„A pipacsot azért nem szedtük le, mert tudtuk, az nem nő újra. A pipacs volt a kedvencem, Manoklein azt mondogatta, ne félj Titili, egyszer majd ültetek neked egy pipacserdőt, amit nem kell leszedni, de tied lesz az össze szirma. És akkor térdig gázolhatsz a pipacsszirmokban, el is veszhetsz bennük, csak én tudom, hol keresselek, és megtalállak, ha el is vesztél.”

Csobánka Zsuzsa Emse-Szépen ölni

Csobánka Zsuzsa Emese - Szépen ölni (részlet)

"Asha, az érintetlenségről akartam neked beszélni, hogy az mennyire fáj, mennyire kevésnek és kicsinek érzem magam amiatt, hogy vágyom rád, hogy a te kezed érintsen a kezem helyett, hogy tudd, elmesélhetetlenek az éjszakák, mert már nem tudok magamhoz érni sem utánad, sem előtted. Már nincsenek álmaim, se madárhangok az eső miatt. Fekszem az ágyban, nem akarok a testedre gondolni, de érzem, ahogy bolyongani kezd bennem az emlékeid teremtette erő. Távolodsz és sírva kérnélek, hogy hagyj magamra, ha az ember úgy is arra rendeltetett, hogy folyton kételyek között tanuljon meg félni. Asha, nagyon, nagyon szeretném, ha megtanulnék hozzád érni, és mindennél jobban vágyom arra, hogy végre magamba engedhesselek téged."

 Részlet Csobánka Zsuzsa Emese könyvéből. 61. oldal.

Strange, Lucy - A fülemüleerdő titka

"-Egy rövidebb élet is élet, Henrietta Abbott- mondta. -Sokat gondolkoztam ezen. Egy rövidebb élet röviden, de fényesen ég...

Egy fényes csillag."

1919-be járunk, amikor az Abbott család elköltözik Londonból a békés Fülemüleerdőbe, a Reményházba, abban bízva, hogy a család egy évvel ezelőtti tragédiáját végre kiheverhetik. A legnagyobb gyermek, a 13 éves Robert egy szerencsétlen tűzvészben életét vesztette, amibe a várandós édesanya szinte teljesen beleőrült. Képtelenné vált, hogy gondoskodjon az újszülött Robertáról, vagy ahogy mindenki hívja Malackáról, és a 12 éves Henriettáról, azaz Henryről, történetünk főszereplőjéről. A család kétségbeejtő széthullását az apa sem tudta megakadályozni, inkább elvállalt egy olaszországi munkát, az otthon maradottakat pedig Janere, a nevelőnőre bízta, a felesége ápolását pedig doktor Hardyra, akinek egész más elképzelései vannak a fiatalasszony felépülésével kapcsolatban, mint Henrynek. Az édesanyát kulcsra zárva szobájában, gyermekeitől távol tartva, erős nyugtatók és altatók hatása alatt gyógyítja. De az orvos további lépésekre szánja el magát.

A hamarosan tizenhárom évessé váló Henry azonban szövetségesre talál az erdőben lakó Pille személyében, akit saját maga is boszorkánynak vél az első időkben. A titokzatos idegent azonban eddig még senki nem látta a kislányon kívül, és nem csupán ez az egyetlen furcsaság a Reményházban. Néha látogatást tesz náluk egy bicegő férfi, titkos ajtókra is fény derül, a pókhálós padláson is járkál valaki, és az édesanya kulcsra zárt ajtaját is többször nyitva találják. 

Az angliai, elsőkönyves írónő mesterien csavarja egymásba a kalandregényeket megszégyenítő feszültséget, egy könyvei közé menekülő romantikus kamaszlány mesevilágával. Az olvasó néha már kifejezetten megterhelő módon éli át azt a nyomást, amit Henrynek kell elviselnie, miközben állhatatosan a szeretet erejében bízva akarja igyekszik édesanyját talpra állítani. 

Számomra ismét hangsúlyos szerepet kapott a megterhelt gyermekek életében azon felnőttek hatékony fellépése, akik támaszuk lehetnek  a nehéz időkben. Most nem tanár volt a segítő személy, hanem mondjuk úgy egy szintén sérült ember, akinek éppen úgy szüksége volt egy előre nem behatárolható eseményre, mint Henrynek. S ha mindehhez ott van még Keats is, mi kellhet még? 

Rendkívül szerethető történet ez a gyermeki hit és szeretet erejéről. Kicsit nehéz behatárolnom, hány éves kortól ajánlanám, de mondjuk 12 lehet a legideálisabb. 

Hozott pontszám: 4/5 

A rendkívül dekoratív, romantikus borító sok leány tekintetét rabul ejti majd.  Külsejében az eredetit követi. Ritka.

"Bár volnék, mint te, Csillag, oly örök -
nem a magas ég magányos tüze,
hogy türelmesen a világ fölött
vigyázzam, mint álmatlan remete,
a mozgó tengert, mely papként szelíden
mossa a föld emberi partjait
vagy nézi a friss havat, melynek ingyen
fehérébe hegy s mocsár öltözik -
nem - én kedvesem érő kebelén
vágynék lenni szilárd s változhatatlan,
hogy annak lágy, lélekző melegén
őrködjem örök-édes izgalomban:
azt szeretném, azt hallgatni, örökkön,
ott élni mindig - vagy meghalni rögtön."

