A szerző grúz. Nem olvastam még semmit, amit grúz szerző írt volna, ezért választottam ezt a kötetet.
Már rájöttem, hogy teljesen felesleges egyetlen, de akár még két-három szerző elolvasása után is egy nemzetséget minősíteni, természetesen irodalmi szempontból. Ha most általánosítanék, amit ugye nem teszek, de mondjuk, ha mégis, akkor azt mondanám, hogy:
a grúzok hatalmas nemzetiségi öntudattal rendelkező, saját értékeikre büszke társaság, akiket a Jóisten nem kis furfanggal, a székelyeket idéző humorral áldott meg.
Két teljesen eltérő, ugyanakkor nagyon is hasonló történetet kaptunk Iszkandertől. A szarvasfiú legendáját egy magyar olvasó is közelinek érzi a szívéhez, én mindenképp magaménak érzem a szarvasmotívumot (és magát az állatot is). A fiú, akit szarvasok nevelnek fel, egy másfajta tudással lép az emberek világába. Hókuszpókusznak vélhető, de valójában a csendes megfigyelésen alapszik, egy ősi tudáson, ami nem más, mint a nemtudás alapú tudás. Érdekes, hogy minden bölcsessége ellenére, a szerző megutaztatja főhősét az emberek csudiszép világában, és nem menti meg a csalódástól sem. A Szarvasfiú azonban igazi bölcs nyugalommal, kívülállóként szemléli saját útját. A szerző népmesei elemeket használ, egy szájról szájra áthagyományozott históriát mond el, amivel azt sugallja, hogy népének sajátja ez a szellemi hagyaték, megnyugtat afelől, hogy igazat szól. A Szarvasfiú alakja, ha nem is eredettörténet, de mindenképp hőseposz műfajába csúszik át.
A második elbeszélés már egész más oldalról közelít. Ismét Csegemben, a Földközi-tenger partján lévő kis faluban vagyunk, de itt már szó sincs népmeséről, bár az anekdotáknak fontos szerep jut, hanem itt kolhozelnök van, meg páncélszekrény, meg lopás is. Kjazim, a történet főhőse abban hasonlít a Szarvasfiúhoz, hogy nyugodt okosság jellemzi, kiegyensúlyozott, no és bátor. Persze ne gondoljuk, hogy minden abház ilyen. Hisz valakit mégis megkísértet a kapzsiság ördöge, valaki ellopta azt a fránya pénzt a páncélszekrényből. Minden nyomozónak megvan a maga módszere, ahogy Kjazim is tudja, hogyan kell kiugrasztani a nyulat a bokorból. Itt most tényleg ne gondoljuk véres skandináv krimire, a történet annyira ártatlan, amennyire csak lehet, s a bűnös felkutatása is annyira bájos, hogy ez is szinte már mese. Az, hogy nem is a bűneset felderítése a lényeg, azt pedig mi sem jelzi jobban, mint az, hogy a rejtély megoldása után több oldal szócsata zárja a jelenetet, melyben az abházok kontra cenzárok vitája folyik.
abházok
Jó kikapcsolódást jelentő könyvecske ez, mindkét történet olvasásra méltó. Egy egész más világban bolyonghatunk.
"A lexikonok szerint az abház nyelvet ötvenötezren beszélik. Az abházok a
Fekete-tenger partján, égbe nyúló hegyek között élnek, szeretik a jó
borokat és a vidám történeteket. Van egy írójuk, Fazil Iszkander, akit
az egész világon ismernek, s ismerik faluját is, annak lakóit, a
csegemieket, hisz róluk szól Iszkander valamennyi műve."
Hozott pontszám: 4
Kedvenc karakter: Csupaláb (Azt hiszem. Már nem emlékszem. Az, amelyik kicsit szerelmes volt Gundába)
Fazil Abdulovics Iszkander
