Szerintem nincs ember, aki ne tudna írni egy regényt az időről. Ez az a dolog, ami rendre elgondolkoztat bennünket, ha máskor nem, hát a születésnapunkon vagy szilveszterkor.
És itt van Christoph Ransmayr, aki a lehető legéteribb módon, a gyöngédség legkifinomultabb érintésével nyúl a témához, összemosva az ember titkos vágyait, a végtelenséget és egy iszonytató brutalitást.
A világ leghatalmasabb embere, a kínai császár, Wàn suì jé: a tízezer év ura megbízza az angol órakészítő és automataépítő, Alister Coxot egy teljesen egyedülálló óra megépítésére. Cox mester, aki már eddigi élete során mindent elért és megalkotott, amire csak egy magafajta mechanikus vágyhat, hajóra száll, hogy három mesterével együtt létrehozzák a császár játékszerét.
Egy borzalmas hajóút után egy kegyetlen kivégzés napján fut be végül a háromárbócos Sirius Háng Zhōu kikötőjébe. A Tiltott Város falai között szállásolják el a messziről jött mestereket, akik egyszerre lesznek tanúi szépségnek és kegyetlenségnek. Munkájukhoz minden elérhető földi javakat megkaphatnak, kezük alatt életre kel a finoman cizellált ezüstkánya, az aranylemezkékből esztergált apró állatka, a miniatűrök. Elképzelhetetlen gyönyörűség ötvöződik óráikban, ahol a damaszkuszi acélból, platinából és üvegből készült szerkezetek mérik egyre az időt, hogy a szemlélők számára ugyanezt az időt megállítsák. Mert abban a pillanatban, amikor életre kelti a halott anyag az időt, a fogaskerekek egymásba boruló részei megelevenítik a smaragdból, zafírból, borostyánkőből, rubinból vagy topázból felépült különleges világot, melyet Cox mester alkotott, ebben a pillanatban ez az idő, valahogy meg is áll.
A mulandóság ott köröz mindannyiunk felett, de van, ami múlhatatlan, mint a császár dicsősége vagy Cox mester lelke mélyén megbújó örök fájdalom. Ez a regény maga az ellentmondás. Elkábít a mestermunkák pompájával, az alkotások kimeríthetetlen bujaságával, a kertek gyönyörűségével és a császár hajnali ködben verselő lelkével. A szépséget láttatja, a kellemet, a romolhatatlan gyönyörű testet, a pompát, miközben mindenhez odatapad egy veszteség is. Megkísérelhetjük végtelenné tenni az időt, megtorpanni a tökéletes pillanatban?
A regény kivételesen gyönyörű nyelvezete elvarázsolja olvasóját; repültem én is a mesés keletre, lehajoltam, hogy lássam az angol órásmesterek miniatűr világát, bámultam az ablakon át a kerti tavak lótuszát. S közben óhatatlanul ott keringett fejemben, hogy tudok romlandó testembe zárványosodott halandóságomról.
Csiszolt ezüstfiligránba foglalt gyémánt ez a regény, a legkegyetlenebb dologról, mulandóságunkról.
Hozott pontszám: 5* Kedvenc lett.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése