A szerző invokációval kezdi művét, mely nem csak lírai stílusát, hanem a múltba való szárnyalást is megteremti. A költő alázatával fordul felénk, amely látja korlátait, de mondandójának fontossága felül emeli a tévelygés kételyén. Ki volt Gül (rózsák) baba (atyja), mi lehet az ő története, hogyan kapcsolódhat hazánkhoz és a rózsákhoz?
Aki hallotta akárcsak egyetlen egyszer is Budapest második kerültének, a Rózsadombnak legendáját, annak már útra kelt a fantáziája és elképzelte, mi is történhetett ötszáz évvel ezelőtt ezen a vidéken. A meseszerű legenda megihlette Weiner Sennyey Tibort is, egy szúfi történet hangnemét követve 33 cikluson át bemutat egy lehetséges utat. A cselekmény Ada-Kalé szigetére vezet vissza, ahol az ár elől menekülőkkel szemben fut Gül baba, hogy megmentse a rózsakertjét, ezt az utolsó kísérletét. De mi mást is tehetne, hiszen, ahogy írja:
"Rózsa vagyok én is itt. Gyökerem a mélyben, töviseim száramon bimbóm a napsütésben. Hiszen már éppen megvolt, már majdnem megtaláltam..."
De mi is az, amit megtalált, mi is az, amit keresett? Pont ezért a nyitottságáért tudtam élvezni a szerző gondolatait, mert bárha meg is mutatja a rózsa mibenlétét, az képes továbbra is a mélyben lakozó titok maradni. A rózsa, a többértelmű szimbólum, most mintha veszítene szerelmi jelképéből és inkább valami jutalom, vagy érdem, egy megdolgozott "élettalizmán" szerepében ragyogna fel. Érdemes erről az oldalról megközelíteni az egész tanmesét. Aztán ott a dombon ülve-árra várva Gül baba elmeséli életének történetét ifjú kísérőjének. Életét Budán, annak rózsáit, majd elestét, szerelmét és ellenségét.
De mondandója nem egy élete izgalma, hanem a mag keresése, önmagunk középpontja s a létezés értelme. " A tünékenyt próbálom megragadni. Már éppen kezembe lenne, de máris elillan." Nálam százszorta szebben szedi csokorba Weiner Sennyey Tibor ezeket a gondolatokat, és noha csak műalkotás a története, számomra sokkal többet volt képes adni, mint hangulatot, sztorit vagy egy fiktív regényt. Minden fejezetben, ezekben az apró tanmesékben felbukkan egy olyan párhuzam, szimbólum vagy bölcselet, amin érdemes egy kicsit elmélázni.
Nekem igazi meglepetés volt ez a korábban véletlenül megvásárolt könyv. S nem lenne teljes az értékelésem, ha nem tennék említést Szarka Fedor Guido illusztrációiról, melyek megkoronázzák az egész verses novellafűzért, vagy minek is említhetném? Jókor találkoztam ezzel az alkotással. A szerző az utószóban személyes érintettségét meséli el, s egyben eligazítást ad a hajdani bektasi dervis kilétének tényszerű adatairól is.
Hozott pontszám: 5*kedvenc lett
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése