A lehető legtöbb érzékszervre próbál hatni az alkotó. Mivel mégis egy könyvről van szó, legyen szó elsőként a versekről. Három nyelven íródtak: angolul, németül és magyarul. Ebben a sorrendben, mindig ebben a sorrendben. Szeretném tudni, hogy ez azt jelenti, hogy Tóth Kingának is angolul jelentek meg, fordított vagy kereste azt az utat, mely a többnyelvűségben rejlő pluszokra épít? Talán ez utóbbi lehet igaz, mert mind a szövegrétegek, mind a vizuális és akusztikus élmények is ennek a fiktív szerzetesnői létnek egy multifokális megközelítései. A hét fejezet, hét verset takar, és leginkább úgy érdemes ezeket olvasni, ha nem verses kötetként értelmezzük a könyvet, hanem hét élményként. A hetedik fejezetben nincs is vers, csak képek és egy performansz linkje, ami a hetedik napon való megpihenést és az elégedett körbetekintés érzését hozza be. A katolikus hit és vallásgyakorlat, valamint a liturgia szimbólumait, kegytárgyait használja a szerző, főleg a kötet első részében. Mária ábrázolások, imakönyvek, gyertya, rózsafüzér, ostya, kereszt szimbólum, angyalok különböző megjelenéseivel találkozunk, amiket a 108. oldalon betesz egy organza zsákba, és attól kezdve nem is találkozunk ezekkel.
Maguk a versek egyfajta imaként is felfoghatóak, nem is szókészletükben, sokkal inkább azzal az életérzéssel, amit behoznak. Mondanom sem kell, hogy formailag sem imákra hasonlítanak. Egy posztmodern apácalét megélései lehetnek, ami - mivel ezzel kapcsolatban nincs tapasztalatunk- sokkal inkább fikció, mint valóság. Tóth Kinga szakít a hagyományos vallásgyakorlattal, bár eszközként felhasználja a tárgyakat, mégis inkább arra a lényegre fókuszál, ami számára központi. Teljesen személyesek a megélései, számomra képtelenség volt bármivel is azonosulni és legfőképpen azért, mert hiányzott belőle az Istenélmény. A tárgyak mindig csak szimbólumok maradnak, amik az Istennel való találkozást jelenítik meg, de ezekben a kontextusokban idegenül hatnak számomra.
Ha az ember engedi, hogy hasson rá Tóth Kinga, nem csak átpörgeti a kötetet, akkor érzi majd, hogy minden idegenség ellenére jelen van egy tisztelet a könyvben a kultikus tárgyak és a szerzetesnői életformával kapcsolatban. A képek kifejezőek és érdekes alapok lehetnek. QR kóddal beolvasható linkek pedig zenei kiegészítői ennek az egésznek. A hangeffektusok, performanszok, audio poetry-k, videók a médiumok egyidejűségében alkotnak egy egészet, magának Tóth Kingának a művészetét.
Nagyon érdekes a könyv oldaláról megközelíteni valakinek a művészi megéléseit, hiszen jóval gyakoribb, hogy a versek a kísérői a többi előadásmódnak. Számomra ez a kiadvány ennek az újfajta útkeresésnek egy izgalmas példája.
AnnaMaria cím miatt kaptam ajándékba a könyvet, ami kicsit elgondolkodtatott a címmel kapcsolatban is. Tudva vagy véletlenül, de az AnnaMaria megszemélyesítéssel tulajdonképpen Jézus édesanyját (Mária) és öreganyját (Anna) hívta be a szerző, amikor a szerzetesnői alteregónak ezt a nevet adta. Robert Bresson 1943-as filmjének, a Bűn angyalainak apáca főszereplője épp egy Anne-Marie. Ez a film egy olyan dominikánus zárdában játszódik, ahol a bűnbe esett lelkeknek lehetősége nyílik visszatalálni az Istenhez vezető útra. Mind a filmben szereplő kolostori keret, mind a Tóth Kinga által megfogható világ anyagi minőségében próbálja megragadni a materiális módon nem elérhető és felfogható isteni minőséget, vagy legalábbis ezen az úton akar elindulni. Ez a könyv leginkább az egyedi művészetnek, a kortárs alkotói feszültség magának utat törő erejének tiszta példája. Éppen egyedi látásmódja miatt nem kap mindenre választ az ember, a szerzői szimbólumok használata olykor nyitott mondatként ott marad.
Az alábbi kollázst én készítettem a könyvből befényképezett képekből:
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése