Gulliksen, Geir - Mielőtt elváltunk

" - Mesélhetnél rólunk.

  -Rólunk?

   -Mesélj nekem úgy, mintha semmit se tudnék! (...)

  -Nem hiszem, hogy képes vagyok rá. Nem, nem akarom, nem tudom. 

  -Akarod, hogy inkább én mondjam el? Akkor majd én elmesélem."

   És elmeséli a férj, hogy mi volt, mielőtt elváltak. 

Hogyan ismerkedtek meg, hogyan szerettek egymásba, hogyan alakult az életük,  miként szeretett ki belőle a felesége, hogyan távolodtak el egymástól, s miként lett vége mindennek. Azokat a pillanatokat ragadja meg, melyeket ő tart fontosnak. És nem csupán azokat a momentumokat, hanem úgy, ahogy ő maga érzékelte, értékelte. A saját oldalunkról nézve természetesen mást sem csinálunk, mint azt találgatjuk, hogy a másik miért csinálja azt, amit, mire gondolhat, mit érezhet. Egy utat próbál a végpontból visszavezetni, szedegeti az elszórt jelzőmorzsákat,  értelmezi önmagát és a helyzetét. 

Gulliksen szakít a házasságfelbomlási sémákkal, és egy olyan kapcsolat megszűnését mutatja be, ami talán nem is olyan ritka, de mindenképp alulreprezentált, mégpedig azt, amikor a nő szeret ki a férjéből, és ő hagyja el a családot. Egyfelől erőteljes az a téma, ahogyan a nő saját szabadságát éli meg a még kisgyermekes családban, ahol ezekben  a helyzetben az apa marad a gyerekekkel, etet, mesél, fektet, lázat mér. Eközben a nő építi a külső kapcsolatát, fut, síel, randevúzik. Mennyiben hasonlít ez a szituáció, a már csontig lerágott elhagyott anya helyzethez? Pár nagyon erőteljes különbség mindenképp van. 

A klasszikus értelemben elhagyott anya ilyen helyzetben alapvetően vagy önostorozásba kezd, vagy hibáztatni kezdi férjét. De főhősünk, Jon semmi ilyet nem tesz. Kissé mulyán beletörődik a változásba. Teszi mindezt azért, mert valahol még felelős is a történtekért. Mert vajon azok a bohém játéknak tűnő kérések, amikor arra biztatja feleségét, Timmyt, hogy elmondja milyen szexuális hatással van rá néhány férfi, akkor nem számol ennek következményeivel. Vagyis azzal, hogy nem egyformán vagyunk benne, vagy akarunk benne lenni egy szituációban. Ráhúzhatjuk-e erre a férfi-női sémát, vagy egyszerűen, gendertől függetlenül különbözőek vagyunk? 

Másfelől a szerző egy olyan kérdésbe megy bele, hogy megismerhetjük-e a másik embert igazán? Sok év együttélés, reakciók ismerete, mimika, gesztus, kívánság, vágyak tudása valóságos adat, vagy önnön érzékelésünk kivetülései? Hihetünk-e annak, amit látni vélünk? A háttérben leállíthatatlanul  fut ez a program, aminek rendkívül jó megjelenítése a regényben az, hogy a férj mondja ki, hogy mit érez a feleség. Vagyis amit vél arról, mi játszódik le a nőben. Az erőteljesen férfias szemszöghöz hozzátartozik, a gyakran részletekbe menő, de folyton óriási jelentőséggel bíró szexuális kapcsolatok ábrázolása. Itt személy szerint már azt éreztem, hogy vakvágányon vagyunk, viszont teljesen hiteles vakvágányon. 

Érdekes ez a megközelítés, mindenképp megéri megismerkedni a könyvvel. A norvég szerző érzékletesen ír,  a szerelmi jelenetek bemutatása is szépre sikeredett. Szövege gördülékeny, olvastatja magát. Tetszett az a rugalmasság, ahogyan az idővel bánt például, és kifejezetten örültem, hogy  a témát nem vitték el a gyerekek, hanem megmaradt a férfi-női kapcsolatnál. Bár már a címből tudjuk, hova fut ki a történet, mégis mindvégig úgy éreztem, hogy bármi lehet a vége, és ez rendkívül jó érzés volt. Igazi magyarázatot  a miértre nem kapunk, de talán van, hogy csak úgy megtörténnek a dolgok. 

Hozott pontszám: 4

Geir Gulliksen

"A szerelem a hatalomról szól, a hatalmi viszonyok pedig folyamatosan változnak, még két olyan ember között is, akik együtt élnek. Előbb vagy utóbb én is szerelembe esnék, finoman, könnyedén és futólag, hogy helyreállítsam az egyensúlyt. "

Stefánsson, Jón Kalman - Menny és pokol - trilógia

Jón Kalam Stefánsson Budapesten

Tudtam, hogy el fogom olvasni ezt a sorozatot, hiszen számomra fontos emberek sorra magasztalták, kedvencelték, lestem az idézeteiket, majd elolvadtam. Csak azt nem tudtam, hogy ennyire hamar sor kerül majd rá! Mivel az idei Margó-fesztiválra a szerző ellátogatott hozzánk, így kénytelen voltam turbóra kapcsolni, és bár csak a harmadik rész első felénél tartottam, már mindent értettem...

Vagyis nem kell itt semmit sem érteni, egyszerűen olvasni kell, és hagyni, hogy hasson az emberre a szöveg. A kegyetlen éghajlatú Izlandon vagyunk, valamikor az 1900-as évek elején, de talán az időnek nincs is jelentősége, hiszen itt az idő áll, belefagyva a folyton hulló hópelyhekbe. Ez a befagyott létezés olyan csöndes, hogy kihallani az emberek hasadó szívét, a bennük moccanó vágyat, a kimondhatatlan szenvedést. Az első hasogató fájdalmat a fiú éli át, aki név nélkül botorkál át a három köteten. Már rögtön az első ötven oldalon megél egy olyan veszteséget, ami számára az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amivel már nem lehet a megszokott úton haladni. Kilép addigi életéből és egy odüsszeuszi vándorlásba kezd. Egy könyvet kellene visszaadnia a tulajdonosának. De milyen nevetséges is ez a feladat itt, ahol a fennmaradáshoz szükséges  muníció a tüzelővel vagy élelmiszerrel hozható csupán összefüggésbe, ahol senki még csak ki sem teszi a lábát meleg otthonából, ha nincs rá erős oka. Bolyongani térdig süppedve a hóban egy kötettel? Pedig ez történik. Ugye már ebből is felsejlik  az a nagy ívű párhuzam, amit a  név nélküli főszereplővel kapcsolatban érezhetünk? Ő, vagy én, vagy te, mindegy. Mindannyian fogunkat összeszorítva hurcoljuk a fontosnak vélt dolgainkat, heroikus küzdelmeket folytatva a mindennapok viszontagságaival. Viszontagság pedig bőven akad ebben a befagyott pokolban. Méghogy  a pokol egy elviselhetetlenül forró hely? Nem, valójában a magány szigete. A sorozat éppen azt igyekszik bemutatni, hogy milyen közel is lehet egymáshoz a menny és a pokol, mi az, ami elválaszthatja e kettőt egymástól. 

A második rész, Az angyalok bánata lett a kedvencem. A küzdelem folyik tovább, a túlélést biztosító víz tör a főszereplők életére. Ebben a részben test testtel összekapaszkodva vonszolja magát egyre csak tovább. A megsemmisülés olyan közel, úgy hatol az emberbe, hogy édes vágyként burkolja körül. Olyan könnyű lenne feladni, elengedni mindent, szétfoszlani a semmiben. De amikor az egyik ember épp feladja, a másik épp belemar az életbe, és tartja, tartja olyan erősen, hogy a másikat is kiráncigálja. Majd épp fordítva. Micsoda letisztult ábrázolása ez az emberi életnek! Már Stefánsson előző könyvében, a Halaknak nincs lábuk -ban is felmerült a kérdés, hogy vajon az izlandiak közelebb vannak Istenhez? Ég és föld összeér itt? Vagy inkább a menny és a pokol az, ami kohézióban dübörög, és a természettel való összhang dönti el, hogy hol is állunk? A létezés kitettségét élhetjük át a főszereplőkkel. 

Az ember szívében, a lezáró kötetben nagyobb hangsúlyt kapnak a nők. Azok a nők, akik bár eddig is szerves részei voltak a történetnek, de inkább az alapsejtek, struktúrák, a létezés mozgatói, mint aktív formálói. Kissé elszakadunk a természetnek való kiszolgáltatottságból, az emberi kapcsolatok sűrűjébe lépünk, és amikor már elhisszük, hogy uraljuk sorsunkat, akkor a fátum ismét ránk nevet. Szelíd, gyilkos kacajjal.Stefánsson ezzel a résszel lezárta a történetet, mert ahogy maga is elmesélte a Margó fesztiválon, nem ő alakította így a sorozatot, hanem a történet vette őt szárnyára. Egy kötetnek indult, de a regény súgta magát, és a második résznél már érezte, hogy még ezzel sincs vége, még áramlik tovább, és viszi a sodrás. Egészen eddig a pontig. 

Most arról kellene mesélnem, hogy persze gyönyörű ez a történet, szép ez a küzdelem, de önmagában nem ez az egész sava-borsa, hanem maga a prózája. Az egyszer biztos, hogy a szerző egy álruhában köztünk lopakodó költő. Vagy bölcs. Vagy valami szétválaszthatatlan elegye e kettőnek. Olyan képei és meglátásai vannak, aminek katarzis mélységét kamaszkorunkban éltük meg talán mindannyian hasonló szinten. Bárhol nyitom ki a könyvet, olyan szép sorokat lelek, melyekre mindig is vágytam. Patat Bence is lélegzetelállító szépséggel fordította korábban az izlandi szerzőt, de a trilógiával megküzdő Egyed Veronika szintén valami csodát alkotott, amiért csak hálásak lehetünk. 

Most is csak azt mondhatom, hogy aki valami szépre vágyik, az ki ne hagyja Jón Kalman Stefánsson művét. 

A Jelenkor Kiadó pedig létrehozta a legszebb gúnyába öltöztetett Stefánsson könyvet, ami valaha megjelent- erről maga a szerző is így nyilatkozott. Ízléses, ötletes és szép!

Hozott pontszám. 5* (Kedvenc lett)

A második részt dedikáltattam magamnak a szerzővel 

azt mondta, hogy szép a nevem :)

"Nem tudta, hogy lehetséges megállítani a Föld forgását azzal, ha egy fehér arcba hulló barna hajtincset néz."

"Az élet egyébként elég egyszerű. Az, aki az egyik lábát a másik elé teszi, aztán megfordítva, és ezt elégszer elvégezi, az végül eljut az úti céljához – már ha van neki olyan. Ez egyike a világ tényeinek."

"(…).a szó az egyetlen, amin nem tud olyan könnyen átlépni az idő. Az életen átgázol, és halál lesz belőle, az ember házán is átgázol, és az porrá lesz, végül még a hegyek, ezek a magasztos halmok is megadják magukat neki. De milyen furcsa, hogy egyes szavak mintha mégis ellen tudnának állni az idő romboló erejének: persze közben elhasználódnak kissé, meg is kopnak talán, mégis állnak tovább és őriznek egy-egy rég elmúlt életet, a régen elhallgatott szívdobbanást, eltűnt gyermekhangot; őrzik az egykori csókot. Némely szó olyan, mint egy-egy kagyló az időben, s belül talán a te emléked őrzi."

"Kjartannak eszébe sem jut, hogy a feleségét csókkal ébressze, pedig a csókok nyári virágsziromként lebbennek le az álom mélyére, s egy percre minden lágyabb lesz tőlük, könnyebb lesz az élet."

Illyés Gyula - Kőasztal, madárka, este

A könnyű dalt én ezzel befejeztem.
Tiz évig tartott. Ennyi volt a láz.
Egy bukott angyal ágált e kebelben;
én pirultam, ha mint komédiás.

Néha, mint fenyvesét komor sziklákon,
azt hittem, magasság kelti dalom –
Hát zúgtam én is, míg a láthatáron
a veres nap kélt s húnyt hallgatagon.

Ő volt tanúm, kisérőm! Ódalogva
figyelt, mint tigris, ha prédára les.
Hát vittem a dalt egyre magosabbra,
félve, végem lesz, hogyha vége lesz.

Nem félek, immár nyugodtan tekintek
a némaságba, a sikos sötét
tengerébe, mely gyűrűzve kerítget,
s a hurkot hozva csúcsról csúcsra lép.

Nincs menedék, se magosság, se jajszó.
Mennyből mentőöv nékem nem esik,
se kötélhágcsó a Hajnalcsillagról.
Tudom a zsinórpadlás titkait.

Kőasztalom felett az éjszakában
hallga, madárka lép az ághegyen.
Te babrálsz ott szívem felé? – hiába
próbálod nyitját, édes istenem!

Poharam alján a remegő borban
kémlelem próbált arcom; fintorog.
Azt támasszátok fel, mit ifjan hordtam,
főniksz-lángjaim, lobogó dalok!

Solymos Ákos - Frici, Fülöp és a hackerek

Történetek az Internet sötét oldaláról gyerekeknek felnőtteknek

„- Ne legyél már sügér! Ne ott kempelj, mert rád fogják, a scar-t, akkor hamar cinkes leszel, és kapsz egy hedsatot!

- Adom, Dzsalok innen, jönnek a pro-k, de majd mindjárt felveszek egy bust és ha sikerült nokkolni azt az arcot, akkor kúl lesz minden.

- Óóó berédzselt, de nem figyelt. Igazi láma. Lol.

- Ha végeztünk, feljöttök az Instrára?”

Meg se szeretném számolni, hányszor jelzett a helyesírás ellenőrző ez alatt a pár mondat alatt. Valószínűleg annyiszor, ahányszor a szülők összerezzenek, amikor ilyeneket hallanak kedves kis csemetéjük szájából chat-elés közben. Ez a könyv két rétegnek szól. Az egyik az említett szülők generációja, akiket nevezhetünk digitális bevándorlóknak, de már igencsak a határmezsgyén billegnek, a másik viszont a mostani – legyünk jó indulatúak- felső osztályos korcsoport.

Solymos Ákos információbiztonsági szakértő, alapvégzettsége szerint pedagógus, aki azzal a problémával került szembe, hogy nem talált olyan oktató jellegű történetet saját gyermekei számára, ami az információbiztonságról szólna. Hasonló jelenség miatt ragadott tollat pár éve Vincze Zsuzsi és Paulik Móni is, akik a gyermekekkel szembeni szexuális visszaélés témájában keresgéltek a polcokon.

Solymos Ákos szakmai tapasztalata és motiváltsága elég energiát adott neki ahhoz, hogy megírja első önálló könyvét a témában. Mert itt vannak a szülők, akiknek nagy része még informatikát sem tanult az iskolában, nemhogy biztonsági szempontokat. Valamint itt vannak a gyerekek, akik tele vannak kérdésekkel, és nem tudják kinek feltenni azokat. Szomorú hír, hogy az információbiztonságra oktatás még a tanárképzésben sincs benne. Pedig a kiberbűnözés egyre nagyobb károkat okoz, nem csak a cégeknek, hanem az egyéni felhasználóknak is.

Nem kétséges tehát, hogy nagy szükség volt erre a könyvre, mely nyolc fejezetében különböző informatikai veszélyekre fókuszál. Frici és Fülöp két hétköznapi srác, szeretnek számítógépes játékokat játszani, fent vannak a közösségi oldalakon. Érdeklődő, kíváncsi gyerekek, akik egyre többször találják magukat szembe nem várt jelenségekkel a világhálón, vagy a mindennapokban. Problémáikban azonban a szüleik sem tudnak segíteni. Még szerencse, hogy van nekik egy Csuka bácsijuk, aki szinte minden kérdésre meg tud felelni. Ezekre a megoldásokra nagy szükség is van, sőt nem csak nekik, hanem az iskola igazgatójának is, aki szintén egy óriási problémával találja szembe magát. A negyedik fejezet, mely egy iskolai router feltöréséről szól, megtörtént eseményen alapul. Nem légből kapott fenyegetettségekről szól egyik írás sem. Hiszen a zsarolóvírusok, a SPAM-ek, a likevadászok, adathalászok és bankkártyacsalók ott vannak mindenhol. Mint ahogy a közösségi oldalak is számtalan veszélyt hordoznak magukban. A két lezáró történet nem a veszélyekről szól, hanem az egyik az „Easter Egg” játékot mutatja be, a másik pedig azokhoz a tanácstalan szülőkhöz fordul, akik szeretnének gyermekeik segítségére lenni ezekben a kérdésekben.
A kötet egy linkgyűjteményt is  tartalmaz, ahol bővebb információt találunk a témákban. Nagyon hasznos, jó összeállítás!

A rövid, egy-egy problémát megközelítő fejezetek a gyerekek nyelvén íródtak. Csupa ismerős jelenet, ismerős szereplők, ismerős bajok. Remélhetőleg előbb utóbb a megoldások is ismerősökké válnak mindenki számára.

A könyvet leginkább közös olvasásra ajánlanám, bár a gyerekek egyedül is bátran forgathatják, és a szülők is átrághatják magukat a témákon. A szemem előtt mégis a közösségi feldolgozás villódzik. Informatika, osztályfőnöki vagy etika órán lenne a leghatékonyabb elolvasni egy fejezetet, és mindenki a maga területéről hozzátenné a tudását. Hiszen nem csak egyetlen felületet érintő problémáról van szó egy adott esetnél. A közös megbeszélés során mindig akadhat valaki, aki a csoportban személyes élményt is tud hozzákapcsolni, így azonnal élményként jelentkezik majd a gyerekeknél, azaz hatékonyabban raktározódik el a tudás.

Solymos Ákos a Nemzetközi Gyermekmentő Szolgálat által megrendezett X. Nemzetközi Médiakonferencián mutatta be új könyvét a Magyar Tudományos Akadémia dísztermében. Ahogy elmondta szívesen várja azokat a lelkes munkatársakat, akik látnak fantáziát a történetek továbbgondolásában, óravázlatok kidolgozásában, ehhez kapcsolódó munkafüzet megalkotásában, illetve tanmenet felépítésében.

A napokban megjelent könyvet mind papír, mind elektronikus formátumban be lehet szerezni. Az illusztrációk szervesen kapcsolódnak a történetekhez. Ezeknek a minősége lehetett volna picit jobb is, de bízom benne, hogy a digitális formátumnál ez nem jelent gondot még az idősebb generációk számára sem. 

Solymos Ákos 2000-ben végzett az ELTE Tanító és Óvóképző Főiskolai karán, mint informatikai műveltségi területes tanító. A kétezres évek elején informatikai biztonsági tanácsadókét dolgozott, majd 2005-ben csatlakozott az egyik hazai nagybank információbiztonsági csapatához. A bankban szerzett gazdag tapasztalatai mellett számos nemzetközi szakmai vizsgát és minősítést is magáénak tudhat. 2015-től a Quadron Kibervédelmi Szolgáltató Kft-nél dolgozik és vezeti az oktatási és kutatási – fejlesztési üzletágat. Az elmúlt évben társszerzőként részt vett a Neumann János Számítógéptudományi Társaság tankönyvének létrehozásában, az „IT biztonság közérthetően” című munkában. A kötet ingyenesen letölthető, folyamatos aktualizálás alatt áll, ezért kérik, hogy ne is nyomtassuk ki!

Underground Kiadó és Terjesztő Kft

Budapest, 2019

118 oldal –puhatáblás

ISBN 9786150056876

Megjelenés időpontja: 2019. 09.26.

Unger, Arlene K. - Nyugalom

50 Mindfulness és relaxációs gyakorlat a stresszkezelés érdekében

Háromszor mentem vissza a könyvesboltba, mire elhatároztam, hogy mégis megveszem ezt a könyvet. Ahogy azt már többször említettem, nem gyűjtök könyveket, csak azt veszem meg, amire igazán szükségem van, vagy kölcsön akarom adni. Egy hónap évődés után sikerült is dűlőre vinnem a dolgot, és nem bántam meg. 

A puha táblás, kis alakú könyv igazán tenyérbesimuló. Színes, de ugyanakkor kellemes, pasztell színű fedlapja alapján tipikusan olyan könyv, amin megakad a tekintetem. A borítón viszont ott van a "mindfulness" kifejezés, ami sajnos mára kiüresedett számomra, és mi tagadás, bekapcsol egy riasztót nálam. Aztán belelapoztam, és az egyszerű, lélegzetelállító fotók úgy rabul ejtettek, hogy visszamentem miatta másodszorra is a boltba. Akkor már a külcsínen is igyekeztem túltenni magam, és olvastam is belőle. Rájöttem, hogy "hékás, ezen én már jócskán túl vagyok, nem kell ez nekem". El is határoztam, hogy inkább megírom a magam nyugalom könyvét, ott, ahol tartok. De az egyik olvasott rész miatt mindig visszaugráltak a gondolataim, és a folytatást már tudjuk. 

Felejtsük el az angol kifejezést az alcímből, maradjon csak relaxációs gyakorlatok a stresszkezelés érdekében!

"Mindannyian boldogok és nyugodtak szeretnénk lenni...de csak néhányunknak sikerül. Az igazság az, hogy nem vagyunk felkészülve a 21. századra: túl gyors, túl zsúfolt, túl pörgős. És minél stresszesebben élünk, annál nehezebb megtalálnunk azokat a nyugodt pillanatokat, amelyek elengedhetetlenek ahhoz, hogy jól legyünk:"

A könyv bevezetője ezzel a velős, mindent summázó bekezdéssel indul. Aztán igyekszik megválaszolni, hogy mit is jelenthet a nyugalom, miért fontos, mik az ellenségei? Majd bemutatja nagyon röviden a könyvben alkalmazott három módszert, az emocionális agytornát, a kognitív viselkedésterápiát és a mindfulness alapú stresszcsökkentést. Mielőtt belevágnánk a stresszcsökkentésbe, azért egy röpke gondolat erejéig gondoljuk át azt is, hogy  a kis stressz jótékonyan hat a teljesítményünkre. 

A kötetben ezután ötven gyakorlat következik, melyekkel lehet, hogy találkoztunk is már, de az a két oldal, amit Arlene Unger szán egy-egy gondolat kidolgozásának, az pont az a mélység és tartalom, ami elég elindulni, vagy éppenséggel, pont megfelelő egy adott napra. 

Öt nagyobb téma köré csoportosulnak a gyakorlatok: A mindennapok, a Legyünk jók magunkhoz, az Oázis a munkában, Az ellenálló elme és a Nyugodt kapcsolatok .

Itt van például A mindennapok fejezetből a kávé illata gyakorlat. A háromsoros bevezető után egy csodás kép következik, ami önmagában is elénk varázsolja az ital illatát. Majd a másik oldalon négy rövid, egymásra épülő feladat segít, hogy elsajátíthassuk a kezdetben felvázolt feladatot. A lap oldalán pedig arra kapunk tanácsot, hogy mikor alkalmazhatjuk a gyakorlatot? Mondanom sem kell, hogy egyáltalán nem -a sokunk kedvence-, a kávé pompás illatáról szól a feladat, lehetne szó itt a jácintról is, de a mindennapokban ez az az a kellemes, jellegzetes illat, amit legkönnyebben megtapasztalhatunk. 

Az ötven gyakorlat címei közül kiemelnék néhányat, ami személy szerint nekem sokat jelentett. Ez nem jelenti azt, hogy ezek a legjobb feladatok, csupán azt, hogy számomra ezeknek volt a legnagyobb hozadéka. 

Lepkeelme - segít vizualizálni, hogy egyetlen feladatot végezzünk egyszerre.

Rugalmas gondolatok - melyben a zavaró gondolatainkat befőttesguminak kell látnunk.

Aludjunk, mint egy baba - ezt a feladatot évek óta gyakorlom, másként kezdtem, de ez az alapja.

Vulkánszív - amit akkor használhatunk, ha visszautasítástól szenvedünk, és törődésre van szükségünk.

Az ötven napi gyakorlat között megbújik extra tanács, táblázat, és színezők is.

A feladatok elvégzése természetesen nem kötelező, de érdemes rászánni pár napot, esetenként hetet, amíg elsajátítunk egy-egy készséget. Én bátran mondom, hogy nevelői célzattal is érdemes beleásni magunkat a témába. Hasznos lehet ahhoz, hogyan nyugtassuk le diákjainkat, gyermekeinket.

A könyv tipikus éjjeliszekrény kategóriás kötet, akár évek múlva is képes újra felrázni minket, emlékeztetni arra, hogyan tehetnénk teljesebbé, nyugodtabbá életünket. 

Nagyon ízléses kiadvány, bátran ajánlom akár ajándéknak is!

Hozott pontszám: 5

"Dr. Arlene K. Unger több mint húszéves szakmai tapasztalattal rendelkezik a klinikai pszichológia területén. A legkülönbözőbb módszereket alkalmazza páciensein, egyebek mellett a kognitív viselkedésterápia és a mindfulness alapú stresszcsökkentés elismert szakembere, aki publikál is ezekben a témákban. Saját rendelőjében és a világhálón is nyújt pszichológiai tanácsadást felnőtteknek éppúgy, mint gyerekeknek."

Harris, Joanne - Az epertolvaj (Csokoládé 4.)

"Tudok egy mesét egy asszonyról, aki tudta, mire van szükségük az embereknek. Tehetsége volt ahhoz, hogy a szívükbe nézzen, és megtalálja azt, ami hiányzik az életükből. Mégis, amikor az ő szívére került a sor, furcsa módon erőtlenné vált."

Joanne Harris Csokoládéját szinte mindenki ismeri, hiszen a könyv nagy sikerű filmes adaptációja sokunk kedvence lett. A film titka talán éppen az, hogy ugyanolyan szenvedéllyel, ízekkel és illatokkal volt képes megbűvölni nézőit, mint a szerzőnek olvasóit. Vianne Rocher, a csokoládékészítő különleges, ösztönből és szenvedélyből szőtt alakját érdeklődés övezi.

Húsz év telt el azóta, hogy egy szeles napon Vianne és lánya, a hat éves Anouk beállított az álmos kis faluba,  Lansuenet-be, hogy megnyissák csokoládéboltjukat. Az időközben felnőtt Anouk már Párizsban él, így az üzletet Vianne és másodszülött lánya, a tizenhat éves Rosette vezeti. A falu élete egy szempillantás alatt méhkasként bolydul fel, amikor Narcisse, a virágárus meghal, és a tulajdonában lévő tölgyerdő-eperligetet a még kiskorú Rosette-re hagyja. Az örökösök, bár bőven részesedtek az elhunyt földi javaiból, mégis meg akarják vétózni a végrendeletet. Úgy gondolják, hogy Reynaud atya, aki egy zöld dossziét örökölt Narcisse-tól, biztos ismeri a titkokat, ezért feltett szándékuk az iratok megszerzése. De a zöld dosszié kalandos vándorútra kél. Izgalmas tartalmát darabjaiban ismerhetjük meg, melyből feltárul Narcisse ködös múltja. De a múlt terhével másnak is számolnia kell. Ezeknek  a régi szálaknak a felfesléséhez egy újonnan érkezett idegen, Morgane Dubois járul hozzá, aki a virágüzlet helyén nyitja meg vállalkozását. Viannen az első pillanatban megérzi Morgane boszorkányos erejét, és óva inti lányát, hogy közel kerüljön a hölgyhöz. Úgy tűnik, hogy megérzéseiben most sem tévedett.

Joanne Harris ez alkalommal kicsit háttérbe helyezi az ízlelés érzékszervét, és teret enged egyrészt a meséken keresztül a szavaknak, valamint a képi, sőt a jelképi ábrázolásnak. Hiszen az asszonyok szívbelátó  tehetsége nem csak az ételek elkészítésén keresztül nyilatkozhat meg, hanem számos más csatornán  is beindulhatnak a folyamatok. De a megérzések, a kiválasztottság, a mágia és az ösztönök szerepe ugyanolyan hangsúlyos, mint  a fel-feltámadó szél megújító és titkot suttogó ereje.

Számos oldalról építkezik a szerző a regény során. Egyrészt megmarad a fűszeres, mesés illatokon keresztül áramló ábrázolás, másrészt itt vannak az új vezérfonalak, aztán az az érzelemgazdag és izgalmas történet a dossziéban, valamint itt van az én személyes kedvencem is, Rosette. 

Ha Vianne-t izgalmasnak mondtam, akkor Rosette-re már nem is tudom, hogy milyen szót használjak? Személyisége még összetettebb, de ugyanúgy be van hálózva a természetfeletti érzékelés minden vezetékével. Részleges mutizmusa,  különböző hangjai, jelelése és álmai is mind egy hiperérzékeny ember személyiségjegyei. Rendkívül érdekes az ő szemüvegén keresztül nézni az eseményeket. 

Jó volt kicsit olyan világban elvarázsolódni, ahol a női érzékenységnek és megérzéseknek van tere kibontakozni.  Ahol ugyanolyan súllyal nyom a latba a realitás, mint a természetfeletti érzékelés.
A kötet önállóan is olvasható, de az előzmények ismerete gördülékenyebbé teszi az olvasást. 

Hozott pontszám: 4/5

William Morris Epertolvajok című Kárpitmintája 1883-ból

A könyv mottóját adó kárpitmintát William Morris tervezte: A minta ötletét személyes tapasztalatból szerezte, amikor látta a kertjében, Kelmsott Manor-ban a gyümölcsöt dézsmáló madarakat. Morris a strukturált tervezésben hitt, munkái időigényes, drága alkotások voltak, de ennek ellenére nagy népszerűségnek örvendtek. Tapétákat, faliszőnyegeket, kárpitokat, bútorszöveteket tervezett.

"Az igazság olyan, mint egy hagyma: egyik réteget a másik után hántjuk le, míg ott marad a közepe, ami megríkat"

"De a félelem mégis ott marad a lelkemben, mint egy cseresznyében összegömbölyödő kukac."

"– Biztonságban akartalak tudni, Rosette. Szeretlek.
– A szeretet sosem biztonságos."

"Az emberek néha rossz dolgokat tesznek. Ettől még nem válnak rossz emberré." 

Joanne Harris

Leine, Kim - A végtelen frord prófétái

"Végtelen", "fjord", "próféta". 

Három kemény, erős kifejezés egy címben. Sokat sejtet már ez így magában is. 

A téma nehézségére a fülszöveg is ráerősít. Bár kétségtelen, hogy az olyan különleges terepek, mint az itt szereplő Grönland, mindenképp felkelti az olvasók figyelmét. 

Valóban, mind a helyszín, mind a téma egyedi, és egyáltalán nem mondható lerágott csontnak. De ami számomra igazán tetszett a könyvben, az a szerző saját életélményeinek furfangos beemelése a tizennyolcadik századi  telepes regénybe. 

Kim Leine, a norvég születésű dán szerző önéletrajzából, illetve önéletrajzi jellegű könyvéből, a Kalakból megtudjuk, hogy Grönlandon telepedett le, tizenöt évet élt itt, de a depresszió és a drogfüggőség maga alá gyűrte. A gyerekként átélt molesztálás is egy lelkét megbélyegző démonná vált, aminek rabságából szintén szabadulnia kellett. A szabadnak született ember hogyan válhat a bilincs rabjává? 

És itt van a történetben az a Morten Falck, aki orvos szeretne lenne, de lelkészi pályára szánják. Amikor karnyújtásnyira van tőle a viszonylag kényelmesnek mondható papi élet, kedves és csinos feleség, jól berendezett jövő, akkor egy hirtelen ötlettől vezérelve odavet mindent, és a hittérítők csöppet sem kényelmes életét választja a zord Grönland szigetén. Az ő gondolatait is a szabadság és a rabság csendes összemosódása foglalkoztatja. A lelket üdvözítő, a hivatástudat bőségében burjánzó lehetőség, hogy a pogány vadakat a keresztényi hitre térítse, hamar kijózanító realitássá válik. Már maga a hajóút, mely a szigetre vezeti a groteszk határmezsgyéjét súrolja. Itt érezhetővé vált számomra a bibliai Jób tragédiája, de Jeremiás siralmai is hamar visszaköszöntek. A misszionáriusi élet minden nyűgét, baját átélhetjük Morten Falck tiszteletessel, a meg nem értettséget, a test sóvárgását, a bűnbesodródás terhét, a tehetetlenséget, a reményvesztettséget. Súlyos kövekkel a zsebében lépked előre. Amikor már azt hisszük, hogy a szerző teljesen kiszolgáltatottá tette főhősét, akkor megajándékozza őt egy lehetőséggel. Ez a lehetőség pedig újabb rétegét mutatja be a szabad akaratnak.

A könyv Grönland történelmén keresztül ábrázolja, hogyan képes az emberi gyarlóság diadalmaskodni az ideákon, illetve hogyan képes mindennek a végén mégis kivirágozni valami. Ezzel megadja az olvasónak a végsőkig reménykedés értelmét. De addig el kell jutni. 

Eljutni a reménykedésig nem olyan könnyű, mert a szövegtenger, amin keresztülhajózunk, az a végletekig durva,  gyomorforgató, sokszor erőszakos. A bűzbe, mocsokba való beburkolódás pedig a szereplőknek is mindvégig  undorító marad.
Nekem nem volt olyan egyszerű olvasni ezt a történetet, nehéz volt azonosulnom Morten Falck-al, nem élveztem. Viszont mind  a könyv tudatos szerkesztése, mind  pedig a téma, és annak  bemutatása elismerést érdemel. Azáltal, hogy ismertem Kim Leine életét, az egész regény számomra egy új jelentéstartalommal bővült, ahogy saját és a lelkész életét egybegyúrta A Végtelen-fjord prófétáiban.

Kim Leine

"A király születésnapján délelőtt ébred. Az ünnep jéghideg sötétséggel lopakodott be, a horizonton habos hajnal fodrozódik. Kicsit fúj a szél, a jégen örvénylő táncot jár a hó, és végigsüvít a szigetek fölött. Déltájban a hideg színek fülsiketítő koncertjével felbukkan a nap, aztán ellobban, mint egy gyújtó, s a világosságnak már vége is van."

"A haldoklás állandó állapotnak számított, olyan volt, mint egy hosszan tartó ünnep, valami mélységes némaság, amikor tilos szaladni vagy nevetni."