Dusapin, Elisa Shua - Tél Szokcsóban

Néha elkap az érzés, hogy mindenfélét olvassak, tágítsam a horizontom, és ez a kötet bizonyos szempontból ilyen volt. 

Azt mindannyian tapasztaljuk, hogy globalizáció ide vagy oda, a kultúrák valahogy mégis képesek egyedi irányba fejlődni. Vannak ugyan homogén részei a világszemléletnek, de szerencsére bőven akadnak sajátos vonásai is. Ilyen különleges vonásokkal rendelkező modern kori kultúrát jelent Dél-Korea. Az utóbbi körülbelül 5-10 évben egyre erősebben érezhető a távol keleti ország kulturális behatása hazánkban is. Én ezt leginkább a disztópikus sorozatok elterjedésében, a K-pop sztárok és a dél-koreai gasztronómia ismertté válásánál tapasztaltam meg eddig. A "hallyu" néven ismert koreai hullám már az 1990-es években elkezdte térhódítását. Úgy tűnt, hogy körülbelül 2010-ben hanyatlásnak indult, mégis 2022-re a koreai kultúra rajongóinak száma világszerte elérte a 178 milliót. Mivel gyerekek között dolgozom, velük élem  mindennapjaimat, én azt tapasztalom, hogy a mai napig hihetetlen népszerűségnek örvend a dél-koreai világ és életérzés. 

Az irodalom területét sem hagyja érintetlenül ez a jelenség, megjelentek a kortárs dél-koreai könyvek is a magyar polcokon. El tudom képzelni, hogy számuk ugrásszerűen megnő majd a közeljövőben. 

Elisa Shua Dusapin könyve eredetileg francia nyelven íródott, de egy dél-koreai tengerparti kisvárosban, Szokcsóban játszódik. A szerző kiteszi történetét a téli kietlenség és sivárság tengerpartjára, ahol ebben az időben senki nem jár, csak az, aki el akar rejtőzni. A lepukkant panzióban dolgozó fiatal lány szemszögéből látjuk az eseményeket, melyek nem is igazi események, hiszen szinte semmi sem történik, csak lassan láthatóvá vállnak azok a sebek, melyek mindannyiuk életében jelen vannak. Talán a magány, az útkeresés, a képlékeny vagy nem is létező jövőkép ismerősek számunkra is, de megjelennek azok a tipikusan huszonegyedik századi nehézségek is, melyek ezzel a generációval léptek be. Ezek bennem is megteremtették a szomorúságnak egyfajta döbbenetét. Az érvényesülés gátlástalansága, de még inkább a plasztikai sebészeti beavatkozások természetessége és elvárása egyaránt rámutat arra, mennyire távol áll már ez a világ a harmóniától. A magányos, tépelődő figurák; a rajzolásba belefeledkező Kerrand nevű fiatal férfi vendég, aki narrátorunkkal kerül közeli kapcsolatba; vagy a fővárosban modellként szerencsét próbáló Dzsun-o a mai Dél-Korea társadalmának korhű lenyomata. 

A kötet meglepően vékony és ezen felül is lazán szerkesztett, ennek ellenére olyan kérdéseket is felvillant, mint Észak és Dél Korea helyzete vagy a generációs problémák. Szerintem a kötet érdeme pont ez, s talán éppen ezért népszerű is ez az irányzat, mert nagyon kevés szóval, ugyanakkor erős természeti képekkel, gyakran naturális ábrázolással egy komplett világot képes megteremteni a szemünk előtt. Apróságokkal behozza a keleti misztikát, és az ételek szimbolikáján át pedig egy új rétegét is a történetnek. 

Elismerem az elsőkönyves szerző tehetségét, a műnek rengeteg érdeme van, de ennek ellenére kívülálló maradtam, nekem kevés volt ez a bevonódáshoz. Amíg olvastam tetszett, de ahogy becsuktam a könyvet eltávolodtam tőle. A zárásnak hozott idézet talán sokaknak meghozza a kedvét, hogy tegyen egy próbát Szokcsóval: 

"A hős találkozott egy madárral. Egy gémmel. Tengerparton álltak, nézték a vizet, tél volt. Hátuk mögött hóba burkolódzó hegy őrködött. Vaskos, egyenetlen képregénykockák. Szavak sehol. A madár öregnek tűnt, egy lábon állt, a tolla ezüstös; szép volt. Csőréből víz fakadt, folyó, és ez a folyó táplálta a tengert."

Hozott pontszám: 4 

 

 

Elisa Shua Dusapin

 

Dragomán György - Főzőskönyv

Kapcsolatom a könyvvel úgy kezdődött, hogy követem Dragomán György közösségi oldalát, és szilveszter előtt az egyik írásában igazán kedvem leltem. Arról szólt a fáma, hogy miként lehet egy jóféle újévi lencselevesre szert tenni. No' hiszen, erre már én is felkaptam a fejem, mivel akár igaz, akár nem, de a gazdagság és áldás  reményében én is az apró szemű hüvelyessel indítom rendre az évet. Az ember megteszi, ami telik tőle, nem? Eme lencseleves tárkonyos is, meg paradicsomos is, és  beletévedhet abba a fazékba nagy duzzogva egy kis kolbász is. Nem is a dicskoszorú reményében, dehogynem hanem inkább az írás átütő stílusa miatt, végül megalkottam a végtelen jólétet hozó levest. Az újévi ebéd után a rendesen kiürült mélytányérok láttán megrészegülten újabb sikerekre vágytam. És ha a 2021-es esztendő még forradalmi anyagi változásokat nem is hozott, annyi azért került a bankszámlámra, hogy megvehessem immáron Dragomán György újonnan megjelent kötetét, a fent említett leves történetét is tartalmazó Főzőskönyvet.

Mert alapvetően ez nem is egy szakácskönyv, hanem egy életkönyv, ahol nagy szerepet tölt be az ebédlőasztal. Polcz Alaine Főzzünk örömmel kötetét juttatta eszembe, ahol hasonló élményekkel gazdagodtam. Sőt azóta észrevettem, hogy rendre az ilyen típusú szakácskönyveket preferálom, ahol az ételekről nem csak az összetevőik és elkészítésük szintjén beszélnek, hanem a hozzá kapcsolódó történetek, legendák is bemutatásra kerülnek. A saját receptkönyvembe is írok egy-egy emlékezetes információt, kinek-mire készítettem, milyen sztori kapcsolódik hozzá. Persze ezek messze elmaradnak attól, amivel Dragomán György megkínál bennünket. 

Vannak szakácskönyvek, melyek olyan álomszép képeket tartalmaznak, hogy az ember azonnal meg akarja maga is alkotni azokat az ízes csodákat. A Főzőskönyv ugyanilyen, csak épp a szerző itt a szavakkal bánik úgy, hogy magunkénak akarjuk tulajdonítani azokat az életérzéseket, melyeket megjelenít. Mert nem biztos, hogy elsősorban a zamatokat akarjuk, hanem úgy összességében mindent, ami a sorok közt megjelenik. Itt pedig tapinthatóan jelen van  a gyermekkor a minden éhségét csillapító vajas kenyerével, a gyermekeink örökké pizzát követelő közös harsogásával, de a személyes kedvencek, békítő falatok, ünnepek elengedhetetlen ízei is. Ezek pedig nem csupán a libacombról és hideg paradicsomlevesről szólnak, hanem mindarról, amit az étel jelenthet. Mindez Dragomán György stílusában. Humoros, végtelenül őszinte, magát is kritikusan szemlélő, örökké kísérletező lendülettel tálalja fel ételeit, és csak úgy mellékesen egy-egy rövidebb novellával is megajándékozza nyájas asztaltársaságát. 

Ez alkalommal kedves Író Úr inkább a főzési és alkotási szenvedélye nyűgözött le, és nem egy kreálmányát azóta magam is elkövettem. Kreatúra, mert hogy nem feltétlenül a disznópecsenye az ami lázba hozott, hanem például a hideg tea készítése, vagy a fűszerek iránti hódolata, ami engem is megérint, vagy épp a saját készítésű tárkonyecet tudománya, ami nálam  a térdremegtető kategóriában van. Szóval inspiráló lett ez a könyv úgy egészében és darabjaiban is. A vaslábosok titkáról szerintem mindenkinek hallani kellene, akárcsak a számomra teljesen fehér foltot jelentő kukta edények rejtelmeiről is. Sótól az eperig, hagymalekvártól a panírozásig élményszámba megy az összes történet. Végére hagytam a közös kedvencünket, a kenyér készítést. Most sajnos nem vagyok abban az életállapotban, hogy ezt megtehetném, de volt idő, amikor nem így volt és talán lesz is. Nagyon jó volt ezeket a tapasztalatokat olvasni egy olyan embertől, akinek eddig csak tollforgató keze ügyességét ismerhettem. 

Varázslatos volt számomra megélni azt, hogy képek nélkül is ugyanolyan intenzíven hatottak az illatozó ételek, beindultak a gyomornedvek, mintha csak a népmesei terülj, terülj asztalkámat láttam volna lelki szemeim előtt. 

Hozott pontszám: 5

 

Dragomán György

 

 

Déri Szilvia - Kovászkaland

Volt egy személyiségfejlesztő óránk hajdanában, amikor azt kérte a tanár, hogy olvassuk el fordítva a nevünket, és ami arról a névről eszünkbe jut,azt írjuk le: kik vagyunk, hol élünk, mit csinálunk stb.  A csoporttársaim közül két ember is olyan történetet mesélt el magáról, ami mélyen belém ivódott, és a mai napig itt él bennem. Nem kevésbé, mint a sajátom. 

Airámanna Namreh

Egy zsidó lány voltam, a babiloni fogság idején éltem, Júdeában. Ami  jelen esetben a fontos, az az, hogy hajadon voltam, és a feladatom az volt, hogy az egész nagy családra én sütöttem. A lepények, piták, laffák, maceszek elkészítésével foglalkoztam. Lehet, hogy ez a sugallat a név "manna" része miatt volt. A történetem persze sokkal izgalmasabb volt ennél, de jelen könyvhöz kapcsolódva csak ennyit mesélnék most el. Mert a kenyerek sütése valahol mélyen bennem van, úgy él itt velem, mint egy őstudás, amit születésemmel kaptam. Sajnos ez nem jelenti azt, hogy sütném is itthon a pékárut. Ez a felbolydult, számomra is életidegen világ erre nem alkalmas. De rendkívül jó érzéssel tölt el, amikor tészta van a kezem között, gyúrom, bokszolom, döfködöm és kerekítem, simogatom, lapogatom ezt a csodát.

A kovászos kenyér elkészítésére még nem vett rá a lélek, pedig Limara már többször elcsábított. 

Déri Szilvia is egy gasztroblogger, a Házisárkány Házisáfrány oldal tulajdonosa. Nem ismerem az oldalt, de ahogy rápillantottam, úgy tűnik, nagyon ínycsiklandozó dolgokat készít a hölgy.  Ez a második megjelent könyve, és ahogy a cím is ígéri, igazi kaland vár az olvasójára. 

A kovászos kenyerek és sütemények elkészítése hasonlít a hagyományos sütési technikához, csak épp a dolgok lelkét, a kovász készítését kell alaposan megtanulni. Akinek, hozzám hasonlóan ez a fehér folt az életében, az most bátran belevághat az ismeretlenbe!

Alapvetően jó kézbe venni ezt a  rendkívül szép és ízléses  kötetet. A matt lapok, a jó minőségű papír és a gyönyörű, letisztult fotók már a mai igényekhez idomultak.

Déri Szilvia először a kovász készítésére tanítja meg olvasóját. Lassan, alaposan mutatja be a követendő lépéseket. Majd végigkísér minket a dagasztás, kelesztés, formázás, irdalás és sütés lépésein. Időt szán a hibák elemzésére, az eszközökre, és  a sütöknél is elidőzik kicsit. 

Mindennapi kenyerünk asztalra tételéhez azonban a legfontosabb dolog, amit még a szerző sem tud megadni nekünk, az a tapasztalás. Azt sajnos nem lehet megkerülni!

Tehát kössünk kötényt, és vágjunk neki a kalandnak! Jó vezetőtönk lehet ez a könyv.

Mondjuk nekem a fogalmazása néhol kicsit körülményes és magasröptű. Volt olyan mondat, amit többször el kellett olvasnom, de ez már legyen az én bajom. Néha éreztem, hogy a könyv  egy magasabb szintű elvárásokkal rendelkező közönséget (is) céloz meg. 

A kiadvány másik fele pedig receptek gyűjteménye. Egyoldalas fotókkal, részletes leírásokkal. A kenyerek közül megtanulhatjuk a kovászos fehér, teljes kiörlésű, tönkölyös, rozs, gluténmentes, rozsos és dióval-fügével bolondított, Hokkaido, sütőtökös, konfitált fokhagymás kenyér készítését. Sósak közül a kenyértekercset, grissinit, focacciot, kifliket, perecet, pogácsát, zsemlét és bagelt találunk. És édes péksütemények is készülhetnek kovásszal. Ezek közül Déri Szilvia megtanítja nekünk a kakaós csiga jellegűek sütését, a gofrikat, brióst, olívás korongot, almás galettet, babkát. 

Kalandra fel! 

Hozott pontszám: 5

Déri Szilvia