Szilasi László - Kései házasság

 

Négy napja várom, hogy ülepedjen bennem Vajda Ilma és Gavenda Péter története, és meglássam végre, hogy nekem mit jelentett ez a regény. Meglepő eredményre jutottam...

Előrebocsátom, hogy annyira szubjektívnek tartom magát a cselekményt, hogy véleményem szerint, aki olvassa majd a kötetet, könnyen abba a hibába eshet (?), hogy aszerint ítéli majd meg, amennyire egyet tud érteni Ilma hozzáállásával. Pedig szívem szerint én is megfosztanám magam ettől az előítélettől, akárcsak a könyv címétől. 

Szilasi László mondjuk úgy,  egy megtörtént esetet használt fel regénye alapjául, melynek tragédiája két ember be nem teljesülő, vagy még inkább ki nem teljesülő szerelme. Ilma és Gavenda 1964-ben ismerkednek meg, elég hamar ki is alakul köztük a vonzalom, de Gavenda mégsem Ilma mellett kötelezi el magát, hanem több mint ötven évig kerülőutakat jár be; két felesége is lett, gyermekei, miközben szerelmi kapcsolatuk ilyen-olyan formában, de mindvégig megmaradt. Ilma a 2019-es évből tekint vissza életére, miközben rója a hosszakat a medencében. 

 "Az úszást pedig télen-nyáron arra használta, hogy a víz felszíne alatti suhanás másodperceiben szaggatottan és szigorúan végiggondolja az életét."

 Azt gondolnánk, hogy ilyen távlatból az ember látja a hibáit, másként csinálna dolgokat, talán nem egyetlen szerelemre építené fel boldogságát.

"Sokaknak az volt a véleményük, hogy a szerelemben, a szerelem maradandóságában bízni ostobaság. Gyenge alap. Elmúlik. Másfél év, két év, és elmúlik a rajongás, elmúlik a testi szerelem..."

De nem így Ilma, aki saját maga igazolja ennek ellenkezőjét. A szerelem reményébe vetett hite maradt meg mindvégig. Illúzió vagy valóság? Az ember életfilozófiája szerint leteszi majd voksát, és ennek tükrében éli le életét. Ő hű maradt önmagához, nem járta be a társadalom elvárásainak kálváriáját. Igaz embernek tartom, még akkor is, ha olvasás közben vérzett érte a szívem. 

Mindemellett Szilasi László több dolgot is megtett azért, hogy ne érezzem ennek a végtelen szomorú voltát. Egyrészt jellemző a könyvre egy érzelmi rezignáltság; nincs benne kétségbeesés, kiborulás, hisztik,  követelőzések. Egy érzelmi katarzis van, amikor Ilma hosszabb időre Gavenda nélkül marad, és füzeteket ír tele azzal, mi mindenre vágyik, mi mindent élne át a férfivel. Talán az idő távlata is adja ezt a nyugalmat. Másrészt Szilasi már-már a groteszkig túlozza az események lehetetlenségeit. Ilma sorsa  a bibliai Jóbot hívta elő bennem, aki szintén csak egyre kapta a terheket, de hűséges maradt. 

Jót tett a regénynek ez a józanság, nem engedte, hogy gátlástalanul olvadjon szét alapvető témájában, a szerelemben, és ezért képes az olvasó komolyan venni minden szépségével és áldozatával együtt a történetet. Könnyű annak, aki nem szeret, könnyű annak észérvekre, logikára, könnyebb boldogulásra hivatkoznia. 

Ez a kettősség jótékony egyensúlyt teremt a két pólus között. Van a köteteben egy időhöz kötöttség,  ahogyan minden rövidke fejezet egy fontos esemény póznájához van rögzítve, de mégis képes a dolgok eredendő voltára fókuszálni. Így egyszerre időtlen és pontosan datált minden. 

Négy nap után a végső nyugalom békéje maradt meg bennem a kötetből. Teljes életet élt vajon Vajda Ilma? Igen, de csakis ezzel a véggel, azzal a felszabadultsággal, amivel kezdődik és bezárul a könyv. Minden darabja kell a teljességhez. 

Szilasi László Rilke egyik sorával indítja útjára történetét, amit visszalapozva, a könyv elolvasása után lehet igazán érteni.  A legszebb szerelmes sorok egyike: 

 „mert sose fogtalak, szilárdul tartalak"

Hozott pontszám: 4/5