(Keats - Fényes csillag)

 

Lucy Strange

Keats - Óda egy csalogányhoz (részlet)

Szivem fáj, s minden ízem zsibbatag,
Mint kinek torkát bús bürök telé,
Vagy tompa kéjű ópium-patak,
S már lelke lankad Léthe-part felé -:
Nem boldogságod telje fáj nekem,
De önnön szívem csordult terhe fáj
Dalodtól, könnyű szárnyú kis dryád,
Ki bükkös berkeken
Lengsz, s visszazengi a hűs, zöld homály
Telt kortyú, lenge, hő melódiád!
 

Oh, még egy kortyot! mint hűs pincemély
Aggott borát, melyben - oh, drága nedv! -
Zöld tájak fénye s virágíze él,
Provánszi dal, tánc s napsütötte kedv!
Egy kelyhet! - melyben délszak lángja forr,
Vagy mit a Múzsák szent patakja tölt
Rózsás habbal, s a gyöngyszélű pohár
Öble setét bibor,
Hogy míg iszom, tűnjék a lomha föld,
S szálljak veled, hol erdők árnya vár!

Paulon Viktória- Kisrigók

Három fészkéből kipottyant kisrigó, de mit is beszélek, három fészkét vesztett gyermek története ez. A hatéves Szaszka, az ötéves Csabó és a négyéves Gigi az, aki keresi végleges otthonát. Ketten nevelőszülőknél, egyikőjük pedig gyermekotthonban nevelkedik. Azt a mesés és kalandos utat mutatja be a könyv, amíg egymásra találnak immáron végleges helyükön. 

 A történet kitűnően alkalmas arra, hogy egy bájos, de ugyanakkor mágikus-realisztikus mese segítségével beszélgessünk gyermekeinkkel azokról a kicsikről, akik  valamilyen okból kifolyólag,  nem saját szüleikkel és testvéreikkel élik az életüket. A meseszerűen alakított cselekmény az óvodásoknál jól ismert mindennapi eszközökkel tarkított, úgy, mint hajszárító-telefon, ennek a 2.4 változata a porszívó-telefon, a beszélő kakas, a postás-galamb és ezek sokszínű vonulata.  Senki se aggódjon, a három gyermek családra és testvérre talál a mese végén, de az addig vezető úton azért vár rájuk némi nehézség. 

Kellett egy kis idő, amíg én is leülepítettem magamban a történetet, mert az elmúlt hét évben gyermekotthonban voltam nevelő, pont az említett korosztállyal foglalkoztam, és vannak dolgok, amiket nem a könyvben megjelenő módon látok. Az idő pont arra kellett, hogy el tudjak a negatív és realisztikus oldaltól szakadni, és visszaszerezzem azt az érintetlen látásmódomat, amit évekkel ezelőtt birtokoltam. Szakmailag természetesen nincs gond a könyvvel, nem erről van szó, csak épp a salak ülepedig le az emberben olyan mértékben, ami fullasztóvá tud válni. 

(Esetleg annyit tennék hozzá, ami mindenki számára fontos lehet, hogy 2017 január elseje óta 12 évesnél fiatalabb gyermek csak nevelőszülőnél, és nem gyermekotthonban helyezhető el. Természetesen létezik egy olyan rövidebb időszak, amíg befogadó otthonban lehetnek a kicsik, amíg nem találnak nekik nevelőszülőt. Illetve létezik átmeneti gyermekotthon -itt dolgoztam én is- ahol olyan gyermekek vannak, akik belátható időn belül, nagy valószínűség szerint haza kerülhetnek, így a szülő felügyeleti joga is megmarad.)

részlet a könyvből

A "Kisrigók" a szülők és testvérek után vágyakozó picikről szól, akik bátran vállalják a veszélyt, hogy célba érhessenek. Minden sziruposságtól mentesen sikerült Paulon Viktóriának a boldog véget érő történetet bemutatnia, melyhez Agócs Írisz kedves illusztrációi plasztikusan járultak hozzá. Kötetével a szerző nem csak a gyerekeket szerette volna érzékenyíteni, hanem felhívja arra a szomorú tényre is a figyelmet, hogy éves szinten milyen kevés gyermeket fogadnak örökbe. A 2014 óta működő blogján erről sokkal bővebbek ír.

Őszintén örülök, hogy megszülethetett ez a könyv, és remélem, hogy tevékenyen hozzájárul az örökbefogadások számának növekedéséhez. 

Hozott pontszám: 5

Valami hasonló megnyugvást váltott ki belőlem is a mese, mint amit Csabó érezhetett itt.

Wéber Anikó - Zuhanórepülés

Szeretnék bemutatni egy igen érdekes műfajú könyvet, aminek a fülszövege már eleve előítéletessé tett. Sajnos hátránnyal indult, de jó, hogy esélyt adtam neki.

Íme a részlet, ami  ellenszenvet ébresztett bennem:

"Wéber Anikó könyvében az olvasó is dönthet: a könyv közepén a történet kettéágazik, és választhatunk, hogy melyik úton követjük Ádámot."

Miért is volt ez ellenszenves számomra? Mert azt gondolom, hogy egy írónak fel kell vállalnia, hogy merre vezeti az olvasóját, mit akar elérni a könyvével. Ha szeretné megmutatni egy érem több oldalát, arra megvan az eszköze. Ha alternatív valóságot akarnak létrehozni, arra általában az álmot szokták bevetni. De egy ilyen, mondjuk interaktív könyv elég érdekes, és megosztó véleményt fog maga után vonni. Amikor megkérdeztem 16 éves lányomat, hogy mit szól ehhez, neki nagyon  tetszett az ötlet. Nekem kifejezetten nem, de lássuk is hogyan élt a szerző a lehetőséggel:

A hetedik osztályos Ádám, – aki egy ideje az apjával él, mivel édesanyja elköltözött tőlük, és új családja is van azóta-, elég furcsa szokást vett fel mostanság, imád háztetőkön sétálgatni. Egyik nap a tetőre indul, de azután nem emlékszik mi történt vele. Állítólag leesett, de ahogy szkeptikus osztálytársai is megjegyzik, semmi baja, ahhoz képest, hogy leesett. Akkor mi is játszódott le valójában? Mivel nincsenek emlékei, nincs miben keresgélnie. Azok után, hogy az iskola tetejére is felmászott az apja megelégeli a helyzetet és befizeti egy bentlakásos iskolába. Egy rendkívül „bentlakásos” iskolába. Egyik reggel egy autó jön elé és elviszi az új sulijába. Nem kell semmi neki, zoknitól a fogkeféig mindent a Matula az Erőd ad. Habár szabadon járhatnak kelhetnek az iskolában, ha akarnak nem kell órára menniük és hasonló izgalmas dolog, mégis  a világtól elszeparáltan élik életüket az Erődnek nevezett iskolában.
Ádám nem hajlandó behódolni az elvárt életnek, és meg akarja tudni, mi is az Erőd? Az sem hagyja nyugodni, hogy hol van négyes és nyolcvannyolcas. Az iskolában ugyanis nem tarthatják meg a lakók a neveiket, számot kapnak. De a számsorból hiányzik pár ember.
Ádám barátságot köt egy kislánnyal Krizantémmal, aki neveket ajándékoz az bentlakóknak. Ádámnak erődbeli nevén Zuhanórepülésnek és szobatársának, Álarcosnak van egy terve, hogyan fedjék fel a titkokat. Szűk kis csapatukhoz társul még két fiú, így négyesben minden könnyebbnek látszik. De csak látszik, mert valaki mintha szabotálná tetteiket. Kitervelnek egy szökést. Ádám viszont képtelen dönteni. Elmenjen, és hagyja maga mögött a kérdéseket, ki az a négyes, hol van nyolcvannyolcas? Hagyja itt Krizantémot, a csodálatos szívű kislányt?

Itt adja az olvasó kezébe a fonalat a szerző. "-Na, te fiam, olvasó, melyiket vállaltad volna?" 

(Komolyan, lécci, lécci, csináljunk egy szavazást, ki mit választott volna!!!)  Valahol sejtem, hogy a felnőtt, asszertív olvasó melyik út mellett döntött volna, de a fiatalabb generáció hova helyezné önmagát? Elolvasni persze mindkét verziót el fogjuk, és jól is tesszük, hiszen a hiányzó mozaikok csak akkor kerülnek helyre, ha az első oldaltól az utolsóig végigvesszük a lapokat.

Továbbra is azt gondolom, Wéber Anikó hangszíne kicsit kemény, de ez nem áll olyan messze az én habitusomtól, talán ezért is tetszenek jobban a könyvei, mint a nagy átlagnak. Tény, hogy a történet sokszor nyers, nem megy a dolgok mögé, hanem csak helyzeteket ábrázol. Sokat bíz az olvasóra, ami lehet, hogy gyereknél nem a legszerencsésebb választás. 

Aki viszont csak egy izgalmas, kicsit elgondolkodtató könyvet szeretne a gyermek kezébe adni, az nyugodtan dönthet a Zuhanórepülés kicsit utópisztikus kiadványa mellett. 5 osztályos kortól ajánlom.

Hozott pontszám: 4/5

A könyv a Moly Merítés-Díj 2018 kategóriában  szereplő kiadvány.

 Wéber Anikó

Szabó Magda- Lehullsz, mint sebről (részlet)

Lehullsz, mint sebről hull a var,
lehullsz, akárhogy tartalak.
Ha szétporladt a koponyád,
nem ér hozzám a gondolat.
Már moccanok, mint nagybeteg,
engedni kezd a bénulás,
oldja torkom keserű görcsét
az irgalmatlan gyógyulás.

Ki elvitted a juharok
zöld illatát s billentnyakú
gyertyák fényét a kép elől,
hol szent előtt sárkány lapul,
– most a sötétben új gyűrűt
vet farka, körme földbe ás, –
vedd vissza tőlem magadat,
hagyj el, szigorú látomás!

Szállj mélyre, mit elrejt – puha
húsát a kagyló – homlokom,
a csillámos felszín alá
süllyedj, ott lesz az otthonod.
Merülj szemembe, mely nyitott
pupillával is csukva van,
Özön, térj partjaid közé,
pihenj meg bennem, Nyugtalan!

Seethaler, Robert - Egy egész élet

"Er war stark, aber langsam. Er dachte langsam, sprach langsam und ging langsam, doch  jeder Gedanke, jedes Wort und jeder Schritt hinterließen ihre Spuren, und zwar genau da, wo solche Spuren seiner Meinung nach hingehörten."

"Erős volt, de lassú. Lassú volt a gondolkodása, lassú a beszéde, lassú a járása, de minden gondolata, minden szava és minden lépte nyomot hagyott, méghozzá pontosan ott, ahol annak szerinte a helye volt" 

Ő Andreas Egger, akinek még születésének pontos dátumát sem lehet tudni. Az osztrák Alpokban élt. Édesanyja halála után, körülbelül négyévesen került Hubert Kranzstocker gazdához, rokonához, akit csak a fiúcska tarsolyában levő pénz tette motiválttá abban, hogy ne dobja ki  az árvát. Egy baleset után a gyermek örökké bicegő lett, ami sok tekintetben meghatározta életét is. A csendes fiú első osztályos koráig még csak nem is beszélt. " Nagy nehezen összegyűjtött maréknyi szót, amelyet ritka pillanatokban tetszőleges sorrendben fölmondott. Beszélni egyet jelentett azzal, hogy ráterelődik a figyelem, ami viszont semmi jóval nem kecsegtetett"

Tizennyolc éves korában elkezdte saját útját járni, elszegődött bárhová, gyűjtötte a pénzét, vett egy kis telket, épített egy kis házikót, s egy nap a szerelem is beköszöntött hozzá Marie személyében. A szűkszavú férfi mégis szót értett a lánnyal, feleségül vette, de a gyermeküket szíve alatt hordó asszonyt magával ragadta egy lezúduló lavina. Hiába volt  halk és nyers ember Egger, a tragédia sebet ejtett rajta, soha be nem hegedő sebet. Később megjárta a második világháború szovjet fogolytáborát, majd visszatért falujába és mindent folytatott ott, ahol abbahagyott. Dolgozott, élt, simán és nesztelenül. Élete végén turistákat vezetett a hegyekben, majd teljesen magába fordulva, visszavonultan élt a hegy gyomrában, míg egy nap meg nem halt. 

 Nem tudom mi adja ennek a könyvnek a varázsát, mert minden ilyen egyszerű és árnyék nélküli, ahogy leírtam. Mégis valami kifinomultság és elegancia jellemzi, ami az ember kisszerűségét hangsúlyozza. Egger bicegő alakja szemben az Alpok hatalmas vonulataival, apró fejszesuhintásai kontrasztban a hegyek közé drótkötélpályát húzó cég óriási erőfeszítésével, a falujából soha ki nem mozduló főszereplő alakja az orosz fogság távoli, pontszerű pöttömiségével.  

Elfogadom, hogy a rövid kis könyv jelentéktelen voltunkat  emeli ki, de mégis elgondolkodtat egy dolog. A kötet azzal a jelenettel kezdődik, amikor Andreas 1933 februárjában rátalál Tülkös Hannesre, a kecskepásztorra, aki szinte félholt állapotban van. Hátán cipelve le akarja vinni a beteget a faluba, aki azonban elszökik tőle és soha többé nem látja őt. Azaz mégis, mert élete végén egy síelő csoport megtalálja a jégbe fagyott Tülkös testét. " a jéggé fagyott kecskepásztor mintha az idő ablakán keresztül tekintett volna rá." Ez a keretezés megengedi, hogy mégse fogadjuk el puszta véletlennek létezésünket, talán mégis megvan a helyünk, minden jelentéktelenségünk ellenére van értelme minden apró cselekedetünknek. 

A fülszöveg párhuzamba állítja a könyvet John Williams Stoner című kötetével.  Egyet tudok érteni a kijelentéssel, tényleg mindkét alkotás "a méltóságteljes magányban és elszigeteltségben töltött élet himnusza" , kiegészítve azzal a személyes véleménnyel, hogy az osztrák író megközelítése nekem jobban tetszett.

Hozott pontszám: 5

Robert Seethaler (Kép: innen)

 Robert Seethaler (1966) többszörösen kitüntetett, ötkötetes osztrák író, forgatókönyvíró, színész. ő játszotta a tagbaszakadt, szófukar hegymászót Paolo Sorrentino Ifjúság című filmjében. Legutóbbi két - regénypárként számon tartott művét nagyon kedvezően fogadta a német kritika. Az Egy egész élet (Ein ganzes Leben)  sokáig vezette a Der Spiegel bestsellerlistáját, és több, mint 100 ezer példányban kelt el. Angol fordítása felkerült a 2016-os évi Nemzetközi Man Booker-díj listájára. Az írónak magyarul ez az első megjelent regénye.

Jelenet a fent említett Ifjúság című filmből.

Jessica Joelle Alexander · Iben Dissing Sandahl -Gyermeknevelés dán módra

Hogyan nevelnek a világ legboldogabb emberei talpraesett és életrevaló gyerekeket?

A könyv egy igazi szerelemgyerek, - ahogy azt a szerzők elárulják, mert a megírását és a hozzá kapcsolódó kutatómunkát szívügyüknek tekintették.  Azzal a felvetés inspirálta őket., hogy miért éppen a dán gyerekek ( és persze felnőttek) a világ legboldogabb emberei? A megszülető kiadvány először magánkiadás formájában jelent meg,  és a világ minden részén hálásan fogadták. Sorra érkeztek a visszajelzések, hogy nem csak szülők, hanem oktatási intézmények is, egyetemi oktatók is alkalmazzák az immáron dán módszerként nyilvántartott oktatási formát. Lassan mozgalommá nőtte ki magát a kezdeményezés. A könyvet átdolgozták, és egy nagyobb kiadó gondozására bízva adták ki, s ennek magyarra fordított változatát olvashatjuk immáron mi is. 

De mi is ez a dán módszer? 

A könyv hét fejezeten keresztül mutatja be nekünk ezt a másféle oktatási rendszert. 

Először arra hívja fel a figyelmet, hogy milyen berögződéseink vannak. Ennek  alapjait az a kulturális környezet adja, hol élünk.  A norvégok mínusz húsz fokban is kint altatják a kisbabákat, Olaszországban a gyerekek este kilenckor vacsoráznak, sokszor éjfélig is fent szaladgálnak. A szerző azt javasolja, hogy vegyünk le ezt a kulturális szemüvegünket, és nézzünk kicsit így a világra! Kéri, hogy tekintsünk más szemmel gyermekeinkre.

"Néha elfeledkezünk arról, hogy a gyereknevelés, akárcsak a szeretet tetteken alapul. Erőfeszítést és munkát igényel, hogy pozitív eredményeket hozzon Ahhoz, hogy jó szülők lehessünk, hihetetlen mennyiségű önismeretre van szükségünk!"

A következő fejezet a játék fontosságára hívja fel a figyelmünket. Itt a lehető legegyszerűbb játékokra, és az együtt töltött időre gondol a szerző. Adjunk szabadságot és teret a játéknak, mert csak ebben képes fejlődni és tanulni  a gyerek. A játékban megküzdési stratégiákat tanul a gyerek, ezért  elengedhetetlen például a fára mászás, ahol a gyerek folyamatosan mérlegel, hogy mit bír és vállal be. A fejezet végén rövid, pontokba szedett tanácsokat kapunk a játékkal kapcsolatban.

A  második fejezet fő témája a hitelesség, mely elengedhetetlen velejárója minden nevelési folyamatnak. Itt kitér a mesék tejszínhabos mázának hibájára, és kontrasztként Andersent hozza fel. A fejezet végén itt is  szemelvényezett tanácsokat kapunk a hitelességgel kapcsolatban.

Az átkeretezés (egyik kedvenc témám) a harmadik rész témája. Ha esetleg valaki nem tudná, itt az optimizmus, pesszimizmus  - a valóság megjelenése és észlelése bennünk - témával foglalkozunk. 

A fejezet a tanácsokkal zárul. 

Akárcsak a negyedik egységben, ahol az empátia kerül górcső alá. 

Majd áttér a hatalmi harcokra a könyv, és az ultimátumok elkerülésére buzdít.  Tanácsként olyan dolgokat kaphatunk, mint: ne felejtsük elválasztani a gyerekeket a viselkedésüktől, ne hibáztassuk őket, ne feledjük az életkorukat és hasonlók.

A  hatodik fejezet az együttlét és hygge-re tereli a szót. Azt gondolom, hogy ez az a hívószó, a manapság rendkívül népszerű. A Hygge kifejezés,amely a könyv népszerűségét okozhatja. Nem mintha rossz dolgokra hívná fel a figyelmünket a kiadvány, csak épp ezek a dán módszerként bemutatott jellemzők más nevelési módszereknél is megtalálhatóak. Legeklatánsabb példaként a waldorf nevelést hoznám fel. Rudolf Steiner valami egész hasonló módon fordult a gyermek felé. 

A kötetet egy utószó zárja, melyben Vekerdy Tamás magunkra vonatkoztatva teszi fel kérdését, "És mi van velünk? "  Itt a magyar oktatási rendszernek a jellegét kutatja. Mivel a szerzők a dán oktatást saját,  amerikai oktatási rendszerükkel vetik össze, így a kérdés kicsit úgy hangzik, hogy mi magyarok, akkor melyik utat -a dán vagy az amerikai versenyszelleműt- választjuk. 

"Kedves anyák! Kedves apák! Kedves tanítók! De jó volna, ha nem aggódnátok amiatt, hogy mások mit gondolnak rólatok, gyereketekről és és osztályotokról, hanem sokkal bensőségesebben foglalkoznátok velük! ...." (Vekerdy Tamás)

 Hozott pontszám: 4 (azaz jó)


Azóta már itt megjelent a könyv folytatásaként is felfogható újabb kiadvány:

Iben Dissing Sandahl -  Játék ​dán módra

 

Krausz Emma - Osztálykép

Ismét egy rendkívül fiatal, elsőkönyves szerzőt és könyvét fogom bemutatni,  Krausz Emmát, akit a Twister Media Kiadó karolt fel és a  [bekezdés] program keretén belül támogatott (bővebben: bekezdes.twister.hu). Szerintem jól tette, mert amiről írt az fontos, és jó, ha több oldalról látunk egy ilyen történetet.

"Kálnoki Levente nem akar mások életének részévé válni. Véletlenül mégis leleplezi gimnazista osztálytársa, az ünnepelt focista, Szendrei Ákos titkát, ahogy kirúzsozva fényképezi magát és a fotót elküldi valakinek. Levente megígéri neki, hogy hallgat, és a két fiú útjai ezzel külön is válnának, ha legnagyobb szerencsétlenségükre nem kellene együtt dolgozniuk egy iskolai projekten. Levente egyre közelebb kerül Ákoshoz, és vele együtt néhány másik osztálytársához, akik által úgy tűnik, az élete is megváltozik. Mindezeken túl Leventének meg kell birkóznia a saját érzelmeivel: a haraggal, a gyásszal és a szerelemmel."

     Nem szeretnék a cselekményről többet elárulni én sem, ennyit oszt meg velünk a könyv fülszövege, de már ebből is kiderül, hogy egy teljesen aktuális témát boncolgat a szerző. Ha kiderül környezetünk valamely tagjáról, hogy saját neméhez vonzódik, talán már meg sem lepődünk, de azt már nem merem biztosan állítani, hogy mindenki végiggondolja, mivel jár egy ilyen másság. 

Egy véletlenül elesett pillanatból indul ki az Osztálykép  története, melynek titka talán nagyon sokáig felszín alatt tudott volna  maradni. Abba már bele sem merek gondolni, hogy addig micsoda károkat okozott volna az egyénben. Egy kilátástalannak tűnő szituáció, ami képes lehet egy járható utat kitaposni magának. Szeretem azokat a könyveket, melyek egy fiatal számára előremutató megoldást tudnak kínálni. 

A cím találóan kapja el a lényeget, ez egy osztálykép, ahol az egyéni arcvonások mögött egyéni vágyak, fájdalmak, tragédiák bújnak meg, melyek képesek a fiatalok életét befolyásolni. A felnőtt szerepe ebben a helyzetben, hogy látszólag háttérben maradva aktív legyen. Szerencsére a 11. b. osztályban is van egy ilyen tanár, akinek helyén van az esze. Sokszor érzik eszköztelennek magukat a tanárok, pszichológusok és egyéb  szakemberek, de az Arany Lászlóban van egy Szalay tanár úr, akit bár ugyanolyan eszköztelennek gondolnánk, de mégsem az. Van szeme észrevenni a diákok viselkedésében azokat az apró jeleket, melyek ha nem is fedik fel a titkukat, de árulkodnak. Nem csak szeme, de esze és kreativitása is van, sőt bátorsága is akad meglépni ezeket a teljesen abszurd ötleteket. Páros feladatra jelöli ki Ákost és Leventét. "Meglépteti" velük azokat a lépéseket, amiket maguktól soha nem tettek volna meg. De nem csak ennek a két diáknak ad ilyen módon esélyt, hanem Dorinának és Idának is, akik ugyanolyan hangsúlyosan élik meg a maguk baját. 

Kicsit az értékelésből kiszólva szeretném megjegyezni, hogy nem ez az első "young adult" kategóriás könyvem, ahol a szétcincáló lelki megpróbáltatások megoldásához a szerzők minket, felnőtteket hívnak. (Bence Blanka - Pulcsiban alszom) A kamaszok is tőlünk várják, hogy tüskés páncéljuk ellenére bemerészkedjünk a saját várkastélyukba. 

Az Osztálykép elsősorban a nemi identitás megtalálására teszi  a hangsúlyt, de szerepet kap a gyász feldolgozása, önmagunk keresése, iskolai szekálások és a barátság kérdése is. Nekem nagyon tetszett a Krausz Emma által választott hangnem, teljes mértékben át tudtam érezni a fiatalok helyzetét, kicsit az osztály tagja lehettem, kicsit szülő, kicsit tanár, kicsit barát. Jó volt megtapasztalni, hogy lejjebb tudtunk menni egy szinttel, nem ragadtunk le a tinik külsőségeinél. A végét túl idealisztikusnak éreztem, kicsit árnyaltabb befejezést vártam. 

A kötet a 2018-as gyermek és ifjúsági kategóriás Merítés-díjért száll ringbe.

Hozott pontszám: 4

Krausz Emma (Kép: a szerző saját oldaláról)

Juhász Gyula -Mindig...

 

Mindig reménytelen volt a szerelmem,
Mindig hívtak a nagy, a kék hegyek,
Mindig csillaghonvágy égett szívemben,
Mindig hűtlen voltam, mindig beteg,
Mindig kellettek eléretlen rózsák,
Örök talányok, édes szomorúság.


Mindig nevettek, akiket szerettem,
Mindig nevettem, aki szeretett,
Mindig csak vágytam, és sohase mertem,
Mindig csak vártam én az életet,
Az élet elment, én is tovább mentem,
Mindig daloltam, és mindig feledtem.

Hemingway, Ernest -Fiesta

Amikor valakinek Hemingway Fiestájáról mesélek, akkor legtöbbször döbbent arcokat látok, mert nem is hallottak róla. Persze léteznek elvakult rajongók, akiknek ez sem jelent újdonságot, de ezek viszonylag kis számban képviseltetik magukat szerény köreimben.

Tehát nem egy közismert alkotásról van szó, eredeti címén The Sun Also Rises létezik egy 1957-ben megfilmesített változat is, de úgy tudom, hogy nem szinkronizálták le.

Pedig nem olyan rossz  ez, hogy ennyire háttérbe kellene szorítani. Bár a Fiesta a szerző első könyve, már akkor megtalálhatóak benne a tipikus hemingway-i elemek, a bikaviadalok, nők, szenvedély, alkohol. 

Az események célkeresztjében pontosan az a kiábrándult kis csoport áll, aki megjárta a világháború poklát, és most mindenféle értelem nélkül poroszkál kocsmáról kocsmáról, az egyik pohár italt küldve a másik után. Érdekes megfigyelni Lady Brett Ashley-t, a dekoratív hölgyet, akinek megkaparintásán töri minden szereplő a fejét. Ő egy másféle kiábrándultság észrevétlen unalmában vergődik, semmi és senki nem elég neki. Akárcsak férfi  megfelelői, ő is akadályok megugrására törekszik, skalpokat gyűjt, hajszolja az elérhetetlent. 

A történet két nagy egységre osztódik. Az első nagyobb egység mindenféle fokozást nélkülözve teríti elénk a nihilizmus visszataszító valóságát, vázlatosan felállítja szereplőit, majd a kötet másik felében a társaság megérkezik Pamplonába, és a bikaviadalok nyüzsgésében próbálja élvezni a szintén határokat feszegető ünnepet.  Nem egy vonzó témát választott Hemingway, nehéz itt azonosulni bárkivel is. A szenvedélybetegségek felé történő sodródásnak lehetünk tanúi, egy lefelé történő csúszásnak, ami csak azért tud valamelyest érdekes maradni, s kevésbé elítélt, mert a gazdagok művelik. Az egész erkölcsi romlást a háborúban átélt veszteségekként akarja  elfogadtatni a szerző, nem kis feszültséget okozva ezzel az olvasónak, aki magában mégis elítéli az unatkozó, folyton vedelő  kis kört. 

Nem volt komfortos ez a visky-től   bűzlő, terhes világ. Örültem, hogy kiléphetek belőle. 

Hozott pontszám. 4

Bartos Erika - Buda tornyai (Brúnó Budapesten1)

Bartos Erika ezúttal a rendelkezésünkre álló idő izgalmas és tartalmas eltöltésére csábítja olvasóit. Nincs az a szülő vagy gyerek, aki ne találna valami azonnal mozgósító úti célt olvasás közben.
A kisebb gyerekek számára is vonzó helyeket mutat be a könyv gyönyörűséges fővárosunkból, s ahogy arra a cím is utal, inkább a budai oldalt pásztázva. A történet keretét a fővárosba költöző kisfiú, Brúnó és családja képezi. Az öt éves kortól ajánlható könyv hallgatósága könnyen azonosul a főszereplővel, s nem csodálkoznék azon, ha örömmel mutogatná kicsi ujjával azokat a helyeket, amiket már ismer, vagy piszkálná jó szülejét, hogy vigye már el őt is a Békásmegyer nevét adó tavacskához mondjuk.
A rajzok megosztóak, semmi különös, a Bartos Erikát fémjelző egyszerű vonalvezetés, számomra eléggé harsány színekkel. Az viszont zseniális, hogy minden kép alkalmas a beszélgetésre, a fejlesztésre. Rögtön lehívtam emlékeimből, hogy micsoda lehetőséget találtak a saját gyermekeim az ilyen típusú képekben kicsi korukban.
A számomra is ismeretlen dolgok említése pironkodásra késztetett.

A kulturális barangolásán túl  több, a kisebb gyereket érintő érzelmi hatásokról is mesél a szerző, mindenféle erős didaktikai behatás nélkül. A költözéssel járó hercehurcát, nagyvonalúan, csakis az előnyeit hangoztatva, teljesen pozitívan ábrázolja. Akárcsak a kényelmetlenséget, a rengeteg tennivalót, a baráti gárda lecserélését vagy a testvér születését. Tetszett, hogy Bartos Erika képes volt mindvégig megőrizni a gyermeki szemléletet, maximálisan fókuszban tartani azt, amire egy gyerek elsőként reagál. (cukrászda, játszótér)

A könyv versenyben van  2017-es legjobb gyermekkönyv Merítés-díjáért.

Hozott pontszám: 4/5

A sorozatnak további kötetei lesznek:

A sorozat további tagjai (lesznek)

Részlet a könyvből (Kép: A szerző honlapjáról)

 

Bartos Erika (Kép: A szerző honlapjáról)

Pál Sándor Attila- Düvő

Pár 

Lassú, ritka, szökő

"Mély, zakatoló lüktetés. Két szervezet
egymáshoz kapcsolódik és mozogni kezd.
A dallamok a lüktetés követői. A testek
kipárolognak, dinamikusak, súlypontjuk
szüntelen áthelyeződik, egymás tartják a zenében.
A két test egymás körül forog, majd a kapcsolat
egy pillanatra megszakad. A bejárt pálya
ugyanaz marad, idővel újra összecsatlakoznak.
Az egyik nagyobb utat tesz meg, önmaga körül
is forog, míg a másik biztos benne: ő irányít.
Ekkor mindkettő felismerhetetlen a maga számára.
Mikor a lüktetés megszűnik, a dallam is elhal.
Mindkettő hallja, ahogy a vér áramlik az
ereiben, mint egy csónak alján a Duna
közepén hallani a kavicsok rohanását a mederben.
Elválnak, de tekintetük túléli a látás aktusát."

Az 1989-ben született fiatal költőről én sem tudok sok mindent bemutatásul elmondani. A Düvő 2017-ben megjelent második kötete, mely a Pontozót (2013) követte. 

A moly Merítés-díj lírai zsűrije beválogatta az elmúlt esztendő legkiemelkedőbb tíz kötete közé, ezért is lettem figyelmes rá.  

Álljunk is meg rögtön a vékony kis kötet címénél. Düvő. Bevallom, nem tudtam mi az, elsőre a düh valami egyénien alkalmazott formájára gondoltam. De a Magyar Néprajzi Lexikon szerint a düvő:
"a népi vonószenekar kísérő hangszereinek egyik játékmódja, amikor a kontra, a brácsa és a bőgő ritmikailag egybevágóan működik".

Amíg hallgatjuk most ezt a zenét megpróbálom kifejteni, milyen verseket tartalmaz maga a kötet. Az alcím szerint dalokat, balladákat, énekek és táncokat. Valóban a legszembetűnőbb, hogy olvasás közben érezni lehet a lüktetést, ami határozott odalépésekkel jellemezhető. Ez azért is érdekes, mert a versek meglehetősen szelídek, simulékonyan közelítenek az olvasóhoz. A természeti képek és népies elemek szinte mindegyik vers kísérői. Nem egyszer paraszti képvilágból születnek, de hirtelen betoppannak a jelenbe. Az Öreges című versnél ezt nagyon határozottan érzem:

Öreges

Egy kisház, burjánzó diófával.
Ma éreztem, megváltozott a szél.
Szoknyás asszonyok a vasútállomásnál.
Én vagyok az utolsó, aki él.

Morzsolni, törni, pucolni, hámozni.
Ülök a lugas alatt az őszi délutánban.
Az üres templom harangját még húzza az elektronika.
Vadászgépmoraj az alkonyi határban.

Mit mond ma bárkinek a suhogó nád rettenete.
Átgondolok mindent, ami maradt.
Héjában sült krumpli illata. Havas kerítéslécek.
Fagyott éjszaka utáni bársonyszőnyeg a vérszilvafa alatt.

A fóliasátor váza egy rég elhullott bálna bordái.
A köhögésroham elcsitulása utáni végtelen csönd.
Pihentetem a szemem. Egy szoknya dinamikája.
Mind csak felhők, kékség, csillag odafönt.

A felhasznált népies elemeket mindvégig tisztelet övezi, nincs benne semmi lehúzó, degradáló. Ezt azért sem engedi meg a szerző, mert a sorok között észrevétlenül, bújtatva ősibb ritmusok köszönnek vissza. Valami közös, egyetemes tudásra támaszkodva rétegzi egymásra a jelent és a korábban megélt jelent. Teljesen egészen egyedi hangnemet üt meg ezzel Pál Sándor Attila. 

Részletek a kötetből a Literán olvashatóak. 

Hozott pontszám: 4



 

Pál Sándor Attila (Kép_ Litera)

 

Szabó Magda - Szonett

Ha eljössz, összezúgnak a komoly fák,
és felrettentik lombjukon a csöndet,
a síró felhők halkan rádköszönnek,
fürge csikók zablájukat kioldják.

Piros gyertyáit lobbantja az ünnep,
a lepkék szomjas csápjuk mézbe tolják
minden vízen feszülnek a vitorlák,
torony körül vad csillagok keringnek.

Ha jössz, villámmal gyúlnak messzi fáklyák
álmos virágok kelyhüket kitátják,
az érhetetlen égből gyöngy pereg,

a napraforgók szirmuk fényre tárják,
az Óra összecsukja csöndbe szárnyát,
lábadhoz ejti arcát s szendereg.