2017. május 22., hétfő

Fazil Iszkander A ​szarvasfiú / A páncélszekrény titka

A szerző grúz. Nem olvastam még semmit, amit grúz szerző írt volna, ezért választottam ezt a kötetet.
Már rájöttem, hogy teljesen felesleges egyetlen, de akár még két-három szerző elolvasása után is egy nemzetséget minősíteni, természetesen irodalmi szempontból. Ha most általánosítanék, amit ugye nem teszek, de mondjuk, ha mégis, akkor azt mondanám, hogy:
a grúzok hatalmas nemzetiségi öntudattal rendelkező, saját értékeikre büszke társaság, akiket a Jóisten nem kis furfanggal,  a székelyeket idéző humorral áldott meg. 




Két teljesen eltérő, ugyanakkor nagyon is hasonló történetet kaptunk Iszkandertől. A szarvasfiú legendáját egy magyar olvasó  is közelinek érzi a szívéhez, én mindenképp magaménak érzem a szarvasmotívumot (és magát az állatot is). A fiú, akit szarvasok nevelnek fel, egy másfajta tudással lép az emberek világába. Hókuszpókusznak vélhető, de valójában a csendes megfigyelésen alapszik, egy ősi tudáson, ami nem más, mint a nemtudás alapú tudás. Érdekes, hogy minden bölcsessége ellenére, a szerző megutaztatja főhősét az emberek csudiszép világában, és nem menti meg a csalódástól sem. A Szarvasfiú azonban igazi bölcs nyugalommal, kívülállóként szemléli saját útját. A szerző népmesei elemeket használ, egy szájról szájra áthagyományozott históriát mond el, amivel azt sugallja, hogy népének sajátja ez a szellemi hagyaték, megnyugtat afelől, hogy igazat szól. A Szarvasfiú alakja, ha nem is eredettörténet, de mindenképp hőseposz műfajába csúszik át. 



A második elbeszélés  már egész más oldalról közelít. Ismét Csegemben, a Földközi-tenger partján lévő kis faluban vagyunk, de itt már szó sincs népmeséről, bár az anekdotáknak fontos szerep jut, hanem itt  kolhozelnök van, meg páncélszekrény, meg lopás is. Kjazim, a történet főhőse abban hasonlít a Szarvasfiúhoz, hogy nyugodt okosság jellemzi, kiegyensúlyozott, no és bátor. Persze ne gondoljuk, hogy minden abház ilyen. Hisz valakit mégis megkísértet a kapzsiság ördöge, valaki ellopta azt a fránya pénzt a páncélszekrényből. Minden nyomozónak megvan a maga módszere, ahogy Kjazim is tudja, hogyan kell kiugrasztani a nyulat a bokorból. Itt most tényleg ne gondoljuk véres skandináv krimire, a történet annyira ártatlan, amennyire csak lehet, s a bűnös felkutatása is annyira bájos, hogy ez is szinte már mese. Az, hogy nem is a bűneset felderítése a lényeg, azt pedig mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a rejtély megoldása után több oldal szócsata zárja a jelenetet, melyben az abházok kontra cenzárok vitája folyik. 

abházok


Jó kikapcsolódást jelentő könyvecske ez, mindkét történet olvasásra méltó. Egy egész más világban bolyonghatunk.

 

"A lexikonok szerint az abház nyelvet ötvenötezren beszélik. Az abházok a Fekete-tenger partján, égbe nyúló hegyek között élnek, szeretik a jó borokat és a vidám történeteket. Van egy írójuk, Fazil Iszkander, akit az egész világon ismernek, s ismerik faluját is, annak lakóit, a csegemieket, hisz róluk szól Iszkander valamennyi műve."


Hozott pontszám: 4
Kedvenc karakter: Csupaláb (Azt hiszem. Már nem emlékszem. Az, amelyik kicsit szerelmes volt  Gundába) 

  


Fazil Abdulovics Iszkander 

2017. április 23., vasárnap

Annak az őszenek három napja - Annak az országnak női arca

PákVán-sza  - Annak az ősznek három napja

Régóta várólistás könyvem volt Korea legmélyéről. Mind időben, mind témájában mély.

 Hat kisregényről van szó, mely számomra igazából négy egység. 
Az első egység, mely három írást tartalmaz az Anyám emlékei címet viseli. Mesélője az a gyermek, aki anyja álmát kell, hogy megvalósítsa, neki kell lennie a "modern nőnek". Felkerül vidékről Szöulba, először a városkapun kívülre, majd belülre. Viselkedésében, értékrendjében az új világ csillogását kell  magán beteljesítenie. Az anyja állandó elégedetlenségei, a báty halála, az anyának való szüntelen megfelelési kényszer köti gúzsba lényét. A politikai változások, a koreai forradalom, az ország kettészakadása, majd a váltakozó berendezkedésű kormányok uralma miatti kavalkád sem segíti, az identitásában amúgy is zavart lány életét. Nagyobb életdarabkák egymásmellé helyezése, némely helyzetek felnagyítása, majd jelentős időbeli kiesések sora alkotja ezt a három írást. Az utószó összefoglalója alapján ez az írás merít leginkább az írónő életrajzi elemeiből.  Művészien ábrázolja a fiatalság ambícióit, a küzdelem és lemondás rögös útját, és a megöregedés elengedését. Mindezt női szemmel, női oldalról.

A másodikként emlegetett kisregény furcsa váltás volt. Valamiért azt hittem, hogy valamiféle módon folytatása lesz az előző egységnek, de kiderült, hogy nincs összekötő szál, hacsak a közös történelmet nem tekintjük annak. Főszereplője a fiatalon nemi erőszakon átesett, később nőgyógyásszá lett doktornő, aki rendelőt nyit egy szegény negyedben, hogy megszabadítsa a nőket nem kívánt terhességeiktől. Nagyon kemény írás, aminek minden szálkássága ellenére sikerült közel kerülnie hozzám. A doktornő egész életében magzatelhajtással kereste kenyerét, most pedig minden vágya,  hogy nyugdíjba vonulása előtt, világra segíthessen egy gyermeket. Az írónő tolla egy penge, mely belevág az olvasóba. Nem érzelgősködik, nem cincál, hanem pontosan metsz.

A harmadik írás szintén vigyázzállásba kényszerítő munka. Címe az "Álmodozó inkubátor". Az inkubátor maga a nő, akinek világra kell hoznia a boldogságot jelentő fiú utódot. Ha nincs fiú gyermek, a család boldogtalanságra van ítélve. Ebben az írásban már sokkal több volt az érzelem, sőt egy bizsergető szerelmi szálba kapaszkodva vezet minket Pak-Van sza a cél felé. Természetesen úgy vágytam valami érzelmi kielégülésre ennyi keménység után, de félig lecsapott-félig nyitottan maradó véghangot kaptam.

A legutolsó írás tetszett a legkevésbé. A főszerep szintén a nőké. Érdekessége, hogy két idősebb asszony telefonbeszélgetése által nyerünk betekintést egy újabb női élethelyzetbe. Nem is igazi beszélgetés, hiszen csak egyikük beszél. Itt is a fiúgyermek elvesztése és  a politikai csatározások vesztesége kapja a hangsúlyt. Így lassan időben is eljutunk az 1980-as évekig, szinte napjainkig. 

Kulturális hagyományokat, egy átalakuló nemzetet mutat be ezekben a munkákban az írónő. Én nem voltam képes elvonatkoztatni azoktól a hangsúlyos női szerepektől, amiket kiemel Pak-Van sza. Tudom, hogy korrajzot akar bemutatni ezekkel az eszközökkel, de számomra akkor is izzón jönnek át a megerőszakolt nők áldozatai, a fiú utódokat nemző női kötelességek, az inkubátor lét vonásai, a férfi nélkül maradt családok női családfenntartói. 

Megérte várni erre  a könyvre. Ritkán jut az ember koreai könyvhöz. Fordítása is tetszett, pont rendben volt a hagyományos ételek, ruházatok, koreai kifejezések egyensúlya is. 

  박완서 (Bak Wan-seo, Pák Ván-sza)


Hozott pontszám: 5
Kedvenc: Talán Az álmodozó inkubátor

Fordította:  Dzsin Kjang és Varga Katalin
Könyvműhely Kiadó, Budapest, 2007


                                                           Artist: Kim Jae Hong

2017. április 5., szerda

Kezdetben volt a vágy

Iselin C.Herman-Dominó


Drága druszámat már szívembe zártam, amikor adott egy gyomrost az Expressz ajánlott kis könyvével. Akkor sírni sem volt erőm, mert levegőt sem kaptam. Ez az olvasás kapcsán, addig soha nem tapasztalt élmény megbélyegezte a dán írónőt nálam. Aztán kijött második  magyarul megjelenő könyve is,  a Dominó  2015-ben, és ennek kapcsán ellátogatott a budapesti Könyvfesztiválra. Nos, körülbelül azóta tervezem, hogy elolvasom. A molyon kapott olvasói értékelések azonban közel sem voltak olyan lelkesítőek, mint azt vártam. Titkon reméltem, hogy nekem, akinek elég faramuci ízlése van -és sokszor egy pillanatkép, egy jelenet vagy egy párbeszéd miatt el tud varázsolni a könyv-, szóval, majd nálam ismét megüti a főnyereményt. 
Sajnos nem.

A könyv kulcsmondata, hogy "A szerelemben két ember mindig együtt indul el. De sohasem együtt érkezik meg.” Szép is, meg igaz is, de nálam ez inkább "Kezdetben volt a vágy". 

Nehéz erről a könyvről minden cselekményre utaló kijelentés nélkül írni. Nagyon összetett történettel van dolgunk, és amikor elkezdtem magamban fogalmazni a véleményemet, akkor azt vettem észre, hogy minden kijelentésemet sorra cáfolom. Most már totálisan képtelen vagyok egyedül dűlőre jutni. Ehhez kellene egy nagy beszélgetést csapni, ahol ütköztetnénk a véleményeket. De hát, hogyan is írhatnánk ki egy eseményt, aminek hívószava az lenne "Megcsalók jelentkezzenek!" Először is annyira negatív jelentéstartalma van ennek a szónak.
Röviden, remélem minden spoiler nélkül, a történetről annyit, hogy Párizsban járunk, mondjuk napjainkban. Főszereplőnk a negyven körüli  Zephyr, és felesége a hallgatag Manon. A szemben lévő házban Rose él kisbabájával, Luluval, akihez fel-fellátogat Toque az író, aki a gyermek apja, és a szerető karaterét alakítja. Aztán belép a bűvös körbe egy fotóművésznő, Sabatine, aki természetesen bár szerető anya és feleség, őrült szerelembe esik egy titokzatos  férfivel, Zet-el. Iselin Hermann a szerelmi kapcsolataink teljes törzsfejlődését bemutatja ezekkel a szereplőkkel. A megszülető vágy, a vonzódás, a szexuális vágy, a beteljesülés, a kiábrándultság, a menekülés, kiüresedett szerelem után maradó valami lépcsőfokain lépkedünk. Nem lehet nem állást foglalni az olvasottakkal kapcsolatban, hiszen mindannyian valahol ott topogunk, valamelyik lépcsőfokon, sőt gyakran egyszerre állunk a langyosvizes lavórban, kezünket a magasba emelve, repülésre készen. Egy pöcc, dől a dominó, és ott vagy a karjaiban. Karnyújtásnyira van a szerelem.
Így általam összegezve a történetet, még tetszene is a könyv, de olyan bosszantó dolgok miatt, mint például Zephyr figurája, vagy a hazugsággal kapcsolatos állásfoglalása, egyszerűen nem tartom már hitelesnek ezt az egészet. Ráadásul nagyon lesújtó a végkicsengés, a cukorka utóíze keserű lett. 
Viszont számos érdekes aprósággal találkozik az, aki kezébe veszi a könyvet. Az egyik ilyen kiemelendő vonás, a szöveg kitisztulása. Rendkívül leleményesen oldotta meg a szerző a fent említett párok sorsának összekapcsolódását. Meg kell említeni azonban, hogy ez nem kevés munkát igényel olvasójától. Nekem ugyanis vissz-vissza kellett lapoznom, és ráncoltam bőven a homlokomat, hogy "-Mi van?" "Kiről van szó?" Tipikusan, filmen meg nem jeleníthető szöveggel találkozunk. Ráadásul a szöveg tagolása sem olvasóbarát. De jól van ez így, hiszen ennek segítségével tudunk osztozni a szereplők időbeni megvilágosodásával. 
Aztán vannak itt, ezek a fel-fel tűnő jelenetek, amik szakadozóvá teszik a cselekményt. Egy felvillanó piros kabátos nő a tér közepén, egy kiboruló táska, egy padon felejtett könyv, egy mólóról lelépő nő a kisgyermekével, egy szépségszalon, egy létrán pilinckázó fazon, egy leejtett zománc cégtábla, előhívó folyadékban úszkáló fényképek. Az volt az érzésem, mintha egy régi 8 mm-es filmfelvevőről nézném a kopottas  jeleneteket. Sajátságos, lezser hangulattal borítja be a párizsi történéseket, patinás, francia eleganciát kölcsönözve. 
Aki tehát egy párizsi szerelmi történetet vár a könyvtől, az máris vegye le a várólistájáról, de aki némi hajlandóságot mutat egy Luxembourg-kertbéli  bújócskához, az vesse bele magát.


A történet egy padon hagyott könyvvel kezdődik. Állítólag ennek kapcsán a dán kiadó, húszezer Dominó példányt hagyott el szeret az ország padjain. Nálunk is volt hasonló kezdeményezés, talán sokan emlékeztek is rá, a "Veszíts el egy könyvet" játékra. 







Hozott pontszám:4
Kedvenc karakter: Nem tudom, de nem Rose


2017. március 29., szerda

Megtagadlak

 Petterson, Per-Megtagadom

Próbálom én ezt megemészteni, mert bár elsőre nem érzi magát az ember teljesen letilolva, most az olvasás után egy nappal érzem, hogy nagyobb dolog ez, mint aminek látszik. 

Tudom, hogy könyvekről írok, de nem csupán merő esztétikai élmény miatt teszi ezt az ember, hanem minden olvasással, minden egyes könyv kinyitásával, kinyitom magamat is, hogy befogadjak. Befogadjam a sorsot, amit elénk kínál az író. Engedi, hogy nézzek a szemével, belessek a színfalak mögé, és átformázzam magam. Belegyúrjak a lelkembe, a látásmódomba, az érzékenységembe és még ki tudja mibe, ami most nem jut az eszembe. 

Most is ez történt, én tetten értem!  

 

Négy gyerek szélnek eresztett sorsa. Egy barátság megrázó valósága.
A legidősebb fiú, Tommy tizenhárom évesen megunva apja állandó ütlegelését, szó szerint kivert kutyává teszi apjukat, amikor nekiesik egy baseballütővel. Az anyjuk már korábban magára hagyta gyermekeit, így Tommy és a nagyobbik lány, Siri látja el a családot. Persze hosszútávon ez még Norvégiában sem lehetséges. A gyermekvédelem közbelép, és a gyerekeket elhelyezi itt-ott. A két kisebb gyermek, az ikerlányok együtt maradnak, de a testvérek kapcsolata végül megszakad.
Tommynak volt egy barátja, Jim. Az ő barátságuknak a könyve ez. Tommy mindent megtagadhat, de sírva hajtja fejét kezei közé, amikor rájön, hogy ezt nem tudja megtagadni. Jimet nem. 

Masszív, sűrű próza volt nekem Per Petterson írása. Szinte kézbe lehetett venni, annyira együtt állt. Férfias írás, kemény és metsző. Sebek, amiket a múlt eseményei vágnak belénk, mennyire vannak hatással a jelenünkre, illetve változtathatunk a jövőnkön, vagy kényszerpályán mozgunk? Bármilyen iszonyatos teher is elhagyatottnak, bántalmazott, örökbefogadott gyereknek lenni, fordulhat a sors. Fordul is, de kérdés, hogy mit kezdünk vele? Fordul Jim sorsa is, ő mit kezd vele?
A történetnek nincs vége a 270.oldalon. A két barát harmincöt év múlva véletlenül összefut, olyanok, mint két kis pötty egy hídon. Szembenéznek egymással, szembefordulnak magukkal. Merre tovább? Csak rajtuk múlik.
Éppen egy nagyon hasonló témájú, ráadásul ugyanúgy skandináv könyv után (https://moly.hu/konyvek/elina-hirvonen-hogy-o-is-ugyanarra-emlekezzen) olvastam ezt. Óhatatlanul összehasonlítja az ember a két művet, és meg kell állapítanom, hogy bár valahol ugyanaz a tragédia éri a gyerekeket, két egész más megközelítéssel van dolgunk. A dolog magyar oldalát jól ismerem. Napi szinten átélem, hiszen a gyermekvédelemben dolgozom, egész kicsi gyermekekkel foglalkozom, de mégis mindegyik eset, mindegyik könyv valami egész mást ad hozzá ehhez a nagy tragikus egészhez.

Kérdés, hogy mindezzel mihez kezdünk? Jó író, jó könyv, hümmögünk és bólogatunk. 
Vagy legalább felemeljük azt a rohadt telefont, amikor kell?


Per Petterson Lótolvajok című könyvével már maga mellé állított engem korábban. Annak a hangulata számomra testhezállóbb volt, de ez a könyv is telitalálat.

Hozott pontszám: 5
Legkedvesebb karakter: Jones, aki befogadta Tommyt 


Per Petterson

2017. március 24., péntek

Ekkor Dina vette át az estét könyörtelen ujjaival. Zene következett. Felszabadultság. Láz. Szétáradt a birtokon, a mezőkön és a földeken. A parton. Elért egészen Tomasig a cselédház kemény priccsére. Örömöt és bánatot teremtett. Mindenkinek aszerint, hol találta el a hang.


2017. március 23., csütörtök

Herbjørg Wassmo- Dina vagyok

Teljesen fel vagyok dúlva. Ez a könyv végre olyan érzelmeket piszkált fel bennem, amire mi olvasók mindig is várunk. Inkább azt mondom felindultság van bennem.


Dina kicsi lány még, amikor kíváncsisága, figyelmetlensége (?) következtében anyja halálát okozza. A történtek annyira megviselik az apát, hogy képtelen kezelni a helyzetet, a kislányt eltávolítja a házból. Nem a tanyasi élet, hanem ez a szeretetlenség az, ami véglegesen elvadítja Dinát. A lány nyers és érzéketlen lesz. Cselekedeteit a csupasz ösztönszerűség irányítja. Visszakerülve a családi házhoz apja nevelőt fogad mellé, aki megtanítja csellózni és zongorázni. Még a zene sem képes  lágyítani bármit is a karcos lányon. Fára mászik, van, hogy nem eszik, nem beszél. Férfiasan viselkedik, nadrágban, nyereg nélkül üli meg lovát, szavai parancsolóak, ellentmondást nem tűrőek. Viselkedése még ma is, nemhogy a XIX. század derekán felháborítóak. Amikor apja barátja,  az özvegy Jacob megpillantja a 15 éves lányt, combjai közt a csellóval, véglettesen beleszeret. Beleszeret? Nem. Megbabonázza a lány erotikus kisugárzása. Szeretni Dinát így nem lehet. Őt csak lassú, csendes jelenléttel és tisztességgel lehet majd megszeretni. Amint betölti  a 16. életévét Jacob feleségül veszi, és ő lesz Reinsnes új asszonya, bár az rögtön kiderül, hogy ő nem hajlandó a kor elvárásainak megfelelni. Vad ösztönösséggel éli meg szexualitását a nála jóval idősebb férfivel. Jacob azonban rejtélyes körülmények között egy nap életét veszti. Dina veszi át a gazdaság irányítását, és megörökli Jacob teher és kereskedelmi hajózását is. Egyúttal Jacob édesanyját,  Karen Anyát, Jacob első házasságából született gyermekét, Johant is, aki lelkésznek tanult. Lassan beindul ez az új élet a birtokon, élén Dinával, aki férfiakat meghazudtoló ügyességgel kézben tart mindent. Segítségére van az apai házból érkezett lovászfiú, Tomas is, aki hódolattal és szenvedéllyel követi Dina minden utasítását. Nils Jacob testvére a vegyeskereskedést vezeti, Anders pedig a tengeri kereskedelmet. Dina a férje halála után kb. 9 hónapra életet ad egy gyermeknek, Benjaminnak. A család magához veszi Stinét, a szoptató dajkát, aki egy megesett lapp lány, valamit annak lányát Hannat is. Érdekesen alakul az élet a gazdaságban ezzel az ellentmondást nem tűrő, erőszakos nővel, Dinával. Egy nap azonban ő maga is szerelembe esik. Új, ismeretlen, követelőző érzések kerítik hatalmába.

