Két tizennyolc-tizenkilenc év körüli fiatal életét követhetjük párhuzamosan nyomon, mindennapi konfliktusaikat szüleikkel, testvérükkel, miközben ábrándos álmokat szövögetnek a jövőről. Ebben a jövőben Annette orvos, Bruce pedig újságíró lesz. Kicsiben már el is kezdik megvalósítani terveiket, amikor valami olyan történik velük, ami végleg megváltoztatja életüket. Talán a véletlenek összejátszásának egyetlen oka, hogy találkozhassanak. A különböző helyről és eltérő családból érkező fiatalokban egyetlen közös van, hogy mindketten kerekesszékbe kényszerültek, s egyikőjük sem az a feladós fajta. Egy egyházi fenntartású gondozói házban érnek össze életük szálai, új színfoltot hozva annak mindennapjaiba. De nem csak önmagukban, hanem egymás iránt hirtelen fellobbanó szerelmük miatt is feltűnést, sőt mi több, rosszallást keltenek a régi bentlakók szemében.
Talán fiatalságuk okán, telve vannak reménnyel és szerelemmel. Milyenek is lennének, ha nem elszántak, erősek és motiváltak egy teljes értékű életre? A tapasztaltabbak persze -akárcsak az életben-, mondják a maguk szentenciáit, az ifjak meg lendülettel vágnak neki a rengetegnek. Talán ez a kettősség az, ami megmarad bennem leginkább a könyv kapcsán, s amit most viszek magammal. Ennek a kettős gondolkodásnak tükre egy beszélgetés, ami a gondozó otthonban játszódik, és nagyon szépen kidomborítja annak az ellentétét, hogy egy mozgásában erősen korlátozott ember lehet-e boldog, vagy csak hálásnak kell lennie azok iránt, akik ellátják őt?
Ezt leszámítva a könyv nem érint nagy mélységeket, a stílusa pergő, nyelvezete kissé erőltetetten "laza", vagy "menő". Igyekezett visszacsempészni a fiatalok életérzéseit, de így kissé általános lett. Mondanám, hogy inkább a kamasz korosztálynak ajánlanám a könyvet és akkor indokolt az is, hogy csak a téma felszínét kapargatta a történet. Jó ötletnek tartom, hogy a 2008-as kiadás már a Könyvmolyképző Vörös pöttyös könyveinek sorozatában jelent meg.
Peter Marshall írói stílusa markáns, még ha kicsit sablonos is. Ha most meg kellene mondanom, bevallom már nem is emlékszem pontosan, hogy mit takar a cím? Annette és Bruce beszélgetése közben hangzik el, de furcsán is veszi ki magát, hiszen a nagy dumás Brucetól távolt álltak addig ezek a lírai képek. Talán a szerelem szédíti meg ennyire a fiút? Ki tudja, hiszen a hirtelen jött l'amour ábrázolását is elnagyoltnak éreztem, de az is lehet, oly sebesen futott be, hogy csak látni lehet, érteni nem.
Hozott pontszám: 3,5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése