Próbálok a könyvről írni valamit, de képeim folyamatosan összeolvadnak Nelly barátnőmmel kapcsolatos pécsi élményeimmel. Talán nem is baj, hiszen nincs olyan olvasó, aki a kötetet lapozgatva ne saját tapasztalataiba kapaszkodva indulna el a város zegzugos utcáin. Évszázados, sőt évezredes utazás az, ahová Száraz Miklós György elhív bennünket. Mesének neveztem az imént a könyvet, mert a történelmi adatok nem önmaguk tényszerűségében állnak, hanem minden érzékszervünket megmozgatva belengi őket egy színes, bűvös szövet, ami segít, hogy egész közel engedjük magunkhoz a várost. "A múltat az illatokban, a sütemények ízében, a viccekben, dalokban és gyermekmondókákban kell megidézni" -írja bevezetőjében a szerző, és valahogy tényleg így ismerjük meg a leírtakban Pécset.
Szinte feldolgozhatatlan mennyiségű adat közül kellett kiválasztania, hogy mi jelenjen meg a lapokon, és ezt a bőséget mindvégig éreztem olvasás közben. Kilenc fejezetre, kilenc témára osztva fedezzük fel Pécs városát. A misztikus, olaszos táj arra keresi a választ, hogy miért ejti rabul ez a hely annyira az idelátogatót, s ezt fekvésével, hangulatával és természeti adottságaival magyarázza. A történelmi város sokszínű lakossága kerül bemutatásra, majd a szőlő, a bor és a gyümölcsök után az egyház városalakító hatásával ismerkedhetünk meg. Ugyanilyen fontos tényezőként a kultúra és színház jelentőségét emeli ki Száraz Miklós György, aztán az ipar kerül bemutatásra. Ezek az erős hatások mind, egyszerre bírnak alakító erővel, akárcsak az oktatás vagy a szerző által kiemelt vizek témája. Az utolsó fejezet, a búcsú azonban hosszasan arra inti olvasóját, hogy egy város sokkal több, mint a házak és épületek és létesítmények csokra. Nem szakadhatunk el a legendák és ünnepek építő erejétől sem, és nem szabad elfelejtenünk, hogy a város elsősorban mi magunk vagyunk, a mi álmaink, ábrándjaink és láthatatlan valóságunk, mert a város lakóiban él.
A Pécset bemutató kötetet mindvégig a Száraz Miklós Györgyöt jellemző líraiság jellemzi. Bármelyik mondatát kiragadva a szövegből azt érezhetjük, hogy egy kis kerek tökéletességgel találkozunk, és azt hihetnénk, hogy ez az egész szöveg lelke. Valójában minden fejezet hemzseg a miniatúraként felépített mondatoktól. Talán ez az egyik nehézsége az olvasásnak, hogy ettől kissé nehezen befogadhatóvá, olykor sokká vált számomra. Gyakran le kellett tennem, mert hamar elteltem vele.
Mivel nem pécsi vagyok, így nekem nem tudott annyit adni a könyv, mint azoknak, akik ismerik minden szegletét. Többször olyan kis üzleteket, utcákat említ a szerző, melyek nekem nem jelentenek semmit, nem tudtam semmihez kötni őket, így elszálltak mellettem, de gondolom, a pécsieknek megmelengetik a szívüket. Ettől függetlenül természetesen működik a történet, csak más rétegekben érintődünk. Amikor nyáron, cél nélkül Pécsen sétálgattam, valami hasonló érzés kerített hatalmába engem is, mert egyszerre éreztem a múlt és a jelen két hatalmas erejét magam körül. A könyv ezeknek az érzéseknek adott alakot. Ebben segítenek azok a könyvet illusztráló zseniális fekete-fehér fotók is, melyek főként a Fortepan oldaláról lettek kiválogatva.
Hozott pontszám: 4
"Minden város mesél. Sétálsz az utcáin, bekukkantasz kongó templomaiba és udvaraiba, elmélázol a temetőkertjeiben, és a város lassan kitárulkozik. Pécs hajdani birodalmakról mesél. A Herkules oszlopaitól az Eufráteszig, a britanniai Londiniumtól az egyiptomi Thébáig terjedő hatalmas császárságról, Rómáról. Mesél ókeresztény vértanúk mennyországáról, az Isten égi birodalmáról, mesél a fényes padisah evilági szultánságáról. És persze ünnepekről és hétköznapokról, pestisjárványokról, tűzvészekről, nagy ostromokról és háborúkról. Ha szívvel hallgatod, sok mindent megtudhatsz egy városról, de mindent soha. A várost azok sem ismerik, akik kérkednek vele. Mert a város él, örökké változik. Egyet állíthatunk csak biztosan, hogy amikor röpke ideig a térnek éppen ebben a szeletkéjében, a kövek, téglák és emberi életek eme kivételesen összerendeződött halmazában mozogtunk, láttunk valamit. És jó, ha tudjuk, hogy csak keveset láttunk, mert a nagyobbik rész soha nem lett a miénk, számunkra örök titok maradt."
(Ez a kiemelés Nelly barátnőmtől származik)