Hihetetlenül gazdag könyv ez. Nagyon különböző, de jól érthető személyiségek, érdekes figurák népesítik be ezt a norvég történetet. Igazából ezt tartom a regény legértékesebb momentumának. Dina személyisége az olvasóra is hat. Nem lehetsz közömbös. Bennem nem volt olyan, hogy szimpatikus vagy nem szimpatikus. Leginkább érdekes volt. Vonzott, és kutatói figyelemmel követtem, hogyan veszi az akadályokat. Hogy volt képes várni ez a nő, aki mindvégig hozzá volt szokva ösztönei azonnali kielégítésének, legyen szó testi vágyról, haragról vagy szánalomról.

A történet messze túlnyúlik  az 1840-es évek, skandináv patriarchális berendezkedésű családmodelljein. Nem lehet figyelmen kívül hagyni ezt az erős feminin érzékenységet. Dina igazságot akar szolgáltatni Stinének, akinek törvényén kívül született gyereket kell felnevelnie, átveszi a férfias szerepeket, olyanokat, mint a kereskedés bevételének felügyelete, sikkasztás leleplezés, megtorlás, magas profittal kecsegtető üzletek megkötése. Szóval nem kifejezetten a szivarozásban és gatyában mászkálás miatt éreztem ezeket. Erős, parancsoló stílusa már-már groteszk felnagyítása a családfői karaktereknek.

A történet stílusa is nagyon tetszett. Lassan csordogáló, nagyon részletgazdag leírások, rengeteg érzelmi megközelítésű bemutatás teszi plasztikussá Reinsnes mindennapjait. Emellett Dina állandóan reflektál önmagára. "Dina vagyok..." kezdetű megjegyzései azokat a vegyes, sokszor összefüggéstelen érzéseket mondja el, amit a lány folyamatosan átél. Halottai, akiknek száma egyre nő, nem hagyják el őt. Látja, érzi őket, kapcsolatban van velük.

Dinával szenvedtem. Nem tudtam őt utálni, mert megértettem, hogy bennem is van egy Dina. Amikor megkeményedik körülöttem a világ, amikor nincs, aki vigasztaljon, akkor bennem is előlép egy ilyen én. Az elemző, a realista, a maszkulin én. A könyörtelen, az irányító, a kemény nő. 

Nagyon várom, hogy sort tudjak keríteni a  folytatásra, ami sajnos egy gyomrossal indul, mert a Szerencse fia című könyvet bemutató fülszöveg hangyányit spoileresre sikeredett.

2017. március 6., hétfő

Ady Endre-Kár volna érted



Futó sorból rontva kidőlten,
Nem is vagyok talán már,
Nem is lehetek az Időben.
Jóság rohamaim is fogytán
S úgy nézek messzeségbe,
Mint vén juhász hajolva botján.
Igen: bot, egy kicsit koldusbot,
Hideg és fáradt nézés
S otthagyott, szegény ősi jussok.
Ki társam lenne, nekem nem kell
S vágyottam nem vágy társul
S aggulok éhes szerelemmel.
Se jó, se rossz, se bús, se víg már:
Becsületes válasz megy:
Kár volna érted, hogyha bíznál.
Engem kinullázott az Élet,
Én már dacból se adnék
Bárkinek is meleg hűséget.
Csoda-percnek kellene jönni
S mert nem bízok csodákban:
Csókollak, de el kell köszönni.

Ady Endre-Kár volna érted