"...az emlékek súlyos kövek, amelyeket magam után vonszolok. Nehéz az
emlékezés? kérdezte Ari. Nem, csak az, amit megbántál, vagy amit
szeretnél elfelejteni – az önvád a legsúlyosabb kő mind közül."
Vajon azok, akik szigeten élnek másként értelmezik-e létezésüket, mint mi, akik sohasem érezhettük a magunkra utaltságnak ilyen magas fokát? Vajon tényleg közelebb vannak az izlandiak Istenhez, vajon itt tényleg összeér a föld és az ég, és tényleg csak három égtáj létezik, a szél, a tenger és az örökkévalóság?
Senki ne csodálkozzon, ha a könyv olvasása után valamiféle meditatív, létfeltáró állapotba kerül, hiszen a mű minden sora hosszas utánagondolást igényel az olvasótól. De nagyon megéri elpiszmogni vele.
 |
| Izland |
Az önéletrajzi ihletésű könyv szerzője, magánéleti válsága után, apja hívó szavára visszatér gyermekkorának helyszínére az izlandi Keflavik városába. Ennek az eseménynek ugyan nincs is olyan nagy súlya, talán ha egy-két nap alatt lezajlik minden, de a visszatérés időutazása, már jóval nagyobb jelentséggel bír.
Két réteggel találkozunk leginkább, az egyik a nyolcvanas évek időszaka, amikor az író úgy 12 éves lehet, és saját apjával és mostohaanyjával való kapcsolatát tárja fel, valamint az úgy nevezett régen időszaka. Ennek a korszaknak a leghangsúlyosabb szereplője apai nagyapja Oddur, és felesége Margrét története. Az ő kapcsolatukon keresztül átélhetjük a szerelem, a vágy, az élet és halál hatalmas vonulatait. Olyan szép és olyan emberien megközelített hozzáállás ez a szerzőtől. Mindvégig költő tudott maradni, aki csendes hódolattal tiszteleg az élet gyakran kíméletlen nagysága előtt.
A legméltóbb értékelés az lenne, ha csak idézetet mutatnék a könyvből. De ezek között is nehéz ám választani, mert szinte minden oldalon megbújik egy-egy megőrzésre méltó gondolat. Ezek gyakran lírai szépségük okán vagy tartalmasságuk miatt tűnnek fel. A magyar fordítás is kétségtelenül sokat adott hozzá, amit Patat Bencének köszönhetünk, de Jón Kalman Stefánsson-t ez ideig már háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára.
Két nehézséggel számolni kell azonban; az egyik, hogy a rendkívül furcsa északi neveket nehéz beazonosítani -már az is nagy figyelmet igénye, hogy nő vagy férfi az illető-, illetve néha olyan fajsúlyos dolgok öltenek alakot a szövegben, melyek szinte a mellkasunkra telepednek, és megülnek rajtunk. De ismét csak azt mondom, megéri időt szánni rá!
Hozott pontszám: 5
"A világ legrégebbi írott szövege szerint, amelyek annyira régiek, hogy
már nem hazudhatnak, a sors a pirkadatban lakik, és ezért kell óvatosnak
lenni, szőr mentén haladni, megtalálni a megfelelő szavakat, és az élet
pártjára állni.
És valóban néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem, előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni minket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy -sajnos, vagy istennek hála- sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Aztán felébredünk, és olyan sérülékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent.Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerű, és sokszor segítségre szorulunk -gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek."
"Az ökölbe szorított kéz Oddur szerelmes verse volt. Száz évvel ezelőtt szorította ökölbe a parton, és néhány órával később Margrét azt mondta neki: ha a ruha alatt meztelen vagyok, abból tudni fogod, hogy szeretlek. Van-e ennél szebb szerelmi vallomás – hiszen valóban meztelen volt –, és nem szerencsés-e aki megkap egy ilyen nőt? Az élet azonban később beléjük mártotta késeit."
"Akkor halunk meg, amikor a fájdalom az életnél is nagyobbá válik."
"Lelkünk mélyén ördögök lakoznak, forró vérünk mögött gonoszság rejlik, és csak a szépség tudja megmenteni a világot."
"Isten válasza a halálra. A kezeket melengető, az életet hamuvá égető láng – ajándék, amelyet az idők kezdetén odavetettek a világnak. Érzékeny és szemérmetlen. Sosem kérdezi a címed, hogy merre vagy éppen, nem törődik azzal, mi helyes és mi nem, nem érdekli a rangod, a hírneved, sem a sikereid, vagy a kudarcod, előtte mindenki egyenlő, és fittyet hány mindenre; sehol sem vagy biztonságban, védtelen vagy, nincs ami megóvhat tőle, sem az értelmed, sem a hited, sem az utóbbi három évszázad filozófiája, sem az élettapasztalat, sem az atombunkerek vastag falai, sem az ivás okozta emlékezetvesztés, senki nincs biztonságban tőle, ugyanolyan könnyedén surran be egy tizenhat éves lány őzgidaként ugrándozó szívébe, mint egy kilencvenéves aggastyánéba, mely inkább egy kivénhedt orrszarvúra hasonlít. " (Szerelem)
A legméltóbb értékelés az lenne, ha csak idézetet mutatnék a könyvből. De ezek között is nehéz ám választani, mert szinte minden oldalon megbújik egy-egy megőrzésre méltó gondolat. Ezek gyakran lírai szépségük okán vagy tartalmasságuk miatt tűnnek fel. A magyar fordítás is kétségtelenül sokat adott hozzá, amit Patat Bencének köszönhetünk, de Jón Kalman Stefánsson-t ez ideig már háromszor jelölték az Északi Tanács Irodalmi Díjára.
Két nehézséggel számolni kell azonban; az egyik, hogy a rendkívül furcsa északi neveket nehéz beazonosítani -már az is nagy figyelmet igénye, hogy nő vagy férfi az illető-, illetve néha olyan fajsúlyos dolgok öltenek alakot a szövegben, melyek szinte a mellkasunkra telepednek, és megülnek rajtunk. De ismét csak azt mondom, megéri időt szánni rá!
Hozott pontszám: 5
 |
| Jón Kalman Stefánsson |
És valóban néha úgy ébredünk, mint egy nyílt seb. Védtelenül, sérülékenyen, és ilyenkor minden az első szón, az első lélegzetvételen múlik, azon, ahogyan rám nézel, amikor felébredsz, ahogyan rám nézel, amikor kinyitom a szemem, előbukkanok az álomból, ebből a csodálatos világból, amelyben nem mindig vagyunk ugyanazok, ahol esetleg eláruljuk azokat, akiket különben sohasem árulnánk el, ahol hőstetteket viszünk véghez, repülünk, ahol a halottak élnek, az élők pedig meghalnak. Mintha a világ túlfelét látnánk, egy másik változatot, mintha valaki arra akarna emlékeztetni minket, hogy nem azok vagyunk, akiknek lennünk kellene, hogy az életnek ezer és ezer oldala van, és hogy -sajnos, vagy istennek hála- sosincs késő új vagy váratlan irányba indulni. Aztán felébredünk, és olyan sérülékenyek, védtelenek leszünk, hogy akár az első lélegzetvétel eldönthet mindent.Az egész napot, esetleg az egész életet. Ezért óvatosan nézz rám, mondj valami szépet, cirógasd meg a hajam, mivel az élet néha igazságtalan, egyáltalán nem mindig egyszerű, és sokszor segítségre szorulunk -gyere hát a szavaiddal, a karoddal, a közelségeddel, nélküled el vagyok veszve, nélküled szétmorzsolódom az időben. Légy mellettem, amikor felébredek."
 |
| Izlandi tájkép |
"Az ökölbe szorított kéz Oddur szerelmes verse volt. Száz évvel ezelőtt szorította ökölbe a parton, és néhány órával később Margrét azt mondta neki: ha a ruha alatt meztelen vagyok, abból tudni fogod, hogy szeretlek. Van-e ennél szebb szerelmi vallomás – hiszen valóban meztelen volt –, és nem szerencsés-e aki megkap egy ilyen nőt? Az élet azonban később beléjük mártotta késeit."
"Akkor halunk meg, amikor a fájdalom az életnél is nagyobbá válik."
"Lelkünk mélyén ördögök lakoznak, forró vérünk mögött gonoszság rejlik, és csak a szépség tudja megmenteni a világot."
"Isten válasza a halálra. A kezeket melengető, az életet hamuvá égető láng – ajándék, amelyet az idők kezdetén odavetettek a világnak. Érzékeny és szemérmetlen. Sosem kérdezi a címed, hogy merre vagy éppen, nem törődik azzal, mi helyes és mi nem, nem érdekli a rangod, a hírneved, sem a sikereid, vagy a kudarcod, előtte mindenki egyenlő, és fittyet hány mindenre; sehol sem vagy biztonságban, védtelen vagy, nincs ami megóvhat tőle, sem az értelmed, sem a hited, sem az utóbbi három évszázad filozófiája, sem az élettapasztalat, sem az atombunkerek vastag falai, sem az ivás okozta emlékezetvesztés, senki nincs biztonságban tőle, ugyanolyan könnyedén surran be egy tizenhat éves lány őzgidaként ugrándozó szívébe, mint egy kilencvenéves aggastyánéba, mely inkább egy kivénhedt orrszarvúra hasonlít. " (Szerelem)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése