Campbell, Joseph - Az ezerarcú hős

Nagyon örültem, amikor láttam, hogy kiadták Josepf Campbell kötetét, amibe úton útfélen belebotlik az, aki archetípusokkal, mítoszokkal, hősökkel foglalkozik. Így elolvasása után én is úgy gondolom, hogy ez egy megkerülhetetlen kötet. Végtelenül gazdagnak tűnő forrásanyaggal dolgozik, megjegyezhetetlenül sok mítoszt és történetet állít fel példának a szerző. Mind a meseterápiában, mind a művészetterápiában érintettem azt a területet, amit Campbell kutatott, de mégis úgy érzem, ez az a dúsan termő liget, ahonnan indulnunk kell. 

Az első fejezet azt próbálja megértetni olvasójával, hogy a mitológia olyan szimbólumokkal dolgozik, melyeket nem az ember alkotta, nem ő gondolta ki. Hiszen ezeket sem elnyomni, sem kitalálni nem lehet. "A mítoszok az emberi psziché spontán megnyilatkozásai." Olyan természetesnek vesszük a létezésüket, hogy soha meg sem kérdőjelezzük miért és hogy is vannak jelen a gondolkodásban? De ahogy elkezdjük számba venni a hősök problémáit, útjukat, segítőiket, sorsukat egy egyetemes sémát látunk kirajzolódni. S minél többet vizsgálunk meg, annál inkább látszik ez. Ilyen szempontból nézünk rá a könyvben az álmokra is. Mivel a mitologikus hős útja egy kibontakozást jelenít meg, ezért az elszakadás - beavatás- és visszatérés hármas ciklusát nevezi meg Campbell minden mítosz magjának. Ez a hős a hétköznapok világából indul el, mesebeli erőkkel találkozik, hogy döntő győzelmet arasson és olyan erők és képességek birtokában térjen vissza kalandos útjáról, amellyel áldást vagy megoldást hoz az embereknek.  A sikeres út életadó energiák áramlása a világ testében, mely egy láthatatlan forrásból ered, a Világköldökből, mely szimbóluma az univerzum közepének. Egy olyan kultúrában, melyet a mítosz táplál minden megelevenedik, értelmet és magyarázatot nyer. 

A kötet a bevezető után két nagy egységben bontakoztatja ki témáját. Az egyik magának a hősnek az útja - az említett elindulás, beavatás és visszatérés hármasságában, míg a másik a kozmogóniai ciklust tekinti át. Ebben a ciklusban a szerző a mítosz és álom közti különbségből kiindulva elszakad a tudattalan pszichológiai értelmezéstől és éppen ellenkezőleg, a mítoszok tudatosan formált lényegére világít rá, amit erőteljes képekkel (szimbólumokkal) kommunikált hagyományos bölcsességnek vall. Először az emanációról, a kiáramlásról ír, aztán a szűzen szülésről, a hős átalakulásáról, majd a mikrokozmosz pusztulásáról, a feloldódásról. 

Campbell a valaha létezett és létező  bölcseletek tükrében keresi a világ működésének rendező elvét. Archaikus szövegeket, mítoszokat, vallási iratokat, regéket helyez boncasztalára, ízekre szedve mutat rá a mélyben meghúzódó tudás lényegére. Bár rendkívül izgalmas és jól vezetett útba igazításokat kapunk, abszolút nem egyszeri olvasásra való irodalom ez. Valószínűleg sok eddigi gondolatunkat kell megvizsgálnunk, átrendeznünk. Azt sem mondom, hogy el kell mindezt fogadnunk. 

Hogyan élhetjük meg modern korunk hősiességét, miként öltenek testet ma az archetípusok, hogyan tudunk kapcsolódni eltárgyasodott, természettől eltávolodott világunkban az Eredetünkhöz, felfogható-e mai világképünkkel bármi is a létezésről? Ezek már csak utózöngék bennem az olvasás után, akárcsak az, hogy jelen korunk milyen egyedi történeteket ad hozzá a hajdani mítoszokhoz. 

 Hozott pontszám: 5 

Kákosy László (szerk.) - A ​gyönyörűség dalainak kezdete

Az óegyiptomi szerelmes versek a munkahelyem kerítésének kőpadkáján pihentek. Valaki ott hagyta, én elhoztam, és a költészet napján kinyitottam. Mindkettőnk történetében van valami rejtélyes, valami ki nem számítható, különleges. Ezek az i.e. 1400-1100 közötti időben, óegyiptomi írással keletkezett szerelmi költemények a mai napig olvashatóak, bár verstani sajátosságairól szinte semmit nem lehet tudni. A hieratikus írás csak a mássalhangzókat jelöli, és a rímek felismerése is szinte lehetetlen, tekintettel arra, hogy holt nyelvről van szó. Mégis az az érzelmi megragadás, közvetlen kifejeződés, ami a verseket jellemzi, ősivé és annyira ismerőssé teszi a költeményeket, mintha csak bennünk születtek volna. 

A papiruszokon vagy cserépdarabokon fennmaradt írások sokszor töredékesek, hiányoznak belőlük sorok, vagy nagyobb részek. Homogénné csiszolása révén, ami Molnár Imre nevéhez köthető, stílusában behozza az egység érzetét. Olyan, mintha a nép ajkán születtek volna, amit aztán a költők fontak volna versbe. A versek naiv bája, természetközeli képei őszinte megnyilatkozásai a szerelemnek. Magyarázat nélkül is hamar rájövünk, hogy a fivéremnek-nővéremnek jelölt szereplők nem testvéri kapcsolatban állnak. A költemények között vannak olyanok is, melyek a szerelem képét használják az isten-ember szeretet ábrázolásához. Ez nem is annyira ismeretlen, hiszen az ókori keleten több ilyen alkotás  született. A héber Énekek éneke szintén a férfi-női szerelem képét használja, valamint Rumi - Cseppek a borból  kötetben megjelent versei is arra vállalkoznak, hogy láthatóvá tegyék  a láthatatlant. 

Az alkotások tisztasága, egyszerűsége és szókimondása fogott meg leginkább. Kicsit nehezen találtam meg már magamban ezt a lelkesült szerelem érzést, de megvolt, csak mélyen, fiatalkori életérzésekben lapulva. Ebben a könyvben maga  a létezése a leginkább lenyűgöző. Az, hogy van, hogy olvashatjuk. Kákosy László végezte a nyersfordításokat az óegyiptomi eredeti szövegből, de Molnár Imre adott hangot nekik magyar nyelven. Hogy még inkább benne éljünk a keletkezés  körülményeiben, a kötetet egyiptomi fali és sírképek részletei illusztrálják. 

Az 1976-os kiadás a mai napig felfoghatatlan értéket tükröz. Jó volt visszamenni a líra gyökeréhez a költészet napján, belemarkolni egy láthatatlan kötelékbe, ami összerántja mindazt, ami széthullni látszik manapság.

Hozott pontszám: 5

 

MEHMEH VIRÁGOK

Meghallgattam a szivem.
Úgy bánok véled ezentúl,
ahogy ő diktálja, midőn ölelésbe fonódunk.
Ragyogó festéke a szememnek a vágy,
ha reád röpitem tekintetemet.
Szemem világossága te vagy;
csak azért törekszem közeledbe,
hogy érezzem lobogásod,
ó, én szivemnek mindenható ura, te!
Gyönyör-áldotta idő ez;
ó, bár az öröklét
volna ez óra tanyája!
Amióta karodban aludtam,
megkönnyebbült a szivem.
Sem gyász feketéje,
sem öröm ragyogása
nem távolíthat el soha tőlem.

 

Cusk, Rachel - A vendégház

Rachel Cusk könyvét több olvasó saját életével és kérdéseivel kapcsolatban is találónak érezte. Mivel élethelyzetből és életkorból adódóan én is így érezhetek, természetesen nekem is voltak összecsengéseim a főszereplővel. De mégis valami más fogott meg.

Az őszinteség egyik legjobb formáját használta fel a szerző, amikor a középkorú nő, M. egy bizonyos Jeffershez íródott végtelen levélfolyamában írja le, hogy mi játszódik le környezetében és még inkább azt, hogy mi játszódik le önmagában. Egy reggeli séta képei jelennek meg szemeink előtt Párizsban, ahol a történetet mesélő M. készen áll arra, hogy beengedje önmagába mindazt az élményt, amit dob elé az élet. Jó az ilyen nyitottság, amikor képesen vagyok minden kis foszlányra rezdülni. Csak épp a sérülés esélye is megnő. De miféle sérülésről beszélek, hiszen ezen a reggelen napfényben nyüzsgő emberek, fényárban úszó kirakatok fogadják főhősünket. "Az utcák, mintha tökéletes fény-árnyék szurdokká változtak volna". Ebben a cél nélküli sétában jelenik meg egy galéria hirdető plakátja, mely L. festményét ábrázolja. Miután M. besétált a kiállításra a képek láttán elindul benne  valami olyan, ami után az ember nem lehet ugyanaz, mint előtte. L. alkotásai a férfi elementáris szabadságát tükrözi minden ecsetvonásában. Ennek kapcsán megjelenik a nőben az egyedülvalóság érzése, melyet majd több, összetett érzés is követ. A következő lépés meghatározóvá válik; M. kifordítja a dolgok menetét, amikor felveszi a művésszel a kapcsolatot és meghívja magukhoz a lápra, ahol felajánl a festőnek egy vendégházat, és annak lehetőségét, hogy lefesthesse az ottani világot. 

Hosszas várakozás után hirtelen meg is jelenik  L., de mondanom sem kell, hogy minden másként történik, mint azt mesélőnk elgondolta. M. férjével, Tonyval és lányával, Justinnal, illetve annak párjával, Kurttal lakik épp a lápon, amikor berobban életükbe a festő egy fiatal hölgy társaságában. A szabadság és zabolátlan művészi erő, ami megérintette M-et korábban, most teljhatalmat követel benne és folyamatos önreflexióra készteti a nőt. Az önboncolgatás előterébe anyasága és lányával való kapcsolata kerül, de természetesen idősödő női mivolta éppúgy hangsúlyos lesz, mint hivatása. L. viselkedése mindannyiukra hatással van, de leginkább a levélíró M. érzi magát találva. Szinte nem történik semmi, akár három mondatban össze lehetne foglalni a regény cselekményét, de az igazi változások, melyek nem vesznek el három mondatban, azok belül zajlanak. 

Ebben az idilli környezetben, ahol látszólag minden készen áll a visszavonulásra és egy szelíd életre, számomra a Vendégház szimbóluma volt hangsúlyos. Adott egy szabad, befogadásra képes terület az életünkben, talán el is van szeparálva a többitől, és ebbe a semleges zónába beleejtőernyőzik valaki, akitől azt várjuk, hogy megtölti majd tartalommal az üres és szabad kapacitásainkat, aki felpezsdíti majd unalmas, lecsitult mindennapjainkat. De a dolgok valahogy nem úgy jönnek el soha, ahogy várjuk. Tanúi lehetünk M. befogadásának, változásának, annak a belső útnak, ami mégis előreviszi őt.

Rachel Cusk könyve azokról a bennünk játszódó jelenségekről, gondolatokról szólnak, melyek hangjai soha nem szűnnek meg létezni. Érzékenység és finom figyelem jellemzi a kötetet, ahol a történet a felszín alatt játszódik. 

Hozott pontszám: 4,5

"Végül beláttam, hogy Tonynak igaza volt, le kell pihennem, úgyhogy csak hevertem ott, a könnyűség csodás érzését ízlelgetve, mintha hatalmas, rosszindulatú daganatot távolítottak volna el belőlem. Végül is senki másra nem tartozott, hogy a daganat ott volt, és az sem, hogy eltűnt - éppen az volt a lényeg, hogy megtanuljak inkább magamban élni. Mindenki más, úgy tűnik, tökéletesen boldogan él magában. Csak én sodródom ide-oda, mint egy kóbor lélek, akit kidobtak önmagam otthonából, hogy a többi ember minden szava és hangulata és szeszélye csapkodjon! Az érzékenység egyszerre a legszörnyűbb átoknak tűnt a szememben..."

Norton, Kendra - Nem színező

Kendra Norton könyve a bevezetőjén kívül egyáltalán nem tartalmaz betűt, de ettől függetlenül bemutatnám a kiadványt. 

A szerző eredetileg fejleszteni szerette volna rajztudását, melyet kombinálni akart a festészettel. Az üres lapok riasztóan hatották rá, ezért alapnak  figurális vagy épp  non figurális festékfoltokat használt. A kiadvány ötven előre megfestett lapot tartalmaz, melynek befejezése a használóira vár. Vannak köztük olyanok, melyek irányítják a felhasználó gondolatait, de a legizgalmasabbak pont azok, ahol nincs jól kivehető alak. Nekem ezek a felhők  fürkészésére hasonlítottak. Hiszen ki ne látott volna égen repülő csodamadarat, nevető elefántot, kedves néni arcát vagy épp egy hatalmas bálnát az égen úszó felhőpamacsokban. Erre a fantáziálásra ad lehetőséget a kiadvány. 

Ha szükséged van egy kis kikapcsolódásra, és bejönnek az ilyet típusú elfoglaltságok, akkor biztos élvezni fogod a munkát. A zen-tangle  (firkarajz), a mandala rajzolás vagy a színezések mellett egy üde színfoltot hozhat a mindennapjaidba. Személy szerint egy párat magam is elkészítettem, ahogy mondtam azok tetszettek a legjobban, ahol nem lehetett előre tudni, hogy mit kéne alkotnom. A rajzolás és társai nem csupán az ember kreativitásának kifejező eszközei, hanem az agyi tevékenységekre is hatást gyakorolnak. Egyrészt segítenek a stressz levezetésében, növelik a koncentrációs képességünket, segítenek az elme megnyugtatásában azáltal, hogy egyfajta meditatív állapotot hoznak létre, növelik a problémamegoldó képességünket, szinkronizálják a két agyfélteke működését, kikapcsolnak, és ennek köszönhetően erősítik mentális egészségünket és  lelki ellenálló képességünket (reziliencia). Szóval ártani nem fog. 

Én ajánlom a lapokat terápiás felhasználásra, segítő kapcsolatban akár bemelegítésül, ráhangolódónak. Hiszen az adott lelkiállapotunk határozza majd meg, hogy mit látunk egy pacában: egy puskát vagy egy varázspálcát. Mivel a képeket le lehet fénymásolni, így baráti társaságban, egymástól függetlenül is megalkothatjuk a magunk művét. Vagy az is érdekes, hogy egy pár hogyan közelít ugyanahhoz az alaphoz. Jó játék lehet gyerekeknek, akár ha nincs sok idő egy játékra mielőtt neki kellene állni a tanulásnak, bedobhatunk egy ilyet pihentetőül. Aztán, ha elfogytak a lapok, szerintem mindenki kedvet kap ahhoz is, hogy a saját maga alkotta háttérrel dolgozzon. 

Olyan élményt nyújt az ilyen fajta tevékenység, ahol nincs jó meg rossz alkotás, csak saját alkotás létezik. 

Mutatok pár elkészült képet, melyek nem csak saját alkotások:

 

Kodolányi János - Vízözön

Az özönvíz vagy másképpen vízözön katasztrófa szinte minden kultúrában feltűnik valamilyen formában. A kínai-özönvíz eposzában a folyók áradtak meg, az indonéziai toradjasok mindent elmosó áradásokról regélnek, a Hawaii szigeteken pedig eső temette maga alá a világot. A Biblia mellett többek közt a görög és az indiai mitológiában is ott van ez a motívum. A legkorábbról fennmaradt írott forrás az Atrahaszísz-eposz valószínűleg  sumér gyökerekkel rendelkezik. De mindegyik történetnek megvannak azok a pontjai, melyek egyezést vagy hasonlóságot jelentenek a többivel. Ezek a bűn elhatalmasodása, a figyelmeztető jelek, kiválasztott túlélők, földi és égi vizek megeredése, egy bárkaszerű alkotmány, a föld újra benépesítése. Kodolányi János történetében éppen ezek a pontok jelentik a regény gerincét, melyek mentén plasztikus alakot öltve szemünk láttára felépül egy hajdan volt világ.

Hogy senki ne gondolja, hogy valós történelmi események regényszerű megfestését olvassa, a szerző pikkelyes, úszóhártyás emberekről beszél, sárkányokról, melyek az eget pásztázzák vagy lápokon dagonyáznak, mágikus elemekkel tűzdelt eseményekről, elragadtatott mágusok látomásáról mesél. Ahogy maga is nevezte; ez egy meseregény. De aki belekezd a könyvbe, hamarosan érzi majd, hogy valójában mi mese itt és mi nem. 

A világot beavatottak vezetik. Az egyik ilyen Azag-Aja Erech királya, a másik a szomszédos Szurippak papkirálya, Lugal. Mindkét nép imádja a maga istenét. Az erechi Utnapistim, történetünk főszereplője szintén egy újjászülető, beavatott bölcs, aki egyik nap szemlélője lesz két sárkány és egy égi gyík harcának.  Révületében megérti, hogy az Égi Atyához való visszatalálásról szól ez a jelenés, különben világkatasztrófa következik be. Küldetésének tekinti, hogy megossza mindenkivel az üzenetet, de prófétai elhívása falakba ütközik. 

"Le kell mondanunk az egymás ellen folytatott küzdelemről. Le kell mondanunk városunkról, földünkről, hazánkról, palotáinkról és templomainkról. Le kell mondanunk varázserőnkről. Mindenről le kell mondanunk, mert erőnk s hatalmunk átkozott az eljövendő Égi Gyík előtt. Ha mindenről lemondunk, meg fogjuk hallani az Égi Atya szavát! " (17.oldal) 

Amikor visszautasításra talál népénél, a szomszédos Lugal királlyal vált misztikus úton üzenetet. De úgy tűnik, félreértik egymást. Pedig az intő jelek csak szaporodnak. Soha nem látott csupasz bőrű, kék- és zöldszemű csecsemők születnek, az égen is feltűnnek soha nem látott figyelmeztető jegyek. De mindhiába. Hogy kiengeszteljék az isteneket a Vének hatalmas áldozati mészárlást rendelnek el, ami nem segít és hamarosan háborúba sodorja a két országot. Egy óriási szkanderozás veszi kezdetét, ahol a legyőzötteknek szörnyű veszteséget kell elszenvedniük. Lugal papkirály hisz ugyan az égi figyelmeztetésnek, de más módon akarja megmenteni népét. Egy világtornyot akar építtetni, ami menedéket ad majd mindenkinek. Ehhez sem az emberi, sem az anyagi erőforrásokat nem sajnálja. A regényben közben egyre nagyobb szerepet kap Utnapistim fogadott fia, a kétharmad részben isteni természetű Gilgames, aki maga az újkori "szörnyszülöttek" egyike. Ő magában egyesíti Lugal és Utnapistim erényeit, hogy az újkori nemzedéknek átörökíthesse mindezeket. Gilgames a történetben egy fejlődésen megy át a szemünk láttára, hogy méltó legyen majdani szerepére. A bárka elkészül, az ítélet bekövetkezik és csak egy maroknyi kiválasztott éli túl az özönvizet. 

Cselekményében erről szól a regény, de közben sokkal több síkon hordoz magában üzenetet. A kötet közel fele annak az értelmetlen adok-kapok helyzetnek az ábrázolása, amit nem lehet nem keletkezési idejében - 1946-1948 - értelmezni. A gyomorforgató jelenetek borzalmához nem tudtam hozzászokni, ugyanúgy, mint a kegyetlenkedéshez, gonoszsághoz és butasághoz sem lehet. A regény megjeleníti  az emberi természetnek a szembesülni nem akaró lényegét, a kiskapuk keresését, a megalomániát. Voltak azért pillanatok, amikor megcsillant a remény, nyugvópontra jutott az ellentét, amikor megjelent az irgalom, vagy megszólalt az isteni azonosság hite, vagy minden barbárság mellett hangot kapott a művészet ereje. Mindenképp meghatározó olvasmány Kodolányi Vízözöne, amiben csak azt sajnálom, hogy bármilyen erőteljes ábrázolással is dolgozott a szerző, bevallom nem lettem volna meggyőzve, ha erechi lakosként hallom Utnapistim jövendölését. De Lugal racionálisabb felfogása sem volt számomra elég erős, így érzelmileg nem vonódtam be a történet ezen részébe. 

Az "Új ég, új föld", az "Én vagyok" és "Az égő csipkebokor" a "Vízözön" kötettel együtt egyfajta tetralógiát alkot, mely kultúrfilozófiai vonatkozása mellett, ahogy olvasom asztrológiai vonatkozással is bír.  Szeretném, ha egyszer lenne időm elolvasni ezeket, hogy magam is megtapasztaljam. A Digitális Irodalmi Akadémia lehetőséget biztosít, hogy mindezt megtegyük, bár az antikváriumok, könyvszekerek kínálatában is könnyen hozzáférhetünk Kodolányi János munkáihoz. 

Hozott pontszám: 5

Kodolányi János

Markway, Barbara - Ampel, Celia - Önbizalom ​munkafüzet

 Belső utazás az önbizalomhiánytól a magabiztosságig

 

Van némi fenntartásom az Édesvíz Kiadó könyveivel kapcsolatban, de ez a kötet kellemes csalódás volt. Pont az, amit ígér; azaz egy munkafüzet, ahol sok-sok feladat segítségével vezetnek végig a szerzők egy olyan úton, melynek végén -bár szerintem már közben is- megszületik a tettrekészség, mely világra hozza azt a bizonyos önbizalmat. 

Mivel gyerekek között dolgozom, folyamatosan tapasztalom azt milyen nagy különbség van bennük önbizalom tekintetében. Mennyire vágynának nagyobb önbizalomra, merészségre, hogy megtegyenek dolgokat, átéljenek sikereket. A szülőknek tartott csoportjaim leglátogatottabb alkalmai szintén ide sorolhatóak. 

Mivel ez a könyv egyéni használatban is kitűnően működik, tehát nem kell feltétlenül terapeuta vezetése, ezért otthon bárki elkezdhet foglalkozni a témával. Noha gyerekek fejlesztésére is alkalmas feladatok mentén halad a kötet, azért nem adnám a kezükbe, inkább egy mentor, pszichológus, terapeuta, mentálhigiénés szakember, vagy egy erre kijelölt szakember támogatását ajánlom. Talán egy szülő is alkalmas erre, de ebben nem vagyok biztos. Nem a szülői rátermettség miatt, hanem azért, mert gyakran az önbizalomhiány okozója éppen az otthoni környezet és nem biztos, hogy a családi bevonódás segít ebben a helyzetben, illetve lehetnek olyan témák, amiket annyira szégyell a gyerek, hogy inkább egy olyan embernek mondja el, aki csak abban a segítő szituációban van vele. 

A kötet két részből áll, a terep előkészítéséből és az önbizalom építő stratégiákból. Az első nyolcvan oldal segít megérteni,  hogy mi is az önbizalom, hogyan alakul ki, milyen befolyásoló tényezői vannak. Már itt megtesszük az első lépéseket egy önnevelő folyamat kialakulásában. Mert bizony arról van szó, hogy ezen dolgozni kell, szembe kell nézni azzal, hogy milyen traumák, élmények, minták visszahúzó batyuját cipeljük magunkban. Az alacsony önbizalom nem a mi hibánk. A negatív önkép kialakulása a kora gyermekkorra vezethető vissza, de gyakran kulturális hátterünk vagy éppen a génjeinkben hordozzuk az önbizalomhiányt. Bár ez még a terep előkészítő blokk, de már itt is rengeteg elvégzendő feladatot kapunk, ami ahhoz kell, hogy kitisztuljon bennünk a kép, hogy mit gondolunk a magabiztosságról, kik a példaképeink, mit tennénk, ha végtelenre szaladna hirtelen az önbecsülésünk. Az első részhez tartozik a célkitűzések megfogalmazása. Miért fontosak a célok, milyen típusaik vannak, hogyan jutunk el a szándéktól a célokig. Majd megtörténik a célok kitűzése, mely az élet több területére vonatkozhat. Természetesen vannak olyanok, akiknek olyan súlyos elakadásaik vannak, hogy szakszerű terápiás körülmények között javasolt a feldolgozás. Ebben a részben képet kapunk különböző terápiák módszertanából is. Minden fejezet végén a szerzők egy kis összegzést adnak, illetve egy konkrét akciótervet. 

A második rész pedig a stratégiákkal foglalkozik, vagyis, hogy hogyan jutunk el ahhoz, hogy több önbizalommal rendelkezzünk. Itt olyan terápiákból ismert eszközöket kapunk, melyek csökkentik a félelmetes helyzetek okozta szorongásainkat. Gyakorolni fogjuk az önelfogadást, a jó dolgokra való fókuszálást és a tudatos jelenlétet. Az önelfogadás felhívja a figyelmünket arra, hogy milyen erősségeink vannak, hogyan azonosítsuk be őket, illetve a gyengeségeinkkel szembeni hozzáállásunkon is segít változtatni. Szó van bűntudatról, szégyenről és az ön-együttérzés témáiról. Aztán a test megnyugtatásáról beszélünk a következő fejezetben, ami a tudatos jelenlét néven vált ismertté, de valójában mindig is létező jelenség volt. Itt konkrét technikákat tanulunk: hasi légzés, hála, energiapózok, progresszív relaxáció, testtudatosság és hasonlók. Így térünk át a gondolatok szerepére, melyet a kötet legerősebb fejezetének tartok. Az alaphiedelmeinket kell célkeresztbe venni, bizony ezeket fel kell ismerni és meg kell vizsgálni, hogy aztán szépen új hiedelmeket tudjunk felállítani. Itt is, ahogy eddig is,  konkrét feladatokat kell elvégezni, hogy magunkává tudjuk tenni a dolgokat. 

A kötet gyakorlatorientált, hétköznapi felhasználásra kitűnően alkalmazható. Megadja a megértéshez szükséges alapinformációkat, nem beszéli túl a témát. Remekül használható az önfejlesztésben, a tudatosításban, a feladatok pedig bekerülhetnek más terápiás környezetbe, segítő kapcsolati szituációkba is. Összességében segít megérteni az egész folyamatot és az egyszerű feladatok elvégzése azonnali visszaigazolást adhatnak a leírtak igazáról. 

Előfordulhat, hogy az önfejlesztés során szembekerülünk olyan minket ért traumával, amivel szakemberhez kell fordulni! Tegyük meg!

A kötet végén gazdag tematikus forrásjegyzék található, ha valamelyik téma bővebben érdekel minket erre indulhatunk tovább. Sajnos ez nem lett lefordítva magyarra, pedig több kötet magyarul is megjelent már. Érdemes keresgélni!

Hozott pontszám: 5

“Ha hallasz egy belső hangot, amely azt mondja, hogy –Te nem tudsz festeni-, akkor mindenképpen csak fess tovább, és a hang majd elhallgat.”

Vincent Van Gogh

Thoreau, Henry David - A gyaloglásról

Henry David  Thoreau kötete az egyik kedvelt témámat hozza három esszé formájában; a sétát - gyaloglást - meditációs sétát. Már Thomas Merton Hétlépcsős hegy című könyvében körülbelül húsz évvel ezelőtt is azok a részek ragadtak meg és maradtak meg bennem, melyek a magányos sétáiról, túrázásairól szóltak. Lehet ezt zarándoklatnak is nevezni, bár akkor van egy szemmel nagyon is látható célja a menetelésnek, de van, amikor megadjuk annak a szabadságát, hogy előjöjjön és ott maradjon a felszínen az, amit abban az életszakaszban meg kell ragadnunk. Volt aztán folytatás, beállta a sorba Győrffy Ákos A hegyi füzet , Damon Young Hogyan gondolkodjunk a testedzésről (ebben egy fejezet) és most Thoreau munkája. Valahogy úgy érzem, hogy ezek együtt alkotnak egy egészet, illetve azt, hogy kimeríthetetlen a téma. Természetesen vannak még hasonló munkák, Tolvaly Ferenc Tibetben a lélek könyve is eszbe jutott, de ott is csak részletek vannak, és kevésbé a "céltalan" út öröméről szól a könyv. 

Thoreau esszéihez egy film vezetett, a 2023-ban bemutatott Járatlan utakon, amit most néztem meg. A film önmagában is érdekes, de itt is és a Vadon című könyv/ filmben is sajnos ugyanaz történik, hogy a filmbeli találkozások elviszik a hangsúlyt a kapcsolatok irányába, ami természetesen érthető, hiszen ki akarna megnézni és leforgatni egy olyan mozit, ahol a főszereplő láthatatlan belső utazását kellene filmre venni. Szóval, ami Thoreau könyvét illeti, azért tetszett, mert pont nem ezeket a találkozásokat teszi a kirakatba, hanem a séta adta szemlélődés és az ezzel kapcsolatos belső monológokat.

Három esszé található a könyvben, az Egy téli séta, a Gyalog a Wachusett-hegyre és A gyaloglásról szóló írás.  A téli séta valóban egy 1843-as téli sétának a lenyomata, tele gyönyörű természeti leírásokkal. A kószáló ember szeme az élet formáit kutatja a havas-jeges, csípős télben. Lábnyomok, vízfenéken megjelenő lenyomatok, fagyott ágvégeken felbukkanó apró életek végtelen változatosságait éri tetten Thoreau. Közben tekintete a Napot követi, mely adja s méri ezt az életet. 

Pár hónappal később jegyzi le a Wachusett-hegyen tett kirándulás nyári élményeit. Itt is a szemlélődés, a felfelé haladás, a környezettel való élő viszony határozza meg élményét. Itt történelmi párhuzamok, időbeli utazások is megjelennek a szerző gondolatai között. A hegy, mint fogalom és mint geológiai valóság is foglalkoztatja, amikor arról ír, hogy milyen helyet foglal el egy hegy a környék életében, s ugyanakkor hogyan illeszkedik a világmindenség tervébe. Ártatlanul jelennek meg a sorok közt olyan kijelentések, mint például arra való ráeszmélés, hogy milyen útjelzők a madarak számára a hegyek. No, de valóban az állatokról akar szólni, miközben mindvégig egy hegy megmászásán dolgozik. Leírva nincsenek ezek, de végigjárva Thoreau-val a vidéket, belekerülünk annak lüktetésébe. Olyan ez, mint az álmaink. Álmodunk egy történetet, mondjuk arról, hogy piknikezni indulunk egy barátunkkal, de nincs nálunk pokróc, hogy megpihenjünk. Ugye senki nem gondolja, hogy ez a kirándulásról szól? Valami sokkal többet akar nekünk mondani úgy az álom, mint az esszé. Megragadni valahogy az átélteket, a mélységeket, párhuzamban látni az életutat egy túra élményeiben. Hiszen minden kicsi mozzanatban benne van az egész.

"A legkimerültebb vándort a legporosabb úton is  vigasztalja, hogy amit a lábával végez, olyan tökéletesen jelképezi az emberi életet - egyszer feljut a hegyre, másszor lesüllyed a völgybe. A csúcsokról meglátja az eget és a horizontot, a völgyekből felnéz megint a magaslatokra." 

A könyv leghosszabb írása a címadó esszé, melyet, ha össze akarnék foglalni akkor a vadság dicséretével tudnám leginkább leírni. Úgy beszél a sétáról, mint egy végtelen kalandról, ahonnan sohasem térünk vissza. Személyes igényét, hogy napi több órát töltsön sétával rávetíti az emberiségre. Nem követeli ugyan meg ezeket, de olvasva sorait magunkban érezzük ennek kényszerítő erejét. A természet adta, eredendő szabadságérzetünkre hivatkozik minden mozzanatban, amikor napon és szélben kovácsolódik jellemünk, amikor a dolgozószobánk is kint a természetben található. Érezhető ebben egy behúzó dinamika, egyre hevesebben érvel emellett az életforma mellett, közben eljut oda, hogy amit manapság haladásnak tartunk -mint például a ház építés, abban való lakás-, csak arra jó, hogy eltorzítsa a tájat. Szerinte gyámoltalanabbá és silányabbá tesszük ezzel a környezetet. Ezért aztán lebontaná a kerítéseket és úttalan utakra vinne, ahol inkább belső ösvényeken járunk, mint ahogy a fák is  "a Vadon keresésére nyújtják le a rostjaikat". Thoreau szerint "Az élet egynemű a Vadsággal". Ezt a vadságot fejti ki a továbbiakban, ami tele van tiszta energiával, erővel, vonzalommal. Ennek a helyét keresi a pázsitos parkokban, a civilizált életben. 

Döbbenetes, hogy ezeket a sorokat 1862-ben, halála előtt vetette papírra. Hol voltunk akkor még a természetidegen léttől, mennyire mást jelent az a civilizáció, mint a mai! Thoreau 1845-1847 között a Walden-tó partján egy maga által épített kunyhóban, önfenntartó módon, csendes elmélyülésben élt. Ezeket az élményeit a Walden című könyvben írta le. Mivel azt még nem olvastam, így csupán önmagában és nem életművében elfoglalt szerepe szerint közelítettem most ehhez a kötetéhez. Az ebben talált mikrolátásmód segíthet nekünk, hogy érzékeljük a természet individualitását.  Sétái az élet új útjaira vezetnek, végtelen szabadságot és kötetlenséget adnak. Olvasóiban felébreszt valamit a még bennük lakozó eredetiből, vadságból. 

Hozott pontszám: 4/5 

Henry David Thoreau