Kagge, Erling - Csend ​a zaj korában

 A világ kizárásának öröme

 

Erling Kagge egy olyan norvég felfedező és könyvkiadó, aki megjárta a Föld mindhárom pólusát; az Északi-sarkot, a Déli-sarkot és a Csomolungmát. Bizonyára sok mindent megtapasztalt útjai során, de az biztos, hogy a csendet valami egészen egyedi, semmihez sem hasonlítható módon élte át. Erről a csendről szeretne mesélni nekünk, hogy mi a csend, hol van, és miért fontosabb manapság, mint valaha. 

 

Harminchárom rövid esszében szeretné megadni számunkra a választ. Ezek az írások  harminchárom  ösvényt jelentenek, néha kicsit girbe-gurbák, olykor messziről indulnak, de mind segít megérteni ezt a megfoghatatlan dolgot, amitől sokan inkább viszolyognak, mint keresnék. Pedig a csend sokat segíthet az embernek, ha úrrá lesz a szinte leküzdhetetlen késztetésen, hogy zajt csapjon abban a pillanatban, amikor beáll a némaság. Elviselni azt, hogy kilépjek a mindennapok káosz uralta színteréről, nem kis teljesítmény. Egyáltalán hol találkozhatunk a csenddel? Kagge mesél arról a mozdulatlanságról, melyet a Déli-sarkon, az  ötven egyedül töltött napon tapasztalt meg, a végtelenen is túl nyúló jégsivatagban. Mi az a csendesség, amit egyáltalán mi tapasztalhatunk meg saját életünkben?  A szerző nem hétköznapi kérdésekkel szembesít minket. 

 

A csend a hangok hiánya a zenében is. Szerves és elválaszthatatlan része az egésznek. Beethoven teljesen megsüketült, és ez a világ zaja felől érkező némaság szabaddá és eredetivé tette alkotásait. A IX. szimfóniát hozza példának a szerző, mert annak bemutatóján Beethovennek a mű levezénylése után meg kellett fordulnia, hogy tudja, siker vagy bukás várja? Olvasás után ilyen figyelemmel hallgattam meg én is az említett szimfóniát.  De nem csak a komolyzenében, hanem a könnyű zenében, a popzenében is óriási dinamikai ereje van a csend alkalmazásának, erről is olvashatunk. 

 

Kagge csendútjai elvezetnek Basóhoz, a japán poétához, aki haikuin keresztül érinti meg ugyanezt a csendet. A felszín alatt futó lényegre világítanak rá, ami két ember között húzódik. A szerelemben azonban sokszor nincs meg a csend - állítja a szerző. Majd ugyanitt hoz egy egészen kivételes kísérletet Arthur Arontól azzal kapcsolatban, hogy mi történik akkor, ha 4 percen keresztül nem szólunk a másikhoz, csak csendben nézzük egymást. 

 

A csend egy olyan barát többek közt, ami engedi, hogy egyedi nézeteink és gondolatmeneteink sikerhez vezessenek. Példának éppen Elon Muskot hozza, aki bár nevet a feltételezésen, hogy ő és a csend egy lapon legyen említve, de a rövid levezetésből kiderül, hogy mennyire szükség van a külső befolyásolások lenémításához. 

 

Nagyon jó és megnyugtató volt olvasni ezt a könyvet, mert magam is hiszek abban, hogy a hallgatás képes többen mondani, mint a felesleges csacsogás. S mennyit is beszélünk felesleges naponta? S miért is? Mert félünk szembesülni, vagy mert a szavak falat vonnak körénk és úgy gondoljuk, hogy megvédenek. Kagge válaszra készteti olvasóját, de most olyan válaszra, melyet a maga belső csendjéből tud csak felszínre húzni. Segítenek mindezt megérteni a kötetben előforduló személyek, az említett Basó, Beethoven mellett a norvég Nobel-díjas író, Jon Fosse, Rolf Jacobsen, Pascal, Olav Hauge a költő és még sokan mások, többek közt Rúmi, akinek szavaival zárom most gondolataimat: 

 

"Most elhallgatok, és hagyom, hogy a csend elválassza az igazságot a hazugságtól!"

 

Hozott pontszám: 5 Szeretném elolvasni a szerző másik magyarul megjelent kötetét is, mely a gyaloglásról szól.