Ólafsdóttir, Auður Ava - Hegek

Az izlandi irodalom egyik gyöngyszeme ez a kötet, öröm volt olvasni. 

A negyvenkilenc éves Jónás áll a történet középpontjában, meztelenül, egy testére tetovált, fehér tavirózsával szíve fölött. Ha most semmi mást nem írnék erről a könyvről, csak ennyit, már akkor is elmondtam volna mindent a  regényről. 

Mert itt van ez az önmagát megmutató, kitárulkozó férfi, magányosan, kifosztottan, egyetlen kincsével, egy "Vatnalilja"-val, azaz tavirózsával. És most ezt a virágot is elbitorolták tőle. 

Semmije sem maradt, boldogtalan, ezért elhatározza, hogy megöli magát. 

De még teljes kiábrándultságában is arra gondol, hogy ne ártson az itt maradóknak, ezért alaposan kitervel mindent. Elmegy a szomszédhoz kölcsönkérni egy vadászfegyvert, de sehogy sem áll össze a terv, így mégis az akasztás mellett dönt. Ennek pedig az lesz a legtökéletesebb kivitelezési módja, ha elutazik, és nem hazájában, hanem mondjuk egy háborús övezetben vet önkezével véget életének. De a veszteség sújtotta vidéken eltörpülni látszanak sebei és a  lelkét beborító hegek. Nagy fordulatot vesz itt minden. 

A tökéletes akasztás kelléke egy jó kampó, s ehhez nem árt, ha az embernek van egy fúrógépe. De fúrni nemcsak kampót lehet.... Amikor az idegen országban felfedezik kincseket érő szerszámait, és egyébként is férfi- és kézhiányban szenvednek, akkor Jónás el kell hogy napolja öngyilkosságát. S megtörténik a csoda, amit remélni sem remélt:

"Ahelyett, hogy megszűnsz létezni, lehetnél inkább valaki más."

Hirtelen szükség lesz rá, megtalálja a helyét, számítanak rá, értéknek tartják a férfit. 

Ha csupán a cselekményt nézzük, akkor még komikusnak is tűnhet az egész. Annak ellenére, hogy így leírva talán tényleg az, valójában nem nevetgél az ember olvasás közben. Ugyanis valami egészen más köti le a figyelmét, nevezetesen a regény csodálatos lírai hangneme. Minden szálkássága mellett átható módon láttatja főhősét a szerző. A durva felületű deszka mellett csenden hullik alá a jó illatú forgács. Az ellentétes pólusok egymásmellettisége jellemző a háborús vidékre is, ahol szintén összetapad a legdurvább kegyetlenség  az emberség gesztusaival. A felállás mozdulatába rögzült éppen a vidék, amikor megjelenik érthetetlen módon ez a titokzatos férfi. Háborús vidékre nem érkezik ok nélkül az ember, ide nem jönnek csak úgy pihenni.

Innen viszont mindkét fél, egymást segítve  képes lesz majd felállni. 

Nem mondom, hogy tökéletes darab lenne a kötet. Sajnos a külföldön játszódó jelenetek kissé fénytelenek lettek, sok bennük a sehova sem vivő út. Vártam, hogy értelmet leljen jó pár részlet, ami nem történt meg.
Összességében mégis a történet hangneme maradt meg bennem, szép mondatai, beszédes nevei. 

Ajánlom, hogy aki szeretné elolvasni a könyvet, az kezdje a 196. oldallal, ahol az izlandi nevek jelentése van leírva, én örültem volna, ha ezeket tudom. 

Hozott pontszám: 4/5

Auður Ava Ólafsdóttir

"Jóllehet erdő vagyok és sötét fák éjszakája: ámde rózsalugasra is lel ciprusaim alatt, kit sötétségem el nem ijeszt"

"Egészen ledermedtem, amikor a bába odahozta nekem, és megmutatta, hogyan kell tartani, burkot formálva a kis test köré. Életet tartottam a karomban, a világ legtörékenyebb dolgát, és közben arra gondoltam, hogy tovább fog élni, mint én. (. .)
Február 29. Tovább fog élni, mint én. A szemhéja olyan, mint egy átlátszó lepkeszárny."

"Államnak azt nevezem, ahol a lassú, közös öngyilkosság neve – „élet.”