Boldizsár Ildikó legutóbbi, 2019-ben megjelent kötete a meseterápiás csoportok belső világába viszi olvasóját. A szerző, aki a Metamorphoses Meseterápiás Módszer megalkotója már számos, a témában íródott könyvet tudhat maga mögött. Jelen kötete több, mint tizenhárom év csoportterápiás foglalkozás tapasztalatából válogat egyet-egyet.
Eddig megjelent írásaiban volt már szó magáról a meseterápiáról, az életfordulókat segítő mesékről, az életváltásokról és meseterápiás esetekről. Aki esetleg még egyiket sem olvasta, az se keseredjen el, hiszen ez a kötet teljesen érthető és jól hasznosítható a korábban megjelent kiadványok nélkül is. Vegyük csak fel azt a hétmérföldes csizmát, bújjunk bele a csodaköpenybe, mert egy picit muszáj lesz magunknak is elvarázsolódnunk.
A cím, A királyné, aki madárnak képzelte magát egy indiai mese, mely a szerző bevallása szerint saját belső felkészülésében segíti őt, hogy magára tudja ölteni a segítő tökéletes alakját. A nagybeteg királynét senki sem tudja meggyógyítani, míg egy nap meg nem jelenik az udvarban egy remete, aki elvállalja a nagy feladatot. Ez a csodálatos mese méltó felütése a kötetnek, és talán nem is csak a kötetnek, hanem minden segítő szakmabelinek a filozófiája is lehetne.
Boldizsár Ildikó az első körülbelül negyven oldalon bemutatja, hogy mi történik általában egy meseterápiás csoportban, összefoglalja a főbb jellemzőit, és picit a csoportvezetők felkészüléséhez is támpontot ad. Aztán már bele is vágunk a sűrűjébe, bevallom meg is lepődtem kicsit.
Az első csoport, akihez ellátogathatunk a gyermekotthonok közössége. Ez nem volt ismeretlen terep számomra, hét évet töltöttem közöttük. A szerző minden szavát értettem, testet öltött a legapróbb jel is számomra. A tíznapos terápia bemutatása egyszerre szakmai és személyes tapasztalatok metszete. Ildikó őszintén ír a nehézségekről, a kudarcnak tűnő jelenségekről. Az egész terápiának a bemutatása izgalmas, teljesen jól hasznosítható azok számára is, akik szívesen belevágnának valami hasonlóba, ha nem is rögtön a legnehezebb terepen. Egyszerre jön át a szerző filozófiája, módszertana és nem utolsó sorban egy gyakorlati képzést is megöröklünk. Hihetetlen inspiráló az egész tematika, mivel az összes érzékszervre szeretne, és tud is hatni.
Nem sokkal felemelőbb a második helyszín sem. Maradunk a gyermekotthonokban, de a célcsoport azok az utógondozottak, akik már betöltötték ugyan a tizennyolcadik életévüket, de maradtak az ellátási rendszerben, mert még tanulnak. Ha végiggondoljuk, akkor az ő helyzetük is eléggé reménytelennek tűnik, hiszen hamarosan eljön az idő, amikor saját lábukra kell, hogy álljanak, és mindenféle tarisznya és hamuban sült pogácsa nélkül kell szerencsét próbálniuk majd. Mit üzennek nekik az ősi tudást hordozó népmesék? Ennek kiderítésén dolgozik a terapeuta, aki a felnőtté válás folyamatában segít a résztvevőknek, hogy határt tudjanak húzni a gyermek és a felnőttkor közé. Az archaikus társadalomban megvolt az ifjúvá avatás rítusa, ennek szimbólumrendszere. Boldizsár Ildikó a hétnapos foglalkozást a labirintus, a hajó és a ház szimbólumára építi fel. Ennek keretén belül érzékelteti az elválás rítusát, a határáthelyezést és a befogadás rítusát, a tulajdonképpeni vízre bocsátást. Ebben a szakaszban is hihetetlenül szép meséken keresztül vezet minket a szerző. A mesékhez kapcsolódó feladatok elgondolkodtatóak, játszva fúrunk a legmélyebb rétegekbe.
Ha jól felkészültünk, akkor most egy még súlyosabb helyzetbe csöppenhetünk. A börtönök rácsa között is képes beteljesíteni feladatát a mese. A leírtak alapján biztos. Tíz napon keresztül egy férfi, majd egy női elítélt csoport terápiájában lehetünk vendégek. Nem mondom, hogy kisebbek a fájdalmak vagy a kiszolgáltatottság, talán inkább jobban megfogalmazottak. De akárcsak a terapeuta, így a szerző sem megy bele az egyedi esetkezelésbe, hanem munkájában arra fókuszál, hogy az elítéltek másként kezdjenek el gondolkozni helyzetükről, jövőjükről, és magukról, mint édesanyákról és édesapákról. A mesék már évszázadok óta örökítik ősi tudásukat generációról generációra, a szabadságtól megfosztott ember képe mindig is jelen volt a hagyományban. Katartikus utazásban volt részük az elítélteknek, de a csoportvezetőnek, sőt még az olvasó is részesedhet ebből.
A hátralevő két bemutatott csoport közül először egy férficsoportról olvashatunk. Számomra ez volt az egyik legérdekesebb társaság. Egyrészt azért, mert ez egy több éven át tartó projekt volt, másrészt pedig, ez egy nekem teljesen ismeretlen világ felé tárta ki kapuját. Tizennyolc férfi, aki önként vállalkozik arra, hogy életének részévé teszi a meséket. Hihetetlen vállalkozásnak tűnt ez is, egy minden modern kori hagyományt nélkülöző férfi meseterápiás csoport létrehozása. Döbbenetes igazságok lettek kimondva a történetben, és itt is nagyon érdekes mesék a közvetítők. Mint minden csoportnál, így itt is hangsúlyozta Boldizsár Ildikó, hogy a foglalkozás vezetőjének nagyon érzékenyen kell reagálni a csoportdinamikára. Minden apró jelet fogni kell a radarral, mert hiába az alapos eltervezés, ha a közösség még nem áll készen a kiválasztott történet befogadására. Érdekességként álljon itt, hogy az eredetileg háromszor három órásra tervezett találkozások legutolsó, harmadik meséjét csak öt év múlva tudta elmondani a terapeuta. Erről az egész csoportról még nagyon sokat olvastam volna!
Végezetül pedig a gyászban, veszteségben lévők mesecsoportjába nézhettünk bele egy kicsit. Ez egy kétnapos rendezvény volt, ahol szintén hatalmas távolságot tettek meg a résztvevők a mesék segítségével. Ebben a blokkban volt a leghangsúlyosabb egyéb terápiás eszközök használata. Jól kiegészítette egymást a két minőség. Egy üvegbe kellett mákot és búzát szórniuk a résztvevőknek, és érdekes volt, hogyan alakult a tartalom összetétele a mesék múlásával. Természetesen ez a téma is megérdemelne egy külön könyvet.
Összességében egy nagyon tartalmas, általános rátekintésre alkalmat adó könyv A királyné, aki madárnak képzelte magát. Jó útmutató lehet szülőknek, nevelőknek, csoportokkal foglalkozó szakembereknek. Végig fenntartja az olvasó figyelmét, és óhatatlanul bennünk is megszületik a válasz a mesékben feltett kérdésekkel kapcsolatban. Egyszerre vagyunk szemlélői és résztvevői a foglalkozásoknak, de ezt nem is lehet másként. Ahogy a szerző többször is utal rá, ő maga is egy állandó alakuláson megy keresztül, és sokszor meséli el a maga útját a csoporttagoknak. Hiszen egyrészt a mesékről szól ez az egész terápia, de ugyanakkor nem csak a mesékről, hanem a történetmesélés folyamatáról is. Olvasás közben jóleső érzés, egy meghitt nyugalom szállja meg az embert, mert ezek a történetek a mai napig képesek beteljesíteni feladatukat. Aki pedig nem hiszi, az járjon utána!
A gyönyörű borító, gyönyörű életmesék széles palettáját rejti.
Én, az olvasó is köszönöm a terápiák tagjainak hozzájárulását, hogy Boldizsár Ildikó átadhatta nekünk is a foglalkozások tartalmát.
Hozott pontszám: 5
Boldizsár Ildikó
Fotó: Valuska Gábor
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése