkban érezzük ennek kényszerítő erejét. A természet adta, eredendő szabadságérzetünkre hivatkozik minden mozzanatban, amikor napon és szélben kovácsolódik jellemünk, amikor a dolgozószobánk is kint a természetben található. Érezhető ebben egy behúzó dinamika, egyre hevesebben érvel emellett az életforma mellett, közben eljut oda, hogy amit manapság haladásnak tartunk -mint például a ház építés, abban való lakás-, csak arra jó, hogy eltorzítsa a tájat. Szerinte gyámoltalanabbá és silányabbá tesszük ezzel a környezetet. Ezért aztán lebontaná a kerítéseket és úttalan utakra vinne, ahol inkább belső ösvényeken járunk, mint ahogy a fák is  "a Vadon keresésére nyújtják le a rostjaikat". Thoreau szerint "Az élet egynemű a Vadsággal". Ezt a vadságot fejti ki a továbbiakban, ami tele van tiszta energiával, erővel, vonzalommal. Ennek a helyét keresi a pázsitos parkokban, a civilizált életben. 

Döbbenetes, hogy ezeket a sorokat 1862-ben, halála előtt vetette papírra. Hol voltunk akkor még a természetidegen léttől, mennyire mást jelent az a civilizáció, mint a mai! Thoreau 1845-1847 között a Walden-tó partján egy maga által épített kunyhóban, önfenntartó módon, csendes elmélyülésben élt. Ezeket az élményeit a Walden című könyvben írta le. Mivel azt még nem olvastam, így csupán önmagában és nem életművében elfoglalt szerepe szerint közelítettem most ehhez a kötetéhez. Az ebben talált mikrolátásmód segíthet nekünk, hogy érzékeljük a természet individualitását.  Sétái az élet új útjaira vezetnek, végtelen szabadságot és kötetlenséget adnak. Olvasóiban felébreszt valamit a még bennük lakozó eredetiből, vadságból. 

Hozott pontszám: 4/5 

Henry David Thoreau