Nunez, Sigrid - A barát

Íme egy regény, ami bármi lehet.

Egész egyszerűen képtelen vagyok megfogni még a történetet. Annyi minden van benne, olyan gazdag a gondolatvilága, hogy nem szabadna felcímkézni.

Én nem is fogom. Nekem nem is kell.

A fülszöveg szerint:

"Egy nő váratlanul elveszíti életre szóló barátját és mentorát. Nem elég, hogy meg kell megbirkóznia a veszteséggel, de ráadásként hozzá kerül a férfi kutyája is, akit senki nem akar befogadni. Apolló, a termetes és idősödő dán dog szenvedése csak fokozza saját gyötrelmét, mégis elhatározza, hogy nem hagyja magára az állatot.
Miközben a kettejük között kialakuló kapcsolat egyre mélyül, a nő, aki amúgy írással foglalkozik és írásszemináriumokat tart, fokozatosan távolodik el a külvilág realitásától, és válik saját gondolatainak, emlékeinek és Apollónak a rabjává. A helyzet, amelyet a külvilág egyre veszélyesebbnek tart, mégis különös jutalommal, egyfajta kegyelmi állapottal kecsegtet.
A szeretet, a barátság és a veszteség megindító története. Vallomás, mely hol szívbe markoló őszinteségével, hol zavarba ejtő éleslátásával, hol finom humorával ejti rabul az olvasó szívét, miközben megmutatja, milyen semmi mással össze nem vethető, mágikus kötelék alakulhat ki ember és állat között."

 Talán egy ilyen kissé könnyed hozzáállás szükségeltetik, ha szellemi kalandra vágyik az ember. A történetet elmesélő nő, aki elvesztette barátját, szerelmét (?) ugyanezzel a végtelenül puha megközelítéssel fogadja azt, amit rámér a sors. Lehet, hogy a veszteség okozta felfoghatatlan sokk tompítja tetteit, de az biztos, hogy sodródik. Sodródik, akárcsak a gondolatai.

Az egész történet ezekből az egymásba kapcsolódó belső gondolatfolyamokból áll össze, szinte alig tapintható a cselekmény. De nem is érdemes beszélni a könyv cselekményéről, hiszen számomra nem is arról szólt az egész.

Egy intellektuális utazás részesei lehetünk, ahogyan a magára maradt, írást oktató tanárnő próbálja kibontani magát. A kifeslés pedig idegen szövegek beidézéséből zajlik. Ez Sigrid Nunez terepe. Ha kertész lenne, onnan venné képeit, de ő ízig-vérig író, tehát jöhet az intertextuális szövés. Felbukkan Virginia Woolf, Coetzee, Rilke, Flannery O'Connor, Simone Weil, Samuel Beckett és még rengeteg író, akárcsak filmek, zenei darabok, sőt maga Houdini is. Egyébként számos magyar vonatkozású utalás miatt különösen érintve érezheti magát a hazai közönség. Talán a legtöbbször visszaköszönő ilyen megidézés Mundruczó Kornél  Fehér Isten című, kutyákról szóló filmje. 

Tudom, hogy a barátról szól a könyv, és ez a barát a kutya lenne elvileg. De nekem nem feltétlenül az ember-kutya barátságáról szólt ez a történet. Itt két barát is magára marad a gyászban,  sőt egymásra rakódnak veszteségeik.  Az ő továbbélésük áll a porond közepén. Meg más igencsak erős gondolatok is keringenek a sorok között. Például az öngyilkosság kérdése. 

De ugyancsak hangsúlyos vonal a kortárs amerikai irodalmi élet, különösképpen az egyetemi élet. Nunez maga is egyetemi oktató, kreatív írást tanít több helyen is. A diákokkal kapcsolatos  történeteket jogosan vélhetjük saját tapasztalásnak, akkor viszont  újabb kérdések merülnek fel bennünk; például, hogy mi az, amit el kellene olvasnunk a nagy irodalomi termésből, mikor válunk a sznobság áldozatává, mi az írás eredendő lényege?

Gazdag gondolatvilággal megpakolt történet ez, már-már filozofikus írás, melynek alapja valóban a barátság kérdése. Akinek van, vagy volt mély barátsága kutyával, az valószínűleg még intenzívebben átéli a szöveg mögött meghúzódó események tartalmát. Az ő számukra szerintem extrán személyessé, akár kedvenccé válhat a kötet. 

Hozott pontszám: 4

Sigrid Nunez