Ondaatje, Michael - Divisadero

Akkor kezdem én is ott, hogy elképzelhetetlenül méltatlan ez a borító ehhez a könyvhöz. Ahogy tapasztalom Kuszma sem gazdagodott meg annyira, hogy újat készítsen hozzá házilag. Minden esetre feladta számomra annyira a leckét, hogy elgondolkodjam, milyen ruhába is csúsztatnám a lapokat. Ami elsőre eszembe jut róla az az időtlenség. Ondaatje képes megállítani az időt, és megteremteni a mozdulatlanságot. Ami egyáltalán nem azt jelenti, hogy ne történne semmi, hanem épp ellenkezőleg, úgy ugrál az évek között, hogy mind a tér, mind az idő egybecsúszik könyvében. Már a korábban olvasott "Az angol beteg" című kötetében is megtapasztalhattuk, hogy sajátosan, nem kifejezetten lineárisan használja az időt az események ábrázolásánál, megnehezítve, de ugyanakkor éberen tartva ezzel az olvasói figyelmet.

Ennek a történet az elején egy kaliforniai tanyán vagyunk, ahol Claire és Anna testvérként nevelkednek apjukkal és az elárvult szomszédfiúval, a négy évvel idősebb Cooppal. Minden megy a maga csendes, rendes módján, a lányok bizalmas kapcsolatban vannak, amíg be nem férkőzik közéjük egy titok. De ez a titok nem lassan rágcsálja szét kettejük meghitt viszonyát, hanem napfényre kerülésével  bombatalálat módjára berobban mindent, és visz, söpör beránt mindent.  Romokat, roncsokat hagyva maga után a szereplők is szétszélednek, csak évek múlva találkozunk velük újra. Addigra Anna Franciaországban van, irodalomtörtészként egy író után kutat egy faluban, Coop pókerjátékos lett, Claire pedig apjával él és egy ügyvédnél dolgozik. Amikor Claire megbízást kap vidéken egy ügy felderítése kapcsán, a véletlen útjába sodorja Coopot, akinek kapóra jön testvére megjelenése. Ondaatje méltóságteljesen végigvezet bennünket Coop útján, miként tanulta meg mestersége fortélyait, hogyan vált a szakma legjobbjává, s miként indult el a lejtőn. Aztán Anna sorsára vált a szerző, ki az az ember, akinek élete nyomait morzsaként szedegetik, s megismerjük azt a férfit is, akit eközben a kutatás közben ismer meg, s aki egyben lehetőséget ad a lány számára, hogy legalább emlékezésként, de visszatérjen múltjába. Katartikusan várja az olvasó a testvérek életének csatlakozását, de egyre másra csak Lucien Segura, az író hányatott életében merülünk el. 

Számos ajtó nyitva marad, nem kapunk kielégítő válaszokat. A történetnek, mint eseménynek szétesése átteszi a figyelmet arra a kérdésre, hogy mi volt az eredeti írói szándék, s egyben visszapakol életünk szűkös időkeretébe, ahol egyetlen emberöltő alatt nem kapunk kellő rálátást az életek  egybe függőségére. Ugyanakkor azon a szálon is elindít, ami azt igazolja, hogy jönnek utánunk mások, akik akárcsak Anna, felállítják majd életünk katedrálisát, amiben mi csak sebeinket és sérüléseinket látjuk élesen és fájón. A veszteségek és hiányok pedig kimondva vagy kimondatlanul ott maradnak, legalábbis ebben a történetben biztosan. 

Van ebben a regényben egyfajta szépség, amit a jól megtalált szavak és a tudatos vonalvezetés összjátéka ad meg. Merésznek és egyedinek tartom Ondaatje írását, nem lepődnék meg, ha egyszer egy irodalmi  Nobel díj is ott díszelegne az életrajzában. Bár a magyarra fordításokkal nem vagyunk elkényeztetve, úgy látom, hogy a Srí Lanka-i származású kanadai írónak azért jelennek meg új könyvei. 

Amit lefordítanak, azt meg láthatjuk, hogy milyen borítót kapnak, hogy kerekre zárjam bejegyzésem...

Hozott pontszám: 4,5

 

   

Michael Ondaatje 

fotó: © Hartwig Klappert