2023. november 1., szerda

Loti, Pierre - Izlandi ​halászok

A könyvszekérről  minimális áron megszerzett könyvet épp akkor vettem, amikor a Margó Fesztiválra mentem az izlandi Jon Kalman Stefánsson  beszélgetésére. A rám váró hangulat vett rá, hogy leemeljem az 1918-as kötetet a polcról. Az érdekelt, hogyan írtak régen arról a zord világról, Izlandról a Menny és  pokol előtt. Mondjuk volt némi élményem Einar Kárason Viharmadarakából, de még régebbre vágytam ezen az úton.

Egy betegség miatt itthon töltött nap lehetőséget adott arra, hogy teljesen beletemetkezzek az izlandi vizek halászainak életébe. Szeretem az ilyet, amikor semmi sem ragad ki a könyv világából. 

A szerző azonban nem izlandi, és bár a halászat izlandi vizeken zajlik, történetünk  helyszíne is egy francia falucska, Paimpol. Innen indulnak a tavasz beálltával a halászhajók Izland vizeire, hogy nagy zsákmánnyal megrakodva térjenek vissza ősszel. A kis hajó,  Marie fedélzetén utazhatunk ebben a félévben, ahol megismerhetjük a legénység mindennapjait, harcaikat a természet elemeivel s leginkább hazavágyó gondolataikat. Jann Gaos, a huszonhat éves feltűnően magas, erős legény is Paimpol vidékén időzik gondolatban, egy nemes vonású, csinos húszéves leány,  Mével Gaud-nál. Jann barátja, Szilveszter és egy idős hölgy, Yvonne nagyanyó akik meghatározó szerepet játszanak az eseményekben. Mint kiderült, a történet magáról a szerelemről szól, annak gyakran megérthetetlen voltáról, az értetlenség szenvedéséről és a beteljesüléséről.

Pierre Loti 1850-ben született, maga is tengerésztiszt volt, könyveinek cselekményét saját életéből merítette. Prózáját a romantikus hangulat, melankólia jellemzi. Szereplői önmarcangoló figurák, kissé szenvelgő alakok. Jann az érzelmek elfojtására törekszik, erőből, akaratból szeretne mindent megoldani,  szenvedését önpusztító kicsapongásokba  öli. Gaud kisasszony a visszautasított érzelmével küzd, bánatán nem is akar túl lenni, újra és újra feltépi sebét, nem akar lemondani szerelméhez fűződő vonzalmáról. A romatizáló történetben helyet kap az önfeláldozás, a hősi halál, a rászorulók gyámolítása. A könyv az 1896-ban íródott, stílusa ezt az korszakot tükrözi. 

Egyetlen magyar kiadást élt meg, 1918-ban jelent meg a kötet, ami számomra  a másik érdekesség volt.  Ritkán olvasunk százhúsz évvel ezelőtt íródott regényeket első fordításban, és hát eléggé meglepett nyelvezete, helyesírása. Mennyire másként írtuk a szavakat. Bennem többször felmerült a kérdés is, hogy vajon ez tényleg így volt, nem nyomdahiba? Az Uránia Könyvkiadóvállalat gondozásában jelent meg a kötet. Néhány példa arra, ami meglepett: ugy, hosszu, épen (éppen helyett), utja, csunya, vig, mult, ujra, papagály, hizelkedő. Így átfutva a szöveget, most tűnik fel csak, hogy a hosszú "ú" és "í" hiányzik a teljes kötetből. 

Egy érdekes irodalmi kaland volt ez a történet, egy időutazás,  mely hangulatával azért elvarázsolt kicsit. 1959-ben filmet is készítettek a történetből, de ahogy látom kissé átírták a cselekményt. 

Hozott pontszám: 4


Pierre Loti

 


Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése