Thoreau esszéihez egy film vezetett, a 2023-ban bemutatott Járatlan utakon, amit most néztem meg. A film önmagában is érdekes, de itt is és a Vadon című könyv/ filmben is sajnos ugyanaz történik, hogy a filmbeli találkozások elviszik a hangsúlyt a kapcsolatok irányába, ami természetesen érthető, hiszen ki akarna megnézni és leforgatni egy olyan mozit, ahol a főszereplő láthatatlan belső utazását kellene filmre venni. Szóval, ami Thoreau könyvét illeti, azért tetszett, mert pont nem ezeket a találkozásokat teszi a kirakatba, hanem a séta adta szemlélődés és az ezzel kapcsolatos belső monológokat.
Három esszé található a könyvben, az Egy téli séta, a Gyalog a Wachusett-hegyre és A gyaloglásról szóló írás. A téli séta valóban egy 1843-as téli sétának a lenyomata, tele gyönyörű természeti leírásokkal. A kószáló ember szeme az élet formáit kutatja a havas-jeges, csípős télben. Lábnyomok, vízfenéken megjelenő lenyomatok, fagyott ágvégeken felbukkanó apró életek végtelen változatosságait éri tetten Thoreau. Közben tekintete a Napot követi, mely adja s méri ezt az életet.
Pár hónappal később jegyzi le a Wachusett-hegyen tett kirándulás nyári élményeit. Itt is a szemlélődés, a felfelé haladás, a környezettel való élő viszony határozza meg élményét. Itt történelmi párhuzamok, időbeli utazások is megjelennek a szerző gondolatai között. A hegy, mint fogalom és mint geológiai valóság is foglalkoztatja, amikor arról ír, hogy milyen helyet foglal el egy hegy a környék életében, s ugyanakkor hogyan illeszkedik a világmindenség tervébe. Ártatlanul jelennek meg a sorok közt olyan kijelentések, mint például arra való ráeszmélés, hogy milyen útjelzők a madarak számára a hegyek. No, de valóban az állatokról akar szólni, miközben mindvégig egy hegy megmászásán dolgozik. Leírva nincsenek ezek, de végigjárva Thoreau-val a vidéket, belekerülünk annak lüktetésébe. Olyan ez, mint az álmaink. Álmodunk egy történetet, mondjuk arról, hogy piknikezni indulunk egy barátunkkal, de nincs nálunk pokróc, hogy megpihenjünk. Ugye senki nem gondolja, hogy ez a kirándulásról szól? Valami sokkal többet akar nekünk mondani úgy az álom, mint az esszé. Megragadni valahogy az átélteket, a mélységeket, párhuzamban látni az életutat egy túra élményeiben. Hiszen minden kicsi mozzanatban benne van az egész.
"A legkimerültebb vándort a legporosabb úton is vigasztalja, hogy amit a lábával végez, olyan tökéletesen jelképezi az emberi életet - egyszer feljut a hegyre, másszor lesüllyed a völgybe. A csúcsokról meglátja az eget és a horizontot, a völgyekből felnéz megint a magaslatokra."
A könyv leghosszabb írása a címadó esszé, melyet, ha össze akarnék foglalni akkor a vadság dicséretével tudnám leginkább leírni. Úgy beszél a sétáról, mint egy végtelen kalandról, ahonnan sohasem térünk vissza. Személyes igényét, hogy napi több órát töltsön sétával rávetíti az emberiségre. Nem követeli ugyan meg ezeket, de olvasva sorait magunkban érezzük ennek kényszerítő erejét. A természet adta, eredendő szabadságérzetünkre hivatkozik minden mozzanatban, amikor napon és szélben kovácsolódik jellemünk, amikor a dolgozószobánk is kint a természetben található. Érezhető ebben egy behúzó dinamika, egyre hevesebben érvel emellett az életforma mellett, közben eljut oda, hogy amit manapság haladásnak tartunk -mint például a ház építés, abban való lakás-, csak arra jó, hogy eltorzítsa a tájat. Szerinte gyámoltalanabbá és silányabbá tesszük ezzel a környezetet. Ezért aztán lebontaná a kerítéseket és úttalan utakra vinne, ahol inkább belső ösvényeken járunk, mint ahogy a fák is "a Vadon keresésére nyújtják le a rostjaikat". Thoreau szerint "Az élet egynemű a Vadsággal". Ezt a vadságot fejti ki a továbbiakban, ami tele van tiszta energiával, erővel, vonzalommal. Ennek a helyét keresi a pázsitos parkokban, a civilizált életben.
Döbbenetes, hogy ezeket a sorokat 1862-ben, halála előtt vetette papírra. Hol voltunk akkor még a természetidegen léttől, mennyire mást jelent az a civilizáció, mint a mai! Thoreau 1845-1847 között a Walden-tó partján egy maga által épített kunyhóban, önfenntartó módon, csendes elmélyülésben élt. Ezeket az élményeit a Walden című könyvben írta le. Mivel azt még nem olvastam, így csupán önmagában és nem életművében elfoglalt szerepe szerint közelítettem most ehhez a kötetéhez. Az ebben talált mikrolátásmód segíthet nekünk, hogy érzékeljük a természet individualitását. Sétái az élet új útjaira vezetnek, végtelen szabadságot és kötetlenséget adnak. Olvasóiban felébreszt valamit a még bennük lakozó eredetiből, vadságból.
Hozott pontszám: 4/5
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése