Gyorsan átpörgettem, hogy vajon az elmúlt évben miket írtam az első részről. Nos, körülbelül ugyanúgy meglepett most is, hogy bár nem én vagyok az elsődleges célcsoportja a kötetnek, mégis egész kellemes olvasásban volt részem.
Ott folytatódik a történet, ahol az előző abbamaradt. Kicsit féltem, mert nem igazán emlékeztem a csapatokra, meg nevekre, de pár oldal alatt sikerült Leiner Laurának visszahozni minden fakulóban levő emlékemet, és tökéletesen belesimultam az eseményekbe.
Az Iskolák Országos Versenyén vagyunk, valahol a Bükkben, bent az erdőben. Az iskolákat 4-4 fő képviseli, általában nem a barátság, hanem a rátermettség alapján választotta őket egybe az igazgatójuk. Történetünk főszereplői a piros csapat, a Szirtes Gimnázium színeiben érkeztek. Az események főszereplője pedig Újvári Hanna, aki még ki sem lábalt édesanyja tragikus halálából. Az ő elbeszélése alapján látjuk az eseményeket. A nyári, kéthetes verseny pedig bővelkedik izgalmakban, furcsábbnál furcsább feladatokban. Szépen épülgetnek a barátságok, mondanom sem kell, hogy a szerelem is. De sajnos hamar rá kell jönniük a játékosoknak, hogy sokan nem riadnak vissza a tisztességtelen eszközöktől sem, és gyakran nem onnan jön a támadás, ahonnan várnák.
A történetet rendkívül izgalmas versenyfeladatok alakítják, ahol az ész, az erőnlét, a kreativitás egyaránt szerepet játszik. De nem csak a feladványok miatt olvastatja magát a könyv, hanem érdekes konfliktushelyzetekbe is kerülnek a szereplők. A versenyzők lojalitási kérdések közepette találják magukat, és azok, akik mondjuk nem hozták magukkal a sport világából ismert versenyszellemet, gyakran emberségből döntenek, ami egy küzdelemben nem biztos, hogy díjazott cselekedet. Vagy mégis?
Továbbra is dicséretet érdemelnek a kidolgozott karakterek, igazi válogatott csapat. Akárcsak a jól átgondolt feladatok is, melyek alapos szerkesztésre utalnak. A könyv humora is tetszett, azért is jár egy piros pont. Összességében tehát egy jól megszerkesztett és felépített kamaszoknak szóló könyvvel van dolgunk.
Ami azonban már nekem sok volt, az Hanna örökös visszaemlékezése az édesanyjára. Természetesen tisztában vagyok a gyász folyamatával, de mintha ez most túl lett volna tolva. A kevesebb több lett volna!
Zárszóként pedig azt javasolnám, hogy inkább várjátok meg a harmadik rész megjelenését, és akkor essetek neki a trilógiának, mert a jobb esetben is három nap alatt elolvasott könyv folytatására egy évet kell várni. Kegyetlenség!
Tizennégy éves kortól bátran ajánlom, de lehetőleg nem a közelmúltban veszteséget átélt kamasznak!
Hozott pontszám: 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése